Napló, 1980. január (Veszprém, 36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-05 / 3. szám

-ja a NAPLÓ A SPORTJA . „Félidőben“ a labdarúgók Teljesíti tervét a Várpalotai Bányász Amikor június 24-én a já­tékvezető lefújta az Orosz­lány elleni osztályozó mérkő­zést — s 2:0-as győzelemmel a Várpalota került az NB II- be—, a Bányász vezetői rög­tön megfogalmazták az 1979/ 80-as bajnoki év célkitűzését: bennmaradni ebben az osz­tályban. — Szeretnénk végre nega­­tív izgalmakat nélkülöző évet megélni — jelentették ki a palotai vezetők. — A fiúk már korábban is az NB­ II-es osz­tálynak a normái szerint ké­szültek, bízunk abban, hogy ennek az eredménye mutat­kozni fog. A bejutást jelentő mérkő­zéstől kevés idő telt a baj­noki rajtig, így a csapat szer­kezetében jelentős változások nem történtek. Maradtak a megyei osztály korábbi fel­tételei, hiszen előre ki tud­hatta, hogy visszakerül a má­sodik vonalba a népszerű Bá­nyász. Kevés változás A vezetők azért mindent megtettek a csapat megerősí­tésére. Leigazolták Tapolcá­ról a gólerős Martont és a kapus Pétervárit. Ezenkívül a Bp. Volánból Tarcsán, Ne­­mesgulácsról Fekete került Palotára. — Az első három mérkőzé­sünkön döntetlent értünk el, örvendetes volt, hogy veret­lenek maradtunk — jegyezte meg Kárpáti István, a Bá­nyász vezető­edzője. — Ha azonban figyelembe vesszük, hogy kétszer otthon szerepel­tünk, akkor már nem ennyire kedvező a mérleg. A MÁV DAC és a Sopron ellen táma­dóink határozatlansága miatt szalasztottuk el a győzelmet. Ezután következett az őszi idény egyik leggyengébb tel­jesítménye. Körmenden — kiábrándító játékkal — 2:0 arányban maradtak alul, s ek­kor a pesszimisták hangja volt erősebb Várpalotán. A Rákóczi SE elleni hazai ve­reség is őket látszott igazolni. Hazai győzelmek Később azonban fordult a kocka. Az újoncok méltó am­bícióval, főleg hazai környe­zetben voltak ellenfeleikre ve­szélyesek. A KOM­ÉP (­4:2), Dorog (2:1), Komló (2:0), Péti MTE (4:2) és MÁV NTE(3:2) ellen megszerezték az értékes pontokat, így végig tartották tervüket, nem kerültek a ki­esőzónába.­­ Ebben az időszakban nyújtottuk a legjobb teljesít­ményeinket — értékelte csa­pata őszi eredményeit Kárpá­ti István. — A Komló elleni hazai 2:0-ás győzelem, vala­mint a következő fordulóban elért győri 2:1-es diadal je­lentette az őszi csúcspontot. Utána azonban kétszer gólt sem rúgtunk. A­ fokozatos visszaesést je­lezte, hogy az utolsó négy összecsapáson (beleszámítva a tavaszról előrehozott első mérkőzést is) mindössze egy pontot gyűjtöttek, és azt is ha­zai környezetben. — Nem lehetünk túl büsz­­ kék arra a döntetlenre sem — vallja ma is a vezető­edző. — A tizennyolcadik forduló­ban otthon találkoztunk a Sa­­bariával, s az 1 :1-es eredmény az egyik leggyengébb őszi tel­jesítményünket „fémjelzi”. Az ősz végi visszaesés azon­ban nem feledtetheti: a Bá­nyász a bentmaradást jelen­tő 16. helyen zárta a félidőt. Az már más kérdés, hogy csu­pán egy pont előnyük van a 19. petiekkel szemben. Húsz játékos Az 1979/80-as bajnokság el­ső félidejében a húsz palotai szerződött labdarúgóból, s a két játékengedélyes — Kis­­bej , és Palotai — játékosból összesen tizennyolcan léptek küzdőtérre. —­ A legtöbbször a Palotai — Ocskó, Kisber, Bor, Trics­kó — Kun, Szöllősi, Pávits — Draskóczi, Marton összeállí­tású együttes szerepelt — mondta az edző. — Hogy ki volt a balszélső? Nem is tu­dom megmondani! Ezen a poszton többen is játszottak. Farkas, Albu, Szabó és Szmu­­lai egyaránt szóhoz jutott — időnként taktikai feladatok­kal. A legeredményesebb Mar­ton és Draskóczi volt, egy­aránt 5—5 gólt rúgtak. Őket Szöllősi követi, aki négyszer talált az ellenfelek hálójába. A házi rangsorban azonban védők kerültek az élre: a ka­pus Palotai Géza mögött Kis­­ber János és Tricskó Tibor szerepel. — Érdekes módon főként az idősebbekkel vagyok elé­gedett, s a fiatalabbak (Far­kas, Szabó, Tarcsán, Cseh és Pávizs) maradtak el a vára­kozástól — jegyezte meg Kár­páti István. — Tricskó és Al­bu sérülése miatt többször hiányzott. A tavaszi eredményesség javítására a megmutatkozó gyámoltalanságot fel kell számolniuk, a támadók ered­ményességét fokozni, a kö­zéppályások szervező munká­ját­ és a védők összpontosítá­sát pedig hatékonyabbá akar­ják tenni. Kis Dezső * Felvételünkön a MÁV DAC védelme együttes erővel hárít a gól nélküli mérkőzésen a palotai (sötét mezes) támadók elől A. Horváth Péter felvétele Rómában táborozik a válogatott Külföldi túrán az NB I-es klubcsapatok Az MLSZ-ben már javában folynak az 1980-as verseny­­idény előkészületei. Formáló­dik a válogatott és a klub­csapatok programja. A tervek szerint a magyar labdarúgó-válogatott feb­ruárban Rómában vesz részt háromhetes edzőtáborozáson. Itt készül fel a tavaszi küzdel­mekre. Tárgyalnak több ed­zőmérkőzésről, válogatott ta­lálkozóról, mivel március 12. és 16., április 2., valamint má­jus 28. még üres nap. Több klubcsapat készül külföldi túrára. Eddig három együttes kapta meg az enge­délyt. A Ferencváros több játékossal megerősítve, liga­válogatott néven már január 8-án útnak indul, meglehető­sen hosszú, 42 napos útra. Az együttes Argentínában és Ko­lumbiában játszik mérkőzé­seket. Szó van róla, hogy esetleg Peruban és Mexikó­ban is szerepelnek. A zöld-fe­hérektől 12 játékos utazik, s hozzájuk csatlakozik Kuti és Tóth a Dunaújvárosból, Schmidt és Udvardi a Tatabá­nyából, Kovács kapus a Cse­pelből, Bíró a Salgótarjánból. Az FTC játékosai: Kakas, Tepszics, Judik, Vépi, Rab, Takács, Jancsika, Ebedli, Ma­jor, Pusztai, Szokolai és Mé­szöly. A csapat a tervezett tíz mérkőzésért 35 ezer dol­lárt kap. Az együttes a ter­vek szerint február 20-a kö­rül érkezitt haza.­­ Január végén kel útra az őszi bajnok Bp. Honvéd. Út­irányuk ugyancsak Argentína és Kolumbia. Előreláthatólag hat, vagy hét alkalommal lép­nek pályára. Január 17-én in­dulnak, s kb. február 15-én érkeznek haza. A piros-fehé­rek január 8-tól Balatonkene­sén készülnek hosszú útjukra. A bajnok II. Dózsa Japánba látogat majd el, a tervezett hat mérkőzésre. Szombat-vasárnapi előzetes Csúcstúra a Bakonyban és teremtorna Az új év első hétvége is bővelkedik érdekesnek ígér­kező sporteseményekben. Szekszárdon 23 csapat 92 versenyzőjének részvételével zajlik az úttörő-olimpia asz­talitenisz országos döntője. Az első napon a csapatver­senyt bonyolították le. Eb­ben a számban fővárosi si­ker született, de nem lehet panasz a Makra, Bagó, Kren­­hardt, Purgel összetételű megyei együttesünkre sem. Csapatunk a nyolc közé ju­tásért 3:1-re nyert Pest me­gye ellen. A négy közé ju­tásért az asztalitenisz-sport­járól hírneves Tolna megyei­ekkel kerültek szembe. Nagy küzdelemben 2:2-es döntet­lent értek el, de 183:152-es poénaránnyal a tolnaiak ju­tottak tovább. A csapatver­senyben: 1. Budapest I., 2. Tolna, 3. Budapest II., 2. Borsod, 5. Heves, 6. Veszp­rém megye. Úttörő olimpiásaink közül hárman Szekszárdról egye­nesen Budapestre utaznak a hagyományos TT Kupa ve­télkedőre. Itt színeinket két fiú (Bagó és Krenhardt) és egy lány versenyző, Purgel képviseli. Purgel tavaly nagyszerűen szerepelt, kor­osztálya legjobbjai között a negyedik helyen végzett. A televízió szombaton délután a lányok, vasárnap a fiúk döntő mérkőzéseit közvetíti. ★ Budapesten zajlik az or­szágos középiskolás fiú, leány sakk csapatbajnokság. A hétfordulós versenyen me­gyénk színeit a Veszprémi Lovassy László Gimnázium két együttese képviseli. A fiúk november végén bizto­san védték meg megyei baj­­­noki címüket, míg a lányok nagy küzdelemben a Pápai Türr Gimnázium legjobbjai­val szemben újra játszott mérkőzésen szerezték meg az első helyet. Ebben­­az évben először rendezik meg a 15 éven alu­liak országos egyéni sakkbaj­nokságát fiúk és lányok ré­szére. A körmérkőzéses ve­télkedőre az úttörő­olimpia első 12 helyezettjét hívták meg. Hajmáskéren vasárnap a kultúrházban tartják a HSE hagyományos egyéni sakk­­versenyét, amelyre a kör­nyező községek legjobbjait hívták meg. Az elmúlt két évben győztes Katona Ist­ván végleg szeretné megsze­rezni az értékes trófeát. A verseny első három helye­zettje tiszteletdíjban és ok­levélben részesül. „Trónkö­vetelők” akadnak szép szám­mal. Például: Orbán L. De­zső, Orbán II., Sárai, Ba­logh, Vázsonyi, Fodor és a környező községek legjobb­jai. ★ Az Aranyjelvényesek az olimpiára tömegsportakció­ban sorsolással döntik el, hogy kik utazhatnak majd a moszkvai olimpiára. Máris újabb próbára hívja a sport­­barátokat az akció két fő szervezője, a KISZ KB és az Express Ifjúsági és Diák­­ Utazási Iroda. Az olimpia évének első vasárnapján ren­dezik meg ugyanis a harma­dik téli csúcstúrát. Az öt színhelyre hatszázan jelent­keztek. Akárcsak tavaly, az egyik központ színhelye is­mét megyénk, a Bakony. A megyei szervezők a környe­ző észak-dunántúli megyék­ből több mint száz indulót várnak. Az útvonal meg­egyezik az előző évivel. Vagyis: Zirc — Borzavár— Kőris-hegy — Bakonybél — Szömörke-völgy — Zirc. Min­denki térképet kap, annak alapján járja végig az utat. A rajt színhelye Zircen a turistaház. A helyszínen is lehet nevezni. Vasárnap kezdődik a Du­na Kupa férfi, női teremké­zilabda, amelyet Győr-Sopron és Komárom megye szövet­sége rendez felváltva Tata­bányán és Győrben. A 12-es női és a 13-as férfi mezőny­ben megyénket a BVTC, a Balaton BSE és az Ajkai Alu női, valamint az újonc NB I/B-s V. Építők férfi együttese képviseli. Női csa­pataink vasárnap rajtolnak. Ezekben a napokban Bakonyoszlopon tartják a KISZ túra­­vezetők megyei tanfolyamát. Képünk a havas Bakonyban tett kiránduláson készült Fotó: A. H. P. A hétvégi sportműsor SZOMBATON Asztalitenisz. Úttörő-olimpia or­szágos döntő zárónapja, Szek­­szárd, 9. TT Kupa, Budapest, 8. Sakk. Országos középiskolás csapatbajnokság, Budapest, 8.30 és 14.30. Telesport: Asztalitenisz TT Ku­pa leány döntő, 16. Sporthírek a rádióban. Kos­­suth-adó, 18.40, 22.15. Petőfi-adó 20.33. VASÁRNAP Asztalitenisz. TT Kupa, fiúk. Budapest, 8.30. Kézilabda. Duna Kupa női te­remtorna. Tatabánya. Csorna— BVTC, 12.10. Ajkai Alu—Balaton BSE, 15.30. Sakk. Országos középiskolás csapatbajnokság, Budapest, 8.30 A HSE meghívásos egyéni ver­senye, Hajmáskér, 9. Telesport: Asztalitenisz TT Ku­pa fiú döntő, 16. Síugró Világ Kupa közvetítés Innsbruckból, 17.25. Sporthírek, 20.55. Sporthírek a rádióban, totó­eredmények, Kossuth-adó 18.45, 22.10. Petőfi-adó, 20.33. _ Tömegsport. Aranyjelvényesek az olimpiára harmadik országos csúcstúra, Kőrishegy. Rajt és cél, Zirc turistaház. 7 órától, HÉTFŐN Sporthírek a rádióban. Kos­suth-adó, 18.55 és 22.15. KEDDEN Birkózás. Szakmunkástanulók országos szabadfogású bajnok­sága. Szombathely, 10. Telesport. A sportoló ifjúság jelenti, 16.50. A repülés története, 20.50. Autó-motorsport, I1-es mű­sor, 21.35. Sporthírek a rádióban. Kos­suth-adó, 18.55 és 22.15. Második hely a Szekszárd Kupán Befejeződött a dunántúli megyék legnagyobb női szak­osztályainak utánpótlás (ser­dülő és újonc) Szekszárd Kupa asztalitenisz-versenye. Az egész évben folyó vetél­kedőn minden résztvevő egy­­egy fordulót otthonában ren­dezett meg. A nyolc együttes versenye jól mutatta a szak­osztályok eredményes után­pótlás-nevelő tevékenységét. Nagyszerűen helytálltak a veszprémiek, akik a serdülők­ versenyén a második, az újoncok találkozóin az ötödik helyen végeztek. Meg kell jegyezni, hogy az országos ranglista első 16 helyezettje között szereplők nem indulhattak a Szekszárd Kupán. Így a tolnaiak leg­jobb négy fiatal versenyzője nem szerepelhetett. Ennek tudható be gyengébb helye­zésük. A Szekszárdon rendezett hatodik fordulóban a serdülő csapatversenyt a veszprémiek nyerték a­ vasiak előtt. Az egyéniben Purgel első volt. Az újoncoknál Pető Margit a harmadik helyen végzett. Pécsett mind a nyolc együt­tes asztalhoz állt. Az első helyet eldöntő serdülő csa­patversenyen itt a szombat­­helyiek 5:4-re nyertek a veszprémiek ellen. Az összetett verseny vég­eredményében értékes Purgel második helye a szombathelyi Asbóth mögött. A BVTC te­hetséges fiatalja a nyolc for­duló során ötször legyőzte az első helyezettet, s csoport há­romszor kapott ki tőle. Jó úton halad, és eredményesen szerepelt Varga és Pajor is. Feltétlenül figyelmet érdemel Pető teljesítménye. Ha fejlő­désükben nem következik be törés, akkor a jövőben nagy­szerű NB-s tartalék gárdá­juk lehet a veszprémieknek. A VÉGEREDMÉNY Serdülő csapatban: 1. Sa­­baria SE, 2. BVTC, 3. Duna­vid. Vend. SK, 4. Dunai Kő­olaj, 5. Kanizsai Bútor, 6. Pécsi Sport., 7. Szekszárd, 8. Tolnai VL. Egyéniben: 1. Asbóth (Szhely) 120, 2. Purgel (BVTC) 118, 3. Bódi (Szhely) 112 győzelemmel. Újonc csapat: 1. Dunavid. Vend. SK, 2. Kanizsai Bútor, 3. Pécsi Sport., 4. Sabaria SE, 5. BVTC, 6. Tolnai VL., 7. Szekszárd, 8. Dunai Kőolaj. Egyéniben: 1. Horgos (Duna­vid.) 80, 2. Kalmár (Dunavid.) 63, 3. Németh (K. Bútor) 59 győzelemmel. A legeredményesebben szerepelt három versenyző, a második helyezett serdülő együttes tagjai. Balról jobbra: Varga, Pajor, Purgel Innen — onnan _ Hat magyar asztaliteniszező — Klampár, Jónyer, Gergely, Magos, Szabó, Oláh — indulhat a február 1 és 3-a között sorra kerülő Európa 12 nemzetközi versenyen, amelyet Münchenben rendeznek. — Több ügyet tárgyal a napok­ban az MLSZ fellebbviteli bizott­sága. Fellebbezéssel élt a V. Izzó a BVSC ellen félbeszakadt mér­kőzése és játékosuk Varga eltil­tása ügyében. Megfellebbezte Kozmor átigazolási ügyét a Hala­dás VSE, valamint a Körmend a T. Bauxitbányásszal kapcsola­tos mérkőzését, amelyet mint is­meretes 2:1-re megnyertek, de óvás miatt játékos jogtalan sze­replése miatt a két pontot a ta­polcaiak javára igazolták. — A lengyel labdarúgó-váloga­tott a tervek szerint ebben az évben 12 mérkőzést játszik. Töb­bek között pályára lépnek az angolok, az olaszok ellen és hosszabb dél-amerikai túrán is részt vesznek. — Kiírta a téli kézi- és röp­labda, valamint a labdarúgó te­remtornát a tapolcai járási, vá­rosi sportfelügyelőség. A mérkő­zéseket Tapolcán a 4-es számú ált.­iskola tornatermében bonyo­lítják le. Megfelelő számú neve­zés esetén külön tartják a járási és külön a városi bajnokságot. A labdarúgó-tornát január 20-tól rendezik, s ennek figyelembevé­telével alakítják ki a kézilabdá­zók és röplabdázók programját. A nevezéseket január 14-ig a sportfelügyelőségre (Tapolca, Hő­sök tere 11, 8300. Telefon: 41) kell beküldeni.­­ Monspart Saroltát, az ismert világbajnoknőt nevezték ki a szövetség elnökségének javasla­tára a tájékozódási futók szö­vetségi kapitányává.­­ A magyar ifjúsági váloga­tottnak két selejtező mérkőzést kell játszania­, hogy ott lehessen az idei NDK-beli UEFA-torna 16- os döntőjében. A magyarok el­lenfele a görög együttes. Az első mérkőzést Görögországban már­cius 26-án, a visszavágót az egyik vidéki magyar városban ápril 1-én rendezik. A Dalnoki Jenő szö­vetségi kapitány irányítására, alapozó 25-ös keretnek két veszp­rémi fiatal, Csik és Bognár P­­.- B­ors­o NAPLÓ — 1980. január 5., szombat —­15

Next