Napló, 1980. január (Veszprém, 36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

A Minisztertanács tárgyalta Tovább csökkentik a közületi személygépkocsik számát A közületi személygépko­csik használatát a Miniszter­­tanács 1972 óta folyamatosan figyelemmel kísérte és az ál­lományt többször is felül­vizsgálta. Ennek eredménye­ként a közületi személygép­kocsi-állomány már eddig is mintegy 40 százalékkal, ezen belül a nyugati gyártmányú személygépkocsik száma mintegy 50 százalékkal csök­kent. A takarékossági követel­mények, az ésszerűbb mun­kaerőfelhasználás érdekében a Minisztertanács január 24-i ülésén elrendelte, hogy a közületi személygépkocsik számát ez év végéig további 15 százalékkal csökkenteni kell. A közületeknél ezzel megegyező mértékben csök­ken a gépkocsivezetők száma is. Az így felszabaduló mun­kaerőt a népgazdaság egyéb területeire irányítják át. A személyhez kötött gép­kocsihasználat korlátozásával egyidejűleg meg kell szer­vezni a közületek autópark­jának taxi-rendszerű üzemel­tetését. A Minisztertanács határozata jelentősen tovább csökkenti a reprezentatív ál­lami személygépkocsik szá­mát.­­• A korábbi határozatok le­hetővé tették, hogy a dolgo­zók saját gépkocsijaikat hi­vatalos utazásaikhoz térítés­sel használják. Az új szabá­lyozás biztosítja, hogy a sze­mélyi tulajdonú gépkocsik hivatalos használatáért fizet­hető térítési díj a minden­kori üzemeltetési költséghez igazodjék. Köretnek, salátának morzsolt kukorica Hamarosan az üzletekbe kerül a Magyar Hűtőipar új készítménye , a morzsolt kukorica. A lé nélküli, cse­megekukoricát köretként, sa­látaként, de önmagában is szívesen fogyasztják. A vár­hatóan nagy népszerűségnek örvendő termék fóliába cso­magolását a napokban kez­dik meg a Magyar Hűtőipar budapesti gyáraiban. Tava­szig — a tervek szerint — mintegy 20 vagonnal szállí­tanak a kereskedelemnek a vásárlók igényeinek kielégí­tésére. Világnézetünk alapjai kiegészítő tanári szak a tudományegyetemeken Világnézetünk alapjai ki­egészítő tanári szakot létesí­tett az oktatási miniszter az Eötvös Lóránd, a József At­tila és a Kossuth Lajos Tu­dományegyetem bölcsészettu­dományi karain. Szeptember­ben az egyetemeken mintegy 100—120 elsőéves kezdheti meg tanulmányait. X­T »—«fim« Útonállók, rablók Súlyos bírósági ítélet Az alábbi történet azt hiszem minden jóérzésű és a tör­vényes rendet tisztelő embert megdöbbent. Két fiatalember 1979. szeptember 26-án Veszprémben azért támadott meg és ütött le két embert is a késő délutáni, és az éjszakai órák­ban, hogy elvegyék a pénzüket és a dzsekijüket. Mint egyikük elmondta: „Megtetszett a srác dzsekije, hát elhatároztuk, hogy megszerezzük...” A perselyfosztogató... A bűnügy „vezéralakja” még fiatalkorú (S. Miklós 17 éves veszprémi lakos), de már „csinos” bűnlajstroma van. Fegyelemsértésekkel kezdődött: a kereskedelmi is­kolából sorozatos hiányzások és­ bukás miatt kimaradt, majd a munkahelyeiről is el­bocsátották (vagy otthagyta), 1979. április 16-án (húsvét hétfőn) pedig elkövetette el­ső bűncselekményét. Több tár­sával együtt Veszprémben, a Traubi bár előtt megtámadott és bántalmazott egy vak em­bert. (Az eset akkoriban nagy visszhangot keltett a me­gyeszékhelyen.) Míg ebben az ügyben eljárás folyt ellene, közben lopott egy kerékpárt és feltörte két veszprémi templom perselyét. (Sajnála­tos, hogy mindegyik bűncse­lekményéhez gyerekeket is „vitt” magával.) Ezen cse­lekményei miatt már tölti a börtönbüntetését. A jelenlegi bűnügy másik főszereplője Bickel László 19 éves, ugyancsak büntetett előéletű veszprémi lakos. Bickel eddig kétszer volt büntetve lopás miatt, s a leg­utóbbi büntetéséből feltételes kedvezménnyel szabadult a múlt év júniusában. Különösen indokolt lett volna tehát, hogy S. Miklós és Bickel is rendesen visel­kedjenek, hiszen egyikük el­len már két bűnügyben is el­járás folyt, míg a másik hát­ralévő börtönbüntetésének végleges elengedése ugyan­csak a példás magatartásától függött. Nem éltek a lehető­séggel ... Sőt, újabb, minden eddiginél súlyosabb bűncse­lekményt követtek el a már említett szeptemberi napon. Megtetszett, hát elvették... Aznap délben találkoztak, s a Hóvirág presszóban ita­loztak, majd boltban vettek bort és sört, melyet az egyik parkban fogyasztottak el. Ez­után a Várkapu presszó kö­vetkezett, ahonnét meglehe­tősen b­eszer­zett állapotban távoztak este 8 óra tájban. Ugyancsak a presszóból ment ki egy idősebb, ittas férfi is, akit mindjárt az utcán le is ütöttek, elvették 40 forintját és a nála lévő némi élelmet. Ekkor összetalálkoztak két is­merősükkel (K. Károly 15 éves és H. József 16 éves veszprémi lakosokkal), s a Hotel Veszprémbe mentek. Itt pálinkát ittak! (Megjegy­zendő: minden további nél­kül kiszolgálták a két, szin­te még gyermekkorú személyt is, sőt S. Miklós — mint az eddigiekből kiderült — há­rom szórakozóhelyen is nyu­godtan ,piálgathatott.”) A Hotelben S. Miklósnak meg­tetszett egy fiatalember dzse­kije, s elhatározták, hogy majd az utcán leszedik róla. Közeledett a záróra, s a ban­da távozott, hogy elfoglalják a leshelyet. Ám, hogy ne tá­vozzanak azért üres kézzel, S. Miklós beosont a ruhatár­ba, s onnét ellopott egy bőr­zakót. A kiszemelt fiatalem­bert a Hotel sarkánál várták meg, s azonnal, minden szó­váltás nélkül le is ütötték, majd rugdalták. Az eszmé­letlen személyt elhúzták egy sötétebb helyre, s ott levet­ték róla a dzsekit, majd el­vették a reklámszatyrát is, melyben csupán öngyújtó és cigaretta volt. (Egyébként a bántalmazott személy több kisebb sérülést, és orrcsont­törést szenvedett.) A rablót.-A bíróság a két főbűnöst rablás, súlyos testi sértés és lopás bűntettekért vonta fe­lelősségre, s az elsőrendű vádlottat, S. Miklóst 5 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melyet a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie. Bickel László büntetése: hét évi fegyház. Mindkettőjüket több évre eltiltották a köz­ügyek gyakorlásától is. (Ezen­kívül természetesen S. Mik­lósnak le kell töltenie a ko­rábbi bűncselekményei (ga­rázdaság és lopás) miatt ki­madók ezután a buszmegál­lóhoz mentek, hogy tovább raboljanak, ugyanis megálla­pították, hogy négyük közül H. Józsefnek még nincs dzse­kije. Úgy gondolták, hogy a buszokra várakozók közül va­lakiről majd ismét „lehúz­nak” egyet. Tervük azonban nem sikerült, mert időközben a Hotelből értesítették a rend­őrséget, s őrizetbe vették S. Miklóst és Bickelt, szabott több hónapos börtön­­büntetését, míg Bickelnek is még néhány hónapot, hiszen­­a korábbi feltételes szabad­ságra érdemtelenné vált.) K. Károlyt és H. Józsefet — mint rablásban részt vevő bűnsegédeket — a bíróság egyaránt 4—4 hónapi, fiatal­korúak fogházában letölten­dő szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet az utóbbi két vád­lott esetében jogerős.) Józsa Benő Az ítélet 4 — NAPLÓ — 1980. január 27., vasárnap Értékelik­­ a szerencsét Úton Győr felé az embe­ri tulajdonságokról ejtünk néhány szót. Hogy milyenek is vagyunk mi „homo sapi­ensek”? Harcosak, dolgosak, szorgalmasan alkotók, elége­dettek, szerények, vagy ön­­telteik, örökké morózusak, munkakerülők, egymást bosszantók, irigyek? Is, is —­modaná a műsor­vezető. És aztán van még egy jelző, amely valameny­­nyiünkre illik. A „homo lu­­dens”, vagyis a játékos em­ber. Mert — valljuk be őszintén — csakugyan sze­retünk játszani. József At­tila is így kérte a szabad­ságot: „Te szülj nekem ren­det. Jó szóval oktasd, s ját­szani is engedd. Szép ko­moly fiadat!” Hát játsszunk!... Orszá­gos méretekben is. Aztán pénteken izgatottan figyeljük a rádiót: milyen számokat húztak a lottón? — A Veszprém megyei fo­gadók szelvényei 1959 óta a győri 1-es totó-lottó kör­zeti irodához futnak be — mondja Lukács Gyula, az OTP Veszprém megyei igaz­gatója. — A megnövekedett szel­vényszám miatt kellett lét­rehozni a körzeteket — te­szi hozzá helyettese, Láng Tibor. — Budapest nem bír­ta erővel. Győr után Miskol­con, Szegeden, Debrecenben, Pécsett is megalakult a kör­zeti iroda. Így a szelvények értékelése gyorsabbá, köny­­nyebbé vált. Hány ismerősöm mondta már, szeretné megnézni az értékelést. Biztattak: „Te könnyen bejutsz, írj már ró­la !” Mennyire tévedtek ... Nem is olyan könnyű. Még akkor sem, ha az ember a fogadók, a játékosok, a köz­vélemény képviseletében próbálkozik is. Azért persze az illetékesek készségesek. — A megalakuláskor, 1959-ben 30 ezer totó- és 270 ezer lottószelvénnyel kezd­tük a munkát — tájékoztat Drávai Károly, az 1-es győ­ri totó-lottó körzeti irodave­zetője. Most, hetenként 950 ezer lottó- és 250—300 ezer totószelvényt értékelünk. Ezek Győr-Sopron, Komá­rom, Vas és Veszprém me­gyéből érkeznek. Mi a szelvény útja? Az első lépés, hogy mondjuk Mari néni Gyulafirátóton megveszi, kitölti, s postára adja. Veszprémiben a totó­lottó kirendeltségekben, OTP-fiókokban adják át, vagy a postán.­­ Mennyit? Tavaly heti átlagban 325 ezer szelvény érkezett. A legtöbbet, az összesnek mintegy 40 száza­lékát a hat városban műkö­dő kirendeltségek küldték, biztonságosan lezárt zsákok­ban, pecsétviasszal rögzítve, különleges kötési móddal, így a feladástól a megérke­zésig senki sem tud a tar­talmához férni. A szelvé­nyek a győri Il-es postahi­vatalhoz érkeznek, összesen mintegy 40—45 zsákkal. A körzeti irodában már vár­ják, és mintegy 300 dolgo­zó, zömében nyugdíjasok, számsorrendibe rakják. Ez­után a fogadási szelvény­részről leválasztjuk az ellen­őrző szelvényt) s mindkettőt megfestjük vegyitintával, hogy utólag ne lehessen kö­zéjük szelvényt elhelyezni. Ezután mindkettőt külön­­külön páncélszekrénybe zárjuk, s közjegyzői pecsét­tel látjuk el. A kulcsokat a pénzügyminisztériumi ellen­őr és a körzeti iroda dolgo­zója teszi el. Kinyitni kü­­lön-külön nem tudják a páncélszekrényt, csakis hár­man : az ellenőr, a körzeti felelős és a közjegyző. Pénteken, a húzás után, a nagyteremben — pénzügymi­nisztériumi ellenőr felügye­lete mellett — munkáihoz lát a hat értékelő brigád. Egy-egy brigádban 20—25 nyugdíjas, körzeti irodai dol­gozó, háziasszony stb. vizs­gálja a szelvényeket. Egy sablon segítségével. — Mennyi a tévedési le­hetőség? — Százezerből egy — vá­laszolja Leszkovich Mátyás PM-ellenőr és Szemenyei Antal, a körzeti iroda dol­gozója. — A fogadói szelvé­nyeket értékelik, külön rak­ják a 2-es, a 3-as, a 4-es, vagy ami nagyon ritka, az 5 találatos szelvényeket. — És mi történik ezután? — A­m­ikor az értékelők végeztek, akkor a „fekete anyagot”, a fogadói szelvé­nyeket is­mét elzárják. Kö­vetkezik egy másik team, amelynek tagjai ellenőrzik, revízió alá veszik a szelvé­nyeket. Szombaton reggel ki­nyitják a másik páncélszek­rényt (PM-ellenőr, körzeti felelős és közjegyző), s a revizorok összehasonlítják a fogadási és az ellenőrző szel­vényeket, a nyerteseket. Ez­után készülhet a lista, az összegzés. Ha netán 5-ös találat akad, már volt ilyen elég szépen, akkor a Sport­­fogadási és Lottóigazgatóság külön megbízottja jelenlété­ben ellenőrzik a szelvényt. Nálunk heti átlagban körül­belül 20 ezer a nyertes szel­vény. Egymás után halljuk a kü­lönféle érdekes történeteket. Például a feledékenységről. Egy ajkai eset: a fogadási szelvényen, hárman is, né­gyest értek el. Az ellenőr­ző szelvény viszont kitöltet­len maradt. Képzelhető a csalódás, hiszen így a talá­lat érvénytelen. Egy másik, ugyancsak megyénkíveli fo­gadó, felcserélte számait. A fogadóin szereplőket a má­sik szelvény ellenőrző részé­re írta. Az ő négyese is sem­missé vált. Egy óráig várakozunk, hátha akad nagyobb találat. De nincs szerencsénk. Hét­főn érdeklődünk, összesen három 4 találatos szelvény akadt. Hogy­­megyénkben fo­gadó érte el? Csak később derül majd ki. Egy bizo­nyos már: az új év első he­tében 8 darab négytalálatos volt. Ajkán és Tapolcán a legtöbbet érőket fizették ki: egyenként 149 619 forintot. A szerencsések elmondhatják: „Ez az év is jól kezdődött!” S. Nagy Sándor Munkában az értékelők A rádió és a televízió mai műsora. KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról mindenkinek 8.10: Öt konti­nens hét napja 8.26: Népdalok 9.00: Minden versek titkai 9.30: Fúvós­zene 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.08: Az öreg fazék titka. Lakatos Menyhért mesejátéka 10.46: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkóru­sának madrigálfelvételeiből 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anya­nyelvünk 12.15: A Vasárnapi koktél folytatása 13.00: Már csak két évti­zed .. . 13.10: Richard Strauss vezényel és zongorázik 14.03: Körülmé­nyek 15.12: Rádiólexikon 15.42: Filmdalok 15.56: Halálodra magad ma­radsz. Hans Fallada regénye rádióra alkalmazva IV. rész (befejező) 17.10: Metronom 17.30: A zeneirodalom remekműveiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Életek. Novellafüzér Sarkadi Imre novelláiból 19.44: Színes népi muzsika 20.29: Mozart: Figaro házassága. Négyfelvonásos opera 23.25: Kamaramuzsika 0.10: Dzsesszfelvételekből PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Az unitárius, egyház félórája 7.30: Edward Power Biggs barokk szerzők műveiből orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi leveleslá­dája 9.00: Offenbach operettjeiből 9.30: Világvasárnap 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.30: A láthatatlan múzeum 12.00: Jó ebéd­hez szól a nóta 12.57: Öcsi és a repülő bácsika. Astrid Lindgren regénye rádióra alkalmazva 14.03: Az európai popzene csalagai 14.33: Táskarádió 15.30: Embernek maradni 16.00: Híres zenekarok albuma 16.35: Sláge­rek mindenkinek 17.35: A vasárnap sportja. Totó 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek 19.20: Válogatott felvételek 20.20: Lo­vaspóló a Vérmezőn. Erdélyi József versei 20.38: Társalgó 22.35: Zenés játékokból 23.35: Könnyűzene éjfélig III. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Donizetti operáiból 9.01: A kamarazene ked­velőinek 10.10: Új Zenei Újság 11.05: Nagy mesterek - világhírű előadó­­művészek 13.05: Sztárok sztereóban 13.45: Visszakérdezés. Riport 14.00: így láttam Kodályt 14.16: Művészlemezek 15.10: Kis magyar nép­rajz 15.15: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából 16.18: Új leme­zeinkből 17.26: Rádiószínház 18.10: Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimná­zium dísztermét. Híres kamaraművek — A Magyar Rádió hangversenyso­rozatának II. része Kb. 19.03: A magyar széppróza századai 96. rész. Kb. 19.20: A hangverseny-közvetítés folytatása 20.10: A Cambridge-i St. John’s Kollégium énekkara angol szerzők műveiből énekel 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.30: Közkívánatra! 23.00: Zenei panoráma MAGYAR TV 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes) 8.15: Nyitva van az aranykapu. Gyermekjátékok, népdalok (ism.) (színes) 8.45: A könyv­tár minden tud. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (ism.) 9.15: Óvodá­sok filmműsora. Kisfilm-összeálítás. 1. Kezdődjék a játék. NDK bábfilm­sorozat (színes) 10. rész: Indiai Bábszínház 2. Kvak-kvak. Olasz animációs film. 5. rész: Az egér (színes) 9.35: Borik és csapata. Magyarul beszélő csehszlovák ifjúsági filmsorozat. 4.rész: A detektívek (ism.) 10.25: Hírek 10.30: Vasárnap délelőtt (színes) 12.30: Népzenei találkozó Kecskeméten (színes) 13.40: Tengerre. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. IX/4. rész: Az összeütközés (színes) 14.55: Műsorainkat ajánljuk (színes) 15.20: Reklám 15.25: Focifarsang (színes). Nemzetközi Nők és öregfiúk terem­­labdarúgó tornája. Közvetítés Miskolcról 17.15: Házigazda: Sárosi Imre (ism.) (színes) 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 18.30: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) 18.45: Esti mese (színes) 19.00: A HÉT (színes) 20.00: Hírek 20.05: Egy hónap falun. Tévéjáték J. Sz. Turgenyev színművéből (színes) 21.30: TELESPORT. 1. Sporthírek 2. Műkorcsolya EB. Gála, Közvetítés Göteborgból, felvételről (színes). Kb. 23.10: Hírek SZLOVÁK TV 8.30: Hírek (színes) 8.35: Kicsinyek műsora (színes) 9.00: Mi a világ végéről - gyermekfilmsorozat, 4. rész (színes) 9.25: Ifjúsági tévéfilm (szí­nes) 10.30: Akinek nem szabad meghalni - tévésorozat 1. rész 11.15:A Sportka számainak húzása (színes) 11.25: Heti hírösszefoglaló 11.55: Vasárnapi hangverseny (színes) 12.25: Hírek (színes) 12.40: Műsorajánlat (színes) 13.00: A Budapest cirkusz műsorából 14.00: Pár perc dalműsor (színes) 14.15: Régi gépkocsik nemzetközi versenye 14.55: Műkorcsolya EB - gálaműsor (színes) 17.10: Méhek völgye - cseh film 18.40: Esti mese 18.50: Időjárásjelentés 19.00: TV-híradó 1. (színes) 19.30: Vasár­napi versműsor (színes) 19.35: Zeman őrnagy 30 esete - 26. rész (színes) 20.55: A cseh filharmonikusok műsora 21.30: Dokumentumfilm 22.00: Sporthíradó (színes) 22.10: Szórakoztató műsor (színes) 23.10: Hírek (színes) OSZTRÁK TV 15.15: Tarzan. Film 16.30: Dokumentumfilm az állatvilágról 17.15: Maja, a méhecske. Rajzfilmsorozat 17.40: Jó éjszakát, gyerekek 17. 45: Idősek klubja 18.30:Randevú állatokkal és emberekkel 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: Színházi közvetítés: Jettchen története 22.25: Hírek II. MŰSOR 8.55: Közvetítés Chamonixből: Síversenyek 15.30:Sport 16.10: Közvetí­tés Göteborgból: Műkorcsolya EB 17.40: Rose és a férfiak. Filmsorozat (3.) 18.30: Okay. Ifjú égi magazin 19.30: TV-híradó 19.50: Heti körkép 20.15: A kaktusz virága. Filmkomédia 21.55: Sporthírek 22.10: Colum­­bo. Filmsorozat

Next