Napló, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-15 / 38. szám

ISiHP \mi\n , az OTP-nek két évvel ezelőtt Ajkán, tavaly pedig Tapolcán ala­kult­­meg az OTP-fiók mel­lett működő, szakemberekből álló tanácsadó testület. Ilyen az országban már­­sok helyen dolgozik. A Takarékpénztár vezetősége elhatározta, hogy fokozatosan kiépíti a fiók­jai mellett működő tanács­adó testületek rendszerét, azzal a nem is titkolt cél­lal, hogy a segítségnyújtást valóban társadalmi alapokra helyezze. Előre bocsáthatjuk: nem holmi „divatról” van szó, nem a formális bizottságosdi szaporításáról. Ez a törekvés nagyon is reális igényeket elégít ki, tartalmában erősí­ti a szocialista demokratiz­must, alaposabbá teszi a lakossági szükségletek felmé­rését, alaposabbá a döntések előkészítését, azok végrehaj­tását és meggyorsítja az ügyintézést. A 7—15 tagú szervezetek­ben a fiók székhelyén (Aj­kán, Tapolcán) működő párt-, állami, társadalmi szerveze­tek, vállalatok vezető pénz­ügyi szakemberei, közéleti személyiségei dolgoznak. A tennivaló egyértelmű: az OTP-fiók részére meghatá­rozott célok, feladatok véle­ményezése, azok végrehajtá­sához, gyakorlati segítség nyújtása konkrét javaslatok­kal,­­ elképzelésekkel. A tes­tület tagjai elemzik a fiók munkáját, a tervek végre­hajtását, felderítik a lakossá­gi igények ki­elégítetl­ens­égét jelző „fehér foltokat”. Egy­úttal megismerik a követke­ző évi terveket, különös fi­gyelemmel a lakásépítési cé­lokra, a hitelpolitikai irány­elvek megvalósítására, a ta­nácsokkal való együttműkö­désire. Legutóbb, az ajkai ta­nácskozáson az OTP vezér­­igazgatója személyesen tájé­koztatta a két tanácsadó tes­tület tagjait, akik viszont a lakosság körében tapasztal­takról, az OTP-vel kapcsola­tos igényekről informálták a takarékpénztári illetékeseket. Fontos cél, hogy idejében szülessenek meg a bajokat orvosló érdemi intézkedések. Ehhez viszont elengedhetet­len a valóban megfontolt, körültekintő döntés, amely­nek alapja a sokoldalú, min­denre kiterjedő, részletes in­formáció, a tájékozódás és tájékoztatás, az igények is­merete. Ennek megteremté­séhez adnak — társadalmi munkában — segítséget *a ta­nácsadó testületek S. Nagy Sándor Mit írnak megyénkről ? 1980. január ill. rés­s NEUE ZEITUNG Mayer Éva: Dorfversamm­ lungen. Zusammenarbeit zwi­schen Rat und Einwohnern vers­tärkt. (3. sz.) Herend és a hoz­zá tartozó Hárskút. Márkó: Bánd községek példája, interjú Hor­­nungné tanácstitkárral. Ugyan­ott: Neue Erlungenschaften. In­terjú Schall Béla városlődi ta­nácselnök-helyettessel terveikről. Kinderspielzeug früher und heu­te. Kiállítás Városlődön a kul­­túrházban. Locher Margerete: Waschluch­­ter Puppe. Woher bekam sie ih­re Zauberkaft? (4. sz.) Német anyanyelvi foglalkozások a vá­roslődi óvodában. NÖVÉNYVÉDELEM Jakab József — Sántha Imre— Varga Mária: A rétimollyal (Lo­­xostege stictacilis 1.) végzett vizsgálatok és az ellene való védekezés Heves és Veszprém megyében. (1979. 10. sz.) REPÜLÉS Janovics Ferenc: Új rekord­kategória, új magyar rekord Veszprém felett (1. sz.) Fotó az ejtőernyős csoportról. Beszámo­ló a gyakorlat előkészítéséről. STATISZTIKAI SZEMLE Kiinger András: a megyék termelékenységi arányai az utol­só 150 évben. (1. sz.) Veszprém megyei adatokkal. (Az Európai Termékenység Vizsgálata ösz­­szefoglaló Konferenciáján 1979. júl. 23—27. megtárgyalt hozzá­szólás.) SZABAD FÖLD Farkas József: Dabronci mód­szer: olcsóbb malacok. (2. sz.) A dabronci összefogás Tsz-ben évente 25 ezer süldőt nevelnek fel. R. M.: Meggytelepítés Csopak környékén. (3. sz.) Csopak Tá­ja Tsz 140 hektáron meggyfákat telepít. Szüts László: Nyaralóhely té­len. (4. sz.) Balatonfüred. SZÍNHÁZ Gábor István: Vonó Ignác. (1. sz.) Fejes Endre drámája a veszprémi Petőfi Színházban. SZÖVETKEZET Pávaskörök bemutatója (2. sz.) Az ajkai művelődési központban rendezett találkozón Veszprém megyéből is vettek részt ének­karok. Ugyanott: Hamar Imre: Iszkár mindenese: Lili néni. Molnár Gyulánét, a helyi bolt vezetőjét méltatja a cikk. A Veszprémi ÁFÉSZ életéből. (3. sz.) Hírek. TISZATÁJ Illyés Gyula: Forget not the fieds... — Hol lesznek. (1. sz.) Versek. Ugyanott: Kiss Ferenc: Ébredés Bozseneiben. Nagy Lász­ló magyarul ismeretlen verse. Tanulmány a szerzőről. Nagy László rajzával, a vers sajátke­zű írásával. Nagy László: Ébre­dés Bozseneiben. Naplórészlet. (1971­. IX. 11.) Matev, Pável: A barát fájdalma (Vers.) Ford: Kiss Benedek. Csoóri Sándor: Egy másik életmű töredéke. So­rok a képzőművész Nagy László­ról. Vasy Géza: Ágh István össze­gyűjtött versei. 12. sz.) Kritika ÚJ TÜKÖR Illyés Gyula: Írói gondok. (2. sz.) Major Ottó: Szemelvények könyvekről. (3. sz.) Illyés Gyu­la: Beatrice apródjai c. regényét ismerteti. városépítés Winkler Gábor: Pápa — a vé­dett történeti városmag rendezé­si terve. (1979. 5. sz.) Ugyanott: Sándor György: Gyalogos vá­rosközpontok — sétálóutcák. A cikk szerzője Veszprém Városi Tanács műszaki osztályának ve­zetője. Szappanos Géza: A balatoni üdülőtáj fejlesztése. (6. sz.) EGYÉB KIADVÁNYOK Ajka. Térkép. (Készítette és kiad. a Kartográfiai Vállalat az Ajka Városi Tanács megbízásá­ból. M. N. Bp. 1979. (házi soksz.) 39 x59 cm. Ajka város. Színes. — utcák, városrészek nevei. — Au­tóbuszvonalak. — Középületek. Ajkai Timföldgyár és Alumí­niumkohó. (Ismertető.) Kiad. Hungalu. Bp. 1979. Révay ny. 12 ozd­. lev. 28 cm. Német és angol nyelven is. Balatonfüredi szabadidőköz­pont telepítési tanulmányterve. Készítette: Középülettervező Vál­lalat. Megbízó: A balatonfüredi Városi Tanács VB pénzügyi és terv-munkaügyi osztály. Bp. 1979. KÖZTI rota. Bodosi György: Völgyvallatás. Riportok, interjúk. (Bev. Keresz­­túry Dezső.) Bp. 1979. Magvető. 182. 1. Borsos Miklós: a toronyból. Tanulmányok, vallomások. (ill. a szerző.) Bp. 1979. Szépirod. Kiadó. 203. (Műhely.) Balaton­­füred, Tihany. A Georgi Dimitrov Megyei Művelődési Központ filmtárának oktatófilm-katalógusa, (összeáll. Németh Gézáné, Mezős Gábor), Veszprém. 1979. Házi soksz. 1980. 1. Illyés Gyula: Beatrice apródjai. Regény, (Bp.) 1979. Szépirod. Kiadó, 577 1. Páldi—Kovács Attila: A ma­gyar parasztság rézgazdálkodása. Praxis rusticorum Hungáriae in oeconomia pratorum. Bp. 1979. Akad. Kiad. 541­­. Veszprém me­gyei adatokkal. Pálóczi Horváth Ádám: Éne­kes poézis. Válogatás , és új mintegy ötödfélszáz énekek ki magam csinálmánya, ki másé c. 1813. évi kéziratos dalgyűjtemé­nyéből. Vál. Katona Tamás. Utószó, szövegre von. jegyz. Küllős Imola. Dallamokra von. jegyz. Domokos Mária. (Ed.) 1979. M. Helikon — Európa 460 l. A pártirányítás és a pártélet kérdései. 1979—1980-as tanév. (Kiad.) az MSZMP Veszprém megyei­­ Bizottsága. Veszprém. 1979. Veszprém m­egyei ny. 26­­. 20 cm. Tahin Gyula: Veszprém. (Fo­tóalbum) Bev. Ágh István. Bp. 1979. Corvina. Takács Dezső kisgrafikai ki­állítása. 1979. (Katalógus, ösz­­szeáll. bev. Poór Ferenc) Eöt­vös Károly Megyei Könyvtár Veszprém. Jókai Mór Városi Já­rási Könyvtár Pápa. (Veszprém , 1980. ) EKMK soksz. Nehézvegyipari Kutató Intézet.­­ A — közleményei. Veszprém. 8 köt. (Szerk. Szántó András) ; Veszprém. 1979. Veszprém me­­­­gyei íny. 205­­. Wellmann Imre: A magyar­­ mezőgazdaság a XVIII. század­­­­ban. Bp. 1979. Akad. Kiadó (AB-­­­rártörténeti tanulmányok 6.)­­ Bibliogr.­a jegyzetekben. Veszp­­­­rém megyei adatokkal. •Végvári Lajos: Sümeg műem­­­­lékei. Sümeg Kunstdenkmäler. 3.­­­ord. bőv. kiad. (Bp.) 1979. Cor-­­­vina, 37­1. - NAPLÓ - 1980. február 1., péntek Segélykérő telefonok A mentők is hívhatók Érdeklődéssel és kíváncsi­sággal figyelték a veszpré­miek, hogy a város különbö­ző pontjain „rendőrség” fel­iratú kék-fehér oszlopokat ál­lítottak fel. Hamar kiderült: segélykérő telefonokról van szó, hogy veszély, baleset avagy bűncselekmény esetén mielőbb riasztható legyen a rendőrség. Azt azonban keve­sen tudják, hogy a mentők is hívhatók a készülékkel (ugyan a rendőrség jelentke­zik a gomb benyomása után), de azonnal kapcsolják a köz­ponti ügyeletről a mentőket. Tehát sürgős orvosi segítség esetén a mentőket innét is szabad hívni. Miként azt is kevesen­ tud­ják még — a rendőrség eddi­gi tapasztalatai szerint —, hogy miképpen kell kezelni a segélykérő műszert. Roppant egyszerű: csak a gombot kell egyszer megnyomni és lehet beszélni. (S nem kell a gom­bot nyomva tartani mindvé­gig, mint a kaputelefonnál.) A hívás a megyei rendőr-főka­pitányság központi ügyeletére fut be, ahol azt is pontosan tudják, hogy a város melyik pontjáról, utcájából érkezik a hívás, ugyanis egy kivilágí­tott várostérképen villogó kis lámpa jelzi a bes­zélő személy helyét. Veszprémben össze­sen 14 segélykérő telefont szereltek fel, a tizenötödik pedig Kádártán található. Ter­vezik, hogy a közeljövőben Márkon és Szentkirálysza­badján is felállítanak egy­­egy kék oszlopot. A rendőrség tapasztalatai szerint a lakosság hamar megbarátkozott a segélyké­résnek ezzel az új módszeré­vel, mert naponta hívják az ügyeletet és sok hasznos be­jelentés érkezik. Ilyen beje­lentés alapján sikerült már elfogni körözött bűnözőt, gép­k­­ocsifeltörőket, a gyors érte­sítés alapján tudott időben közbeavatkozni a rendőrség több verekedésnél is, de a mentőket is jó néhányan kér­ték már. Szöveg: Józsa Fotó: A. Horváth A segélykérő telefonoszlop a Munkácsy utcában Zsiák György alezredes, központi ügyeletvezető a segélyhívást hallgatja. A fölötte lévő kivilá­gított várostérképen azt is ellen­őrizheti, hogy honnét érkezik a bejelentés. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: „Lesz-e sas 2000-ben?” Beszélgetés Major István tudományos kutatóval 8.37: Romantikus zene 9.33: Lánc, lánc, eszterlánc . . . 10.05: Visszapillantó 10.35: Babits Mihály versei 10.40: Milan Mund­inger és az Ars Rediviva együttes két Vivaldi-concertet játszik 11.00: Híres énekesek operettfelvételeiből 11.26: A regényhős. Maxim Gorkij elbeszélése 12.35: Hétvégi Panoráma 13.57: Kóruspódium 14.22: Énekszóval, muzsikával 14.44: Magyarán szólva 15.10: Régi híres énekesek műsorából 15.28: Dominó 16.05: Amíg a légiutas eljut odáig ... A légiközlekedés közgaz­dasága 16.35: Paul Badura-Skoda, Jean Fournier és Antonio Janigro Haydn-felvételeiből 17.09: Verbunkosok, cigánydalok 17.35: Láttuk, hallottuk 18.00: Az Ambrosian énekegyüttes Monney-felvételeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Tudósítás bajnoki jégkorongmérkőzé­sekről 19.23: Wagner operáiból 20.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 21.06: Lemezmúzeum 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Rádiószínház 23.17: Kamaramuzsika 0.10: Dzsesszfelvételekből PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Negyedóra háromnegyed ütemben 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Nótacsokor 9.21: Harminc perc alatt a Föld körül 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Nőkről - nőknek 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Mindenki iskolája 17.30: Ötödik sebesség 18.33: A Fruska. Részletek Sullivan operettjéből 19.12: Magnóról magnóra 20.00: Régi nóta, híres nóta 20.33: Könyv és ifjúság. Az Ifjúsági Rádió és a KISZ KB irodalmi vetél­kedője. II. elődöntő 21.33: Portré slágerekből 22.23: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik 23.15: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjé­ből III. MŰSOR .9.00: Iskolarádió 9.30: Galina Kovaljova és Gaetano Bardini operaáriákat énekel 10.00: Örömök kertjében 11.05:Szimfonikus zene 13.07:Levelek a végekről. Levéltári anyagok alapján írta és összeállította: Pándy Lajos 14.01: Dzsesszfelvételekből 14.25: Wilhelm Kempff, Yehudi Menuhin és a Juilliard vonósnégyes Beethoven-felvételeiből. Közben: 15.10: Bori Imre, Krúdy Gyula. Könyvszemle 15.20: A kamarazene folytatása 15.50: Kincses Veronika és Gáti István operaáriákat énekel 16.23: Reflektor­­fényben Közép-Ázsia 16.43:Tip-top parádé 17.13: A Magyar Hanglemez­­gyártó Vállalat új lemezeiből 17.54: A kamarazene kedvelőinek 19.05: Iskolarádió 19.35: József Egyiptomban. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva II. (befejező) rész 20.29: Bruckner: Te Deum 20.55: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon? 21.55: Kamarazene MAGYAR TV 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes) 8.10: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Az anyag szerkezete 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Deltácska. Hogyan épül a ház? 10.10: Fizika (ált isk. 7. oszt.) A testek úszása 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.) Egyén és közösség 1­3.05: Osztályfőnöki óra. Honvédelmi ismeretek (középiskolá­soknak) Védekezés az AVB-fegyverek ellen 14.15:Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt. - ism.) 14.50: Környezetismeret (ism.) 15.10: Fizika (ált. isk. 7. oszt. - ism.) 15.45: Világnézet (ism.) 16.30: Hírek 16.35: Egy pillantás a tenger világára. NDK dokumentumfilm (színes) 17.00: Posta­fiók 250. Takács Mária műsora (színes) 17.15: Játéka betűkkel 17.40:Ez már nem is kender. A szegedi körzeti stúdió műsora 18.10: Reklám 18.15: Öt perc meteorológia (színes) 18.20: Mindenki közlekedik... Közlekedési műsor 18.35: Önöknek hogy sikerült? III. rész 19.05: Rek­lám 19.15: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) 19.20:Esti mese 19.30: TV-híradó (színes) 20.00: Delta. Tudományos híradó 20.20: Két pisztolylövés. Tévéjáték III/1. rész (színes) 21.15: Fiatalok órája (színes) 22.15: TV-híradó 3. (színes) 22.25: Unokáink is látni fogják ... Büszke­ségünk a budai vár II. MŰSOR 18.00: Fabula. A játék (ism.) (színes) 18.50: „Állj meg és kiálts!” Portré­film Palasovszky Ödönről 19.30: TV-hiradó (színes) 20.00: Varsói Ősz ’79. A Zeneszóval különkiadása II. (színes) 20.30: Öt perc meteorológia (ism.) (színes) 20.35: Parabola (ism.) (színes) 21.05:TV-híradó 2. (színes) 21.25: Mindenki közlekedik... (ism.) .21.40: Reklám 21.45: Az éjszaka angyalai. Magyarul beszélő belga filmsorozat VII/2. rész: A kísértet lánya SZLOVÁK TV 8.55: Hűtek 9.00: Zenés gyermekműsor 9.30: Pár perc dalműsor 9.45: Vetélkedőműsor (ism.) (FF) 10.25: Benda színész eltűnése. TV-játék (ism.) 11.35: Ezzel törődni kell. Publicisztikai műsor (FF) 12.15: A Spar­­takiád zászlója alatt 11. rész (FF) 12.40: A rendőrség naplójából (ism.) (FF) 12.45: Hírek 15.25: Iskolatévé 16.00: Rövidfilm-összeállítás 17.00: Hiek 17.15: Orvosi tanácsok (FF) 17.25: Ifjú szemmel (FF) 17.50:Hét­­végi tipp (FF) 17.55: Bratislavai magazin (FF) 18.10: A természet lénye­ge 7. rész 18.35: Az úton nem vagy egyedül (FF) 18.40: Esi* mese 18.50: Időjárásjelentés 19.00: TV-híradó 1. 19.30: Olimpiai krónika. Lake Pla­­cid-i Híradó 20.00:TV-híradó 2. 22.00: Lake Placid-i Híradó 22.10: Paga­nini. Olasz filmsorozat 4. rész 23.10: NDK szilveszteri TV-műsor 2. rész 0.20: Hírek OSZTRÁK TV , 9.30: Orosz nyelvlecke kezdőknek 10.00: Iskolatelevízió 10.30: Idősek klubja 11.10: A Spatzenhauseni bűnbak. Filmvígjáték 13.30: Közvetítés a Téli Olimpiai Játékokról 18.54: Csehszlovákia-USA jégkorongmérkőzés 19.00: Osztrák képek 19.30: TV-híradó 20.15: Teljes sebességgel. Tévé­film 21.35: France Gall show-műsora 22.00: Filmösszeállítás a Téli Olim­piai Játékokról utána: Olimpiai Stúdió 22.15: Nők és férfiak ródliverse­­nye (3. futam) II. MŰSOR 16.55: Játékóra 17.00: HEIDI. Filmsorozat 17.25: Jó éjszakát, gyerekek 17.30: Iskolatelevízió 18.30: Riportműsor 19.00: Önök kérték , mi telje­sítjük. A műsort a közönség készítette 19.30: TV-híradó 20.15: A kíván­ságműsor folytatása * Efi .ií. • 0ZS3V' ■ ■---------------------------------------------------—ü--------qhPISüT „Nyári pótlás” a vasúti és az autóbusz-menetrendekhez A legtöbb európai országhoz hasonlóan — mint ismeretes — az idén, április 6-án, hazánkban is bevezetik a nyári időszámítást. Az intézkedés nagy feladatot ró a közlekedésre, miután a szoká­sos menetrend kiadása nem esik egybe a nyári időszámítás kezde­tével, amely egyébként sem min­denütt egységes, bevezetési idő­pontja is eltérő. Emiatt a nem­zetközi vonatok közlekedését össze kellett hangolni, s ezzel együtt koordinálni a hazai leg­fontosabb csatlakozó vonatokat és hozzájuk az autóbuszjárato­kat is. Nemcsak az utasok tá­jékoztatását szolgáló menetren­det, hanem a mintegy 100 szolgá­lati menetrend-könyv közül 15- öt — elsősorban azokat, ame­lyekben a nemzetközi gyors-, sze­mély- és tehervonatok szerepel­nek — ugyancsak át kell dol­gozni. A MÁV hivatalos menetrendje eddig egy évre szólt, a mostani is május 31-ig érvényes. Emiatt az óraigazítás napjától a május 31-ig terjedő csaknem két hó­napra úgynevezett II. számú pót­lást készítenek, amely mintegy 100 oldalon tartalmazza az idő­számítás változásából eredő mó­dosításokat. A Volán elsősorban a vasúthoz csatlakozó belföldi járatainak változása miatt ad ki — ugyan­csak díjmentesen — április 6-tól május 31-ig érvényes, 44 oldalas pótlékot a mostani menetrend­­könyvének első és harmadik kö­tetéhez.

Next