Napló, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

A Vállalatok a bíróság előtt A gazdasági életben tapasztalható kedvezőtlen jelensé­gek elhárításában, megszüntetésében nemegyszer szerepet kap a bíróságok ítélkezése is. Ez azt jelenti, hogy amikor a vállalatok, szövetkezetek, intézmények már nem tudnak egymás között megegyezni, vitás ügyeikkel a bírósághoz fordulnak. A Veszprém Megyei Bíróság évente 250—300 ilyen ügyben ítélkezik. Fizet a TOTÉV Népes képviselettel vonult a kissé szűkös tárgyalóte­rembe a felperes, a veszpré­mi Endrődi úti Lakásfenn­tartó Szövetkezet. Igaz, számszerűleg az alperes sem volt hátrányban, hiszen a Veszprém megyei Beruházá­si Vállalatot, a Tolna megyei Építő- és Szerelő Vállalatot, az Építőipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalatot, va­lamint a Taurus Gumiipari Vállalatot egy-egy jogtaná­csos és gazdasági, építésügyi szakember képviselte. Meg­jelentek a bizonyítási eljá­rásban közreműködő szak­értők is. A lakásfenntartó szövetke­zet 84 lakótulajdonos nevé­ben panaszolta el, hogy az 1977-ben átadott új ottho­nokban igen­­rövid idő alatt tönkrementek a padlósző­nyegek. 17 lakásban ugyan­akkor nem tudnak megfele­lően fűteni, mivel a beépí­tett gázkonvektorok eltérnek a tervezettől. A vizsgálat so­rán kiderült, a szövetkezet­nek részben igaza van, a padlószőnyegek­­valóban a vártnál rövidebb idő alatt Szokatlanul nagy a tétje a MÁV Szombathelyi Igaz­gatóság és a Péti Nitrogén­­művek közötti pereskedés­nek. A Pétfürdő—Hajmáskér állomások közötti vonalsza­kaszon kiszáradt a töltés alatti tőzeges talaj. Emiatt sok helyütt repedések kelet­keztek, megrongálódott a sínpálya. A három évig, tar­tó helyreállítási munka költ­ségei megközelítették a 20 millió forintot. A vasutasok szerint a „­bűnös” a Péti Nitrogénművek. A nagyvál­lalat ugyanis a környék ren­dezése, illetve az ipari víz­­­­igények kielégítése érdeké­ben a vasúti pályát keresz­tező, majd a pályával pár­huzamosan haladó Pét-pata­használódtak el. Oka, hogy a Tolna megyei Tanácsi Épí­tő- és Szerelő Vállalat a ter­vezett „Regina” helyett egy gyengébb minőségű „Tekla” elnevezésű padlóborítót épí­tett­­be a lakásokba. A bíró­ság kötelezte a TOTÉV-et a 164 ezer forintnyi értékkü­lönbség visszafizetésére. A fűtéssel, illetve a tapasztal­ható hőveszteséggel kapcso­latos panaszt viszont eluta­sította. A szakértők ugyanis megállapították, hogy a 17 lakásba beépített kisebb gáz­konvektorokkal is biztosítha­tó a helyiségek megfelelő fűtése. A lakásszövetkezet 252 ezer forintot vissza­kapott a hiánypótlási mun­kák elvégzésére. A ta­pasztalható hőveszteség, il­letve fűtési költségnöveke­dés e­­munkák el nem vég­zésének következménye. Több lakásban ugyanis, töb­bek között a nyílászáró szer­kezeteknél nem végezték el a kártérítéssel „megváltott” munkákat. A tulajdonosok erről bizony megfeledkeztek. A „felelevenítés” pervesztés­sel járt, két zárt szelvényű betoncsa­tornába terelte. Emiatt süly­­lyedt a talajvízszint és szá­radt ki a­­töltés alatti ta­laj. A pétiek szerint a patak rendezését a vízügyi hatósá­gok is engedélyezték. Meg­ítélésük szerint a hidroló­giai viszonyok a közeli­­bán­­yai szén-, illetve iszkaszent­­györgyi bauxitbányákban folyó vízkiemelés következ­tében változtak meg. A Péti Nitrogén műveket tehát sem­miféle felelősség nem terhe­li. A bíróság ugyancsak ne­héz helyzetbe került, hiszen a felperes, alperes egyaránt rendelkezik megfelelő szak­­véleményekkel, határoza­tokkal, engedélyekkel. A tárgyalás elhalasztva A­­korábbi években amíg a beruházási piacon a kivi­telező építőipari vállalatok „uralkodtak”, a kötbér szin­te ismeretlen fogalom volt. Ha késlekedett is az építke­zések, vagy a hiánypótlási munkák befejezése, a meg­rendelők nem fordultak bí­rósághoz. . Napjainkban azon­ban már kormányrendelet kötelezi a beruházó szerve­ket, hogy késedelem esetén kötbérigénnyel bíróságon is,­­megfelelő ítélettel elejét vegyék a hasonló késedel­mek megismétlődésének. A kötbérek anyagi mértéke is megnőtt, hiszen amíg koráb­ban a­­büntetés alapjául az el nem végzett hiánypótlási munkákat számították, ma már az épület teljes beruhá­zási költségéhez viszonyíta­nak. A kötelező igény érvénye­sítésének bevezetése óta az egyik legnagyobb kötbér­igénnyel a Veszprém megyei Beruházási Vállalat a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalattal szem­ben lépett fel. A Haszkovó utcai P 10-es jelű épület három szekcióját ugyanis két-há­ro­m hónapos késede­lemmel adták át az építők. Ezért, a beruházó, illetve a megbízó OTP 2,3 millió fo­rint késedelmi kötbért kö­vetel az építőipari vállalat­tól. A tárgyalásra berendelt jogászok a felperes és az alperes esetében mindent­­el­követnek tehát, hogy meg­felelő bizonyítékok álljanak rendelkezésre. Az OTP, il­letve a beruházási vállalat képviselői már újabb kése­delmekről tanúskodó bizo­nyítékokat "is előterjesztet­tek, míg a VÁÉV jogtaná­csosa haladékot kért. Sze­rinte ugyanis a hiányok ké­sedelmes pótlásáról nem te­hetnek, az az alvállalkozók, illetve a közreműködő vál­lalatok mulasztásának kö­vetkezménye. Az erre vonat­kozó részletes bizonyítéko­kat teljes egészében még nem tudják a bíróság ren­delkezésére bocsátani. A bíróság helyt adott a kérelemnek. Andrássy Antal MÁV kontra Pét A HADNAGYNŐ Tapolcára menet azon tűnődtem: miért lesz egy nő rendőr... ? Mi az az ok, hogyan születik olyan ötlet, ami­kor így dönt: én rendőr leszek! Mikor lehetne kozmetikus, fodrász, női szabó, asszisz­tens, vagy valami más, nőhöz jobban illő foglalkozású. Mindez annak kapcsán késztet tűnődésre, hogy Németh Gyuláné hadnagynőhöz megyek, aki a tapolcai rendőrka­pitányság igazgatásrendészeti osztályvezetője. — Dehogy akartam én rendőr lenni. Kiváltképp ■ olyan fiatalon. — Hát akkor? — 1954-ben kezdődött a személyi igazolványok kiadá­sa, s engem ide vettek fel nyilvántartónak. Mint civil alkalmazottat. Szívesen men­tem, mert fantáziát láttam benne, új dolog volt, az ak­kori munkahelyemet nem kedveltem. Némethné (azaz: akkor még Csiszár Erzsébet és 18 éves) tősgyökeres sümegi, s az akkoriban még létező sü­megi járási tanács begyűjté­si osztályán dolgozott. — Végül mégis egyenruhát húzott... — Igen, de milyen későn... Csak 1974-ben. — Húsz évig várt? — Csak látszólag különös a dolog: megszerettem én a rendőrséget, szívesen lettem volna előbb is hivatásos, de nem ment... — Nekem? Erre nem is gondoltam. — Nyilvántartó voltam, majd útleveles, s ez egyik sem egyenruhás, rendőrtiszti beosztás. 1974-ben viszont nyugdíjba ment az akkori szabálysértési előadó, s én kerültem a helyére. Zászlósi rendfokozatot kaptam.. . _____ Ha nem lenne túl elcsépelt, azt írnám: a szerénység pél­dája. Róla lehetne mintázni a csendes, mosolygó kedves­­ségű asszonyt, a szinte már félszeg, gyengébb nemet. Jöttemre is b­ult-pirult, s nem érti miképpen eshetett őrá a választásom. — Nem tudom elképzelni, hogy tud büntetni is? — Tudok. Aki jogszabályt sért, hátrányt szenved. — Hű, de hivatalos. S ez a szigorúság? — Határozottság. Ez rend­őrség. — Pedig azt is hallottam, hogy ön jószívű. — No, ez jólesik. Úgy lát­szik akkor észreveszik, hogy az embereket elsősorban nem gyanakvással, hanem biza­lommal fogadom. — Szereti az embereket? — Igen, feltétlenül. Meg­győződésem, hogy az embe­rekben lényegesen több a jó, mint a rossz. Csak néha megtévednek... No, persze a­­ visszaeső bűnözők, a „ne­héz fiúk” más kategória. — Van-e, amit nem sze­ret? — Ó, hogyne. Például sze­repelni, feltűnni. Ne higgye, hogy ennek a riportnak örü­lök ... Minek a népszerűség? Csendben, észrevétlenül ten­ni a dolgunkat; ez az elvem. — Végis észreveszik. Nem gondolja, hogy éppen ezért? — Lehet. — Kapott kitüntetést? — Igen, a Haza Szolgála­táért érdemérmet és a Szol­gálati érdemérmet. — ... és sok pénzjutalmat. Mosolyog. — De tájéko­zott...? Igen, elég gyakran kaptam. _ _________________ — Árulja el, mitől olyan kiegyensúlyozott, olyan „min­­dig mosoly” asszony? — Talán, mert sosem ért keserűség. — Hű, ez aztán a szeren­cse. — Az is, szerencsés em­bernek tartom magam. — Családja van? — Igen. A lányom szintén rendőrtiszt lesz, most jár a főiskolára. Nappalis és az idén végez. A dolog érdekes­sége, hogy én szintén oda járok, de levelezőre, s majd csak jövőre végzek. No, és van egy fiam, aki Veszprém­ben tanul, s az idén érettsé­gizik. — És a férj? — A Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál szervezési osz­tályvezető. Némethné egyébként 10 hónapja már nagymama, a lánya ugyanis férjnél van, s egy kislányuk született. Akit hétfőtől péntekig a nagyma­ma gondoz, lát el. — Igen de nagyon jó kis­lány ám a Natália, nincs ve­le gond. Nappal vigyáz rá egy néni, este meg öröm ve­le egy kicsit foglalkozni. — No azért etetni kell, tisztába tenni, mosni. — Hát... akkor „átme­gyek” kismamába. — S mikor tanul? — Éjszaka. — Hogy megy? — Bírom, rendesen felké­szülök. Csak a kriminaliszti­kát nem szeretem. Idegen tő­lem a bűnügyi vonal. — De a krimiket csak ked­veli?­­— Azt igen, a tv-ben. Az más. — Tényleg, néz-e tévét? — Csak­ a­ híradót, a poli­tikai tájékozottság miatt, s esetleg egy-egy jobb filmet. — Színház, mozi érdekli? — Csak az előbbi. A veszp­rémi Petőfi Színház előadá­saira járunk, itt Tapolcán. — Olvasni szokott? — Jegyzőkönyveket, jelen­téseket és 3 éve tankönyve­ket — jegyzi meg némi ön­iróniával. — Pedig hogy sze­rettem a verseket, a■ jó regé­nyeket. Némethné egy éve vezeti azt az osztályt, amelyiknek tán a legszerteágazóbb a te­vékenységi köre a rendőrsé­gen, s az pedig egyértelmű, hogy ő és munkatársai talál­koznak legtöbbet az állam­polgárokkal. — Télen napi 40 személy az ügyfélforgalmunk, nyáron eléri a kettőszázat is. , Kis szünet után még hoz­záteszi: — Nekem nem beosztottja­im vannak, hanem kolléga­nőim, barátnőim. Tudják a dolgukat. Némethné a pártszervezet vezetőségi tagja is. 1955 óta párttag. S ha valami ,csoda” folytán mégis van szabad ideje, akkor... — Megyünk Sümegre, ott élnek a szüleim. Elárulom, én még most is sümeginek vallom magam. Otthon elő­jön az ifjúkor ... Mert bár­mennyire elégedett, szeren­csés asszonynak tartom ma­gam, azért az nagy kár, hogy: „hajt az idő nem vár, rendes útján eljár ...” Józsa Benő Növekszik az ifjúsági betétesek száma Változatlanul fontos célki­tűzés a fiatalok takarékos­ságra nevelése, a pályakez­dés, családalapítás anyagi feltételei megteremtésének elősegítése. Ennek egyik ha­tékony formája az OTP if­júsági takarékbetét. Népszerűségét, és jelentő­ségét mutatja, hogy az if­júsági takarékbetétek száma a múlt évben megyénkben 1,5, országosan 29 ezerrel nö­vekedett és az ilyen számlá­kon kezelt célbetétek összege az év elején elérte a 3,4 mil­liárd forintot. Az év első heteinek for­galma- azt­, bizonyítja, hogy továbbra is kedvelt takaré­kossági forma a fiatalok — és természetesen a szülők körében is — az ifjúsági be­tét. Ugyanis az elmúlt he­tekben 333 számlával nőtt megyénkben az ifjúsági be­tétek száma. Természetvédelmi terület: a gézaházi parkerdő Nemrégiben hozott határo­zatot a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága, amelyben Csesznek külterületén febru­ár 1-i hatállyal természetvé­delmi területté nyilvánítja a gézaházi parkerdőt. A 15,8 hektáros területen idős fa­sorok és facsoportok, műem­léképületek találhatók, ame­lyeknek a tulajdonosa, illetve kezelője a Veszprém megyei Tanács, a megyei idegenfor­galmi hivatal és a Veszpré­mi Állami Gazdaság. A ha­tározat értelmében a termé­szetvédelmi terület kezelését a jövőben a Veszprém me­gyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala látja el. Úgy döntött a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága, hogy a természetvédelmi te­rületen a művelési ágat megváltoztatni nem szabad. Építési tilalmat rendel el, ki­véve az erre a területre ter­vezett kempinget, és a hozzá tartozó létesítményeket. Gon­doskodni kell a turistaház melletti, a környezetbe nem illő ideiglenes épület lebon­tásáról. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról — mindenkinek 8.10: Öt konti­nens hét napja 8.26: Régi magyar dalok és táncok 9.00: Minden versek titkai 9.30: Népszerű fúvósátiratok 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.08: Állatok farsangja 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anyanyelvünk 12.15: A Vasárnapi koktél folytatása 13.00: Semmi sincs úgy. Faragó Vilmos írása 13.10: A hegedű virtuózai 13.40: Rádiólexikon 14.10: Lász­ló Margit és Korondy György operettfelvételeiből 14.40: Pillantás a nagy­világba 15.12: Évszázadok mesterművei. Közben: 15.28: „mi a különbség isten és egy kő között" Déri Tibor versei 15.43: Az Évszázadok mester­művei című műsor folytatása 16.07: Talpalatnyi föld. Szabó Pál regénye rádióra alkalmazva. VI. (befejező) rész 17.10: Metronom 17.30: Művész­lemezek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: A szomszédság nevében. Nagy István regénye rádióra alkalmazva. II. (befejező) rész 19.41: Régi filmdalok 19.55: Színes népi muzsika 20.43: Bellini-ciklus. Norma. Két­­felvonásos opera 23.08: Zenekari muzsika 0.10: A Bécsi Hofburgkapelle kórus gregorián dallamokat énekel PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Albert de Klerk barokk szerzők műveiből 8.05: Mit hallunk? Érde­kességek a jövő hét műsorából 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: San­zonok 9.30: Világvasárnap 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.30: Gálvölgyi János műsora 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Dukas: A bűvészinas­z szimfonikus scherzo 13.08: Hat kis pingvin. Borisz Aprilov mesejátéka 14.03: Újdonságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Pá­rizsi vendégségben a magyar film. Riport 16.00: Dévai Nagy Kamilla és Martin János népdalokat énekel, Radanovits Géza klarinétozik 16.38: Slágerek mindenkinek 17.40: A vasárnap sportja. Totó 18.00: Ars vitae. Verseit elmondja Fodor András 18.10: Melitta Muszely és Rudolf Schock Stolz operettjeiből énekel 18.33: Mit üzen a Rádió? 19.08: Nótakedve­lőknek 19.55: Híres zenekarok albuma 20.33: Sporthírek: Totó 20.38: Társalgó 22.35: Country-muzsika 23.10: A koldusdiák. Részletek Mil­löcker operettjéből III. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.09: Bach-művek 9.15: Placido Domingo és Scher­­rill Milnes operakettősöket énekel 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Otto Klemperer Beethoven-műveket vezényel 12.53: Kis magyar néprajz 13.03: Filmsztárok sztereóban 13.52: Schubert: Téli utazás — dalciklus 15.05: így láttam Kodályt 15.32: A trubadúr. Részletek Verdi operájából 16.36: Elmélet és gazdaság. Beruházási ciklusok a tervgazdaságban 16.51: Magyar zeneszerzők 17.24: Rádiószínház. Kötélen a Niagara felett. Afon­­so Alegria színművének rádióváltozata 18.10: Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimnázium dísztermét. Kb. 18.53: A magyar széppróza századai, kb. 19.10: A hangverseny-közvetítés folytatása 19.48: Hangfelvételek felső­fokon 21.05: Töltsön egy órát kedvenceivel 22.05: Zenetörténeti érdekes­ségek 23.10: Zenei panoráma MAGYAR TV 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes) 8.10: Mindenki iskolája. Fizika. Elektromos áram (ism.) 8.45: Matematika. Százalékszá­mítás (ism.) 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Krak­­kvak. Olasz animációs filmsorozat 10. rész: A majom (színes! 2. Erdő­őrök. Szovjet bábfilm (ism.) 9.35: A templomos lovagok kincse. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat gyerekeknek. 4. rész: A föld alatti labirintus. (ism.) 10.10: Szvjatoszlav Richter zongorázik (színes) 10.20: Hírek 10.25: Rekláms 10.30: Vasárnap délelőtt (színes) 13.30: Tengerre. Magyarul be­szélő NDK tévéfilmsorozat IX/I. rész: A tárgyalás (színes) 14.50: A Zene­­akadémiától a Karavánszerájig. Zenés beszélgetés Kersics Ankával. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora (színes) 15.30: Műsorainkat ajánljuk (színes) 15.55: Reklám 16.00: Farsang a palánk alatt. Sportösszeállítás 17.30: A főnixmadár városa. Dokumentumfilm (színes) 18.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 18.35: Reklám 18.40: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 18.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) 18.50: Esti mese 19.00: A HÉT (színes) 20.00: Hírek 20.05: A tűzüldözők. Magyarul beszélő angol tévéfilm (színes) 21.40: Sporthírek (színes) 21.50: Reflek­torfény. (színes) Az Osztrák Televízió könnyűzenei sorozatműsora 22.25: Hírek SZLOVÁK TV 8.30: Hírek 8.35: Kicsinyek műsora 9.00: Pár perc dalműsor 9.10: Mi, a­ világ végéről. Gyermekfilmsorozat 8. rész 9.40: A legkisebb emlékmű. Ifjúsági tévéjáték 10.35: Akinek nem szabad meghalnia. TV-filmsorozat 5. rész (FF) 11.40: A Sportka számainak húzása 11.50: Heti hírösszefog­laló (FF) 12.20: Vasárnapi hangverseny 12.55: Hírek 13.10: Műsorajánlat 13.30: Természetfilm-sorozat 13.55: Látogatás a klubban. Szórakoztató műsor 14.30: Aero Oldolena—Voda CH Bratislava férfi röplabda Liga, felvételről 15.30: Hat meg egy. Zenés vetélkedőműsor 16.10: Családi pos­ta. Magazinműsor 16.50: Vissza egy lépést sem. Dalműsor 17.25: Hogyan volt februárban. TV-játék (FF) 18.40: Esti mese 18.50: Időjárásjelentés 19.00: TV-híradó 1. 19.30: Olimpiai krónika 19.40: Vasárnapi versműsor 19.45: Zeman őrnagy 30 esete. 30. rész 21.30: A cseh filharmonikusok műsora 11. rész 22.00: Sporthíradó 22.15: Pro és kontra. Publicisztikai műsor (FF) 22.40: Liszt Ferenc: Les Preludes. Komolyzenei műsor 23.00: Hírek Javultak a GELK el­­szollítatás feltételei Veszprémben, a Dobi István utca 21/A épület szerelőszintjén pénteken délelőtt átadták rendel­tetésének a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat antennaüzemét. A 130 négyzetméter alapterületű, 8 helyiség­ből álló antennaüzemhez az épületet a 2-es veszp­rémi lakáskarbantartó szövetkezet és a városi tanács biztosította, a ki­alakítást, az építést és szerelést is a szövetkezet részlegei végezték el, s így 200 ezer forintos be­fektetéssel körülbelül kétmillió forint értékű létesítményt készítettek el. Az új antennaüzem dolgozói március 1-től kezdve 10 ezer lakás an­tennarendszerének kar­bantartását látják el, építenek újat, felújíta­nak régit, terveznek kis- és nagyközösségi, vala­mint egyedi antennákat is. Március 1-től éjjel­nappal hívható majd a 11-418-as telefonszámon nemcsak az üzem, ha­nem az elektromos üze­netrögzítő is. Az este 6­ óráig felvett hibákat még aznap kijavítják, hogy a televíziónézők zavartala­nul vehessék a nagy ese­ményekről szóló közve­títéseket.

Next