Napló, 1980. április (Veszprém, 36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-06 / 81. szám
a NAPLÓ SPORTJA Esélyesebbek az ellenfelek A labdarúgó NB II-ben ma a 28. fordulót játsszák, a csapatok. A négy együttesünk közül az Ajkai Alu a Mohács-Véméndet, a Várpalota a Haladás VSE-t fogadja, a T. Bauxit Sopronba, a BVTC Szekszárdra utazik. (A PMTE tegnap játszott Győrött a MÁV DAC ellen.) A nyári időszámítás ma lépett életbe, így a mérkőzések 16.30 órakor kezdődnek. Ajkán bizakodással várják a mohácsiakat, akik legutóbb otthonukban biztosan nyertek. Rott, Farkas és a gólerős Lingl voltak a csapat legjobbjai. Az Alu összeállítása nem változik. A klub hívei hazai pályán az Alutól győzelmet várnak. Tipp: 1. Váratlanul súlyos vereséget szenvedett a T. Bauxit ellenfele, a Soproni SE a Győri Dózsától. Tartalékos volt Mathesz Imre vezetőedzői gárdája. Sopronban győzelmet remélnek. A tapolcaiak kerete változatlan. Sajnos azonban Szalai G. sérüléssel bajlódik, játéka kérdéses. A Bauxit legalább az egyik pont megszerzésére pályázik. Tippünk: 1. Nem jeleskedett legutóbb Péten a Szekszárdi Dózsa, a BVTC ellenfele. Magasházi József elsősorban a gólképtelen csatársorokkal volt elégedetlen. Veszprémben Hadász továbbra is sérült. A BVTC kerete változatlan. Hét közben Tapolcán a Meresztev SE ellen Zsadányi góljával 1:0-ra nyertek a veszprémiek. Tippünk: 1. A Haladás VSE, a várpalotaiak vendége a Kaposvár elleni rangadón javuló játékot nyújtott. A vasiak előtt ezzel ismét megcsillantak a bajnoki reményeik. Nem titkolt győzelmi szándékkal érkeznek Várpalotára. A V. Bányásznál alaposan megnőttek Kárpáti István vezetőedző gondjai. Szmulai és Holik 2-2 sárga lapja miatt nem játszhat. Nem játszik a sérült Ocskó sem, akinek gipszbe került a lába. Ugyancsak sérüléssel bajlódik Szabó L. is. Helyettük Kun, Szabó Zs., Turcsány és Demján áll készönlétben. A palotaiak bíznak tavaszi jó hazai szereplésükben, s a gondok ellenére bizakodnak a győzelemben. Tippünk: 1. ★ A megyei bajnokságban a B-füred esélyes a Devecser, a V. Volán a Szerecseny, az Úrkút az Inota, idegenben az Ajkai Bányász a B-tomaj ellen. Nagy küzdelmet ígér a Meresztev SE—Pápai Textiles és a Zirc-Dudar—Schönherz SE összecsapás. (A szombati eredményeket a 2-es oldalon közöljük.) Hírek, érdekességek, eredmények — Döntetlennel végződött Mexikóban a Portisch—Szpasszkij sakkvilágbajnok-jelölti párosmérkőzés harmadik találkozója. A szovjet versenyző játszott fehér bábukkal, s a 14. lépés utáni döntetlen ajánlatát Portisch elfogadta. Három forduló után a magyar sakkozó vezet 2:1 arányban. Veszprémben tett látogatást a V. Építők NB I/B-s szakosztályánál Faludi Mihály, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakvezetője. Mint ismert, a veszprémieknek három válogatott keretbeli játékosuk van, a tapasztalt Kocsis és a fiatal Gyurka, valamint a kapus Illés. A zentai női ifjúsági sakk Európa-bajnokság kilencedik fordulójában a tapolcai Kovács Márta biztosan nyert a skót Scott ellen. A tizedik fordulóban a szovjet Meszkhi ellen sötéttel játszott. Esélyes állását időzavarban elrontotta és a függő utáni folytatásban vesztett. A 11. fordulóban a jugoszláv Nikotin elleni játszmáját megnyerte. Az élen a lengyel Brustmannak, Maszkhinek és a csehszlovák Zaharovszkának 7,5—7,5 pontja van. Kovács 6 pontjával holtversenyben a 4—6. helyen áll. — Olaszországba utazott a magyar traplövő válogatott dr. Hammeri László szövetségi kapitány vezetésével. A háromnapos montecatini versenyen szereplő héttagú magyar válogatottnak öt fűzfői tagja van Putz, Gruber, Szakály, Payer és Tóth J. személyében. — Megyénk atlétái közül az országos mezei futóbajnokságon a pápai kereszt szerepelt a legeredményesebben, aki a 14 éves fiúk mezőnyében a tatabányai Pécsi mögött a második helyen végzett. Háromnapos VASÁRNAP Asztalitenisz. NB II nők. V. Volán—Dunavid. VSK, Veszprém, Kiss Lajos lkt-i iskola, 11. Férfiak. T. V. Lobogó—Veszpr. Volán. Tolna, 11. Röplabda. NB II nők. BVTC— Ajkai Videoton, Veszprém, egyetemi tornacsarnok, 11.30. Teke. NB I férfiak. FTC— Ezüst Nyíl SE, Budapest. 1R. Férfi NB II. BVTC—Bp. Hőerőmű, Veszprém, Lenin-liget, 10. Úszás. Arany Üst nemzetközi verseny második napja, Dunaváros, 9. Vitorlázás. Felszabadulási emlékverseny, Balatonfüred, 10. Telesport. Mindent bele! Játékos sportvetélkedő. Tolna, Vas, Veszprém (B.füred) megyei ált. iskolások versenyének közvetítése Pécsről, 10.50. Totóeredmények, 20 óra. Sportolók a porondon, 20.05. Magyarország-Bulgária. Szovjetunió—Kuba Sabaria Kupa női röplabda-mérkőzések közvetítése Szombathelyről, I1-es műsor, 21.35. Sporthíren a rádióban. (A vasárnap sportja), Petőfi-adó, 13, 20.33. Kossuth-adó, 22.10. Labdarúgás. (Hivatalos kezdés, 16.30). NB I. A. Aluminium—M. Véménd, Ajka, Osztermayer (Bokányi, Karáth). V. Bányász—Haladás VSE, Várpalota, Kuti (Tar, Martikán). Sz. Dózsa—BVTC, Szekszárd, Egri (Szőke, Hajdú). LSE—T. Bauxit, Sopron, Wimmer (Kajtár, Piros). Labdarúgás. Megyei felnőtt és ifj. H. Meresztev SE—Pápai Textil, Tapolca, Major (Aradi, Kiss). MHC BSE—Devecser, B.-füred, Ehritz (Tölgyesi, Wagner). V. Volán—Szerecseny, Veszprém, Mártírok útja. Rajczi (Fehér, Vörös). Z. Dudar—Schönherz SE, Zirc, Sabján I. (Sabján II., Polgár). V. Bányász—Inota, Úrkút, Kadlicskó (Baranyai, Bagó). B. sportműsor VM—Ajkai Bányász, B.tomaj, jv. Zala m. A Fűzfő—Felsőörs és a P. Vasas—Ezüst Nyíl SE mérkőzést lejátszották. Labdarúgás: Veszprémi járási I. osztály. fialatonfő—Nagyvázsony, Farkas II. (Farkas I.) Bakonybél—Városlőd, Léman (Óvári II.) Gyulafirátót—Jásd, Horváth J. (Gombás), Berhida— B.-almádi, Czipp (Kanczler). Oskü—esemarton, Lévai (Óvári ITM Békési). Csetény—Szentgál, Nagy I. (Bátor). Jókai TSZ—Herend, Balogh I. (Balogh II.) Járási II. osztály. Márkó—Hárskút, Titz (Cziráki). Hajmáskér—Tótvázsony, Pápai (Kucserka). Gorkij SE—B.Kenese, 10, Békési (Szűcs). Borzavár—Szápár, Bacsák (Molnár). Bakonynána—Lókút, Vajda (Vörösházi). Eplény—Váralja, Farkas Gy. (Szarka), ősi szabadnapos. HÉTFŐN Sporthírek a rádióban. Közvetítés a berni asztalitenisz EB-ről, Kossuth-adó 13.09, 21.30, 22.10. Petőfi-adó, 20.33. Labdarúgás. Megyei ifjúsági és serdülő válogatottak tornája. Fejér—Győr megye, Veszprém, Mártírok útja, 16, jv. Vas m. (Godzsa, Kadlicskó). Serdülök, 14.30. Veszprém—Somogy megye, Veszprém, stadion, 16, jv. Vas m. (Lévai, Óvári). Serdülők, 14.30. Marcal Kupa nagypályás torna, Malomsok, 13 órától. KEDDEN Tájfutás. Országos középiskolás verseny (egyéni bajnokság), ünnepélyes megnyitó, Veszprém, Alu és Vegyipari SZK kollégiuma, 8. Verseny Vilma-puszta, 10. Sakk. Szakmunkástanulók országos bajnoksága, Bpest, 9. Telesport. Az asztalitenisz EB közvetítése Bemből, 21.40. Sporthírek a rádióban (közvetítés az asztalitenisz EB-ről), Kossuth-adó, 22.15. Petőfi-adó, 21.05, 23.15. Egy forduló - három pont A kellemetlen, esős idő miatt a megyei ifjúsági és serdülő labdarúgó-válogatottak tornájának szervező bizottsága, egyetértésben az edzőkkel, úgy döntött, hogy valamennyi mérkőzést Veszprémben tartják a stadionban, valamint a Mártírok úti pályán. Az első fordulóban megyénk serdülői győztek, az ifjúságiak döntetlent játszottak. Ifjúsági mérkőzések Veszprém m.—Fejér m. 1:1 (0:0). Jó iramú mérkőzés. Fejér megye csapata jobban játszott. Két hatalmas gólt lőttek a csapatok. Gólszerzők: Gazdag, ill. Szirják I. Jó: Szalay, Gazdag, Horváth, ill. Kaizer, Tihanyi, Szirják I. Győr m.—Somogy m. 3:3 (2:2). A gólokban gazdag mérkőzésen nagyszerűen játszott a két csapat. Igazságos eredmény: G: Ivanics, Novacsek 11-esből, Wilcsek, ill. Fazekas, Németh 11-esből, Hamar. Jó: Novacsek, Stangl, Wilcsek, ill. Pintér, Hanusz, Fazekas. Serdülők eredményei Veszprém m.—Fejér m. 1:0 (0:0). Az egységesebb, fölényben játszó Fejér megyeiek ellen szép támadás végén lőtt góllal szerencsével nyertek a Veszprém megyeiek. G: Dévényi. Jó: Jurik, a mezőny legjobbja: Dévényi, Molnár, Horváth, ill. Képesi, Zrínyi, Márton. Győr m.—Somogy m. 1:0 (0:0). Kapushibából szerzett góllal nyertek a győriek a kiegyenlített játékot hozó mérkőzésen. G: Bognár. Jó: Bognár, Cvitkovics, Bokor, ill. Rezi, Szirják N., Látványi. ★ A mérkőzéseket az MLSZ utánpótlás-bizottságának tagjai közül Erdei Pál és Czeglédi Mihály is megtekinti. A tervek szerint hétfőn Veszprémben lesz Dalnoki Jenő, az országos ifjúsági válogatott vezetőedzője is. Az olimpiák története vetélkedő megyei döntője Veszprémben Tegnap Veszprémben a stadion csarnokában rendezték meg az olimpiák története vetélkedő megyei döntőjét. A résztvevőket és a megjelent vendégeket Linkay István, a KISZ MB honvédelmi és sportfelelőse köszöntötte, majd Tungli József, a megyei TSH elnöke nyitotta meg a többórás szellemi és játékos versengést. Az öttagú zsűriben elnökként helyet foglalt Borbély Attila, a KISZ KB Honvédelmi és Sportosztályának munkatársa. A megyei döntőn nyolc szocialista brigád, kilenc KISZ-alapszervezet és négy ifjúsági klub együttese mérte össze tudását. Elsőként a csapatok egy-egy kérdést húztak. A rajtnál mindenki sikerrel vette az akadályt, helyesek voltak a válaszok. Ahogy telt az idő, fogytak a kérdések, egyre nehezebbé váltak a válaszok. Hogy miért? Tartalmasabb, összetettebb feleleteket várt a zsűri. Az első rövid szünetben a BVTC női tornászainak látványos bemutatója aratott nagy sikert a versenyzők és a közönség körében. A „frissítő” után következtek az ügyességi versenyek, a célbagurítás, célbalövés labdával. Remekül szerepelt az Ajkai Vörös Csillag Tsz, és az Ajkai Videoton szocialista brigádja, a tapolcai Batsányi gimnázium KISZ-alapszervezete, a várkeszői ifjúsági klub. Ezután a szellemi totóra összpontosítottak a versenyző csapatok. A jó válaszok bizonyították, hogy a fiataloknak érdemes volt böngészgetni az olimpiák történetével foglalkozó könyveket, régi újságokat, amelyekből eredményesen elevenítették fel korábbi ismereteiket. Érezni lehetett, hogy a közel kétezer versenyzőből valóban a legjobbak jutottak a megyei döntőbe. Rendkívül szorosan alakultak az eredmények. A végső sorrend megállapításánál nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A végeredményt lapzárta után hirdették ki. Donát Tamás és A. Horváth Péter képes tudósítása A szellemi vetélkedő izgalmas pillanata. Linkay István játékvezető várja a választ az egyik asztalnál A veszprémi 306-os szakmunkásképző intézet tanárcsapata a célbadobó verseny „leállásában” A Bakony Művek (Veszprém) Jedlik Ányos szocialista brigádjának együttese ügyességi gyakorlat közben „Mindent bele!” A Magyar Televízió sportosztályának egyik sikeres kezdeményezése a már hoszszú idő óta nagy közönségsiker mellett zajló „Mindent bele!” akció. Ebben általános iskolás fiatalok, iskolák csapatversenyben mérik öszsze tudásukat, mutatják be a testi nevelésben elért eredményeiket, képzettségüket. Idén a Balatonfüredi Radnóti Általános Iskola kapott meghívást a versenysorozatra, s a gyerekek — lelkes testnevelőtanáraik vezetésével — a zánkai úttörőtáborban ki is harcolták a továbbjutást. — Röviddel ezelőtt Pécsett volt az egyik elődöntő, ahol a szekszárdi II. számú és a szombathelyi Derkovits Általános Iskola csapatával vetélkedtünk — mesélte a napokban Glatz László, a fürediek vezető testnevelője. — Aszabályok, a műsor ismeretében mi is előkészületeket tettünk, s a 15 fiúval, az 5 lánnyal már korán reggel elindultunk Pécsre. A felvétel előtti napon kamerapróbát tartottunk. Nem sok sikerrel. Az első — nem hivatalos — összecsapás valamennyi számában ugyanis az utolsó helyen végeztek a Balaton-parti fiatalok. — Este összedugtuk fejünket a gyerekekkel, s megbeszéltük a másnapi taktikát — vette át a szót a gyerekeket kísérő másik testnevelő, Filipovits István. — Volt egy kis riadalom, hogy nem tudunk méltóképpen helytállni. Csak azt kértük tőlük, hogy mindent tegyenek meg a sikerért. Nos, a másnapi próba, már jobban ment! Időközben megérkezett a mintegy száztagú szurkolótábor az iskolából, s ott voltak a város vezetői is. Telt ház előtt léptünk a küzdőtérre a zsúfolásig megtelt sportcsarnokban, ahol Gyulai István és Rózsa György, a tévé riporterei irányították a programot. Mi már előzetesen felvettük a kapcsolatot a helyi úttörőszövetséggel, hogy biztosítsanak nekünk némi kis hangerőbéli támogatást. Amikor megláttuk a sok „Balatonfüred’’ feliratú táblát, azt hittük, nyert ügyünk van. A szombathelyiek is alaposan ..rászerveztek”, a szekszárdiak pedig egy zsúfolt különvonattal érkeztek. A tévé a felvételt ma délelőtt közvetíti. Nem illik az események elébe vágni. Történt azonban ott a végén említésre méltó esemény. A végkövetkeztetésről valamit: a két rivális iskola 1500 tanulót foglalkoztat, s már sok éve testnevelés tagozatos. A füredieknek mintegy 600 tanulójuk van, s csupán négy, éve sporttagozatosak. Nincsenek tagozatos hetedikeseik, nyolcadikosaik! Ennek ellenére nem vallottak szégyent. Jólesett nekik a riporterek elismerése! K. D. Labdarúgó-krónika MNK-döntő Veszprémben Áprilisban újra pályára lépnek az NB II-es labdarúgó-válogatottak. Az őszi visszavágók közül a Közép—Kelet mérkőzés április 10-én (mindig csütörtökön játszanak) Esztergomban, a Nyugat—Közép találkozó 17-én Mohácson, majd a Kelet—Nyugat összecsapás 24-én Hódmezővásárhelyen lesz. Az NB II-es válogatott május 7-én Olaszországban a B-liga válogatott ellen lép pályára. Ennek visszavágója május 21-én, szerdán 16 órakor Veszprémben lesz. Ezen a napon a megyeszékhelyen viszont nem ez lesz a főmérkőzés. Ugyanis az MLSZ május 21-én, szerdán Veszprémben rendezi meg a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét 17.45 órás kezdéssel. Az MNK-ban április 16-án a következő párosításban küzdenek a csapatok a négy közé jutásért: Sabaria— Nyíregyháza, Üllő—Diósgyőr, Komló—Salgótarján, Gyöngyös —Vasas. Az elődöntő időpontja április 23. SZERDÁN AZ OIK-BAN: BVTC—MTK-VM Veszprémben a BVTC ifjúsági csapata igencsak felhívta magára a figyelmet. Remekül szerepelt eddig az Országos Ifjúsági Kupában. Legutóbb a bajnokságban fölényesen vezető ZTE-t győzték le a veszprémiek nagyszerű játékkal 1:0-ra és bejutottak az elődöntőbe. Április 9-én, szerdán délután Veszprémben az NB I-es MTK-VM gárdájával a döntőbe jutásért játszanak. A másik mérkőzés: Nyíregyháza—Bp. Honvéd. Az OSK döntőjének párosítása: ZTE —MTK-VM, Diósgyőr—Debrecen. Egyébként nem véletlen a jól összeszokott veszprémi gárda jószereplése. A csapat gerincét azok a fiatalok alkotják, akik néhány évvel ezelőtt az Országos Serdülő Kupában az akkori NB I-es Kaposvár, majd a Tatabánya együttesét ütötték el a továbbjutástól. A legjobb négy közé jutásért vívott veszprémi mérkőzésen a Bp. Vasassal szemben 0:0-as eredmény után 11-es rúgásokkal maradtak csak alul. IDŐPONTVÁLTOZASOK Április 13-án, vasárnap lesz Prágában a Csehszlovákia—Magyarország olimpiai selejtező visszavágója. A mérkőzést a televízió 16.30 órától közvetíti. Az azonos időpontban történő rendezés elkerülése végett a csapatok hétfőn még kérhetik a megyei, illetve a járási szövetségektől a korábbi, vasárnap délelőtti vagy a szombati rendezést. Az eredetileg május 4-re sorsolt mérkőzéseket a munkanap áthelyezése miatt május 3-án, szombaton, az országos képviselőválasztások miatt az eredetileg június 6-ra sorsolt találkozókat június 7-én (hivatalos kezdés 18 óra, előmérkőzések 16.15 óra) szombaton kell megrendezni a különböző bajnoki osztályokban. A 16-OS DÖNTŐBEN Magyarország—Görögország 3:1 (2:0). Kaposvár, 6 ezer néző. V: Mativonics (jugoszláv). Az UEFA-torna selejtezőn biztosan győztek és 3:2-es összesítéssel jutottak be az NDK-ban sorra kerülő 16-os döntőbe a magyar fiatalok. A 24. percben Csik lőtt gólt. Két perc múlva az ő átadásából Szlifka bombázott a felső sarokba. A 66. percben gyors akció végén Kurucz talált a kapuba. A görögök a mérkőzés végén, a 80. percben szépítettek. A 48. perctől csereként a másik veszprémi játékos, Bognár is játszott. A 16-os döntőben a magyarok a spanyolokkal, olaszokkal és a norvégoknál vívják csoportmérkőzéseiket. Csehszlovákia—Bulgária 1:1 (1:0). Az első mérkőzést 2:1-re nyerő bolgárok utaznak az NDK-ba. A 16-os döntő csoportbeli ellenfeleik: Hollandia, Franciaország és az NDK csapata : NAPLÓ - 1980. április 6., vasárnap