Napló, 1980. május (Veszprém, 36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

Vezet, művezet, fűművezet Mottó: Aztán ha valami miatt nem teljesülhet az egyébként jogos kívánsága, akkor szid. -Kitt - Engemet. Ez a jobbik eset. Vagy az édesanyámat. - Meg is hallja? - Ha igen, akkor is úgy te­szek, mintha nem hallanám. Lengetem. Ez a legjobb meg­­oldás." (Részlet egy művezető­vé­ folytatott párbeszédbel.) Valaki nagyon találóan úgy jellemezte a művezető­ket — legújabb meghatároz A Gyár- és Gépszerelő Vállalat ajkai munkahelyén — a timföldgyár fejlesztési munkálatain olyan a szerve­zeti rend, hogy három 10—15 fős csoport élén áll egy úgy­nevezett szerelésvezető. Gya­korlatilag művezetői felada­tokat lát el, mivel egy sze­relési terület munkálatait irányítja teljes felelősséggel. A kirendeltség három, ki­vitelezést irányító szerelésve­zetője közül az egyik Sómon József. Innen van a harmin­con, egy éve szerelésvezető, előtte két évig műszaki ügy­intéző volt. Akkor is most is alkalmazotti állományban. — Szívesebben lennék fizi­kai állományú — jelenti ki pillanatnyi gondolkodás nél­kül, határozottan. — A cso­portvezetőim órabérének át­laga 22 forint, plusz 10 száza­lék csoportvezetői pótlék. A vezető szerelők átlaga ötezer forint. Nekem középfokú végzettséggel és 9 év gya­korlattal van 3700 forintom. Negyven emberem fele töb­bet keres, mint én. — Munkaköri leírása van? — Jó, hogy megkérdezte, mert erre, a GYGV ajkai munkahelyén külön büszkék vagyunk. A csoportvezetőtől felfele, minden vezető be­osztású dolgozónak van meg­bízólevele és munkaköri le­írása. — Tudna idézni belőle? Furcsán mosolygott a kér­désre. Talán azt hitte, kétel­kedem szavaiban. Pedig nem „keresztkérdésnek" szántam. — Hogyne! Például: felelős beosztottjai munkájának meg­szervezéséért, irányításáért és ellenőrzéséért. Biztosítani kell a balesetmentes munka­végzés feltételeit. Döntései­mért egy személyben felelek. — Köszönöm, ebből ennyi is elég. Az utóbbi mondatá­ra tudna példát mondani? — Egy külföldi munkáról hazatért szakmunkás, egyéb­ként 8 éve van a cégnél, ke­vesli a 16 forintos órabért Ez meglehetősen alacsony, 18 forinttal pillanatnyilag elégedett lenne. Én is meg­adnám, ha adhatnám! És itt van a bökkenő. Mert én csak javasolhatom, nem dönthe­­tek ! Feladat az van bősége­sen, mog már sokkal keve­sebb. Ha megkapja a kért emelést, én vagyok a jó fő­nök. Ha valami miatt nem teljesülhet az egyébként jo­gos kívánsága, akkor szid. Lémon József egyéves sze­relésvezetősége alatt több mint 20 millió forint értékű munkát számlázhatott le. Lehet osztani, szorozni! „Fő"nö­kü!... Polgár László élete első munkahelyén, a Pápai Tex­tilgyárban 44 éve dolgozik, 34 éve valamilyen termelés­­irányító beosztásban. Másfél éve főművezető volt, ma mű­vezető. Csak művezető. Történt ugyanis, hogy a ha­zai textiliparban központi rendelkezéssel megszüntették a főművezetői munkakört. A főművezetőkből művezetők, az utóbbiakból mesterek let­tek. A döntés érzékenyen érintette az érdekelteket, el­sősorban az idősebb korosz­tályúakat. Polgár László kö­zel van a nyugdíjhoz. — Emberi gyarlóság is van a világon — mondja. — Ha van és lehet főigazgató, fő­mérnök, főorvos vagy fő­­atyaúristen, hát főművezető miért nem lehet a textilipar­ban? Én például aggódom a jövő középvezető generáció­jáért. Azt hiszem, ez a ren­delkezés, ami a munkában és fizetésben igaz, hogy nem okoz visszalépést senkinek, egy kicsit visszafogja majd Kassai, a középszintű veze­tők, a közvetlen termelés­­irányítók egy csoportját —, hogy ők két cintányér kö­zött a levegő szerepét töltik be. Az egyik cintányér a termelő munkás, a másik a gazdasági vezető. Namármost, aki egy ki­csit is ért a fizikához, az tudja, ha a cintányérok kö­zött nem volna levegő, ver­hetnék azokat még lapo­sabbra is, akkor sem szólal­nának meg... — Még a ze­nekarokban sem, nemhogy a gazdasági életben, a terme­lésben, a fiatalokban a jó értelem­ben vett becsvágyat. Ne higgye, hogy ez rangkórság. Inkább egy kis pedagógiai hatás részemről. — Ha már a pedagógiát említette, kell a művezetés­hez az is? — Kell. A kéréshez, az uta­sítás kiadásához is. Néha fel kell emelni a hangot is, ha szépen kérve nem megy va­lami. Ha csak azt vesszük ala­pul, hogy Szabó Gyulának, a Tapolcai Tanács Közületi Szolgáltató Üzeme mélyépí­tési művezetőjének 20 mun­kást kell irányítania, akkor azt mondhatnánk, de jó ne­ki. Ha viszont azt is tudjuk, hogy ez a 20 ember általá­ban 5 helyen és lehet, hogy egy 20 kilométer sugarú kö­rön belül szétszórtan dolgo­zik, már nem is irigyeljük.­­ Attól függően, hogy mi­lyen jellegű munkákat vég­zünk, naponta kétszer min­den csoportnál ott vagyok — meséli a 17 éves gyakorlattal rendelkező technikus a válla­lat központjában. Hogy mi­ért a központban találtam meg és nem a „területen", annak is megvan a ma­gyarázata. — Évek során úgy alakult ki a munkarendünk, illettve a szervezetünk, hogy egy-egy művezetőnek komplex felada­tokat kell ellátnia. Hogy ne részletezzem, most például anyagellátással kapcsolatban intézkedem itt a központban. — Ilyenkor hogy megy kint a munka? — Biztos vagyok benne, hogy jól. Tiszta teljesítmény­béres terület a mélyépítés, amit elvégeztek, azért jár a pénz. Ezért nincs lógás akkor sem, ha éppen tíz perce jöt­tem el valahonnan. Sőt, ki-­ mondottan várják, hogy mi­nél többször menjek, mert így minden problémáról azonnal tudunk konzultálni és dönteni. — Szóval semmi gondja? — És ha valaki veszekszik? — Ha a mesterek egy-egy alkatrészért veszekszenek egy­más közt, azt, bármily fur­csa is, szeretem, mert ebből tudom, hogy a munka folya­matosságáért veszekszenek. Egyébként engemet legtöbb­ször műszaki jellegű problé­mákkal keresnek meg. A ré­gi szövödében dolgozom, a gépek zöme 60—70 éves. Rengeteg gond van velük. — Nyugodt természetű em­bernek látszik. — Tudja, hozzáedződtem a gondokhoz. Ma már csak az­zal tudnak felidegesíteni, ha megkérdezik, már megint nem hozta a műszakod a na­pi tervet? De hogy hány anya maradt otthon aznap a műszakból gyermeke beteg­sége miatt, azt általában el­felejtik megkérdezni. Az egyik szövőnő a múlt hónapban pár száz forinttal több fizetést vitt haza, mint Polgár László. Az érdekes a dologban az, hogy a szövőnő körülbelül annyi idős, ahány éve a főnöke termelésirányí­tó. — Hát... — vakar­ja meg tarkóját — azt nem monda­nám. Néha elképesztő dol­gokért kell felelni. Egy gö­dör mellől ellopták az útzá­ró korlátot, ezért egy buszhoz szaladó férfi beleesett és a lábát törte. Ki a felelős? Vi­lágos, hogy a művezető, mert beosztottjai hanyagul dol­goztak, nem tették meg a szükséges intézkedést. Pedig megtették, ott voltam, láttam a korlátot. De hát valakinek kellett két szál piros csíkos deszka és elvitte... Egy kol­légám ellen most folyik bűn­vádi eljárás, mert a csoport­jából valaki átszakított egy postai kábelköteget. Hát te­het arról, hogy éppen akkor öt kilométerrel arrébb egy másik csoportnál volt? Szó­val ha gond van, a műveze­tőt le lehet nyakazni. Sze­rencsére a vállalat megvéd, ha teheti. Az ilyesmi néha elkeserít, mehet nékem tá­mad, de aztán mindig győz a józan eszem. Mert ha el­megyek, csöbörből vödörbe lépek. Amióta a korlát ügye volt, este 8 és 9 óra között új idő­töltése van. Körbejárja a munkaterületeket és megné­zi, ott vannak-e a helyükön a csíkos lécek. Aztán ha még nem égnek a jelzőlámpák, meggyújtja azokat. Ha már arra jár... Hát csoda, ha néha recseg az a két összecsapott cintá­nyér? Bölcs Csaba Mi a jó? Mmpagyűrtás! is Képviselőjelöltjeink: ERDÉSZHŰSÉG Érdekes bevezetővel kezd­te „kortesbeszédét" az ugodi jelölő gyűlésen Török József, nyugalmazott postai főfel­ügyelő. Pierre Teilhard de Charden: „Az emberi jelen­ség" című filozófiai művé­nek előszavából idézett. Mely szerint: „Elemi dolog tisztel­ni a másképpen gondolkodó, szóló és látó embert, azt, akiben érezni az emberséget. Ezek gyakran közelebb van­nak hozzánk, mint a velünk egyféleképpen gondolkodók, akikből azonban hiányzik az emberi vonás." Török József ezután azt ajánlotta választó­polgártár­sai figyelmébe, hogy Weibl Elemér, ugodi erdészetveze­tő legfőbb érdeme: igaz em­bersége! „Süt róla — mond­ta — az emberség, a humá­num. Mindenki ismeri, úgy gondolkodik, szól és lát, mint mi, egyszerű emberek.­"­ ­ Weibl Elemér 1931-­ben született, Nagytevelen. A szülei földműves emberek, ma is élnek. Két fiútestvé­re van. A pápai Türr gimnázium­ban érettségizett, 1949-ben, majd 1954-ben erdőmérnöki diplomát szerzett Sopronban. Bakonybélen, a Magas-bako­nyi Erdőgazdaságnál kezdte az erdészpályát. Ugodra 1959-ben került vezetőnek, s azóta itt él. Nős, két fia van: az idősebbik másodéves gépészmérnök-hallgató, a fia­talabb pedig tavaly érettsé­gizett, erdésznek készül. —­ Nem tudom lebeszél­ni... — Komolyan mondja ... ? — Láthatja az én példám­ból, hogy az erdésznek nincs ideje, s milyen sokat távol vagyok a családtól. De azért örülök ám, hogy ilyen tán­toríthatatlan. Weibl Elemér tagja a köz­ségi pártbizottság végrehaj­tó bizottságának, s 1959 óta tanácstag. Közéleti ember, most pedig képviselőnek je­lölték. — Rettentően meglepett. Óriási tisztelet! Aztán arról beszél, hogy nem szeret szerepelni, lám­palázas. Többször is talál­koztam már vele, kétségte­len, roppant szerény ember. Már-már túl szerény, oly­annyira, hogy ez feltűnő. Nem akarja, hogy észreve­gyék, s éppen emiatt veszik észre...­­ — Milyen a jó erdész? — Szeresse, nevelje az er­dőt. Erezzen a fával. Ne a munkahelye, szinte második otthona legyen az erdő. -----S önnek az-e? Van ideje erdőkerülésre? Nagyot sóhajt: — Ajaj! Egyre kevesebb, de ha csak tehetem, már megyek is. Az erdőhöz mindig hűséges le­szek ... — Hallottam, hogy szen­vedélye a vadászat is... — Hát... nem egészen jól hallhatta! Szívesen megyek vadászni, de nem szenvedé­lyem. A szervezést jobban kedvelem. — Jönnek külföldiek? — Ó, sok idegen érkezik. Főképp ősszel és télen. Jó valutát hoz az országnak. — És a hazai vendégek? — Is ... Disznóhajtásra összejön néhány illusztris személy. — Ön kitűnően ismerheti a vadászhelyeket...? — Hát, csak nagyjából— Viszont van két kerületveze­tő vadászom (Hali József és László József) s két erdész (Lukács József és Berger Péter), akik behunyt szem­mel is eltalálnának az er­­deinkben. Talán a vadak már „köszönnek" is ne­kik ... a Hatezer hektáros erdészet vezetője, mely Nagy tévéitől, Bakonyszűcsig, s a Kőris­hegy aljáig terjed. Százhu­szonöt állandó és 30 időszaki dolgozója van. — Szeretek az emberek közt lenni, s különösen ked­velem a fiatalokat. — Van-e munkaideje? — Nem figyelek rá. Ha ar­ra gondol, hogy sokat dolgo­zom, elismerem, a munká­iban nálam nincs pardon. Hajtás típus vagyok, de azért arra vigyázok, hogy infarktust ne kapjak. — Tehát, ha nincs mun­kában ...? — Családi körben vagy baráti társaságban töltöm az időm. Vannak barátaim, és szíve­sen összejövünk egy-egy ul­­tipartira vagy tarokkjátékra. No, és egy pohár borra ...! Az ember nem savanyodhat be, s én alapvetően opti­mista, jó kedélyű természetű embernek tartom magam. — De mindent a maga idejében. Ezt vallja? — Pontosan. Se szórakoz­ni, se dolgozni nem szabad ímmel-ámmal, de egyikből a másikba átcsapni sem. — Kiegyensúlyozott em­bernek tűnik... — Béketűrő vagyok, az idegesség az erdészek zömé­től távol áll.. — Jellemezné önmagát? — Hiszen eddig is csak engem „vesézett". Röviden: igyekvő a tennivalókban, visszahúzódó a szereplésben. Ilyen elvű ember a Weibl Elemér — és mosolyog ön­magán. a kétszeres vállalati, egysze­res miniszteri kiváló dolgo­zó, s kitüntették már a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tával. Pápán, Ugodon, de állít­hatjuk: az egész járásban nagy népszerűségnek örvend. Mert úgy gondolkodik, szól és lát, mint a nép, mint a választópolgárai... S akiből „érezni az emberséget" ... Józsa Benő Ez a jelképesség forrása: a termelás bűn­ése Vigyáznak a termő ágakra Közepes nagyságú gazdaság a mezőlaki Kinizsi Termelő­szövetkezet. Éppen akkora, hogy a nagyüzemi gazdálkodás előnyei már biztonságosan kiteljesednek, de a családias lég­kör embert formáló hatását még élvezi a tagság. A mintegy ötezer hektár területen 450 tag és alkalmazott dolgozik, a zárszámadási mérlegek tanúsága szerint jövedelmezően. fj hatékonyság árökmóról Néhány hete közreadta a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium Statiszti­kai és Gazdaságelemző Köz­pontja az ország leghatéko­nyabban gazdálkodó nagy­üzemeinek névsorát. Közöttük van a mezőlaki Kinizsi Ter­melőszövetkezet is. A listát nézegetve, Csekő Ferenc, a szövetkezet elnöke így véle­kedik a rangos helyezésről. — Két tény különösen emeli sikereink értékét. Föld­jeink átlagos aranykorona­értéke nem éri el a húszat, de bevételeink 75 százaléka a mezőgazdasági tevékenység­ből származik. Ebből látszik, mindig úgy alakítottuk, szer­veztük a gazdálkodást, hogy a lehető legtöbb jövedelmet könyvelhessük el a föld meg­művelése után. Rendkívül fontos mérőszámnak tartjuk, mennyi jövedelem jut egy dolgozóra és egységnyi ter­melési eszközre. E két mutató szervesen il­leszkedik egymáshoz, és jel­lemzi a gazdálkodás eredmé­nyességét. Mert egyre inkább azon szövetkezetek könyvel­hetnek el nagyobb jövedel­met, ahol a termelőeszközö­ket ésszerűen mozgatják.­­ A mi szövetkezetünket mindig az eszközszegénység jellemezte, így nem volt más választásunk, mint kihasznál­ni a nagy értékű gépeket, fel­tölteni állatokkal a drága is­tállókat. Évente 12 millió fo­rint a gazdaság jövedelme, egy dolgozó 272 ezer forint értéket állít elő. S amit ezek­nél is fontosabb mutatónak tartok, az egy dolgozóra jutó eredmény meghaladja a 26 ezer forintot, s száz forint értékű termelőeszköz nyolc forint jövedelmet termel.­­ E számok jelzik­ a gazdálkodás hatékonyságát, de sikerült-e azt növelni az utóbbi esztendőkben ? — Sajnos nem — fogal­mazza meg a várható választ Csekő Ferenc. — Három éve a növénytermesztésben száz forint bevételre 25 forint eredmény jutott, 1978-ban már csak 24, tavaly pedig alig több mint 21 forint. Az állattenyésztésben még ennél is rosszabb a helyzet. Három év alatt több mint felére csökkent a száz forint bevé­telre jutó jövedelem. A legnagyobb baj az, hogy mindez nem a gyengébb gaz­dálkodás következménye, mert az egy tehénre jutó tej­termelés például 500 literrel növekedett ezalatt. A rom­lás okai persze ismertek. Hosszú ideig nem változtak a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai, vagy ha igen messze elmaradtak a gazdaságok portájára szállí­tott ipari termékek beszerzési árának növekedése mögött, bizonyult, egy tehén férőhe­lye 15 ezer forintba került. A baromfitartásban a battériák alkalmazásával növeltük a férőhelyek kihasználását. A hagyományos tartásnál egy négyzetméteren 5—6 tojótyúk termel, a battériás módszer­rel pedig 15—16. A fegyelmezettség is magá­tól értetődő követelmény a mezőlaki termelőszövetkezet­ben. Megteremtették a mun­ka rangját, mindenekelőtt azzal, hogy nem „vándortá­bor" a szövetkezet portája. Sőt, megváltozott a munka­erőmozgás iránya is. A nyugdíjasok helyébe fiaik, unokáik állnak. A közérzetet javítja, a fiatalok elhatáro­zását szilárdítja a szövetke­zet gondoskodása. Váranák a kintornát is — Milliókat költünk a munkahelyek korszerűsítésé­re — mondja Csekő Ferenc. — Hogy véglegesen rend le­gyen, 18—20 millió forint kellene szociális beruházá­sokra. A pénz ehhez kevés, de nincs más választás, mint folytatni a szociális beruhá­zásokat. Hiába vesszük a drága és korszerű gépet, ha nincs aki szakszerűen üze­meltesse, kidobtuk a pénzt az ablakon. Fékezi viszont a szociális beruházások üte­mét, hogy túlságosan szigo­rúak az előírások. Mire el­készül egy fekete-fehér öl­töző, annyi helyiségből áll, hogy idegenvezető kell a használatához. A gondoskodásnak mégis egyértelmű a végeredménye: Malakult a törzsgárda a me­zőlaki termelőszövetkezetben. — Ez alapvető célunk volt, mert „vándormadarak­kal" nem lehet rekonstruk­cióra alapozni a termelés bővítését. Volt rá példa, hogy a szarvasmarhatelepen fejtük a teheneket, de ott dolgoztak a kőművesek is. Az állatok nem pihentek eleget, kevés volt a tej, megcsappant a fi­zetés is. Ezt a kintornát csak azok vállalják, akik bíznak a szövetkezet jövőjében, és nem nyugtalankodnak az át­meneti nehézségek miatt. Az elmúlt évtizedben ki­gondolt merész, de megalapo­zott terveknek megérett a gyümölcse. A szüretelésnél pedig gondosan vigyáznak a mezőlaki termelőszövetke­zetben, hogy a gyümölccsel együtt ne tépjék le az újabb termést hozó ágakat. Farkas József Rekonstrukcióra alapozva A gazdálkodás eredményes­ségének romlása más szövet­kezeteknek — mi több a magyar mezőgazdaságnak is — sajátja. A gazdaságok per­sze igyekeznek védekezni el­lene, hiszen zárszámadáskor aligha lehet elégséges magya­rázat a kiadások és a bevé­telek hasonlítgatása a vesz­teséges gazdálkodásra. Az ilyenfajta magyarázkodás igaztalan is lenne, ezt éppen a fejlődő szövetkezetiek gya­korlata bizonyítja. A mező­laki termelőszövetkezet is az utóbbiak táborához csatlako­zott, s a védekezés módsze­rét is megtalálták.­­ Évek óta egyfajta el­lentmondást kellett megolda­nunk — érvelt tovább Cse­­kő Ferenc. — Azt a napi munkában is éreztük, hogy elveszti­ életképességét a szö­vetkezet, ha nem bővítjük a termelést. Csakhogy ehhez pénz kell, amiben soha nem bővelkedtünk. Az ellentmon­dás feloldására egyetlen módszer kínálkozott: kihasz­nálni a meglévő adottságo­kat, s szellemi tőkével meg­toldani a szűkös anyagi le­hetőségeket. A megvalósítás­hoz a rekonstrukció vezetett. Uradalmi épületeket örököl­tünk, a szövetkezeti mozga­lom kezdetén épültek istállók, amelyek azóta korszerűtlenné váltak. Kevés pénzzel és sok­sok találékonysággal átala­kítottuk ezeket. Csak két pél­da. Az utóbbi években 800 szarvasmarha-férőhellyel gyarapodtunk, így az állo­mány kétezer darabra nőtt. A rekontstrukció olcsónak

Next