Napló, 1980. június (Veszprém, 36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

Egymillió­­hatszázezer liter tej Tavaly március-ápri­lisban a megyei­­tejipari vállalat 17 millió 217 ezer liter tejet vásárolt termelő partnereitől, az idén az említett két hó­napban pontosan 18 mil­lió 800 ezer litert.­­Az emelkedés mértéke jelen­tősen meghaladja az országos átlagot. A „jól mutató” számoknál is többet mond, hogy az a gazdaságok növekvő be­vételét érzékelteti. Külö­nösen azért számottevő az eredmény, mivel a te­henek takarmányozásá­ban csökken az abrak aránya, tehát a ráfordí­tás költsége. A két hónap eredmé­nyeit természetesen csak előrejelzésnek vehetjük. Mindenesetre január­­február teljesítményével együtt azzal biztat, hogy az idén is egy sor gaz­daságunk jelentős össze­gű tejprémiummal szá­molhat. A tejtermelés alaku­lása, különösen, ha az egy tehénre jutó átlag emelkedése a tejelő ál­lomány növekedésével jár együtt, meghatározó jelentőségű akárhány gazdaságunkban. A kis­termelők tulajdonában lévő tehénállomány csökkenésének fékezése fontos feladat, mint ahogy az is, hogy a nagyüzemek tervszerűen gyarapítsák — erejük szerint, a férőhelyek tel­jesebb kihasználásával — tehenészetüket. A tzej mérleg az egy­szerű tényközlésen túl a kiadás-bevétel alakulá­sának elemző szemmel­­tartására hív fel. Több mint 7500 közérdekű javaslat és bejelentés Befejeződtek megyénkben is a választási előkészületek A június 8-ra kitűzött vá­lasztások előkészületei me­gyénkben is befejeződtek. Ismeretes, hogy ez a mun­ka országszerte már 1979- ben megkezdődött, fontos központi, elvi jellegű, poli­tikai döntésekkel, majd a Magyar Közlöny 1980. április 3-i számában megjelent az Elnöki Tanács határozata, amely a választásokat június 8-ra jelölte ki. A rendkívül sokoldalú, összehangolt, nagy aktivitás­sal végzett, szerteágazó mun­ka április 3-a után kezdő­dött meg — tájékoztatta la­punkat az eddigi tapasztala­tokról dr. Szabó Lajos, a megyei tanács vb szervezési és jogi osztályvezetője. — Ebben részt vettek a Haza­fias Népfront, a tanácsok, a pártbizottságok, a vállalatok és intézmények, a KISZ- sze­rvezetek stb. munkatár­­­sai, aktívái, vezetői, több ezer dolgozó. Elsőként a vá­lasztási szervek alakultak meg, s az országgyűlési és a választókerületi bizottsá­gok, valamint a megyei és a helyi választási elnökségek április 14-én tettek ünnepé­lyes külsőségek között esküt. Ezek a szervezetek biztosít­ják, ellenőrzik a választás demokratizmusa és törvé­nyessége érvényesülését, de már a jelölő gyűlések elő­készítésében és zavartalan lebonyolításá­ban is részt vet­tek. A sokrétű munka lénye­ges jellemzője volt a vá­lasztói névjegyzékek összeál­lítása. Ezt az egyáltalán nem látványos, de sok apró ten­nivalót és nagy figyelmet igénylő feladatot most első ízben hajtottak végre kor­szerű, gépi technika alkal­mazásával. A névsort az Ál­lami Népességnyilvántartó Hivatal szolgáltatta, s ez volt az alapja a választói névjegyzék elkészítésének. Tegyük hozzá: a lényeges segítség ellenére a tanácsi dolgozókra még sok munka hárult. Rendkívüli alapos­sággal, figyelemmel tekintet­ték rát, és­ ellenőrizték az ada­tokat, hiszen a gép is téved­het, viszont minden válasz­tópolgárnak meg­­kell adni a lehetőséget, hogy élhessen jogaival. A­­tanácsok bizto­sították, hogy a névjegyzé­kek mindenütt április 26-ig elkészüljenek. Ezeket április 28-tól május 9-ig közszem­lére tették ki, s minden vá­lasztópolgár szemrevételez­hette. Ha valaki netán ki­maradt a névjegyzékből, ak­kor jelezte. De a tanácsok is felkeresték azokat, akik­ről kiderítették, hogy nem szerepelnek a névjegyzék­ben. Ezzel egyidejűleg má­jus közepéig a választók egy kis, kék színű lapon ér­tesítést kaptak, amelyen tá­jékoztatták őket a szavazó­kör helyéről, a szavazás ide­jéről, a szavazóhelyiség pon­tos címéről stb. Ez azért vált lehetségessé, mert már előt­te, április 14-ig az illetéke­sek mindenütt kialakítot­ták (utcák, terek stb. sze­rint) a szavazókörzeteket, meghatározták a szavazás helyét (tanácsháza, iskola, könyvtár stb.). Az április 28. és május 17. között mindenütt kifüggesz­tett névjegyzékre megtették észrevételeiket a választók. Megyénkben összesen csak 45 kifogásolás történt. A gyors intézkedés nem késett: vb-döntés alapján a kima­­radtakat felvették a név­jegyzékre. Az előkészítő munkák leg­fontosabb szakasza a jelölő gyűlések lebonyolítása volt — összegzi a tapasztalatokat dr. Szabó Lajos. — Ezek áp­rilis 17—30. között zajlottak le, nagy közérdeklődés és ak­tivitás mellett, összesen 13 országgyűlési választókerü­letben 23 képviselő-jelölő gyűlést tartottunk és ezeken­ 17 299 választó vett részt, a névjegyzékben szereplők 6,7 százaléka. Figyelemre méltó, hogy jelentős részük, több mint 6 ezer résztvevő fiatal, 30 éven aluli volt. A 2848 tanácsi­­választókerületben tartott jelölő gyűléseken 97 146-an vettek részt, az összes választók 38 százalé­ka. Kettős jelölésre 95 ta­nácstagi választókerületben került sor. A közéleti aktivitásra ezenkívül jellemző az is, hogy az országgyűlési képvi­selő-jelölő gyűléseken 106, míg a tanácstagi jelölő gyű­léseken 9410 hozzászólás hangzott el. Az állampolgá­rok 6376 közérdekű javasla­tot és 1222 közérdekű beje­lentést tettek. Feltűnő, hogy mindössze 48 egyéni panaszt mondtak el, vagyis a gyűlé­sek valóban közérdekű fóru­mok voltak, döntően a köz­műhálózat, az út-, a járda-, a vízellátás, a gyermekintéz­mények, a park-, a tornapá­­lya-fejlesztéssel, építéssel, a köztisztasággal, természetvé­delemmel, a lakossági ellá­tás javításának szükségessé­gével foglalkoztak. Örömmel tapasztalták a városok, köz­ségek vezetői, hogy a felszó­lalók nem egyszerűen csak bíráltak, szóvá tették a gon­dokat, hanem azonnal java­solták is a megoldás mód­ját, felajánlották cselekvő részvételüket, a társadalmi munkákat is, hozzáfűzve, hogy ezt az illetékesek jól szervezzék meg. Az aktivi­tást, a közérdeklődést fo­kozta, hogy az előadók nem­csak országos és megyei ten­nivalókról szóltak, hanem nagyon is helyi gondokat fe­szegettek, s így megtalálták a közös témát a választók­kal. A javaslatokra és bejelen­tésekre az előadók, politi­kai, állami, társadalmi és gazdasági vezetők már a gyűléseken válaszoltak, s va­lamennyi javaslatot írásban is rögzítették, folyamatosan feldolgozzák, beépítik a ter­vekbe, a feladatok közé, s az 1977. évi I-es törvény értelmében írásban is érte­sítik a javaslattevőt az in­tézkedésekről. Mert elhang­zottak olyan közérdekű ja­vaslatok is, amelyeket csak a lehetőségek alapos vizsgá­lata, a kivitelezési feltételek megteremtése után lehet a megvalósítás „sínjére” tenni. Május 23—28. között, a vá­­­­lasztásra felkészülés végső szakaszában elkészültek a módosított névjegyzékek és pótnévjegyzékek is, amelye­ket szintén közszemlére tet­­s­­ek ki. Az összesítés szerint megyénkben 267 ezer válasz-­­­tó neve szerepel a névjegy-­­ zéken. A választási irodák is megalakultak, a helyiségek berendezését folyamatosan végzik, s így már lényegé­ben minden készen áll ah­hoz, hogy június 8-án me­gyénkben is zavartalan le­hessen a nagy esemény, a választás. Eredmények és tervek a Csepeli Ipari Szövetkezet zirci asztalosü­zeménél (Tudósítónktól) Az üzem tíz évvel ezelőtt települt Zircre, mint a Cse­peli Ipari Szövetkezet kihe­lyezett üzeme. Azóta is tö­retlenül fejlődik. Jelenlegi fő profiljuk a rusztikus bútorkészítés; éves szinten mintegy 12 millió fo­rint értékű bútort szállítanak a tőkés piacra. Ezenkívül évenként kettő—kettő és fél milliós értékben belső bér­termékeket szállítanak, to­vábbá csepeli központjukat is jelentősen segítik félkész­­termékek szállításával. Éves kapacitáslekötésük 120—130 százalékos. Terveikben az el­következendő években a rusztikus bútorok öt-hat tí­pussal való bővítése szere­pel. Az üzem további fejlődé­sének adottak a feltételei, mind a géppark, mind a munkaerő szempontjából. A közelmúltban vásároltak egy faipari másológépet, s folya­matban van egy faipari vas­tagoló gép és két marógép előtoló berendezés vásárlá­sa. Veres Vince Előkészület az üzemcsarnokban A rusztikus bútor szerelése A rusztikus bútorcsalád egyik tagja a komód 4- NAPLÓ - 1980. június 1., vasárnap A rádió és a televízió mai műsora 1980. JÚNIUS 1., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat...” Élelmiszer-magazin 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Pásztordalok, summásdalok, bányászdalok 8.58:­­Magyar Múzsa 9.43: Hindemith: Várost építünk - gyermekkantáta 10.08: Ped­ógusnapi műsor 11.14: Vasárnapi koktél 12.20: Édes anya­nyelvünk 12.25: A Vasárnapi koktél folytatása 13.10: Rázós úton 13.20: Legszebb stúdiófelvételeinkből 13.48: Rádiólexikon 14.18: A hegedű vir­tuózai 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.14: Pinchas Zukerman, Daniel Barenboim és az Amadeus vonósnégyes Beethoven-felvételeiből 16.07: Szegény gazdagok. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva Hl. (befejező) rész 17.10: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 18.04: Jegyzet 18.48: Diákkönyvtár hangszalagon 19.45: Örökzöld dallamok 20.44: A Rádió Dalszínháza 23.46: A Mertens rézfúvósegyüttes játszik 0.10: Jessonda. Két részlet Spohr operájából PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A református egyház félórája 7.30: Liszt-orgonaművek 8.05: Mit hallunk? 8.36: Miska bácsi levelesládája 9.06: Slágermúzeum 10.06: Ol­vastam egy novellát 10.33: Színházi magazin 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.01: A kertész boldogsága. Bozena Nemcova meséje 14.05: Újdon­ságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Nőkről - nőknek 16.00: Radnai György operettdalokat énekel 16.22: Bánáti strófák. Deák Ferenc versei 16.35: Táncházi muzsika 17.00: Slágerek mindenkinek 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek 19.20: Miskolci dzsesszhétvége 20.10: A vasárnap sportja. Totó 20.38: Társalgó 22.35: Szimfonikus könnyűzene 23.10: Népdalcsokor III. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horváth nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Manon Lescaut. Részletek Puccini operájából 9.13: Mozart-művek 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Szimfonikus zen­e 13.05: Világszínház 15.31: Sztárok sztereóban 16.20: Művészlemezek 17.08: Kis magyar néprajz 17.13: Öt év a harmincötből 17.53:így láttam Kodályt A mikrofonnál: Rajeczky Benjamin 18.10: Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimnázium dísztermét. Évszázadok vokális muzsikája 18.53: A magyar széppróza századai. 114. rész 19.10: Az operaközvetítés folytatá­sa 19.55: A kamarazene kedvelőinek 20.55: Hangfelvételek felsőfokon 22.22: Francia operaáriók 22.41: Új magyar zene itthon és külföldön MAGYAR TV 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (ism.) (színes) 8.10: Mindenki iskolája. Földrajz. Magyarország földrajza (ism.) 8.40: Történelem. A népi demokratikus Magyarország (ism.) 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm­­összeállítás: 1. Segíts, Nagyi! NSZK rajzfilmsorozat (színes) 11. rész: Yeti, a havasi ember 12. rész: A Loch Ness-i szörny 2. Klári néni új kalapja. Csehszlovák rajzfilm (színes) 9.35: Játsszunk bábszínházat! XHI/10. rész: A rossz és a jó (színes) 10.20: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás: 1. Az élet maiden pillanata. Szovjet kisfilm 2. Hajótörött. Lengyel rajzfilm (színes) 3. Csoszogj az öreg suszter. Kisfilm (ism.) 11.25:.Hírek 11.30: Reklám 11.35: Nótaszó (színes) 14.45: Illés Béla: Honfoglalás. Tévéfilm. III/3. rész (ism.) 15.40: Műsorainkat ajánljuk! (színes) 16.05: Tarzan New Yorkban. Magyarul beszélő amerikai film 17.15: Reklám 17.20: Kettős portré rajzórák tükrében. (ism.) (színes) 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedő műsor 18.25: Reklám (színes) 18.35: A Közönségszol­gálat tájékoztatója 18.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (színes) 18.45: Esti mese (színes) 19.00:A HÉT (színes) 20.00: Hírek 20.05: Vers­e mindenkinek. Tóth Árpád: Körúti hajnal (színes) 20.10:San Francisco utcáin. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat, ,Mielőtt meghalok” (színes) 21.00: Sporthírek 21.10: A „Passport” együttes Bra­zíliában. Zenés film (színek) 21.55: Hírek SZLOVÁK TV 8.30: Hírek 8.35: Kicsinyek műsora 9.05: A Sportka számainak húzása 9.15: A kis vadkacsa. Gyermekfilm 9.45: Gyermekfilm 9.55: Zenés gyer­mekműsor 10.25: Kicsinyek műsora 11.15: Zenés szórakoztató műsor 12.15: Heti hírösszefoglaló 14.05: Hírek 14.20: Egy hét a képernyőn 14.40: Nemzetközi kerékpárverseny 16.00: Járási spartakiádbemutató 18.00: Szórakoztató gyermekvetélkedő 19.10: Esti mese 19.20:Időjárás­­jelentés 19.30: TV-híradó 20.00: Vasárnapi versműsor 20.05: Egy ház lakói, ma: Tévéfilmsorozat 4. rész 21.35: A Cseh Filharmonikusok műso­ra 22.25: Sporthíradó 22.40: Hírek OSZTRÁK TV 12.00: Ha a szerelem ingatag (8.) 14.55 : Don Camillo nagy csatája. Film 16.35: Az orangutánok. Dokumentumfilm 17.15: Maja, a méhecske. Rajzfilmsorozat 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! 17.45: Idősek klubja 18.30: Osztrák népi muzsika 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: Daloló Bécs 21.15: Kurt Weill Amerikában. Koncert II. MŰSOR 15.00: Sportműsor 17.40: Poldark. Filmsorozat (12.) 18.30: Okay. Ifjúsá­gi magazin 19.30:TV-híradó 19.50: Heti körkép 20.15:Tetthely. Filmso­rozat „Iramsiklás” 21.45: Sporthírek 22.05: A világ hegyei: Az Alpok Megélénkült az idegenforgalom Megélénkült az idegenfor­galom az országban, sok ezer hazai és külföldi turista kelt útra, hogy Budapesten, a Balaton partján vagy más tájakon töltse a víkendet. A kempingek is nyárias képet mutatnak, a fővárosban a Római-parti táborba péntek délutántól folyamatosan ér­keztek a turistacsoportok, főként az NDK-ból, Cseh­szlovákiából, de olyan távoli országokból is, mint Japán és Ausztrália. A kempingen belül táborépítés folyik, a lengyelek Slupsk városának gyermekei számára állítanak fel úttörőtábort, amelyben kéthetenként váltják majd egymást a nyár folyamán a csoportok. Az ország más részein is megindult a kem­pingélet, Sikonda, Harkány, Mezőkövesd és Makó tábo­raiban több százan ütötték fel sátrukat, s a Balaton-parti kempingek is az idei legna­gyobb forgalmat bonyolítják le, a hét végén ezért meg­nyitotta kapuit a badacsony­­örsi tábor is.

Next