Napló, 1980. július (Veszprém, 36. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

VENDÉGVÁRÁS SÜMEGEN Megnövekedett a vár forgalma Épülnek az új otthonok Ahogy beköszöntött a nyár, s befejeződött az iskolákban a tanítás, úgy gyarapodott Sümegen, elsősorban a vár tájékán a vendégforgalom. Kirándulók százai és ezrei keresik fel a történelmi ne­vezetességű helyeket, egyesek arra is vállalkoznak, hogy megmásszák a szabályos, csonkakúp alakú krétamész­kő hegyet, feljussanak a 270 méter magasban épült várba. Mert innen a négy ég­táj mindegyike felé szép a kilátás. A sok harcot, bajt látott romokat tavaly mintegy 57 ezer látogató kereste fel. Az idén is megközelítőleg ennyi vendéggel számolnak a sü­megiek. Mert nemcsak a vár, a szép környezet, s a közeli kirándulóhelyek (Sar­­valy és a többi) vonzzák a vendégeket, hanem a lovas­bemutatók és lóárverések is, amelyek különösen a külföldi vásárlókat érdeklik. S ha már itt vannak, nem mulasztják el a község egyéb nevezetes­ségeinek felkeresését sem, a szállodát, a­ mészégetőt, a várcsárdát, az okkerbányát és az új lakótelepeket is megnézik, amelyek az utóbbi években mindjobban gyara­podnak. Jó kiadós gyaloglás a várba, s utána jobban eszik az ebéd bátrabb látogatók az alo kba is felkapaszkodnak, alamikor itt őrség állt, fi­zette az ellenség közeledtét igen a kilátás a vár egyik ablakából a községre, illetve a K­irályfai út két oldalán épü­lt új lakóházakra a község MnM részén, a családi házak között újabb 24 szövetkezeti lakás építését kezdték meg Fotó: Péteríay Endre Szociálpolitikánk időszerű kérdései A munkabér nem szociális honorárium Idén, az első félévben a vállalatok bér­politikai gyakorlata némileg eltért a ko­rábbi években alkalmazott módszerektől. Több vállalatnál elmaradt az év elején szo­kásos bérfejlesztés. Ez önmagában is foko­zottan felkeltette a figyelmet a bérezés kérdései iránt Ismeretes, hogy 1980. ja­nuár 1-ével változott a közgazdasági sza­bályozás, ezen belül a bér- és keresetszabá­lyozás rendszere is. Kétségtelen tény, hogy a vállalatok most szigorúbb feltételek mellett „kereshetik” meg azt az összeget amit a korábbi évek­ben béremelésre fordítottak. Vagy csök­kenteni kell a létszámot vagy javítani kell a bérfejlesztés alapjául szolgáló hatékony­­sági mutatót, vagy pedig mind a kettőben változást kell elérni. Miután az új szabá­lyozás eléggé bonyolult, ezért nehezebben mérhetők fel a gazdaságot befolyásoló kül­ső feltételek változásai, tehát érthető a vál­lalatok óvatosabb bérpolitikai magatartása. Érthető az is, hogy a dolgozókat az eddigi­nél jobban foglalkoztatják a bérpolitika és a jövedelempolitika elméleti és gyakorlati kérdései. Ezekben a hónapokban sok szó esik teljesítményhez igazodó és differenciált bé­­­rezésről, az egyenlősdiről, az egyenlő esé­lyekről. Az egyenlősdi a szocialista bérezés eltorzult formája, az egyenlő esélyek meg­teremtése viszont egyik fontos célja a szociálpolitikának. Szocialista viszonyok mellett a jövede­lempolitikában két elv uralkodik: a mun­ka szerinti elosztás elve, valamint a szo­ciális szempontok alapján történő elosztás. Ez a két elv együtt hat, egymással össze­függésben van, kiegészíti egymást. A fontos az, hogy e két elv ne keveredjen össze, hogy a gyakorlati alkalmazásban a bérpoli­tika és a szociálpolitika elvei ne keresztez­zék egymást. Előfordul ugyanis, hogy a munka szerinti elosztás céljaira előirányzott bérek felhasz­nálásakor nemcsak a végzett munka men­­­nyiségét és minőségét veszik figyelembe, hanem más tényezőket is, s ezeket szociális indítékkal magyarázzák. Megfeledkeznek arról, hogy egészen más követelményeket támaszt a szocialista bérezés és az úgyne­vezett szociális bérezés. Miről is van szó? Több esetben előfordult, hogy az üzemek­ben, hivatalokban a bérezési keretek fel­­használásakor — mint említettük — szo­ciális szempontokat is mérlegelnek. Pél­dául a nyugdíjazás előtt a munkáltató ígé­retet tesz a nyugállományba vonulónak: ezentúl is járjon be a vállalatihoz,, majd csak találnak számára valamilyen munkát. Tévedés ne essék, szükség van a nyugdíja­sok foglalkoztatására. Szükség van akkor, ha ezt a racionális munkaerő-gazdálkodás érdekei kívánják. Szükségtelen viszont, ha azért alkalmazzák őket, hogy kiegészítsék nyugdíjukat egy lényegében szociális tartal­mú munkabérrel. Előfordul az is, hogy a nyugdíjazás előtt álló dolgozó munkabérét teljesítményétől és érdemeitől függetlenül megemelik. Ez­zel a munkáltató lényegében „felsrófolja” a majdani nyugdíjat. Ha igaz, hogy a mai körülmények között szűkek a bérezési kere­tek, ha szigorú közgazdasági feltételeket kell teljesíteni a bérfejlesztés megvalósítá­sához — megengedhető-e, hogy a bérkeret egy részéit kifejezetten szociális honorá­riumként használják? Nyilvánvaló, hogy nem. Közismert, hogy a foglalkozási rehabi­litáció rendszere nálunk még nem műkö­dik kielégítően. A megváltozott képességű dolgozók egy részét könnyebb munkára irá­nyítják, de meghagyják korábbi munka­bérüket. Szociális szempontból érthető, az viszont már kevésbé, hogy az új, könnyebb munkakör többnyire szakképzettséget nem igényel, de kísérletet sem tesznek a dolgozó átképzésére, esetleg a munkahelyek átala­kítására, hogy azok igazodjanak a dolgozó egészségi állapotához és lehetővé tegyék a munka szerinti elosztás elvei alapján a ma­gasabb munkabér elérését. Sorolhatnánk még tovább a hasonló eseteket, amikor a béralapot részben szociális szempontok alapján osztják fel. Helytelenül, mert el­lentmond jövedelempolitikánk elveinek. A munka szerinti elosztást szolgáló szocialis­ta bérezést nem szabad összekeverni a szo­ciális megfontolásokon nyugvó elosztással. R. J. (Folytatjuk) Nyárádi alapozás a közművelődésben Ny­árád olyan szép, mint a nyár. Főutcáján dús lombú fák, füves térségek, gondozott házak. A falu­központ pedig modern kis „sziget” épületekből emel­ve; tanácsház, művelődési otthon, presszó, élelmiszer­­bolt sorjázik egymás mellett, fűrészfogas ritmusban elhelyezve. A modern épületek előtti térkiképzést az aszfalt, a fű és a virág teszi harmonikussá. Mondhatni, kulturált faluközpont. És jó látni, hogy ebben a környezetben van a művelődési intézmény. Hivatalosan klubkönyvtári besorolást nyert a ház, van nagyterme (260 személyes), színpad, öltözők, könyvtár, pinceklub, meg két kis szoba fotólabornak és irodának. Fiatal intézmény, 1972-ben épült. És fia­tal a népművelő is: Szabó István másodéves főisko­lás Szombathelyen. Márciusban hívták ide népművelőnek, ez az első munkahelye. A kulturális tevékenységben nem újonc, hiszen gimnazistaként falujában, Pápasalamonban volt KISZ-titkár, s munkájukkal 1978-ban elnyerték a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét. Nyá­­rádon kétszeresen az ő tiszte a fiatalokkal való fog­lalkozás; itt is megválasztották a KISZ-bizottság titká­rává, így népművelőként és ifjúsági vezetőként egy­aránt az ő dolga az ifjúsági élet szervezése. A fentiekből következik, hogy Szabó István az ifjú­sági klubéletet tartja legfontosabb teendőjének. pinceklubban minden kedden és szombaton összejön­­­nek, a klubtagság mintegy ötven fő. Eddig elsősorban az úgynevezett „KISZ-mozi”, lemezhallgatás meg né­hány előadás jelentette a klubprogramot Pár hónap alatt nem tudott színesebb klubéletet teremteni. A tervek, az elképzelések biztatóak: ősszel vetélkedőso­­rozatot szervez, hat csapattal szeretné ezt elindítani. Sok lehetőséget tartogat az ősszel szervezendő turisz­tikai kör. Továbbá az iskolásokkal irodalmi színpadot kíván létrehozni. Szabó maga is szavalt diákkorában, ebbéli tapasztalatait a színjátszásban szeretné gyümöl­­csöztetni. A népművelő másik szép terve a pávakör létreho­zása. Valami már van: hat citerát szétosztott a hang­szer ismerői között, Lovas Dezső vállalja a betanítást, ő korábban a néphadsereg együttesében táncolt ló volna a nyárádi iskolásokból gyermektánccsoportot szervezni. A pinceklubban működik a nyugdíjasok klubja, Nagy József tanár vezetésével. Csütörtöki estéken gyűlnek egybe, hol felolvasás van, hol kisfilmeket ve­títenek. Nyárád közművelődési életének adottak az alapfel­tételei: kultúrház, népművelő van, népes fiatalság él a faluban. A gond az iskola részéről jelentkezik, ke­vés a tanterem, egy osztály a könyvtárhelyiségben tanul. A tanteremépítés, iskolabővítés megvalósulása után válhat teljessé a község kulturális élete, melyben az iskola és művelődési intézmény egymást kiegészít­ve dolgozik. B. ö. Erkölcsi fénykép az általános iskolásokról Húszezer gyerek közösségi magatartását vizsgálták Több éves felmérés ered­ményeit összegezték a Ma­gyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutatócsoportjá­ban. Mint a vizsgálat vezető­je, Bíró Katalin kandidátus, az MTI tudományos munka­társának elmondotta, a nagy­szabású akció célja az volt, hogy feltérképezzék az álta­lános iskolai erkölcsi neve­lés eredményeit, és képet nyerjenek a 6—14 évesek er­kölcsi arculatáról. Eddig csaknem húszezer tanuló adatait, feladatlapos válasza­it dolgozták­­ fel számítógépen. A minden eddigi hasonló jellegű elemzésnél összetet­tebb vizsgálatnál számba vet­ték a tanulók erkölcsi foga­lomrendszerét, problémafel­ismerő képességét, ítélő, érté­kelő és döntési készségét. A neveléstudomány szak­emberei mindenekelőtt arra voltak kíváncsiak, hogy az ifjú generáció milyen kollek­tív érzékkel rendelkezik, ho­gyan viszonyulnak másokhoz, a közösséghez. Többek között becsületpróbák segítségével tájékozódtak. A mérleg po­zitív: a többség önmaga hasznára nem „svindlizik”. A személyre bontott értékelé­sekből viszont az derült ki, hogy a görbe úton járók többsége az értelmesebbek közül kerül ki, mivel ők is­merik fel hamarabb a kínál­kozó, ám erkölcsi szempont­ból gyakran negatívnak mi­nősülő döntési lehetőségeket. A zélő fiatalok fogalomértelme­meglepő sajátosságot mutat: ha a szűkebb közös­ség javára csennek el vala­mit, azt általában nem ítélik el, s a közösség érdekeit szolgáló füllentést sem érzik hazugságnak. A közösségi érzés jelenlé­tének felderítését szolgálták a különböző jellegű verse­nyek. A gyerekek itt is ki­állták a próbát, többségük akkor ért el nagyobb ered­ményt, ha tétként az osztály becsülete is kockán forgott. A gyermek fogalomkész­letének felmérése meglepő eredménnyel járt: kiderült, hogy bár a városban élők számottevően több fogalmat ismernek, helyzetmegoldó- és ítélkezőkészségük ennek el­lenére alatta marad a vidé­kiekének. Verekedés esetén például a vidékiek jobban felismerték, kinek a pártjára kell állni, vagy vita esetén kinek van inkább igaza. A neveléslélektan szakemberei szerint ennek az a magyará­zata, hogy vidéken az em­berek jobban ismerik egy­mást, az adódó konfliktusok jobban a gyerekek szeme előtt játszódnak le, míg az urbanizálódás annyira be­szűkíti a kapcsolatokat, hogy azt az iskola nem tudja pó­tolni. A pedagógus-kutatók afelől is kifaggatták a tanulókat, hogy szerintük milyen tulaj­donságok jellemzőek a jó kö­zösségi tanulóra: az udvarias, a szerény és a fegyelmezett magatartás. Egy kérdőíven aziránt érdeklődtek, hogy a kísérletileg megjelölt négy munkacsoport közül melyik­ben dolgoznának a legszíve­sebben. Szinte valamennyien abban a csoportban szeret­nének tevékenykedni, amely­nek tagjai egymás hibáit szó­vá teszik, a kapott kritikát komolyan veszik, még ha időnként viták robbannak is ki közöttük. A csaknem fél évtizedes ta­pasztalatok összegezéseként a neveléstan tudósai tantervi javaslatot készítenek az alsó tagozatosok hatékonyabb er­kölcsi nevelése érdekében. A kísérletek során kidolgozott módszereket, eljárásokat fo­lyamatosan felhasználják az általános iskolai gyakorlat­ban. NAPLÓ — 1980. július 2., szerda — 5

Next