Napló, 1980. október (Veszprém, 36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

Hirdetésfelvétel a 13—250, —251, és —252-es telefonszámon - NAPLÓ - 1980. október 8., szerda Kojak, a sztárok és a filmsiker A magyar Kojakot úgy reklámozták, hogy „film a közönségnek", és kedvcsi­náló szlogenként az is szerepelt a hir­detésekben, hány színész játszik benne. Nem tudom, ki találta ki ezt a „film a közönségnek" fordulatot, de az biztos, hogy a sandaság sem hiányzik ebből a megfogalmazásból. Ha ugyanis ez a ma­gyar film, ami a közönségnek készült, akkor ez azt is jelenti, hogy az összes többi viszont nem nekik készült. Ez pe­dig rímelni akar a közvélemény egy ré­szének arra az - egyébként alaptalan - vádjára, hogy a magyar filmrendezők nem a nagyközönségnek készítik a fil­meket. Hagyjuk most a sandálságot, néz­zük a „hány színész játszik ben­ne”-féle, egyébként nem elítélendő, reklámfogást. Vajon tényleg hat-e ez valakire? Ha a filmgyártás és a moziforgalma­zás múltjára gondolok, akkor nem is olyan légből kapott elképzelés, hogy a színészek számával, s mégin­kább nevé­vel, lehet jól eladni a filmeket. Fiatal nézők, akik most a televízióban látják először a Marlene Dietrich-produkció­­kat, el sem hiszik talán, hogy ezeket jó ideig kizárólag azért nézték meg, mert a német származású színésznő játszott benne. Maga Marlene említi visszaem­lékezéseiben: a mozisok úgy kötöttek üz­letet a filmgyárral, hogy évente lega­lább két Dietrich-filmet kell kapniuk az előre kifizetett pénzükért. Emiatt néha be sem fejeztek egy produkciót s már kezdeni kellett a következőt. Volt tehát valóban olyan idő, ami­kor elég volt kiírni a moziplakátra, hogy Marlene Dietrich vagy Gréta Garbo és elég nagy számú sokaság biztosan meg­váltotta a mozijegyet. Függetlenül a rendező nevétől­­ gyakran nem is tud­ták, vagy nem is nevezték meg­­, füg­getlenül a film történetétől. S bátran tehették, mert azt is tudhatták, hogy ugyanolyan szerepben fogják viszontlátni az imádott sztárt, mint ahogyan először megtetszett nekik. Legfeljebb a partne­rek változtak az oldalán. Létezik-e ma is ez a fajta moziba já­rás a színész kedvéért? Azt hiszem, nem létezik. Se nálunk Magyarországon, se más országában a világnak. Mastroianni nevével fémjelzett művek buktak már meg Olaszországban, Gordin­áléval a főszerepben kevés számú néző volt ki­váncsi nálunk, egy nem is rossz filmjére, s ha magát Telly Savalast, az „igazi" Kojakot szerződtetik a magyar filmhez, aligha lenne nagyobb a nézőszám, mint Inke Lászlóval. (Félmillió körül tartott ■szeptember elején a nézőszám, ami te­kintettel a nyári bemutatásra, komoly si­ker.­­ A sztárok neve ma önmagában ke­véssé vonzó. A világhírességek nagyobb része ma már jó színész, olyan, aki rit­kán mászik bele önszántából egy sze­­reptikus skatulyájába. Kivételek persze akádnak: Bud Spencer például nehezen képzelhető el másként, mint kemény ök­lű mackós hekusként, és Bronson is többnyire a sors viharaiban meggyűrődött áldozat­a, aki végül bosszút áll. De már Peter Faikról is kiderült, hogy nemcsak a kutya szájából kihúzott ballonkabát­jával térülő-forduló Colombo tud lenni, hanem például egy halálát váró, érzé­keny szívű férfi is. Jack Nicholson, vagy Gene Haukmann filmről-fi­lm­re bizonyít­ják: mindent tudnak, amit a színészmes­terségből tudni lehet. S ha most végig­, tekintünk képzeletben ezeken a sztáro­kon, még két dolog feltűnik. Az egyik: ilyen egyértelmű népszerűségű női sztárokat az elmúlt tíz évben nem lát­hattunk. A másik: hol van ez az alacsony Jack Nicholson­­ vagy Dustin Hoffmann, vagy Al Paci­no, hogy őket se hagyjuk ki a sorból — a hajdan volt szálfatermetű sztárok­tól? Hackmann ugyan nagy darab fic­kó, de ő sem az a kimondott szépfiú. Peter Faikról meg ne is beszéljünk. 30— 40 évvel ezelőtt, mint őrültet zavarták volna ki az amerikai filmgyárak udvará­ról, azt, akinek az jut az eszébe, hogy egy — nem komikus — férfi főszerepet alacsony, félszemű színésznek adjanak oda. Mi lehet az oka, hogy a világ - ve­lünk együtt - elfogadja ezeket a sztáro­kat? Az egyik ok talán maga a történe­lem. Az elmúlt fél évszázad éppen elég személyes próbatétel elé állította az emberiséget, hogy még a legromantiiku­­sabb lányok se higgyenek a hórihorgas amerikai — vagy más nemzetiségű - üres fejű szépfiúkban. Valahogy több be­csülete lett az észnek, a kitartásnak, s még néhány tulajdonságnak, mint a kül­ső megjelenésnek. S ami talán ennél is fontosabb: a filmből mind gyakrabban filmművészet lesz. Olyan, amelyben valódi színészek valódi jellemeket próbálnak ábrázolni. S ez visszahat a hagyományos mozidara­bokra is. Ingmar Bergman filmjei után, amelyben Liv Ullertann játssza a női fő­szerepet — az elmúlt évtized legnagyobb sikerű filmszínésznője, de semmi köze a sztárokhoz —, a nézőnek is más tapasz­talata van, mint régen. Lát egy már nem is egészen fiatal nőt, például a csúnyaság határán, egy asszony létére is megaszalódott öreglányt (Őszi szoná­ta), aztán ugyancsak tőle egy olyan iz­galmas, vonzó nőt, hogy a leghibátla­nabb idomú sztárjelölt sem tud hozzá hasonló érzelmeket kiváltani. S a mozi­nézők nemcsak Bud Spencer vagy Charles Bronzon filmjeit nézik, hanem Woody Allenét is, meg Jyll Claybourgét — ő az amerikai film Liv Ullmannja — meg a francia Isabella Huppert filmjeit is, és tudják, mi az, amit a színházi zsargon így fogalmaz: embernek ember által való ábrázolása. Úgy tetszik, a filmsikerek is kezdenek eltolódni olyan műveik irányában, ahol a nézők ilyesmivel találkoznak. Bernáth László ÁLLÁST KÍNÁL Veszprém Cholnoky Jenő úti óvoda, vizsgával rendelkező fűtőt keres. Gázfűtéses kazán­hoz. Jelentkezés az óvoda ve­zetőjénél_____________________ „November 7." Hőerőmű Vállalat felvételre keres mo­torszerelő, asztalos, és sala­kos munkakörbe dolgozókat. Jelentkezni lehet a terv­ mun­kaügyi osztályon. Telefon: 50 730/65-82 mellék.____________ Veszprém Járási Építőipa­ri Szövetkezet felvételre keres éjjeliőrt, veszprémi telephelyé­re. Jelentkezés: Veszprém, Kis­kőrösi u. 49. sz. alatti köz­pont munkaügyi osztályán. ÁLLÁST KERES Érettségizett „B" „C” kate­góriás jogosítvánnyal, gépko­csival rendelkező fiatalember mellékfoglalkozást, alkalmi munkát is vállalna. Levelei: „24 óra munka, 72 szabad" jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszp­rém, Szabadság tér 15. INGATLAN Eladó 2 szobás kertes csa­ládi ház. Érdeklődni a helyszí­nen Veszprém, Mrgés u. 22. Veszprémben Somogyi B. u. 4. számú 3x egyszobás kü­­lönbejáratú családi ház beköl­tözhetően eladó. Érdeklődni: Liszt F. u. 29. Bucs.__________ Eladó Alsóörsé­g kétszin­tes üdülő. Levelet ,,Zártkert" jeligére­­a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszp­­rém, Szabadság tér 15. Ábrahámhegyen 200 négy­szögöl telek strand mellett kedvező áron eladó. Érdeklőd­ni: Lichtneckert, Balaton u. 18. Eladó Lese K­etőmajon 300 négyszögölön fekvő kétszintes építkezés alatt álló családi ház. Építőanyag, tetőfa, be­tonkeverő a helyszínen. Érdek­lődni Lesencstomaj, Zrínyi u. 13.________________________ Eladó Becehegyen 800 négy­szögöl szőlő, pince, felszere­léssel. Érdeklőd­ni: Nemesvita, Petőfi u. 44. 332 négyszögöl házhely el­adó, legjobb helyen, bekerít­­ve. Ajka, Ady E. u. 17. Eladó Aszófőn 2 szoba összkomfortos lakóház, udvar és kert. Gazdálkodni kiválóan alkalmas. Aszófő, Rákóczi u. 15._____________________________ 440 négyszögöl szántó Bala­­tonszőllősön eladó. Levelei: „Főúthoz közel" jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Sza­badság tér 15.___________ Balatonfüred külterületén, a Tölgyfa csárda közelében 400 négyszögöl telek 2 szoba, présház, pince eladó. Ér­­deklődni: tel.: 40-377. Csabrendek, Hunyadi u. 1. alatt 2 szobás félkomfortos családi ház, beköltözhetően el­adó, üzletnek kiválóan alkal­mas. Érdeklődni: vasárnap helyszínen, vagy Keszthely, Sopron u. 23. Krigler István. Balatonfüreden eladó 150 négyszögöl üdülőtelek építési engedéllyel, tervvel, megkez­dett alappal, építési anya­gokkal együtt. Víz, villany be­kötve. Leveleket: „Szép kör­nyezet" jeligére a Magyar Hirdetőbe, Veszprém, Kossuth u. 6. LAKÁS Mezőgazdasági üzemek, kistermelők! Őszi talajjavításhoz használjanak tőzegtrágyát, mely szervestrágyával egyenlő értékű humuszt biztosít, ezzel nagyobb termés érhető el. ömlesztett tőzeg korlátlan mennyiségben kapható, vagonba vagy gépkocsira felrakva. Ezenkívül műtrágyával dúsított ömlesztett tőzeg g-ja 60,- Ft. PVC-zsákban műtrágyával dúsítva: zsák 50,- Ft. Gépkocsi szállítást is tudunk biztosítani. Megrendelhető telefonon: Zalaszentmihá­ly, 17. írásban és személyesen. Meliorációs Vállalati­ Zalaszentmihály Veszprémi kettőszobás gáz­fűtéses I. emeleti OTP-örök­­lakást elcserélnék 3 szobás családi házra, vagy társas­sorházra. Levelei: „tszi köl­tözés” jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Szabadság tér 15. 53 nm szövetkezeti lakás el­adó. Veszprémben. Levelei: „Október 645" jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Sza­­badság tér 15. Egy nőnek központi fűté­­ses, bútorozott szoba, fürdő­szoba, konyha használattal ki­adó. Veszprém, Felszabadu­­lás u. 65/A. I. em. 8. Háromszoba, összkomfor­tos, kertes, garázsos lakás el­adó. Veszprém, Kossa István u. 44/a. Központi fűtéshez műanyag padlófűtőcső 20 mm-es 13,60 Ft/fm. Kérésére írásos tájékoz­tatót küldünk. A Tolna megyei Népbolt 24. sz. vasbolt, Szek­szárdi^______ Modern lakószoba bútor el­adó. Ajka, Dankó P. u. 7. Galambos, üveggyár fölött. Kiváló minőségű oltott és darabos mész állandóan kap­ható 10 mázsán felül házhoz szállítást is vállalok. Juhász Jánosné, építőanyag kiskeres­kedő Veszprémgalsa, Petőfi u. 32. 50 kg-os zsákolt OLTOTT­­MÉSZ, házhoz szállítással kapható. Farkas Mátyás Ba­latonfüred, Horváth Ádám u. 84. Kétaknás olajkályha eladó. 2 db. szamár és 1 könnyű gumiskocsi 1 db. T 5-ös Pannónia motor 81-ig műsza­kizva eladó. Érdeklődni: 17-20 óra között Veszprém, Kőbánya u. 5. Kalászi. Harsányi Imréné női szabó. Kabátok és kosztümök elké­szítése. Veszprém, Kórház u. 6. szám. Régi mestercsellót vennék, elfogadható áron. Cím: Tapol­­ca, Semmelweis u. 3._____ ALBALUX 7 típusú félauto­mata mosógép eladó. Veszp­rém, Egry József u. 13. I. em. 6. 120 literes hidraulikus szőlő­prés új eladó. 5000 Ft. Somló­­vecse, Petőfi u. 45. É­­rdeklődni:. 18 óra után, veszp­rém, Csap u. 8.______________ _______________ Háromajtós fény 6 db fehér támlásszék Albérleti szoba 2 személy részére fürdőszoba haszná­lattal kiadó. Érdeklődni: Veszprém, Schönherz u. 65/6. 18 óra után. Veszprém, Felszabadulás úti lakótelepen 2 és félszoba hal­los szövetkezeti lakás 1 éves bentlakással, árkedvezménnyel eladó. Érdeklődni: Veszp­rém, Stromfeld A. u. 7/C. II. em. 7. 17 óra után. Dunaújvárosi kétszoba hal­los állami lakásomat külön garázzsal hasonló veszprémi­re cserélném. Somogyi, Du­naújváros, Bocskai u. 3/b. Hl. 4._________________________ Tapolca központjában egy­­szoba komfortos, kertes ga­­rázsos lakás eladó. Érdeklőd­­ni: Pál Mihály, Tapolca, Le­nin tér 5. Eladnám veszprémi 2 szo­bás távfűtéses 54 nm alap­­területű szövetkezeti lakáso­mat. Levelei: „ALEXANDRA" jeligére a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszp­­rém, Szabadság tér 15. Elcserélném 3 szoba össz­komfortos tanácsi ajkai laká­somat kertes családi házra, Ajkán, vagy környékén. Cím: Ajka pf. 67. Elcserélném veszprémi más­félszobá­­s­ garázs összkom­fortos földszinti kertes taná­csi lakásomat kettő és fél szo­básra, Halle u. Stromfeld A. u. környékére. Levelei: „Pal­ikó" jeligére a Veszprém me­gyei Lapkiadó Vállalathoz, Veszprém, Szabadság tér 15. Eladó szövetkezeti 2 szobás erkélyes, földszinti lakás. Szabó, Pétfürdő, Liszt F. u. 23. fsz. 2.__________________ Dunaújvárosi 2 szobás szö­vetkezeti lakásom elcserél­ném veszprémi 3 szobás ker­tes házra, ráfizetéssel, eset­leg 3 szobás Duna-parti nyara­lót adok. Levélcím: Dunaúj­város, Római krt. 32/A. X/4. Ajkán 2 szobás OTP-örökla­­kást sürgősen elcserélnek ki­sebb OTP-lakásra. „Október" jeligére a hirdetésfelvételhez Ajka, Szabadság tér 11. Frissen műszakizott Skoda 1000 MB olcsói eladó. Pét­­fürdő, Akácfa u. 76._________ Karambolos Zsiguli 1200-as eladó. Megtekinthető a veszprémi AFIT-nál. Érdek­lődni lehet telefonon: Ba­konyszentlászló 4-es.___________ 125-ös UF-es Polski Fiat el­adó. Érdeklődni: Tapolca, Dózsa Gy. út 20. IE-s Wartburg eladó. Cím: Nemes Mihály, Tapolca, Bó­­lyai u. 8. IV írsz. Trabant gépkocsi 1982-ig műszakizott eladó. Ér­deklődni: 16 óra után. Pá­­pa, Hódoska u. 17. UV-os Wartburg de Luxe ki­tűnő állapotban eladó. Ker­­ta, Dózsa Gy. utca 13.______ 1500-as Polski Fiat 5 éves eladó. Cím: Pápa, Kiss J. u. 62­.­­UC-s S-100 Skoda 1982. őszig műszaki vizsgázva, jó állapotban eladó. Ajka, Ver­­seny u. 14. Végh, US-es Wartburg Combi el­adó. Cím: Pálköve, Pálkö­ves u. 51. 14 óra után. Garázsban tartott, műszaki vizsgázott ZM-es Wartburg Lim. eladó. Érdeklőd­ni: 17 h. után. Horváth, Veszprém, Hasz­­kovó u. 18/A, II. 6. IL-es 1200-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Varga Lászlóné, Várpalota, Steinmetz K. u. 15. II/7._______________________ MB 1000 Skoda olcsón al­katrészként is rendszám nélkül eladó. Berki Jenő, Szentgál, Hársfa u. 9. Steyer Puch alkatrészek, bon­tásból eladók. Hódosi Adolf, Pétfürdő, Berhidai út 94/IV./1. 1500 P. Fiat 2 éves műsza­kival 30 000 forintért, bevonu­lás miatt eladó. Nemes Lász­ló. Tapolca, Dimitrov tér 5. VII. em. 707. IV-s Zsiguli kitűnő állapot­ban eladó. Úrkút, Rákóczi u. 13. UV-s Wartburg eladó. Érdek­lődni: Veszprém, Szabadság tér 14. Kiss. 10 éves Moszkvics 408-as szgk. rendszám nélkül eladó. Jánosi Miklós Várpalota III. K/2.___________________________ IX frsz. 1200-as Lada, ga­rázsban tartott eladó. Veszp­rém, Cholnoky u. 2. sz. Ér­­deklődni: 16 óra után. Jó állapotban lévő 125-ös Polski Fiat 6 éves, friss mű­szakival eladó. Érdeklődni naponta du. fél 6 órától Pá­pa, Lenin Itp. 29/B. IV. 12. Ju­hászp­rém, Haszkovó u. 13/A. I. 4. Takács. ___________________ Takács kozmetikai Veszprém, Haszkovó u. 13/A. I. 4. címen október 15-től nyitva tart. Végleges szőrtelenítést válla­­lok. ____________________ Surranok kaphatók kereske­­dőnél. Kisláng, Fő út 68. Vágni és továbbtartásra csi­bék, nagyobb tételben is el­­adók. Markó, Vasút u. 7. 2 ajtós szekrényt vennek. Aj­ka, Sport u. 13. III. 1, 1 db 1400 literes fehér bo­roshordó jó állapotban el­adó. Díszei, Kósa út 20. Illés. Keveset használt Vinyisztor kazán széntüzelésű eladó. Veszprém, Őrház u. 5. Olajkályha eladó, érdeklőd­ni: Veszprém, Móra F. u. 8. 18 óra után.__________________ 1 db 3 lapos gáztűzhely pa­lackkal reduktorral 1 db garanciális olajkályha eladó. Érdeklődni: Veszprém, Cserhát u. 30. 16—18-ig. Oltott és darabos mész vál­lalatok részére is kapható házhoz szállítva. Bodor Fe­renc, Vászoly, Kossuth u. 12. 25 éves, barna, csinos lány megismerkedne házasság cél­jából, felső- vagy középfokú végzettségű, hozzáillő férfival. Minden levélre válaszolok! Le­veleket Postafiók 268. Pápa, 8501. címre várom. 175 cm magas, 34 éves bar­na hajú fizikai dolgozó férfi vagyok. Házasság céljából megismerkednék korban hoz­­zám illő lánnyal vagy elvált asszonnyal. Falusi éle­tet kedvelek előnyben. Lehető­leg fényképes leveleket kérek. Válaszokat „Megoldás" jeli­gére a hirdetésfelvételhez. Pá­­pa, Jókai u. 8. kérem._______ Házasság céljából megis­merkedne 32 éves, 165 cm. magas barna lány. „Fénykép" jeligére levelet a hirdetés­­felvételhez Ajka, Szabadság tér 11. 173 cm magas, 25 éves ön­­hibáján kívül elvált nő va­gyok, egy gyermekkel. Megis­merkednek 180 cm-nél maga­sabb, nem dohányzó, intelli­gens fiatalemberrel, 32 éves korig. Kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. Válaszokat: „Úgy szeretnék boldog lenni” jeligére a Ma­gyar Hirdetőbe Veszprém, Kossuth u. 6. VEGYES Konyha*, szobabútorok ol­csón eladók. Érdeklődni: dr. Kozma, Veszprém, Csermák u. L pontros képcsöves 3 éves Munkácsy színes televízió 20 000 forintért eladó. Esetleg részletre is. Egy év garanciá­­vért. Érdeklődni: Veszprém, Munkácsy u. 1/C. II. em. 6. 17 órától. Telefon: 13-114. Eladó új juhnappa bőrka­bát 56-os méret, fekete. Ér­deklődni: Veszprém, Dobi u. 15/B. 3/12. Olvasószolgálat A NAPLÓ olvasóinak segítségére kívánunk lenni az apróhirdetések feladásá­nál azzal, hogy az alant közölt kivágható megrendelőn postán is feladhat­ják lapunkban APRÓHIRDETÉSÜKET, vagy az irodánk bejáratánál felszerelt gyűjtőládába dobhatják munkaidőn kívül bármikor. Tájékoztatásul közöljük a hirdetések díjait: 1 szó 4,- Ft, szombaton 7,— Ft, házassági hirdetés 2,— Ft, szombaton 3,50 Ft. Halálozási értesítés, köszönetnyilvánítás soronként 16,- Ft, szombaton 30,- Ft. Vastagon szedett szó kettőnek számít. Jeligés hirdetés kezelési díja: 10,- Ft. Az apróhirdetés legkisebb dija 40,- Ft. Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat, 8201 Veszprém Pf. 51. Szabadság tér 15. Telefon: 13-250, 13-251, 13-252. .............. 1980 .............................. hó ........... .. SZEM. IG. SZAMA: ............... Megrendelem a NAPLÓ legközelebbi, szombati (nem kivárrt rész törlendő) számában a következő szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy .......................... -szer) A hirdetés díját a címmel­­küldött befizetési csekk megérkezése után azonnal feladom. cím­név, aláírás 6 ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy lerakatunkban 1980. október 27-től november 4-ig év végi vagyonmegállapító LELTÁR LESZ! Ezen idő alatt az ÁRUKIADÁS SZÜNETEL! PI­ÉRT Kereskedelmi Vállalat Veszprém Keddiül-keddig Görkorcsolyák, NDK rollerek, ppf 1 gyermek járókák T OBk 30%-os ◄ lW­hH árengedménnyel. Támlás konyhai szék 350,- Ft helyett 5KALA R A J k, “’FOHED fl­iuima Színház Október 9., csütörtök, Várpalota, Thuri bérlet fél 4 óra Október 9., csütörtök Várpalota, Krúdy bérlet 7 óra A REVIZOR Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netet az egész rokonságnak, az ÁFÉSZ és költségvetési üzem dolgozóinak, barátok­nak, ismerősöknek, akik felejt­hetetlen férjem, édesapánk, apósunk és nagyapánk, MOLNÁR KÁLMÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és nagy fájdalmunkban mellet­tünk álltak. Gyászoló család Sümeg. K inT H «'DENHAZBA lVk­nj&~JLW MINDEN NAP

Next