Napló, 1980. november (Veszprém, 36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-19 / 271. szám

Tisztelet az embernek és az alkotónak Nagy Gyula képei előtt Várpalotán élt és alkotott, a bányászváros és a benne élő emberek iránt érzett tisztelete és szeretete sugárzik minden képéről. Nagy Gyula művésze­téről anekdoták sorát hallani még ma is, 14 évvel halála után, a palotai bányászoktól, munkásoktól. Elfogadták és szerették művészetét, hisz az ő soraikból, az ő támogatásuk­kal küzdötte fel magát a ma­gyar képzőművészek legjobbjai közé. Az MSZMP Veszprém megyei Oktatási Igazgatóságán Nagy Gyula művészetét bemutató emlékkiállítást rendeztek. Ti­zennégy képét láthatják a lá­togatók a tárlaton. Nagy Gyu­la emberségéről, művészi érté­kéről árulkodik a vendégkönyv minden sora. A művész szeret­te az embert, a munkást, a tájat és mindent, ami ehhez a környezethez kapcsolódott. A munkások között élt, dolgozott és alkotott, nehéz sorsukat erős akaratukat, verejtéküket szív­vel és velük érezve rajzolta, festette. Művészetében újat ho­zott a Balaton közelsége. Nem­csak Várpalotát érezte ottho­nának utolsó éveiben, hanem Alsóörsön is festett és dolgo­zott. A táj nyugalmat, békessé­get adott és ez képein is érez­hető volt. Ízelítőt kapunk a je­len kiállításon abból a kor­szakából is, amikor Olaszor­szágban, Firenzében tevékeny­kedett. Festészetét végigkísérte a valóság hű ábrázolása, ami főként a nagybányai hagyo­mányokra épült. A pályája csúcsán elhunyt Festőnek méltó emléket állít a Veszprémben megrendezett em­lékkiállítás. Azt a tényt, hogy művészetét magukénak érzik az itt élő emberek, hűen bizonyít­ja a képzőművészet iránt ér­deklődő látogatók sokasága. Angyalvár A kanász Nyelvművelés Mi van a fülünk mögött? A szándék, hogy valaki a valós értékeinél többnek látsz­­szék, nemcsak a képességeket meghaladó és a lehetőségek­nek ellentmondó életmódban, életvitelben nyilvánulhat meg, hanem a kifejezés keresettsé­gében is. Hosszabb a szoknya, mint a kabát. Elkerüli a kor­dé a szamarat; Pápább akar lenni a pápánál - csúfolód­­nak ilyenkor szólásaink. Bizo­nyos helyzetekben a közlés vá­lasztékosságára való túlzott tö­rekvés is visszájára fordul. Lás­sunk néhány példát! Modorosság a hivatali nyelv egy-egy fordulatának az egé­szen hétköznapi beszédbe ikta­tása. Mostanában az egy az egyben, a lerendezni, a vilá­gos, a következésképpen,, az ecetera, a lényegében, az ál­talában, az egyértelműen, az ad egy, ad kettő — féléket is­mételgetik szíve-szóra. Máskor a maga a motorház, a madár az olyan állat­i kapcsolatok kiemelt szava által válik hi­­valkodóvá a beszéd. A legtöbb esetben fel akar tűnni az is, aki értik-é-t mond, és erőlte­tett a Be jó itt lenni !-félék kezdőszava. Némelyek a -tál, -től népies változatának vélik a társhatá­rozó -stul, -stül ragját, ezért ruhástul-t, gyerekestől-t mon­danak. Mások épp a népi sa­játosság hangsúlyozásával kí­vánnak különbek lenni. Osztög, asztánék, mondval, illetve meg­láthassuk, micsinyájjunk-f­éléket mondanak, jelezvén, ők aztán tudják, honnan jutottak el az ismeretek magasabb fokára. A modorosság gyakran hang­tani jelenséggel függ össze. Kinek a körében nincs olyan ember, aki erőfeszítés, akár egy halk­a betoldása árán is ránt­ja, rajzol­juk, egy­szer és ad­ta hangsort hallat rántja, rajzoljuk, eccer és atta he­lyett? Fittyet hány az össze-, a beolvadás, vagy a részleges hasonulás törvényeire, csak hogy fitogtathassa: tisztában van a szó alaki elemeivel. Mit bánja (vagy tudja) azt, hogy a nyelvi tudat nem vesz róluk tudomást, legalábbis ilyen fel­színesen nem. Mások — mintha a zöngét­­lenné válás egyik különleges esetét akarnák elkerülni — elhúzódtak, meghazadtak­at mondanak, alkalmasint írnak is. Előfordul, hogy a régies í ragot toldják fölöslegesen a nélküle is körülményt kifeje­ző szavakhoz, s így lesz márt vagy házbant a már, illetve házban helyett. Ennél sokkal gyakoribb a csolkol és a csol­­nak-féle keresettség, s talán a kül meg a hol t-je is ludas a kijjebb meg az otthon variáns létrehozásában, pedig a kij­jebb, illetve az otthon, a kinn és a hon tő változata. Itt em­lítem meg a hidjünk­et is. A hisz igének semmi köze a d­­végű igékhez, sőt páratlan az sz-tövűek közt abban, hogy hosszú gy-t nemcsak mondunk, de írunk is a felszólító alak­jában. Nagyobb problémák is van­nak a nyelv használatában - nem egészen ilyen egyszerű mondhatná valaki. Csakhogy nem egészen ilyen egyszerű a dolog. A hónap és a holnap keverése épp a rokon jelentés miatt zavaró, s teljesen elüt a jelentés a szónok—Szolnok, a szódát-szoldát vagy a pum­pa-pompa változatban, de kaptam én már számlát 200 liter fültőolajról is. Nem ön­töttem a fülem tövére, hanem a kályha fűlt tőle, bár — tu­dom —, van olyan olaj is, amely a fül tövére való, de ez az előbbivel ellentétben­­ gyulladásgátló. Valami van a fülünk mö­gött, ha nem más, hát feltű­nési viszketegség, s — a szó­nál maradva — gyakran for­dítva vakaródzunk. A nyelv­­művelés, lám, emberformálás is, ezért különösen fontos. Márkus Zoltán Stájer kulturális napok Szombathelyen Stájer kulturális napokat rendeznek november 20. és december 7. között Szombathelyen Stájerország és Vas megye. A két szomszé­dos terület kapcsolatai egyre szélesebb körűek, s 1976 óta már a negyedik alkalommal látogatnak a stájer kultúra követel Szom­bathelyre, amit rendszeresen viszonoznak a vasiak. A mostani stájer kulturális napok keretében két kiállítás nyí­lik: A ház- és tájépítkezések régi környezetben, valamint Ásványok és kövületek Stájerországban címmel. A megyei Markusovszky Kór­házban rendezik meg az orvosok találkozóját, december 7-én pe­dig a Bartók-teremben a Stájer Ensemble Point d’Arret Trio ad ba­rokk hangversenyt. Népdaléneklési verseny a rádióban és a televízióban December 7-én rendezik meg a Bartók- és Kodály-cente­­nárium alkalmából meghirdetett Röpülj páva népdalének­lési verseny első elődöntőjét, amelyet további hat követ. A versenyt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió­­ hirdette meg, s a résztvevők népdalokat vagy népdalfeldolgozásokat tolmácsolnak hangszeres kísérettel vagy anélkül. A vetélke­dőn népzenei alkotásaik bemutatásával részt vesznek a Ma­gyarországon élő nemzetiségiek is.­­ Az elődöntőben szereplőket négyezernél több jelentkező­­ — mintegy háromszáz együttes és hétszáz szólista — közül vá­­logatták ki. Egy-egy elődöntőben öt-hat versenyző mutatko­zik be, szereplésüket az előadói készség és a dal megfelelő kiválasztása alapján értékeli a zsűri. E testületben népzene­­kutatók, néprajzi szakemberek, zeneszerzők, költők és neves előadóművészek vesznek részt. A középdöntőket — amelyeket ötvenpercesekre terveznek — a jövő esztendő februárjában közvetíti a rádió. A verseny­zők itt újabb programokkal szerepelnek. A döntőre tavasz­­szal kerül sor, s arról a rádió és a televízió kétrészes élőadás­ban számol be, a legsikeresebben szereplők egyórás gála­műsort adnak majd, s azt ugyancsak élő adásban közvetíti a rádió és a televízió a Pataky István Művelődési­ Központból. A zsűri ekkor adja át a közönségdíjat a legtöbb közönség­­szavazatot kapott versenyzőnek. I S­ebestyén József szobá­jának falait verseny­­p­lakátok, tértképek, táblázatok, emléklapok díszítik. Vala­men­nyi a lövészettel kap­csolatos. Ez nem véletlen, hi­szen ő a Magyar Honvédelmi Szövetség Veszprém megyei ve­zetőségének lövész- és tömeg­sport-előad­ója. A közelmúltban­­kiemelkedő honvédelmi mun­kájáért a Hozta Szolgálatáért érdemérem bronz fokozatát kapta meg. — Nagyon fiatalon kapcso­lódtam be a honvédelmi mun­kába. 1948-ban jelentkeztem katonának, két év múlva vé­geztem el a tüzértiszti iskolát. Aztán hivatásos katona voltam. Századosként szereltem le, 1958-i ba­n. Persze ez nem je­lentette­ a honvédelmi munka végét, tartalékos állományba kerültem. Már hivatásos katonaként is főleg a fiatalokkal foglalkoz­tam, s ezt a munkát folytattam, mi­int az MHS - akkor még így hívták a szövetséget — társa­dalmi városi elnöke. Már tíz éve dolgoztam itt, mint függetlenített lövész- és tö­megsport-főelőadó. Egyik leg­fontosabb feladatom a sorköte­­lesek általános honvédelmi ok­tatása, illetve ormok megszer­vezése. Foglalkozom még lö­vész jellegű tömegsportokkal. Erre példaként a honvédelmi kupa, vagy az összetett honvé­delmi verseny szervezését em­líthetem. Utóbbiba az úttörők is bekapcsolódtak. Segítem az iskolai honvédelmi nevelést. Bekapcsolódtam a KISZ, az If­jú Gárda, az ■ úttörőgárda te­vékenységébe. Tagja vagyok az Ifjú Gárda megyei parancsnok­ságának is. Természetesen az Úttörőgárda honvédelmi szak­bizottságában is tevékenyke­dem. Majdnem elfeledkeztem az egyik leglátványosabb felada­tomról : a minőségi lövészsport irányítása is fontos munka. Igaz, a mi megyénkben mind­össze két olyan klub van, amely ide tartozik. Kiemelt klub a fűzfői Nitrokémia Ipar­telepeké. A veszprémi Bakony Műveké pedig B típusú. A ket­tő között az a különbség, hogy a kiemelt klubtól elvárható, hogy nemzetközi versenyeken is képviseltesse magát, míg a B típusúnak a hazai élvonal­ban kell szerepelnie. Több szál is fűz ehhez a sporthoz. Első osztályú verseny­bíró vagyok és lövész segéded­zői ta­nfolyamot is végeztem. Szívesen megyek bárhová a csapattal. Nemrégen a tömeg­­­sportosokkal egy országos ver­senyen voltam. Jól szerepeltek, bár nem voltak igazán formá­ban. Nagyon büszke vagyok rájuk! Éppen most készítettem el az utóbbi öt év munkájának értékelését. Csak 1977-ben nem volt első helyezettünk az or­szágos versenyen. 1974-ben pe­dig a csapat is aranyérmet nyert. Jelenleg is van két or­szágos csúcstartó versenyzőnk: Kányái Gabriella és Kovács Fe­renc. Mindketten pisztollyal lő­nek. Az idei zánkai versenyen a mi úttörőnk, Pintér Katalin nyerte az egyik versenyszámot. Azóta már befejezte az általá­nos iskolát és igazoltuk a veszprémi klubba. Százharminchét lövészklub működik megyénkben. Többsé­günkkel kapcsolatom van, de nem minddel. A szakmai irányí­tás a feladatom, ezért több esetben találkozom a járási vezetőségekkel, mint a verseny­zőkkel. Most alakítjuk ki a tömegsport jellegű lövész­szakosztályok versenyrendszerét. Arra vagyok legbüszkébb, hogy sikerült megtalálnom a hangot a fiatalokkal. Nem egyszerű dolog ám, hogy az ember értsen a nyelvükön, hoz­zájuk hangolódjon. Ha sikerül, akkor eredménye­m is van. Nem arra gondolok elsősorban, hogy szépen szerepelnek védenceim a versenyeken, de az is jóleső érzés, hogy nem fordul elő olyan kiruccanás, ahonnét ne kapnék néhány képeslapot. A régiek sem feledkeznek el ar­ról, milyen jólesik egy-egy üd­vözlőlap . . . nemcsak az ün­nepeken, bármiikor. . . Varga Ibolya EGY EMBERÖLTŐ AZ MHSZ-BEN Hová megy a mentő? Kevés emberrel tudok annyira együttérezni, mint a balesethez igyekvő, s így karambolozó mentősökkel. Gépkocsivezető, orvos, ápoló más életéért rohan, s közben a sajátját teszi kockára. "Mert a sziréna vijjogására még a jószándékú közlekedők sem tudnak mindig kitérni, félreállni, a mentők pedig harcolnak a másodpercekért, mert tudják, hogy az útszélen fekvők, lakásban haldoklók élete az ő gyorsaságukon múlhat. Ál­landó stresszhelyzet lehet az ilyen „pilótáé", s azt sem csodálom, ha ebben a lekiállapotban maguk is hozzájárulhatnak egy-egy baleseti helyzet kialakulásához. Ez persze nem jellemző. Annál inkább az, hogy sikerül az életmentés. A jól felszerelt kocsiknak, s a bennük ülő kitűnő szakembereknek is kö­szönhető, hogy általában a balesetesek a hely­színen megkaphatják az első ellátást, ami gyak­ran akár komplikált orvosi beavatkozás is lehet. Az idén például hat esetben sikerült a mentő­söknek helyreállítaniuk a szívműködést és a lég­zést olyan sérülteknél, akik nélkülük biztosan meghaltak volna. Számos gyógyszer, oxigénpa­lack, vákuummatrac áll rendelkezésre a megye valamennyi mentőkocsijában, az eset- és roham­kocsik pedig különleges felszereléssel indulnak ki a hívásra. Ez azt jelenti, hogy a kórházig a be­tegek már korszerű ellátást kaphatnak, gyógyu­lási esélyeik éppen a gyorsaság miatt lényege­sen javultak. A sürgős­­feladatok megoldása a mentők klasz­­szi­kus, s mindenképpen legfontosabb tennivaló­ja, munkájuk oroszlánrészét mégsem ez teszi ki. Tavaly megyénkben 58 ezernél is több beteget szállítottak a fehér kocsik, s ebből mindössze 30 százalék volt az olyan hívás, ahol azonnali be­avatkozásra volt szükség. Balesethez mintegy hatezer alkalommal szólították őket, ami az össz­­betegforgalomnak még tíz százaléka sincs. Mire kellett hát a több mint 1,6 millió lefutott kilo­méter? A dolog eléggé elgondolkoztató: a munka leg­nagyobb részét a szállítások teszi ki, s igen gyak­ran egyik gyógyintézetből a másikba. Tavaly csaknem 7500 ilyen eset volt. Mindez persze el­sősorban az egészségügyi integráció gyakorlati alkalmazásával, az egyre javuló ellátással függ össze, hiszen gyomorvizsgálatokra például Buda­pestre, ideg- vagy érsebészeti vizsgálat, beavat­kozás esetén Pécsre, máskor Győrbe, Szombat­helyre viszi a mentő a beteget, s az ingyenes szocialista egészségügyi ellátásba belefér, hogy ezeket a költségeket az intézmények nem számol­ják. Nagyobb gond, hogy Veszprémben a kórház felszereltsége nem minden tekintetben felel meg a megyei szintű kívánalmaknak. A beteg emiatt nem károsodhat, így szükség esetén oda küldik konzíliumra, ahol éppen, megvan a szük­séges műszer, berendezés, é­s természetesen mentővel. Remélhető, hogy ha megvalósul a me­gyei kórház rekonstrukciója, akkor a mentők ál­tal megtett kilométerek száma csökkenni fog. Egyelőre azonban a növekedés a jellemző. Mind több a baleset, az egyszerű betegszállítások szá­ma pedig 35 százalékkal nőtt az utóbbi öt évben. A mentőszolgálat számára éppen az jelent mind súlyosabb gondot, hogy a gyógyintézetből gyógy­intézetbe történő szállítások száma különösen gyorsan nő, az említett öt éven belül például 65 százalék az emelkedés. Ez különösen akkor fi­gyelemre méltó, ha azt is tudjuk, hogy ugyanez idő alatt a gyógyintézetbe szállított betegek szá­ma csupán egy százalékkal nőtt. Természetesen nem mindig a szállítás távol­sága a döntő. Néha egy-egy fölösleges városi hí­vás is súlyos gondot okozhat. Miután sok év statisztikája mutatja, hogy a hívások nagy része hét és délután három óra között érkezik, az ál­landó munkaerőhiánnyal küzdő mentőknél dél­után és főleg este kevesebb kocsi, kisebb sze­mélyzet marad szolgálatban. S ha az esti tévé­műsor utáni kisebb-nagyobb rosszullét miatt a beteg vagy a család nem az ügyeletes orvost, hanem rögtön a mentőt hívja, könnyen előfor­dulhat, hogy emiatt egy súlyos betegnek, balese­ti sérültnek kell tovább várnia. Pedig Veszprémben az új, korszerű állomás el­adása óta valóban jó körülmények között dol­gozik a szolgálat. A fűtött garázsból kiinduló ko­csik télen-nyáron kellemes hőmérséklettel várják a beteget, a műszaki karbantartási lehetőségek garantálják az üzembiztonságot, lehetőség van a dolgozók folyamatos képzésére, a jó szociális körülmények miatt orvosok, mentőtisztek, ápolók kipihentebben indulhatnak a hívások után. 1978- ban egyébként 18 új Nysát és egy Mercedes ro­hamkocsit kapott a megyei szolgálat, ami mu­tatja, hogy az országos szervek nem sajnálják az anyagiakat, ha erről a fontos területről van szó. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a dolgozók 75 százaléka törzsgárdatag, akkor láthatjuk, hogy a műszaki és emberi feltételek egyaránt jók. Ami persze nem jelent gond nélküli munkát. A 76 ápoló kevés, s a 9 megyei állomás sem elegendő, elsősorban a nyári Balaton-partért vannak gondok. Füred és Tapolca között nincs mentőállomás, s főleg az éjszakai órákban könnyen adódhatnak nehezen megoldható, tra­gikus helyzetek. A mentőtisztek száma sem ele­gendő, s tekintve, hogy kiképzésük hét évig tart, bizony igen hosszú idő alatt lehet ezt a munka­erőhiányt felszámolni. Mindez csak aláhúzza, hogy okosan kell bán­nunk a mentőszolgálat erejével, gépi és emberi energiáival. Cz. J. Honvédeink segítségével Gyakorlati terem az iskolának Közismert, hogy Veszprém­ben, az iskolába lépő korosz­tály létszáma az átlagosnál jó­val magasabb. Ezért elhelyezé­sük olyan nehéz feladatot je­lentett a megyeszékhely álta­lános iskolái számára, melyet csak az állandó délutános ta­nítás szélesítésével tudtunk megoldani, így a legtöbb isko­lában a harmadik-negyedik osztályos gyerekek állandóan délután járnak iskolába és napközis elhelyezésük körülmé­nyei is nagyon rosszak. Iskolánkban, a Veszprémi 3. számú Általános Iskolában is, szeptemberben minden harma­dik-negyedik osztály csak dél­után tudott részt venni az is­kolai tanításon teremhiány mi­att, délelőtt pedig a 43—45-ös napközis csoportok dolgoztak az ebédlőben, mivel máshol nem tudtuk elhelyezni őket. Ezt a szomorú helyzetet lát­va sietett segítségünkre a helyőrség egyik alakulata, Ro­senheim Jenő alezredes pa­rancsnokkal az élen. Egy hasz­nálaton kívüli, részben földbe épített, régi konyhából vará­zsoltak elő néhány nap alatt egy modern, szép gyakorlati termet. A konyha falát víztele­nítettük, bemeszeltük, melyben a szülők közül Pataki Ferenc járt az élen, majd a honvédsé­gi alakulat szakemberei mű­anyag lambériával borították be a falakat és melegpadló­val látták el a helyiséget. Re­mek politechnikai műhely ala­kult ki munkájuk nyomán. A régi műhelyteremben a harmadik-negyedik osztályos tanulók szülei otthonos, szépen berendezett tantermet alakítot­tak ki. Tegnap, november 18-án a harmadik osztályos gyerekek már délelőtt jöhettek iskolába. Köszönet honvédeinknek, a szülőknek, Kurucz Sándor SZM-elnöknek, akik önzetlen munkájukkal könnyebbé, ered­ményesebbé tették 138 gyerek tanulását, nevelését. Dr. Tóth László igazgató NAPLÓ - 1980. november 19. szerda -5

Next