Napló, 1981. január (Veszprém, 37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-21 / 17. szám
Eredményes barátsági munka Negyvennyolc MSZBT-tagcsoport működik megyénkben A Magyar-Szovjet Baráti Társaság tíz évvel ezelőtt vált igazán tömegmozgalommá. 1971-ben Veszprém megyében tizennyolc vállalatnál, intézményben, iskolában alakult MSZBT-tagcsoport. Jelenleg negyvennyolc tagcsoport megközelítőleg ötvenötezer tag részvételével működik. MÓDSZERTANI SEGÍTSÉG Három éve hozta létre a megyei pártbizottság a barátsági munkával foglalkozó munkabizottságot. A társadalmi bizottság tagjai olyan gyakorlott aktivisták, akik egyébként egy-egy tagcsoport vezetőségében tevékenykednek, pártalapszerveknek vezetőségi tagjai. Nyilvánvaló, hogy az MSZBT országos vezetőségének tagjai, de még a megyei pártbizottság munkatársai sem juthatnak el minden tagcsoporthoz. Ezért a munkabizottság tagjai olyan emberek, akiknek lehetőségük van eljutni oda, ahol megoldásra váró gond adódik, vagy éppenséggel a tagcsoport kiváló munkájának módszereit kell feltárniuk és másoknak továbbadniuk. Egyik fő feladatuk éppen ezzel kapcsolatos: az alakulóban lévő és a közelmúltaz MSZBT-tagcsoportok és tevékenységüket irányító pártszervek között hagyományosan jó a kapcsolat, viszont szükséges, hogy a KISZ -és szakszervezet helyi vezetőségét és tagságát is robbania.bevonják a barátsági munkába, kiállításokban alakult tagcsoportok módszertani segítése. Az MSZBT-tagcsoportok munkájában is törekedni kell a tervszerűségre és arra, hogy egyenletesebb legyen a tevékenységük. Egyes nagyvállalatoknál gondot okoz a területi szétszórtság. A szénbányák tapasztalt MSZBT-tagcsoportja dolgozott ki erre kiváló megoldást. Ők a munkahelyek szerint választottak egy-egy vezetőségi tagot, aki aztán kinevelte az aktivistákat. A munkabizottság arra is ösztönzi a tagcsoportokat, hogy az egy városban tevékenykedők minél több közös rendezvényt szervezzenek. Ezen a téren Ajkán, Várpalotán és Pápán példamutatóan együttműködnek a helybeli tagcsoportok, előadások, összejövetelek szervezésébe. A tagcsoportok beszámolóik és munkatervük elkészítésekor figyelembe veszik azt is, hogy az év negyedik negyedében rendezik meg az MSZBT VII. országos értekezletét. Ezen a fórumon határozzák meg a következő két-három év alapvetően fontos feladatait. Jobban bevonják a munkába a Szovjetunióban végzett szakembereket. Veszprém megyében csaknem száz olyan személy dolgozik, aki korábban szovjet ösztöndíjas volt, ott szerezte diplomáját. A tagcsoportok a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának munkatársai, a pártvezetőségek és a Varsói Szerződés alapján hazánkban állomásozó szovjet katonai alakulatok vezetőinek segítségével készülnek az SZKP XXVI. kongresszusára. Már most tervezik, hogy jövőre hogyan ünnepelik meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulóját. A tervek szerint barátsághét" címmel szerveznek egy rendezvénysorozatot, ennek során — az említetteken kívül — szovjet testvérmegyénkből érkező vendégek részvételére is számítanak. A MAPRJÁL - az Orosz Nyelvtanárok Nemzetközi Egyesülete magyar szekciója ez év augusztusában Veszprémben rendezi meg „A technikai eszközök felhasználása az orosz nyelv oktatásában" című nemzetközi szimpozionját. A rendezvényre harmincöt külföldi és mintegy száz magyar szakembert hívnak meg. A szimpozion előkészületei már folyamatban vannak az Országos Oktatástechnikai Központ irányításával. A KÖZELEBBI TERVEK Történetíró, költő, zeneszerző, riporter (?). P,S u ' 1¡1 : • |1};i4wJ5|a(ij . ·'?.*•■, › so 4 Tinódi ébresztése Emlékülés a sárvári Nádasdy-várban A tizenhatodik század viharos évtizedeiben egy dunántúli jobbágyfiúból lett dalnok, hírvivő járja a honi tájakat. Mint fájó test tűnik fel Aradon, Sárváron... Tolnában, Baranyában, Nyírbátorban, Egerben, Szigetvárott, Erdélyben, Kassán, hozzá-viszi a híreket a végvárak között, hogy lelkesítse a katonákat, akik felkeltek az édes, szép haza védelmére. Térdsérülése miatt a kardforgatásról le kellett mondania, s miután gazdája, Török Bálint fogságba esett, szüntelen bolyongás lett az élete. Főúri udvarházakban, végvárakban, mindenütt szomjas lélekkel hallgatták a lant kíséretében előadott történeteket a magyarok, vitézek harcairól, az ezer sebből vérző, élethalálharcát vívó Magyarország állapotáról. Nevezték őt magyar Homérosznak is, aki megénekelte Eger, Szigetvár hős védőinek csatáját, akinek pennáján és lantján a múló pillanatok öröklétet nyertek. Budapesten, a Nemzeti Színház lebontásakor az ő szobra is kikerült a főváros eleven lüktetéséből a Népligetbe. S mintha az utóbbi időben egy kicsit az emléke is megfakult volna. Tinódi ébresztésére hozta létre a TIT országos választmánya, s Vas megyei szakosztályai a múlt hét végén a sárvári Nádasdy-várban emlékülését. Szakály Ferenc tudományos kutató elemezte Tinódi történeti forrásértékeit, Tornác Márton kandidátus méltatta irodalmi jelentőségét, halálának 425. évfordulója alkalmából. A két, gondolatébresztő előadás, valamint Tolnai Gábor akadémikus megnyitó és zárószavai plasztikus képet rajzoltak a hallgatóság elé Tinódi Lantos Sebestyénről, akit a történészek méltán tekintenek a magyar nyelvű történetírás első mesterének, az irodalmárok a középkori líra egyik jelentős egyéniségének, a zenetörténészek a magyar műzene úttörőjének. S itt hadd tegyem hozzá, hogy a mai magyar újságíró-társadalom is méltán tekinti elődjének Tinódi Lantos Sebestyént. Szakály Ferenc történész előadásában Tinódi Lantos Sebestyénnek éppen azokat az erényeit méltatta - propagatív szándék, hitelesség, az ország sorsáért érzett felelősség -, amelyek mai tömegtájékoztatási szerveinknek is fontos szempontjai, az újságírás nélkülözhetetlen kritériumai. Annál különösebb volt, hogy Szakály Ferenc éppen azért rótta meg Nemeskürty Istvánt, mert egy korábbi munkájában Tinódit, egész tevékenységét az újságíróéhoz hasonlította, s így ledegradálta a történész Tinódi rangját. Ezt a csorbát Tolnai Gábor összefoglalójában ugyan helyreütötte, elmondotta, hogy ő maga is hallotta már Solymosi Sándor professzorától az ilyen minősítést, s az újságírás „védelmére" felsorolt néhány nevet, köztük Bálint Györgyöt, aki korának egyik legragyogóbb tollú újságírója volt. Őszintén szólva mégis maradt bennem Szakály Ferenc előadása után egy kis rossz íz. Éppen a neves történészünk ne tudná, hogy az újságírás rangjáértálunk nem kisebb egyéniségek, mint Kossuth Lajos, Révai József tették a legtöbbet? Hogy Lenin is a különböző kérdőívek foglalkozási rovatába ezt írta legszívesebben: újságíró. A történésznek talán nem kötelező ismerni az irodalomtörténetet. Ámbár az sem árt. Mert talán Szakály Ferenc sem marasztalta volna el oly sommásan Nemeskürty Istvánt, ha ismeri , hogy Szerb Antal Magyar irodalomtörténetében a század riportereként említi Tinódit. Természetes, hogy a történész azt mutatja fel Tinódi életművében, ami a XVI. századi vándorénekes, hű krónikás életművében a történetíró karakterjegyeit jelenti. Az irodalomtörténész elsődlegesen a kor lírikusát látja Tinódiban. A zenetörténész a magyar műzene úttörőjét, az újságíró nagy nevű elődjét. Végül is persze az a lényeg, hogy amit a történész, az irodalmár, a zenetörténész különkülön felmutat Tinódi életművében — mindaz együtt volt meg a török kori idők dalnokában, s akkor maradunk igazán hűek Tinódi emlékéhez, ha életművének nem a felszabdalt szeletelt tekintjük, hanem Tinódi teljes arcát látjuk, láttatjuk, azt a férfit, aki minden erejével hazája javát akarja szolgálni, az újságíróra kötelező pontossággal, hitelességgel tárja fel és adja tovább híreit, s mint „élő újság" kíván lelkesíteni, mozgósítani, elandalítani és tettekre serkenteni, szórakoztatni és tanítani, felelősséget ébreszteni az ország állapotáért. Ez a mai újságíró feladata is. S nem is kevés. Hamar Imre FOLYÓIRATOK A SZOVJETUNIÓRÓL A Fáklya és a Szovjetunió című folyóiratokat minden tagcsoport felhasználja a propagandamunkájában. E lapok gyorsan és jól tájékoztatnak a Szovjetunió életéről,a szovjet művészet és tudomány eredményeiről. Az MSZBT országos vezetősége a továbbiakban is segíti a Szovjetunió életét bemutató kiállítások rendezését, de kéri, hogy a tagcsoportok önállóan is rendezzenek ilyeneket, mert az ország 1600 tagcsoportját nem képesek mindig új anyaggal ellátni. Varga Ibolya A fantázia bűvöletében Nem egyszer állunk meg egy-egy gyermekrajz előtt, elgondolkodva, megdöbbenve, vagy mosolyogva. A gyermekeinket körülvevő világ változásai, az élmények gazdagsága, a valósággal való ismerkedés megmozgatja fantáziájukat, és ezt rajzban is kifejezésre juttatják. A rajzi kibontakozás fejlődésében az iskolának, az iskolai képzésnek erősen meghatározó szerepe van. A magyar rajzoktatás módszerei és eredményei országhatárainkon túl is ismertek. Gyermekeink rajzai, festményei, játékos vonzó alkotásai már sokszor bebizonyították, hogy világviszonylatban is az élvonalhoz tartozunk. Természetes, hogy ez nemcsak a szárnyukat bontogató tehetséges gyermekek érdeme, hanem tanítóik, tanáraik lelkiismeretes, kitartó munkájának eredménye is. Az általános iskolai rajzoktatás régebbi módszerei ennek ellenére elavulttá, színtelenné váltak. Két-három éve, hogy új módszerekkel, kísérletekkel tették hatékonyabbá, sokszínűbbé az e területen végzendő oktató-nevelő munkát. Emlékezetem szerint régebben egy-egy rajzóra azoknak, akik nehezebbenforgatták a ceruzát, vagy az ecsetet, kínlódásnak számított. Azok, a szülők, akik felületesen ismerik gyermekeik iskolai tevékenységét, nem is gondolják, hogy mennyi mindenhez kapcsolódik az a kombinatív, egyéni fantáziára épülő rajzoktatás, ami ma tapasztalható. Lassan megszűnik a szakadék a jól és roszszul rajzoló gyerekek között is. A gyermeki fantázia a rajzban különösen csapongó. Valóságismeretük még labilis. Az iskolai oktatás lassan véglegessé vált módszerei ezt a csapongó fantáziaműködést fegyelmezettebbé, de egyben szabadabbá is teszik. Pápán, a Killián György általános iskola igazgatónőjével, Balázs Lászlónéval is erről a témáról beszéltünk. Elmondása alapján megtudtuk, hogy iskolájukban az esztétikai nevelés, a rajzoktatás különös figyelmet érdemel. Kiss László fiatal rajztanár már 1975 óta egyéni módszereket alkalmazott. Az új tantervben szereplő megoldások, és az egyéni próbálkozások ötvözése sikeresnek bizonyultak. Érezhetően felszabadultak a gyermekekben a gátlások, érdeklődési körük kibővült. Rendszeresen részt vesz az iskola, a megyei és országos pályázatokon, nem kis eredményekkel. Legutóbb a Mezőgazdasági Múzeumban és a zánkai Galériában állíthattuk ki a rajzokat, festményeket. Az új rajztanítási módszereket az igazgatónő egyértelműen jobbnak tartja, mint ami régen volt. Új dolog, hogy az általános iskola első osztályában is tanmenetszerűen foglalkoznak a rajzzal. Békési Emilia első osztályos tanítónő lelkesen beszélt ezekről az új módszerekről. A legnagyobb és legnehezebb feladat első osztályban összhangba hozni az óvodába járt és az óvodába nem járt gyermekek ábrázolóképességét — mondta. Céljuk reprodukáló gyerekek helyett felfedező, meglátó, gondolkodó, produkáló gyerekeket nevelni. Megfigyelték, hogy érezhetően eltűnik a szabadabb foglalkozásokon a merevség, nagy hangsúlyt kap a zenei, irodalmi élmény hatására létrehozott alkotás. A gyermeki képzeletnek minden munkában korlátlan szabadságot adnak. Első osztályban már megismerkedhetnek a gyerekek a színekkel, a kompozíciós gyakorlatoknál a képi rendszerezéssel, és a környezet, a lakásdíszítés is szerepel sokirányú tevékenységükben. Kiss László rajztanításának alapja az analízis, szintézis elméleti és gyakorlati alkalmazása. Az elemzéstől elindulva, egy teljes produktum létrehozása. Például egyik alkotási folyamat vetített képekkel indul, ahol gótikus templomokat láthatunk, majd megtárgyalják művészettörténetileg is, építészettörténetileg is az arányokat, a részleteket, magát a tervet. A három képsíkú ábrázolással közérthetőbbé teszik mindezeket. Majd papírmakettkészítés következik csoportmunkával. Lényeges, hogy ne váljon unalmassá a tanulóknak az alkotói munka. Részmunkák közben rajzi ábrázolás, festés is történik, mindig az elkészült elemek felhasználásával. A rajzolás, makettkészítés szorosan kapcsolódik a műalkotás elemzéséhez. A téri formákat agyagból is elkészíthetik a tanulók. A végső produktumban az önálló képzelet szerepet kap az adott antik formákkal ötvözve. Az általános iskolák nagy részében használtak ezek a rajzoktatási módszerek. Beszélgetésünk közben Kiss László megemlítette, hogy csak az a félő, nehogy a játékosság, a technikai megoldások túlsúlyt kapjanak, s ezáltal elkanyarodjanak a valóságtól, a lényegtől. Figyelve a munkákat, a produktumokat megállapítható, hogy jó úton halad az általános iskolai rajzoktatás. Pápán a Killián általános iskolában ennek nagyszerű példáját láthattuk. Az olvasók, a szülők számára talán még egy gondolat. Érdemes figyelemmel kísérni az oktatási módszerek változásait, kísérleteit, mert ezek a változások a szülők nevelési módszereire is hatással lehetnek. Vészeli LajosFotó: Borbás János A rész és az egész rajzi, festői kapcsolata, fantáziakiegészítéssel, a folyamat végállomása, a kész alkotás. Madame Odette visszaemlékezik (2.) Hogyan él egy világsztár? Az új alkalmazott az első napon azt hitte, hogy történt valami, de azután észrevette, hogy ez csak Marlene porosz rendmániája, amit ki kell elégíteni, semmi több. „Régi kacátokat halmozott fel a lakásban, melyeket állandóan át kellett nézni, össze kellett rakni, be kellett csomagolni és ki kellett csomagolni — ezt nevezte rendcsinálásnak. Órákat töltöttem a hihetetlen összevisszaságban ide-oda mászkálással a holmikat cipelve: régi cipőket, papucsokat, kalapokat, ruhákat, fehérneműket, kabátokat, divatjamúlt kézitáskákat. Mindezt dobozokba kellett csomagolni, és le kellett vinni a pincében lévő lomtárba, ahol mindaz felhalmozódott, amit Marlene Dietrich 1935 óta Párizsban őriz!” Igen, Marlene Dietrich az első világháború gyermeke, egy olyan háztartás terméke, ahol a szükségből erényt kellett kovácsolni, még világsztár korában sem tudott megszabadulni ettől a gyermekkori benyomástól. „A bútorok között, a faliszekrényekben, a függönyök mögött, az ágyak alatt, mindenhol dobozok voltak. Az egyikben csak parafadugók és üvegkupakok, a másikban műanyag üvegek, egy másikban szelencék, a következőben skatulyák és zsinegek, egy másikban csak szegek, egy harmadikban régi ceruzák — egy csomó ócskaság, melynek a szemetesládában lenne a helye..." „De a 17 év során" — mondja madame Odette — nem tudok visszaemlékezni rá, hogy ezek közül a tárgyak közül valamelyiknek is a hasznát láttuk volna. Ha egy régi üvegre volt szükség, biztos nem volt meg a hozzávaló kupak, minden hiábavaló volt.” Az emberek, ha megöregszenek, rigolyásakká válnak. És ha a hatvanas éveik elején, mint Marlene Dietrich — nincsenek leterhelve a hivatásukban, a múltjukban kotorásznak és tulajdonukat rendezgetik. „A régi pongyolák! Legalább egy tucat volt neki, minden színben. Csak kettőt hordott azonban, vagy a halványrózsaszínt, vagy a világoskéket. Vonakodott kidobni őket, állandóan arra késztetett, hogy javítsam meg őket!” Szegény nő. Marlene Dietrichet boszorkánynak kellett volna tartania, sajátos követeléseit embertelennek, melyek minden alkalmazott számára tortúrát jelentenek —, ha nem lettek volna azok a bizonyos emberi gyengeségei, melyek mindig meghatották és kibékítették madame Odette-et. „Például, ha rendet raktam a faliszekrényben, hallottam a titokzatos csilingelést. . . Mindenhol poharak rejtőztek, melyekből a Madame titkos szenvedélyének, a fehér „Grand Clément” pezsgőnek hódolt ... Kapcsolatunk kezdetén csak diszkréten élvezte, de amikor jobban megismertük egymást, már nem vonakodott előttem is kiszolgálni magát, sőt, engem is megkínált a poharakból - jobban mondva a poharaiból, mert ezt az édes kis bűnét mindenfelé gyakorolta; mindenhol félig telt poharak voltak, melyekből gyakran kortyolt egyet . . .” Marlene ebben a vonatkozásban nemigen hasonlít arra a képre, melyet egy filmsztárról alkotunk magunknak. „Saját patikát nyithatott volna! Soha az életben nem láttam annyi gyógyszert!" - csodálkozik Odette még ma is. Természetesen történtek balesetek, különösen, ha az alkohol is közrejátszott. Mi az a Marlene Dietrichről szóló, könyvtárakat megtöltő irodalom ahhoz képest, ami az elkárhoztatott cselédperspektívából tudósít! Csak most, madame Odette Miron-Boire-tól tudjuk meg, hogyan él valójában egy világsztár, mi történik, ha a külvilág megpróbál közel férkőzni Marlene Dietrichhez. „Állandóan a telefont szolgáltam" — mondja Odette. „A Madame nem gyűlölte a készüléket, mely összekötötte a világgal, ellenkezőleg: a legkedvesebb játékszere !" Marlene Dietrich azonnal felvette a másik kagylót, ha Odette jelentkezett: „Itt Marlene Dietrich rezidenciája!" Odette-nek elvből azt kellett válaszolnia, hogy a Madame nincs itthon, elment egy órára otthonról vagy éppen úton van. „Bárányszelídséggel szégyentelen hazugságokba kényszerített, az odakészített jegyzetfüzetbe villámgyorsan felírta a válaszokat. Például: Reggel hívjon fel! — vagy: Honnan tudja a számomat? Vagy egészen egyszerűen csak a fülembe suttogta a válaszokat, olyan hangosan, hogy a másik fél is hallotta!" Mi volt a telefonhoz való különös viszony oka? Miért szeretett Marlene hívást kapni, de válaszolni nem? A válasz kézenfekvő: Marlene Dietrich féltette a dicsfényét, mely körülvette és ma is körülveszi. Később még visszatérünk rá, mi minden játszódott le akkor, mitler 1978-ban Marlene Dietrich anyagi gondoktól vezérelve elhatározta, hogy még egyszer filmkamera elé áll és elénekel egy dalt. A rosszul sikerült filmből, a „Szegény Gigolo”-ból, amihez az egész produkciónak Berlinből Párizsba kellett utaznia, 500 000 márkát szedett be, ebből él ma is. Madame Odette Miron-Boire, a házvezetőnő és társalkodónő NAPLÓ — 1981. január 20, szerda — 3