Napló, 1981. február (Veszprém, 37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

Tervez az alapszervezet - Azért jöttem Gyula, hogy ha van egy kis időd, egyeztes­sük az alapszervezet munkater­vét. Tudod, van egy kis gondom ezzel, jobb ha együtt beszéljük meg. Bors Gyulához, az ugodi köz­ségi pártbizottság titkárához kopogtatott be ezekkel a sza­vakkal Németh Kálmán, az adászteveli alapszervezet titká­ra. Érthető a gond, hiszen ta­valy, május 13-i ülésén az MSZMP Politikai Bizottsága mó­dosította a munkatervek készí­tésének eddigi gyakorlatát. Sem a pártbizottságok, sem pedig az alapszervezetek nem készítenek cselekvési programot. Helyette olyan munkatervet alkotnak, mely a munkaprogramból és a két féléves üléstervből áll. - Az a legfontosabb - ma­gyarázza a pártbizottság tit­kára - hogy a munkaprogram­ban egész évre meghatározzuk, a legfontosabb politikai fel­adatokat. Az első és második félévi ülésterv a taggyűlések témáit és időpontjait, a veze­tőségi ülések ütemezését és té­máit tartalmazzák.­­ Jól van, értem én ezt Gyula — szól közbe Németh Kálmán — hiszen már tizenöt éve vagyok párttitkár Adászte­­velen. Most is csak azért jöt­tem, hogy ugye hét alapszer­vezet tartozik a községi párt­­bizottsághoz. Mindenhol vannak olyan dolgok, amik hasonlíta­nak egymáshoz, de vannak kü­lönbségek is. Ezt kellene nekünk most szétválasztani­. Pontosan a tervezés lényegi kérdéseit vitatja a pártbizott­sági és az alapszervezeti titkár. Valóban a legfontosabbat ve­szik figyelembe: a politikai szükségletnek megfelelően mi­ként lehet egységbe foglalni, egyeztetni a központi, egységes akaratot és a helyi önállósá­got. — Vezetőségi ülésen már beszéltünk ezekről — folytatja a teveli titkár. — Abban állapod­tunk meg, hogy bejövök ide hozzád, elmondom, hogy milyen helyi politikai kérdésekkel aka­runk foglalkozni, aztán pedig megbeszéljük, milyen kötelező napirendeket kell megtárgyal­nunk, meg hogy ti még ezen kívül mit vártok tőlünk. Jó, az rendben van, hogy nálunk van 21 párttag. Közöttük vannak ta­nácsi dolgozók, pedagógusok, nyugdíjasok, de a zöm most is aktív téeszdolgozó. Szóval ha tervezünk, nekünk különösen vi­gyáznunk kell az arányokra. Fejtegeti, hogy mennyire kel­lett ügyelni arra, hogy a tag­gyűléseken, a pártmegbízatások kiadásánál egyaránt a helyi adottságokat vegyék figyelem­be. Jó, jó, első dolog, minden­nek az alapja a gazdálkodás, meg a termelést segítő poli­tikai munka, de Adásztevelen azt is megkérdezik, hogyan szer­vezték meg a községpolitikai munkát. — Nincs szégyenkeznivalójuk — jegyzi meg Bors Gyula. — Amikor 1974-ben kialakult a községi közös tanács, azonnal azzal jöttek Ugodra az adász­­teveliek, hogy a legrosszabb utak az ő községükben vannak. A pártszervezet a KISZ-szel, a Népfronttal, meg a tanácsta­gokkal vállalta, hogy megmoz­gatják a falu lakosságát, csak anyagot adjunk. A tanács, meg a tsz. adták is az anyagot, tár­sadalmi munkában pedig el is készültek az utak. — Akkor mindenki megértet­te a faluban - veszi vissza a szót Németh Kálmán - hogy mi valóban társközsége va­gyunk Ugodnak, nem szenve­dünk hátrányt abból, hogy nincs önálló tanácsunk. Észre­vették azt is, hogy a pártszer­vezet a helyén van . .. Az alapszervezeti titkárt gyak­­ran keresik. Van úgy, hogy korán reggel, van hogy késő este. Szinte szállóigévé vált: „majd Kálmán elintézi..." Szó ami szó, a titkár a Pápai Tex­tilgyár rokkant nyugdíjasaként mindenre talál időt. — Érzem én azt — ismeri be -, hogy jobban meg kellene osztani a munkát a háromtagú vezetőségben is. Mondom ezt, de közben arra gondolok, hogy mindketten vezető beosztású dolgozói az ugodi téesznek. Szó se róla, tisztességgel, be­csülettel ellátják a pártmunkát is, csak ugye az mégis köny­­nyebbség, hogy én mindig rá­érek. A múlt taggyűlésen együt­­tesen elemeztük a pártmegbí­zatások teljesítését, meghatá­­­roztuk az ez évre szóló egyéni feladatokat. Ez is hozzá tarto­zik a tervezéshez. Mondhat­nám úgy is, hogy az eredmé­nyes közösségi munkának az egyéni teljesítmény az alapja. A külön egyéni pártfeladat alól csak az idős, beteg kommunis­ták mentesülhetnek. Gépelt névsort vesz, elő. A nevek mellett szerepelnek az egyéni feladatok is. Van közöt­tük politikai vitakör vezető pro­pagandista, társadalmi munka­­szervező, szocialista brigádok felelőse, önkéntes rendőr, ta­nácstag, MHSZ-vezető, nőbi­zottsági elnök, KISZ-patronáló, információ felelős ...­­ Most ebben az évben azt szeretnénk elérni — mondja a titkár —, hogy a taggyűléseken egyformán aktív legyen a tag­ság, akár gazdaságpolitikai, akár más témákat vitatunk meg. Ez pedig, ahogy a tapaszta­latok bizonyítják, leginkább az előkészítésen múlik. Bors Gyula, a községi pártbizottság titkára alakulnak, körvonalazódnak a munkaterv legfontosabb meg­határozói. Meg kell vitatni, mi­lyen módon lehetne megoldani Nagytevel és Adásztevel vízel­látását törpevízmű-társulat ala­kításával, milyen gazdaságpo­litikai, községpolitikai teendők várnak az alapszervezet tagjai­ra, hogyan illeszkedik be a kol­lektíva tevékenysége a párt­­bizottság munkájának egészébe, miként lehetne a városi mun­kahelyeken dolgozó kommunis­tákat az eddiginél jobban be­vonni a község közéletébe ...? Mindezekre a feladatokra pe­dig alaposan fel kell készülni. Mert a megvalósítás nem kép­zelhető el pontos tervek nélkül. Szilágyi Károly Németh Kálmán alapszervezeti titkár A város vonzásában Szentkirályszabadja ősi tele­pülés, amelynek arculata évről évre változik. Veszprém közelsé­ge rányomja kedvező bélyegét a falura. Előnyösen befolyásolja a város közelsége Szentkirály­szabadja fejlődését. Ugyanis egyre többen építkeznek itt és innen járnak be­­ busszal, vagy saját személygépkocsival - dolgozni a veszprémi üzemek­be, vállalatokhoz, intézmények­hez. Az új utcasor itt földszintes, másutt emeletes és nagy erkélyes házas. A szépen gondozott Radnóti-ház, Szentkirályszabadja történelmi múltú emléke. A falu központjában épül a veszprémi ÁFÉSZ ABC- je, amely már városias ellátást nyújt az itt élőknek. Borbás János felvételei - NAPLÓ - 1981. február 15. vasárnap 4 Bizalmi testületi ülés az Ajkai Hőerőmű Vállalatnál Pénteken délután tartotta idei első, nagy fontosságú ülé­sét az Ajkai Hőerőmű Vállalat 45 tagú bizalmi testülete. Ez al­kalommal kellett állást foglal­niuk a vállalat idei műszaki, gazdasági, szociálpolitikai, üzem- és munkaszervezési ter­vével, valamint a bérpolitikai irányelvekkel kapcsolatos elő­terjesztésről, melyeket Ábrahám Ferenc igazgató terjesztett a testület elé. Ugyancsak megvi­tatták a bizalmi testület feladat­tervét, amely a Vasas Szakszer­vezet XXVIII. kongresszusa és a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa határozatainak helyi végrehajtását fogalmazza meg. Mint Ábrahám Ferenc, a vál­lalat igazgatója előterjesztésé­ben hangsúlyozta: a tavalyi ne­héz körülményeik ellenére is minden tekintetben eredményes évet zártak. Ennek alapján dol­gozták ki az idei tervet, amely szerint a vállalattól várt hő- és villamos energiát az igények szerint kielégítik. Teljesítőképes­ségük kisebb, mint tavaly, mert a rekonstrukció miatt nyolc hó­napon át két 100 t/h teljesítmé­nyű kazánt párhuzamosan újí­tanak fel. Az Ajkai Hőerőműnél egyébként az idén folytatódik a 120 kV-os állomás rekonstruk­ciója, befejezik a primérkészü­­lékek, szigetelő láncok, sodro­nyok, gyűjtősínek cseréjét és folytatják a szekunder védelem felújítását. A már említett ka­­zánrekonstrukción kívül fontos beruházás még a 2x100 Mp-os vagonbuktató építése. Szociál­politikai szempontból jelentős a 120 személyes munkásszálló szakipari munkáinak befejezé­se és a vállalat badacsonyi üdülőjének felújítása, amivel a jövő év üdülési szezonjának kezdetére akarnak végezni. A bizalmi testület az előter­jesztést meghallgatva állást foglalt emellett a munkaerő ra­cionális foglalkoztatása, a ter­melékenység növelése, a túlóra csökkentése, a munka szerinti bérezés elvének még követke­zetesebb alkalmazása mellett. A rádió és a televízió mai műsora 1981. FEBRUÁR 15., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Népdalok 9.00: Kulturális Magazin 10.03: Útközben 10.08: ,,Az állatok farsangja”. 61 vidám perc a 13-as stúdióban 0.13:Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 13.00: Egy korty tenger 13.10: Dzsesszfelvé­­teleinkből 13.49: A zene és a tudományok 14.09: A nápolyi dal száz esztendeje 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.12: Daloló, muzsikáló tájak 15.52: Ferencsik János Kodály-kórusműveket vezényel 16.12:­Csendes Don - X. rész. Solohov regénye rádióra alkalmazva 17.10: Intermikrofon 17.40: Magyar művészek operettfelvételeiből 18.15: Közvetítés a József Attila Színházból - ítéletidő. Száraz György drámája 20.28: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.20: Fjodor Saljapin operafelvételeiből 22.15: Híres karmesterek felvételeiből 0.10: A Philip Jones rézfúvós együttes játszik PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika a korán kelőknek 7.00: A római katolikus egy­ház félórája 7.30: Sebestyén János orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Szívesen hallgattuk 10.33: Sullivan ope­rettjeiből 11.30: Bogár István fúvósműveiből 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: A tihanyi varázsfüvek. Lipták Gábor rádiójátéka 14.04: Új­donságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Ráncok... avagy mindennek megvan a maga története 16.00: Sanzonújdonságok - IV. rész 16.39: Slágerek mindenkinek 17.40: A vasárnap sportja. Totó 18.00: Pesti házak titkai 18.33: Filmdalok 18.50: Régi slágerek és új változataik 19.40: Szel­lemi térképolvasás 19.50: Közvetítés a Halászbástya étteremből 20.10: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok. László Anna írásai 20.38: Örömök kertjében. Zoltán Péter sorozata 21.31: Híres zenekarok albuma 22.05: Kellemes pihenést! III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 1­8.12: Magyar zeneszerzők 9.07: A kamarazene kedvelőinek 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Hi-Fi varieté 12.13: Rádiószínház 13.05:Dietrich Fischer-Dieskau operettrészleteket énekel 13.40: Kis magyar néprajz 13.45: Mahler: III. szimfónia 15.28: Művészlemezek 16.30: Magyar művészek operafelvé­teleiből 17.22: Zenekari muzsika 18.45: A magyar széppróza századai 19.03: Kritikus füllel 19.38: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Zuzana Ruzickova Bach csembalóestje. Közben: 20.20: A falu szívéből számkivetettek 20.40: A csembalóest folytatása 21.20: Találkozásom a népzenével 22.00: Operaáriák 22.23: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. Részletek Albert Mangelsdorff győri szólóestjéből 22.58: Zenei panoráma MAGYAR TV 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (színes) 8.10: Mindenki iskolá­ja. Fizika. Elektromos áram (ism.) 8.45: Matematika. Százalékszámítás (ism.) 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Prim kíváncsi. NSZK rajzfilmsorozat 5. rész: Szélkerék (színes) 2. Erdei mese. Szovjet bábfilm 9.40: Tati bácsi. Magyarul beszélő csehszlovák gyermekfilmsoro­zat VII. rész: Tau bácsi és Claudia (színes) 10.15: Hírek 10.20: Zsákba­macska. Orosz nyelvi vetélkedő (színes) 11.20: Horgas Béla: Maskarák. Mesejáték nagyobb gyerekeknek (színes) 14.00: Lámsza király szivár­ványországa. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 14.45: Reklám 14.50: Műsorainkat ajánljuk! (színes) 15.15: Vasárnap délután (színes) 17.15: Reklám 17.20: Vasárnapi muzsika. A Televízió nyilvános felvétele a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házában (színes) 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 18.30: Reklám (színes) 18.35: A Közönségszolgá­lat tájékoztatója 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna (színes) 18.45: Esti mese (színes) 19.00: A Hét (színes) 20.00: Hírek - Totó­eredmények 20.05: A tenger meggyilkolása. Magyarul beszélő francia tévéfilm (színes) 21.40: Sporthírek (színes) 21.50: Költőnk és kora. Baranyi Ferenc 22.30: Hírek SZLOVÁK TV 8.15: Hírek 8.20: Gyertek velünk - gyermekműsor 10.35: A Sportka számainak húzása 10.45: A Nagy Honvédő Háború - 16. rész (ism.) 11.40: A hét tükre 12.10: Népdalműsor 1245: Híradó a járási pártkonfe­renciákról 14.10: Ünnepi hangverseny - fúvószene 14.45: Az acélváros titka - tévéfilm 16.10: Zenés, szórakoztató vetélkedő 17.15: Az út vége - cseh bűnügyi film 18.30: Esti mese 18.40: Újjászületés - szovjet dokumentumsorozat. L. I. Brezsnyev műve alapján - 2. rész 19.20: Időjárásjelentés 19.30: TV-híradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: William Shakespeare: Windsori víg nők - színmű 22.00: Sporthíradó 22.15: Kultúra 198,1 2235: Hírek JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda - faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven 10.00: A reggelről ismerni meg a napot - gyermekműsor 11.30: Népi muzsika 12.00: A tudás - vagyon 14.30: Nagymama és a nyolc unoka - norvég film gyermekeknek 16.00: Néha vasárnap 19.00: Miki egér csapata 19.27: Ma este 20.00: Nagy­város - TV-játéksorozat 21.05: Kamerával a világon át. Törökország 21.55: Sportszemle OSZTRÁK TV 15.10: A koldusdiák. Fami Malöcker operettjéből 16.45: Képeskönyvben lapozgatva 17.15: Pinocchio. Rajzfilmsorozat 17.40: Jó éjszakát, gyere­kek! 17.45: Idősek klubja 18.30: Randevú állatokkal és emberekkel 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: A meztelenek. Tévéfilm 22.05­: Hírek II. MŰSOR 12.00: Közvetítés a Bécsi Staatsoperből 16.55: Egy olyan szép lány mint Te! Fammusical 18.30: Okay. Ifjúsági magazin 19.30: TV-híradó 19.50: Heti körkép 20.15: A Matyimn Monroos-sorozatból: „Niagara.” Fémdrá­­ma 21.40: Sporthírek 22.10: Dáma, király, ász. Fémsorozat (1.) 23.00: Hírek II győri rádió heti műsora február 16-22. A 1188 kHz (252,52 m), 1350 kHz (222,22 m), 1593 kHz (188,32 m) és 67,04 MHz. HÉTFŐ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. Zenés magazin 18.00-18.30: Információk innen-onnan - Sport - Lap előzetes. KEDD: 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek 17.05: Vámosi János és Záray Márta énekel 17.15: Nívó­díj - műemlékvédelemért. A sárvári Nádasdy-várat Szántó Zsóka mutatja be 17.50: Tina Charles felvételeiből 18.00-18.30: Nyugat­dunántúli krónika - Esti muzsika - Időjárás SZERDA: 17.00: Mű­sorismertetés. Hírek 17.05: Könnyűzenei ábécé (Közben: Arcok a közéletből) 17.30 Nők magazinja 17.50: Ewa Demarczk lemezeiből 18.00-18.30: Nyugat-dunántúli krónika — Esti muzsika — Időjárás CSÜTÖRTÖK: 17.00: Műsorismertetés. Hírek 17.05: „Musica rina­­ta”. II. rész 17.20: A győri stúdió gazdaságpolitikai magazinja 17.50: Boney M-slágerek. 18.00-18.30: Nyugat-dunántúli krónika - Esti muzsika — Időjárás PÉNTEK: 17.00: Műsorismertetés. Hírek 17.05: Egy csésze kávé mellett. 18.00-18.30: Nyugat-dunántúli króni­ka — Esti muzsika — Időjárás SZOMBAT: 17.00: Műsorismertetés. Hírek 17.05: Hétvégi jegyzet 17.10: Tánczenei koktél a hallgatók kívánságára (Közben 17.35—17.40: A héten történt. Heti belpoli­tikai eseményösszefoglaló.) 18.00—18.30: Információk — Sport — Muzsika VASÁRNAP: 8.30: Lapszemle nyugat-dunántúli lapokból 8.35: Vasárnapi zenés matiné 9.50—10.00: Német műsor.

Next