Napló, 1981. március (Veszprém, 37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-18 / 65. szám
A SZÉCHENYI PRÓBÁJÁN Németh László remekművét, a Széchenyit próbálják a Petőfi Színházban. A bemutató március 20-án lesz. Fotóriporterünk az előkészületek befejező szakaszában - a jelmezes próbák idején — kereste fel az együttest. Ezúttal nemcsak a színpadon történtek érdekeltek, hanem a rivaldafényeken túli világ is. Hiszen, amíg felgördül a függöny, sok ember munkája, ötlete, erőfeszítése szükséges, hogy a nézőkre zavartalanul hassanak a Németh László—Széchenyi gondolatok, érzelmek. Az öltözőben készül a Széchenyi-maszk. Képünkön: Szoboszlay Sándor. Pethes György rendező gondolataiba mélyedve ad utasítást Farkas Imrének, akinek közreműködésével a díszletterveket megvalósítják. A legnagyobb magyar felesége crescentia-frizuráját és nőies kalapkölteményét igazítja a fodrásznő. Széchenyiné: Horváth Ibolya: Megkezdődött a próba. Széchenyi és döblingi kezelőorvosa, Goldmark doktor, Szoboszlay Sándor és Joós László jelenete. A. Horváth Péter képriportja A CSENDES DON ÉS SOLOHOV Milyen gyorsan szaladnak az évek. Már 15 esztendeje, hogy találkoztam Mihail Alekszandroviccsal. Akkor ünnepelte hatvanadik születése napját. Ma túl van a hetvenötön, de ahogy a róla készült felvételeket nézem, nem sokat változott. Ugyanaz a magas homlok, rakoncátlanul jobbra-balra hulló ezüstös haj, sörtebajusz, amely alatt szinte reggeltől estig füstöl a Kazbek. Nem fogadott, csak megtűrt a környezetében. Ahogyan kevés újságírót fogadott Magyarországon, pedig maga is újságíró volt. Haditudósító, ezredesi rangban és 1941-től 1946-ig szolgált a hadseregben. Tudósította a frontvonalból a Krasznaja Zvezdát, a szovjet hadsereg központi lapját és a Pravdát is. Ezeket a tudósításokat, tárcákat, novellákat gyűjtötte össze egy kötetbe és 1959-ben adta ki „A hazáért harcoltak" cím alatt. Számomra az lett volna az igazi téma: Hogyan dolgozik, ír, alkot a mai szovjet irodalom kiemelkedő alakja? Az az ember, akinek az írásait, köteteit több mint 30 millió példányban adták ki szerte a világon és Lenin művei után a legtöbb nyelven. Aki akadémikus és a Legfelsőbb Tanács tagja, aki ott tevékenykedik a párt Központi Bizottságában és az írószövetség vezetőségében .. . Sajnos az egyik kolléga - maga Mihail Alekszandrovics - kereken elutasított. Nincs interjú, nincs beszélgetés. Ő magánemberként érkezett Magyarországra és elsősorban arra kíváncsi, hogyan élnek nálunk a szövetkezeti parasztok. Hiába hivatkoztam arra, hogy tolmácsra sincs szükség, hiszen jól megértjük egymást, a válasza nem éppen hízelgő volt. Ez csak magának jó, mert akkor tesz fel nekem kérdéseket, amikor akar, de nekem nem jó, mert . . . megmondtam már, hogy nyilatkozat nincs! Más utakon próbálkoztam. Solohovval érkezett Magyarországra Szvetlána Solohova Turkova, az író idősebbik lánya. Moszkvában egy, a nők számára készülő újságnál dolgozott. Tehát kolléga volt és így megértette kívánságomat. Szívesen beszélt az édesapjáról. Még akkor is, ha időnként rosszalló pillantást vetett ránk Mihail Alekszandrovics. — Vesenszkaja tízezer lakosú település a Doh felső folyásánál. A városka a folyó meredek partjára épült, ott, ahol még csak hatszáz méter széles a kozákok nagy folyója. Apánk háza is a folyóra néz. Szinte az ablakból horgászik, mert ez az egyik szenvedélye. — A másik, mert biztosan van másik szenvedélye is? — A vadászat. Erdőben, vadban igen gazdag vidék a miénk. Ott lehet csak igazán vadászni szarvasra, őzre, vaddisznóra ... Milyen Mihail Alekszandrovics napi programja? - Nagyon változatos. Korán kel, mert már hat órakor bezörgetnek hozzá a kozákjai. Vendégek, ismerősök, barátok, vagy éppen a regényének megírt alakjai. A segítségét kérik, panaszkodnak a szövetkezetre, vagy éppen az asszonyra. Vesenszkájában, a nagyvilágtól elzártan, de az emberekhez nagyon is közel él és dolgozik Solohov. A Lenin-díjas író otthona 140 kilométerre van a járási székhelytől. Igaz, a járás két Veszprém megyét is betakarna. A legközelebbi vasútállomást is ott találja a járási központban. A megyeszékhelyig már négyszáz kilométert kell utaznia repülőgépen, vagy autóbusszal. A vonat is csak ezer kilométer megtétele után fut be a moszkvai pályaudvarra. Szvetlánát idézem: Solohov csak akkor tud ízig-vérig falusi hangulatot teremteni, csak akkor tudja őszintén és hitelesen megrajzolni a kozákjait, ha ott él közöttük. Ha a Don partján hallgatja a büszke kozákok vallomását, mielőtt leülne az íróasztalához. Ilyenkor beszédük visszacseng a fülében, a beszélgetés hangulata írásra készteti. — Diktál, vagy maga írja le a gondolatait? — Apám sohasem diktál, de írógépet se használ. A mama szokta legépelni naponta a megszületett részleteket. Aztán előkerült egy frontról fennmaradt történet. Amikor Solohov ezredes, a Krasznaja Zvezda tudósítójaként az első vonalban járt, ahol a gránátok nem válogattak sarzsi szerint, egy katona odaállt elé: — Mihail Alekszandrovics. Ajándékozzon meg bennünket a Csendes Don egy kötetével. A fiúk szeretnék, ha velünk lenne a harcban! Solohov megveregette a katona hátát és csendes komolysággal válaszolta: — Nem tehetem, bármennyire is szeretném. Nincs a kezem ügyében a Csendes Don, de azért adok valamit. Azzal belenyúlt a tábori táskájába, könyvet vett elő. Hoszszan írt bele és átnyújtotta a lőportól füstös arcú katonának a lövészárokban. A „Háború és béke" egyik kötete volt és benne az írás: „Barátaim! Egy lépést se hátra! A borogyinói dicsőség lelkesítsen benneteket! A viszontlátásra, Berlinben!" Akkor már közel jártak Berlinhez. Solohov eljutott oda, a kiskatonáról semmi hír nem maradt fenn. De a történet bizonyította, Mihail Alekszandrovics a háborúban is ott volt az emberek közelében. Erről az időszakról, hat esztendőről szóló kötete 1959-ben jelent meg. S ennek a több kötetesre tervezett „A hazáért harcoltak!" című irodalmi alkotásnak is van története. Solohov a Dontól küldte első fronttudósításait a Krasznaja Zvezdának. Ám a háború nem ott és nem akkor kezdődött, így megszületett a trilógia második és harmadik kötete. Ki is adták, mint említem, 1959-ben. S éppen a magyarországi látogatása idején dolgozott az első köteten, amely a háború kezdetét mutatja be emberi közelségben . .. Már a látogatás vége felé jártunk. A hangulat termelőszövetkezetről termelőszövetkezetre emelkedett. Feloldódott Mihail Alekszandrovics is. Néha már odaszólt: „Ezt megírta-e már, ezt a szép eredményt?" Máskor meg, éppen Belvárdgyulán, azt mondta egy ősz hajú, sváb asszonyra: „Itt a téma! Én novellát faragnék belőle!" Hja, az ember megérzi, azt, ha közeledhet, ha szívesen váltanak szót vele. S amikor Belvárdgyulán egy Csendes Don kötetet írt éppen alá szépen formált betűivel, megkíséreltem a kérdést: - Mihail Alekszandrovics. Nehéz volt megválni a Davidov családtól, Makartól, a hőseitől? - Nehéz kérdést tett fel! - mondta és felállt az asztaltól. Arcán az emlékek felhője suhant át. Végigsimított tüskére nyírt bajuszán és egyszer, egyetlenegy alkalommal válaszolt az újságíró kérdésére: - Emlékszem, amikor befejeztem a Cendes Don-t, a negyedik kötetet, hajnali négy óra volt. Csend. Álltam az ablaknál, úgy éreztem, hogy egyedül maradtam az egész világon. Szorongás volt a szívemben. Hiszen értheti: tizennégy évig éltem velük. Nagy fájdalom a szívnek. Emlékszem, megfordultam az ablaktól és rátettem a kezemet az éppen csak befejezett kéziratra és azt mondtam magamban: „Mit tettél, Misa?" Mihail Alekszandrovics körülnézett. Csak most vettem észre, hogy a válasza nem nekem szólt, hanem a belvárdgyulai parasztoknak, akik áhítattal hallgatták minden szavát... Gárdonyi Béla Ötéves a közművelődési törvény ! Ötesztendős a közművelődési törvény, öt év egy törvény életében — mondhatnánk — még kamaszkor, felfedezhetők rajta a pubertáskori zavarok, esetlenségek. De azért már az is jól körvonalazható, mi módon járult hozzá az egész magyar társadalom gondolkodásmódjának átformálásához, milyen kedvező folyamatokat indított el a szemléletváltozásban, az anyagi és a szellemi erők koncentrálásában. A Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézetében a közelmúltban dr. Kormos Sándor, a közművelődési főosztály vezetője tartott gondolatébresztő előadást a városi művelődési osztályok vezetőinek a törvény végrehajtásának eddigi eredményeiről, a meglévő gondokról. Az előadást minden bizonnyal követi majd városi tanácsaink művelődési osztályain a tüzetesebb elemző munka, a helyi sajátosságok figyelembevételével valamiféle mérleg készítése. Annál is inkább, mert az országyűlés őszi ülésszakán tekinti majd át, hol is jartunk valójában a közművelődési törvény végrehajtásával. A törvény eddigi életének megítélésében kétféle szélső,séges megítéléssel is találkozhatunk. A szkeptikusok szerint a közművelődési törvény megjelenése óta semmi, vagy legalábbis nem sok változott. Ők a törvény egészéből indulnak ki, s figyelmen kívül hagyják, hogy a törvény nem jelöl meg szakaszhatárokat, nem mondja ki, mit kell elérnünk 1981-ig. A közművelődési törvény olyan átfogó program, amely hosszú időre szabta meg a közművelődés társadalmi méretű feladatait, s öt esztendő múltán nem kérhetjük számon a teljességet. A szélsőséges megítélések másik pólusán vannak a túlzott optimisták, akik egy kicsit a számok bűvöletében élnek, s a törvényt abból az aspektusból mérlegelik, hogy az 1970-es évek elejéhez képest milyen elmozdulás történt, hogyan emelkedett a múzeumlátogatók, koncerthallgatók száma, milyen kulturális beruházások valósultak meg, s hány új posztot létesítettek a közművelődés segítésére. Nem lehet kétséges, hogy a mérleg csak akkor mutat helyes képet, ha a realitásokból indulunk ki, s azt vizsgáljuk, mi mozdult előre a törvény megjelenése óta, s ha nem is akarjuk az elmúlt öt esztendőtől számon kérni valamennyi célkitűzésünk megvalósítását, azért szükséges viszonyítani az egész törvényhez. Kulcskérdés, hogy mennyire van szinkronban a politika, a gazdaság, a lakosság műveltsége. Nem lehet azt sem szem elől téveszteni, hogy egy törvény, bármennyire fontos, jó törvény is , önmagában nem változtathatja meg a helyzetet. A törvényt mindig emberek hajtják végre. Vitathatatlan, hogy ha időnként kampányszerűen is — de jelentős tömegekben, vezető rétegben — kedvezően változott a szemlélet, s a közművelődés a pártmunkának is szerves része lett. Érdekes — s erre nagyon pregnánsan mutatott rá az előadó — azonban, hogy az egységes közművelődési szemlélet úgy halványodott, ahogy a vezető rétegtől haladunk lefele a termelő egységekig. A gondokat nagymértékben motiválja az is, hogy , egyesgazdasági vezetők addig egyetértenek a közművelődési törvénnyel, amíg a szakmai műveltség fejlesztéséről van szó. Nem lehet kétséges, hogy az általános műveltségnek a szakmai műveltség nagyon szerves része, de csak egy része. Való igaz, hogy a tudományos-technikai forradalom az egész világon arra készteti az illetékeseket, hogy az emberek olyan fontos ismeretekhez jussanak, amelyek a lehető leghamarabb konvertálhatók a termelés szférájában. Ez nagyon fontos feladat a szocialista és a kapitalista világban egyaránt. A szocialista társadalomnak azonban messzebb kell látnia. Az elmúlt öt esztendőben többszöri átrendeződés történt a közművelődés legfelsőbb irányításában is. Kétségtelen, hogy abban a periódusban, amikor az oktatási és a közművelődési ágazat különvált — lényegében abban a periódusban történt meg a közművelődés egyenjogúsítása, sőt — azt a megjegyzést is megkockáztathatjuk, hogy bizonyos mértékig a közművelődés jobban előtérbe került, mint a közoktatás. Amíg az ötödik ötéves tervben jelentős közművelődési beruházások valósultak meg, a tanteremépítéssel például elmaradtunk, s ez nem kevés gondot okoz napjainkban. Az elmúlt öt esztendőben tanúi, részesei lehettünk, mint változtak az irányítás feltételei, körülményei. Úgy tűnik, napjainkra kedvezően alakult a helyzet, korszerűbbé vált az irányítás, azonos szintre került az oktatási és a közművelődési ágazat. Az Országos Közművelődési Tanács mellett létrejöttek a megyei közművelődési bizottságok, s a vállalati, munkahelyi közművelődési bizottságok is. Legtöbb gond éppen az alsó lépcsőfoknál adódott. A különböző vállalatoknál, munkahelyeken országosan mintegy hétszáz közművelődési felelőst állítottak be. A problémát éppen az okozta, hogy a munkahelyek vezetői azt hitték, ezzel a gesztussal megtették a magukét a közművelődési törvény végrehajtásáért. Nagyon sok helyen azt sem tisztázták, mi a pontos feladatuk ezeknek az embereknek. Miként egy fecske nem csinál nyarat — úgy a közművelődési felelősök sem láthatták el maradéktalanul feladatukat. Sok jó példa mutatja már, hogy megtörtént a nyitás a közoktatás és a közművelődés között. Ilyen vonatkozásban van még sok aranytartalék. Fontos feladat a jövőben, hogy a rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőket — a helyi sajátosságoktól függően — a legfontosabb feladatokra koncentrálják. A korábbinál jobban építsen az oktatási és a közművelődési intézményhálózat egymásra. Az ötödik ötéves terv a legsikeresebb öt esztendőnek tekinthető a közművelődés történetében, az állami beruházás meghaladta a hárommilliárd forintot. Különösen a városokban teremtődtek meg a normális működés feltételei. Az ötödik ötéves terv némileg ki is élezte az ellentmondásokat a kistelepülések esetében, mert a fejlesztések tekintetében itt szinte semmi nem történt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a régi módon már nem lehet a kistelepülések közművelődési alapellátását biztosítani. A településfejlesztési koncepciók kialakításánál szükséges mérlegelni, meghatározni, miként kívánják adott körzetek politikai, gazdasági, közigazgatási vezetői biztosítani a kistelepülések ellátását. Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy a kistelepüléseken a jövőben még nagyobb szerepe lesz a televíziónak, a tömegkommunikációs eszközöknek. Senki előtt nem lehet kétséges, hogy legfontosabb tennivalóink jelenleg az általános iskolai oktatás vonatkozásában vannak. Alapvető feladatunk a tankötelezettségi törvény végrehajtása, az általános iskolai oktatás helyzetének javítása. Ez az alfája továbbjutásunknak. A közművelődés nem érheti el célját, ha ingatag alapra, hézagos ismeretekre épít. Az emberi életet kiteljesítő közművelődési folyamatok nem nélkülözhetik a biztos fundamentumot. Ezért szükséges, hogy a két ágazat testvéri jobbot nyújtson egymásnak. Az egymásba kapaszkodó, egymást erősítő folyamatok segítik legeredményesebben a közművelődési törvény végrehajtását. Hamar Imre NAPLÓ - 1981. március 18., szerda — 5