Napló, 1981. április (Veszprém, 37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
4 - NAPLÓ - 1981. április 4. szombat Új sereg támadt DOLGOZOK! POLGÁROK! MAGYAROK! A FEGYVERSZÜNETI EGYEZMÉNY alapján megszületik a Magyar Néphadsereg, amelya diadalmas Vörös Hadsereg oldalán részt vesz a német fasizmus megsemmisítésében, bosszút áll négyszáz év magyar szenvedéséért. FÉRFIAK! NŐK! MAGYAR IFJAK! A szabadságot csak harccal lehet kivívni és csak harccal lehet megtartani. Ha szabadok akartok lenni, ha nem akartok tovább német igában nyögni, vegyetek rész az új szabadságharcban, lépjetek be az új Magyar Nemzeti Hadsereg soraiba! (A Magyar Kommunista Párt röplapja, 1945) Jelentkezett egy szemüveges diák 1945. február elején a volt magyar hadifoglyok egy csoportjával a debreceni Pavillon laktanyábal érkezett egy szegedi földrajz-természetrajz szakos, szemüveges diák: Pally József. Néhány nappal később az alaku lótéren már sok ezer társával harsogta az ünnepélyes katonai fogadalmat, hogy fegyverrel a kézben harcol a fasizmus ellen a magyar demokratikus hadseregben. Hogyan, honnan vezetett ide a diák útja? Harminchat évvel, s két hónappal később veszprémi lakásán idézzük az emlékeket. — Nem abból a Pálfy családból származom, amelyik főispánokat adott Szegednek, öregapám tízholdas kiszombori parasztember volt, apám pedig, hogy ne osztódjon tovább a kisbirtok, első világháborús leszerelt katonaként fináncnak állt. Korai árvaság, nehéz diákévek torlódnak az emlékezésben. Közte szép, embert formáló epizódok, melyek életútját egyengették. Haladó szellemű professzorok, diákok a szélsőjobboldali „Turul" és a katolikus „Emerikána” diákszervezet ellensúlyozására Szent-Györgyi Albert rektor, professzor elnökletével megalakították a Szegedi Egyetemi Ifjúsági Szervezetet. 1944- ben engem alelnöknek választottak. Akkor voltam végzős hallgató. A német megszállás napjának estéjén találkozott az utcán Erdei Ferenccel, aki Makóra igyekezett hazd. — A németek lezárták ee az utakat — közölte vele. - Jobb lesz, ha néhány napig meghúzódik Bálint Sándor professzornál . .. Van jó fegyverünk Egy másik találkozásra is szívesen emlékezik vissza: — Debrecenben a 6. gyaloghadosztály - ez szerveződött elsőként — a kiképzés gyakorlatai, napi foglalkozásai után én olvastam fel az újságokat. Aztán nagy baj ért, összetörött a szemüvegem. De hamar kaptam újat. - Hogyan? - Egyik délután a városban találkoztam Endrei Ferenc miniszterrel. Tisztelegtem, megszólított. Magát én ismerem. — Szegeden találkoztunk — válaszoltam. — Legutóbb Bálint Sándor néprajzprofeszszornál. — De hát maga akkor szemüveget hordott! — Sajnos összetört. Néhány órán belül ott volt az aj szemüvegem. Enyhe mosollyal jegyzi meg: — Akkoriban nagyon az emberek között éltek a minisztereik is. Az elsőként szerveződött 6. gyaloghadosztály katonái lázas igyekezettel készülődtek a frontra, a németek elleni harcra. — Viszketett a tenyerünk. Mire várunk, hiszen készen állunk a harcra? A front már a Dunántúl nyugati részében húzódik! Nem túlzok, ha azt mondom, nagy volt a lelkesedés. Volt köztünk olyan tizenhat éves hajdúsági parasztgyerek, aki letagadta a korát, csak hogy beléphessen az új seregbe. A debreceni emberek, családok pedig az utolsó falatjaikat is megosztották az új, demokratikus hadsereg katonáival. Végre elindultunk. A Tiszán és a Dunán recsegőropogó ideiglenes hidakon keltünk át. A mi zászlóaljunk Szetpéterfána szállásolt be, az ezredtörzs pedig már osztrák területen volt. Ott érte őket május 9-e, a győzelem napja. Mi már csak a visszaszivárgó „kopjás" bandák felszámolásában, lefegyverzésében, az elrejtett fegyverraktárak felkutatásában vettünk részt. Volt jó néhány belőlük a Szentpéterfa környéki erdőkben. „Tovaris komiszár” Indult vissza a hadosztály Veszprém megyébe. A hadosztálytörzs Balatonalmádiba települt. Pálfy Józsefék ezrede Zsirc környékére szállásolt be. Zászlóaljtörzsünk Veszprémvarsányban volt. Én a Romándra települt 1. század, majd a zászlóalj nevelőtisztje lettem. Értettem a német nyelvet, hamarosan jó kapcsolatba kerültem a környékbeli német ajkú lakossággal. Agitáltunk, földet osztottunk. Nehéz munka volt ez, féltek még az emberek elfogadni a volt uradalmi, papi földeket. Később már erősödött a bizalom. Fogataink segítettek az újgazdáknak megművelni a juttatott földeket. Az ott állomásozó szovjet katonák is hamar megszerették a temperamentumos magyar nevelőtisztet. „Tovaris komiszár" — így szólították a fiatal alhadnagyot. II szolgálat útjai Nyár elején Balatonalmádiba vezényelték nevelőtiszti tanfolyamra, majd a hadosztály nevelőtörzsébe került, melynek dr. Szeremley Gyula orvos őrnagy volt a parancsnoka; lelkes, újat akaró ember. Sárközi Sándor ezredes, a tiszaroffi parasztgyerekből lett hadosztály-segédtiszt (akkor még alhadnagy) így emlékezik meg Küzdelmes katonaévek című könyvében a találkozásról: ,,A nevelőosztályon megismertem a földhöz juttatással foglalkozó Gém Ferencet, Hegyi Lászlót, Szokolai Istvánt, Sallai Tivadart, Somorjai Ferencet. Valamivel később a már ekkor ott dolgozó Cserni Károly (ma honvédelmi ál— Ennek így kell lenni . .. Mit szólnának a szomszédok? — kérdezi mosolyogva. - Ennyire figyelnek a szomszédok? — Ujjul! Piszkosul .. . - Mert. ..? — Mert én vagyok itt a menő .. . - A menő ...? - 1957-ben még semmi sem volt itt, csak csalit, meg gaz, ahogy Ady írta: „dudva, muhar ..." Azóta itt utca van, szép kerítések, gyümölcsösök, elegáns villák. S én voltam az első e „szűzföldön" ... — Szereti az irodalmat? Felnevet: — Ja, az Ady miatt kérdi . .. ? Hát, azt hiszi, hogy egy villanyszerelő sem tudja, mi az, hogy könyv . . .? — Nem hiszem . . . No, hát nekem legkedvesebb olvasmányaim Hemingway írásai, nagy élvezettel olvastam Zsukov emlékiratait, de mostanában szívesen forgatom az „Alkalmazott pszichológia" című könyvet is. Azt meg minek .. .? — Hogy minek? Mert sok fiatal tanul a kezem alatt, s érdekel az ember közelebbről is. A belső világa . . . 1. „Apám cseléd volt, nem is tudta, hol született, járta a Dunántúlt. Hatan vagyunk testvérek, annyifelé is születtünk. Én például 1923-ban Velemérlamtitkár, Fekete Rezső, Pálfy József, Pásztor Lajos elvtársakat is." — Földosztás - mosolyodik el szemüvege mögött Pálfy József. — Igen, nagy volt a lendület, a buzgóság. Csőszpusztán még a HM kincstári birtokát is felosztottuk a volt cselédek, bányászok között. Pedig a jól drífilezett volt cselédek eleinte nem akartak hinni nekünk, húzódoztak a föld elfogadásától. Almádiban, a Biller Irén-féle „Jó pihenő" villában, a hadosztály-nevelőtörzs épületében eleven politikai élet folyt. Szerkesztették a hadosztály lapját Aztán a szolgálati út további állomásai következtek. Pécsett a tiszti továbbképző tanfolyam század-nevelőtisztje. Az 1947-es választások előtt a megyei pártbizottság kikérte, az agitációs iskola vezetésével bízta meg. A későbbiekben a Honvédelmi Minisztériumban lett osztályvezető Pálffy György kommunista tábornok beosztottja. Amikor 1949-ben letartóztatták, perbe fogták és kivégezték Pálffy tábornokot, körülöttem is megsűrűsödött a bizalmatlanság. Szó, ami szó én is 39 hónapot töltöttem börtönben, előzetes letartóztatásban. Pedig csak az igazságot akartam megmondani. Igaz, legtöbbször nyersen, egyenesen. Szabadult 1954-ben. Rehabilitálták. Visszatért az 1944-ben félbeszakad pályához. Befejezte az egyetemet, később közgazdász mérnöki, majd környezetvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. 1971-ben számos komoly szakmai beosztás után ő szervezte meg a Földtani Intézet közép-dunántúli földtani szolgálatát. Onnan vonult nyugalomba tavaly. Most, nyugdíjasként a VÁÉV vállalkozási osztályán vagyok tanácsadó. Az alapozás talajmechanikai problémáival foglalkozom. Elégedett, ugyanakkor örök elégedetlen ember. Úgy érzem, ugyanaz a türelmetlen tennivágyás feszül benne, mint a hajdani szegedi diákban, vagy az új magyar hadsereg egyenruháját viselő fiatal nevelőtisztben. Szilágyi Károly pusztán, Vas megyében, a többiek pedig Rábasebesen, Táplánfán, Dobón, Hosszúperesztegen . . . Apám később lovász lett gróf Széchenyi Taszilónál. Hú, mennyit mesélt róla...! Aztán kertész lett az öreg Pápán, vitéz Kublics Viktornál. Tudja-e, ki volt az .. .? Nos, ő volt Horthy szárnysegédje a „Novarra" hajón, azon, amelyik elsüllyedt. Az öreg vitéz meghalt, a birtok felbomlott, s apám ismét vándorolt. Ezúttal végleges helyre: a legidősebb nővérem vitéz Helle István főmérnöknél szolgált Fűzfőn, s így felvették a fatert segédmunkásnak. 1934-et írtunk akkor... Én Veszprémbe jártam polgári iskolába, s mivel jól fociztam, ide hoztak Fűzfőre villanyszerelő-tanoncnak. Aztán bevágott a háború ...! Engem is elvittek, a fronton tudtam meg, hogy a Feri bátyám meghalt... A háború vége Hamburg mellett ért, angol fogságba jutottam. Úgynevezett MRA-táborba kerültünk, nem volt rossz sorunk, de gondoltuk, mégis jobb otthon. Megszöktünk, s szerencsénk is volt, mert az angolok mellett dolgozó magyar tolmács és írnok adott egy olyan papírt nekünk, hogy azzal minden zónán zavartalanul átjöhettünk. Nem is bujkáltunk. Jó barátommal, Erdősi Sanyival (aki szintén itt dolgozik a „Nitrónál", a karbantartó főosztályon), 1945 októberében értünk haza. Bementem a gyárba. Hű, az istenét, de lerobbant állapotban volt...! Tudja, mit gyártottunk? Boxot, marcipánt meg gyufát ... Fizetés egy fityingre! Természetben kaptunk kielégítést, s azt cserélgettük Budapesten és falun, élelemre. Batyuztunk! 2. — Hányan dolgoztak akkor a gyárban? — Talán ötszázan. — És ma? — Legalább 5500 munkás. — Mennyit keres? — 5400 forintot. Művezető vagyok 1952 óta. A legrégibb! — S nem jutott előbbre? — Hm . .. Nem. Tudja, elég nagy volt mindig a szám. De csak akkor szóltam, ha igazam volt. Nem tudom eltűrni a linkeskedést, az ingyenélőket, a protekcionizmust. .. — Gondolom, párttag.. .? — Gondolja? Most már gyanítja az életemet, lehetnék nem kommunista? Az vagyok, 1946 óta. Megkaptam a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Fiam, én a szókimondásom miatt az ötvenes években hol benne voltam a pártbizottságban, hol nem . . . — És ma? Tagja a vezetőségnek? — Természetesen, a nagyüzemi pártbizottság tagja vagyok, ezenkívül népi ülnök a bíróságon. Mert, ugye, a nép államában a néphatalom nevében, a nép képviselői ítélkeznek ... S ez, higgye el, fiam, komoly dolog! No, és a szakszervezeti bizottság propagandistája vagyok, jaj, és a munkásőrség . . . — Munkásőr? Mióta? — Na, ez a szenvedélyem! Még hogy az vagyok-e? Szervezője, alapítója voltam, fiam, itt Fűzfőn, 1957-ben. Voltam rajparancsnok, szakaszparancsnok és „századpéka". Most egységparancsnok-helyettes vagyok. Végigjártam a ranglétrát, s tudja mi a 24 év legfontosabb tapasztalata? A hűség, a példamutatás . . . Nézze, lehet, hogy azt mondják rám, hogy vonalas vagyok, merev kommunista, de a kutyafáját, inkább ezt hallják rólam, mint azt, hogy a Kalmár is megalkuvó, elvtelen . . . Nahát! Látszik, hogy felhevült, indulatos. 58 éves, idegeit roppant nehéz történelmi idők tették próbára, „öreg proletár", abból a fajtából, aki az elveiért, a hitéért inkább meghalna, de egy jottányit sem enged. 3. Tölt, iszogatjuk a vörös bort, s — ki tudja miért — a feleségének erről a véradás jut eszébe. Nógatja a férjét: — Hozd már be a kitüntetéseidet! Az „öreg" zsörtölődik, aztán csak felkel, állva iszik még egyet, s elballag a „plecsnikért”. A feleség hozzánk fordul : — A véradómozgalomnak is úttörője, szervezője itt Fűzfőn. Igen sok kitüntetést kapott: ..... ...... ........................................................ ............................................................ Fegyvert,s munkást éneklek Idősödő, pocakos ember tesz-vesz balatoni kertjében. Hosszú, ősz haját lobogtatja a szél. Ragyog a napfény, fésüli a gyümölcsfákat, virágokat. Gyönyörű a kert, a végében milliomosokhoz illő villa. Pedig Kalmár József munkásember, villanyszerelő lakik itt, a balatonfűzfői új stranddal szemben. Ráköszönünk, s dicsérjük a szép gyümölcsöst. Losonczi Pál adta át a Parlamentben a magas kitüntetést Kalmár József munkáselnök 1944. október 15. Horthy a rádió útján délben hírül adja a fegyverszünetet. A proklamáció eredeti szövegéből azonban már hiányzik az a mondat, hogy „ „a németekkel a mai naptól kezdve Magyarország harcban levőnek tekinti magát." Ráadásul Horthy már a fegyverszünet bejelentése előtt tudatja a németeket tervezett lépéséről. A Magyar Front előzetesen nem kap értesítést, a magyar hadseregek parancsnokságait sem utasítják hogy kapcsolatot teremtsenek a szovjet parancsnokságokkal, s forduljanak a német csapatok ellen. A nyilasok megkaparintják a hatalmat, Beregfy Károly honvédelmi miniszter teljesen kiszolgáltatja a magyar katonai alakulatokat a németeknek. A proklamáció után is akadtak azonban olyan alakulatok, akik nem engedelmeskedtek a nyilasoknak és a németeknek. Rácz István helytörténeti kutató Tavasz a Bakony felett című kötetéből kiderül, hogy „Takácsiban, ahol a pápai repülőtérhez tartozó magyar repülősök tartózkodtak, október 15-én két alkalommal is fegyveres összetűzés keletkezett a magyar és a német katonák között." Takácsiban emlékeznek Hogyan emlékezik ez a másfél ezer lelkes falu, Pápa szomszédságában? Hiszen azon az októberi délutánon és estén nemcsak a felső káposztáskertben állomásozó repülősök állták útját a németeknek, hanem a falu fele csatasorba állt. A Hadtörténeti Múzeum térképén partizánharcnak tüntetik fel a Takácsiban lezajló ütközetet. Rácz István szerint a németekkel szembeni gyűlölet váltotta ki a harcot, „de nem egy szervezett, irányított ellenállásról volt szó." Paksi József nyugdíjas tanácselnököt sokan megkérdezték már az akkori eseményekről. Gazdálkodóként élt a faluban, s több társával együtt segítette a német támadás visszaverését. Debrecenből vagy Kecskemétről érkezett egy repülőgép. Délelőtt szálltak le a Gerence hídjánál. Ők buzdították a katonákat az ellenállásra. Ne adjátok meg magatokat, verjétek vissza a német támadásokat, mondták. A falu népe jóban volt a katonákkal. Nem kellett hozzá külön szervezés, hogy a pártjukra álljunk. Kézigránátokat kaptunk, nem mindenki tudott bánni vele, sokat elszórtunk potyára. - Az ellenállásnak halálos áldozata is lett. . . - A faluban csordogáló patakot, Nemesasszony-erének hívják. A legenda szerint egy nemes beleszeretett jobbágya feleségébe, s egy szép kúriát ajándékozott neki a cselédséggel együtt a patak mellett. Nos a harcok során ott sérült meg a "németek egyik teherautója. Takácsi leventék mentek ki érte, közben lőttek rájuk. De várjon csak, az egyik volt levente itt él a faluban, ő tudja ezt részletesen elmesélni. Borsos Dénes rokkantnyugdíjas 21 éves volt 1944-ben. - A kocsmaudvaron kugliztunk azon az emlékezetes napon. Egyszer csak valaki kiabálva érkezett: - Itt vannak a németek, lefegyverezték a magyarokat! Az történt, hogy a faluban sétáló, vagy szolgálatba igyekvő katonák fegyvereit elszedték a községben régebb óta tartózkodó németek. A leventék parancsnoka riasztotta az idősebb leventéket. Tét felől tehergépkocsikkal német alakulatok érkeztek. Lőttünk egymásra. Az egyik kocsijukat találat érte, ott hagyták a helyszínen. Győri Vincét, Szabó Sándort és engem küldtek ki a nyitott autóhoz őrködni, karabéllyal és kézigránátokkal. A faluból szerelők érkeztek, de mivel megjavítani nem tudták, elkezdték bevontatni a kocsit. - Maguk a kocsiban ültek? - Mindhárman. Tét felől világosságot láttunk, a pataknál már körülfogtak bennünket a németek. Szabó Sándort azonnal találat érte. Győri Vincének sikerült kiugrania, én az ülések közé feküdtem, kilógott a lábam. A németek meg is rugdosták, hogy élek-e még. Aztán erősítést kaptunk a reptérről, s visszavonultak a németek. Rácz István könyvéből tudom, hogy közvetíteni német tisztek érkeztek a faluba az esemény után. A lakosságot úgy akarták megbüntetni, hogy az egyik oldalról a másikra telepítik át az embereket és fordítva. Hosszas vita és veszekedés után erre nem került sor. Szabó Sándor és egy magyar honvéd a takácsi temetőben nyugszik. Sem ők, sem a falu többi lakója nem volt szervezett ellenálló. Emberségük, magyarságuk, bátorságuk mégis példaadó. Hajba Ferenc Paksi József, nyugdíjas tanácselnök Borsos Dénes, aki leventeként harcolt a németek ellen. Babos János felvételei