Napló, 1981. június (Veszprém, 37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-07 / 132. szám

A lakásépítés lehetőségei és feltételei (X.) Átalakítás - bővítés Állagmegóvás kölcsönnel - Fürdőszobához külön kedvezmény Az eddigiekből is kitűnik, hogy az állam nagy gondot fordít a lakásépítési tervek megvalósításával arra, hogy a lakosság életkörülményeit év­ről évre javítsa. Említettük már, hogy politikai és kormányhatá­rozatok szólnak a már meg­levő lakások állagmegóvásának megszervezéséről, a meglevő lakások korszerűsítéséről. A lakások 43 százaléka az elmúlt húsz év alatt épült, sőt a vidéki városok lakásainak több mint fele. Az elmúlt húsz év alatt nagymértékben javult a lakások minőségét meghatá­rozó közműellátottság és fel­szerelés. Az elért eredmények ellené­re nem kevés azonban a már meglevő olyan lakások ará­nya és száma, amelyek a meg­növekedett igényekhez képest elavultak, szűknek bizonyulnak, de még lehetséges, sőt szük­séges és indokolt a felújításuk, korszerűsítésük, bővítésük. Ily módon pedig ezekből a régi lakásokból is teljes értékű, jól használható, kényelmes és kor­szerű lakások nyerhetők. Fontos népgazdasági és egyéni érdek tehát a lakóhá­zak állagának megóvása, a meglevő lakásállomány korsze­rűsítése, bővítése, akár tolda­lék, akár ráépítés keretében. Éppen ezért minden ilyen tö­rekvést hitellel is támogatnak, sőt az üdülők lakás céljára való átalakítását is segítik hi­tellel. Tatarozási és helyreállítási kölcsön igényelhető mindazon munkák elvégzésére, amelyek a ház, illetve a lakás állagának megóvását szolgálják. Idetar­toznak az épület külső felújí­tási munkái, a tető javítása, cseréje, elavult ablakok, ajtók cseréje. Ugyancsak igényelhe­tő ilyen hitel a lakáson belüli, szükségessé vált munkák el­végzéséhez. Ilyen például a padlózat cseréje, pótlása, va­kolatok javítása, az ezzel ösz­­szefüggő mázolási munkák, a fürdőszoba elavult felszerelésé­nek cseréje stb. , illetve tapétázásával kapcsola­tosak, nem nyújtható kölcsön. Korszerűsítési, közművesítési kölcsönök a költségek hetvenöt százalékáig, legfeljebb hetven­ezer forint összegben nyújtha­tók. A lejárat általában öt, ki­vételesen és indokolt esetben tíz évig terjedhet. A takarékpénztár csak egy jogcímen engedélyezhet hitelt. Ez azt jelenti, hogy nem lehet egy lakásra egyidejűleg tata­rozásra és korszerűsítésre kü­­lön-külön kölcsönt igényelni. Ha többféle munkát kívánnak elvégezni, azok a hitelfeltéte­lek alkalmazhatók, amelyek az elvégzendő munkák nagyobb részére jellemzőek. Az állami lakások bérlői és a személyi tulajdonban levő la­kások bérlői, tulajdonosai a felújítási kölcsönök kedvezőbb feltételével vehetnek igénybe kölcsönt fürdőszoba kialakítá­sára. Erre a kedvezményre ak­kor kerülhet sor, ha a lakóház felépítésekor fürdőszobát nem alakítottak ki, illetve azt nem tervezték. 4 PÁLYÁZÓT szakmunkásfiatalok katonai főiskolai előkészítő tanfolyamára A F­onvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel a dol­gozó nép fegyveres szolgálatát hivatásuknak választó szak­munkásfiatalokat, akik a Ma­gyar Néphadsereg tisztjei kí­vánnak lenni. Mindenekelőtt várja az érett­ségivel nem rendelkező, első­sorban technikai jellegű, és a Néphadsereg igényeihez kö­zelálló (vas- és gépipari, vil­­lamossági és műszeripari) szak­­munkás-képesítéssel és megfe­lelő gyakorlattal rendelkező fiatalok, továbbá olyan kato­nafiatalok jelentkezését, akik példát mutattak a katonai szolgálat teljesítésében, és szakmunkás-képesítéssel ren­delkeznek. A jelentkezés feltételei: ma­gyar állampolgárság, feddhe­tetlen előélet, és erkölcsi-poli­tikai megbízhatóság, szakmun­kás-képesítés (legalább jó minősítéssel) és a tanult szak­mában eltöltött 1 évi munka­idő, nőtlen családi állapot, 23 évnél nem idősebb életkor. A pályázók szeptemberben felvételi vizsgán vesznek részt, amelynek anyaga a katonai pályaalkalmasság felmérése és speciális képességvizsgálat. A polgári fiatalokat be­hívják, a sorkatonákat pedig vezénylik a tanfolyamra. A szakmunkásfiatalok katonai fő­iskolai tanulmányaikat az érett­ségizettekkel együtt folytatják. A tanfolyamra pályázók je­lentkezési lapot a megyei had­kiegészítési és területvédelmi parancsnokságtól kaphatnak. A pályázati határidő: au­gusztus 30. Felújítás Lakóházak, lakások felújítá­sához általában a költségek 75 százalékáig nyújt az OTP hi­telt, városokban és a már em­lített kiemelt településeken leg­feljebb száz-, egyéb települé­seken pedig kilencvenezer fo­rint felső határ mellett. A ka­mat mértéke nagyon kedvező, mert ezekben az esetekben a felvett hitel évi két százalék­kal kamatozik. Az ilyen kölcsönöket nem­csak a lakóházak tulajdono­sai, hanem a lakások bérlői is igénybe vehetik. Sőt, mint ko­rábban említettük már, az ál­lami lakások bérlői is kérhet­nek kölcsönt lakásuk felújítá­sára. Természetesen az utób­biak csak azokra a költségek­re, amelyek mint bérlőket ter­helik, vagy amelyek lelakha­­tók, tehát amelyeket a felme­rüléskor nem az ingatlankezelő szerv visel. A lakásszövetkezetek, társas­házak részére kötelező a f­el­­­újításialap-képzés. Amennyiben a kötelezően előírt ilyen alap­nál magasabb mértékű, vagy legalább a­ kötelező mértéket elérő alapképzés történt, akkor a kölcsön összegét és a tör­lesztési időt az átlagosnál ked­vezőbben állapítják meg. Ám, ha a szövetkezet, vagy társasház nem tett eleget a kö­telező fel­új­ításia­lap-képzésnek, akkor a közös tulajdonban le­vő épületrészek felújításához csak szigorúbb feltételekkel juthatnak - évi 6 százalékos kamat mellett a kölcsönhöz. Talán nem, is kell példával iga­zolnunk, hogy az évi két- és hatszázalékos kölcsön terhe kö­zött milyen jelentős különbség van százezer forint hitel eseté­ben . Korszerűsítés Korszerűsítési, közművesítési kölcsön a meglevő lakások komfortfokozatának növelését­­.____________________________________ célozza. Olyan munkákra azon­ban, amelyek a lakások szo­kásos festésével, mázolásával, - NAPLÓ - 1981. június 7., vasárnap Megosztás - átalakítás Sok lehetőség van a lakás­­állomány bővítésére a nagy la­kások megosztásával, a laká­sok bővítésével, nem lakás cél­ját szolgáló helyiségek lakás­sá történő­­ átalakításával, sőt az üdülők lakáshasználatra való átalakításával is. Műszaki megosztásra, bőví­tésre, nem lakás célját szolgá­ló helyiség átalakítására a vá­rosokban és kiemelt helységek­ben a költségek hetvenöt szá­zalékáig, legfeljebb száz-, egyéb településeken pedig ki­lencvenezer forint hitelt lehet felvenni, évi háromszázalékos kamat mellett, tizenöt évi lejá­ratra. Az állami tulajdonban levő lakások bérlői hasonló feltéte­lekkel kaphatnak ilyen kölcsönt, azzal az eltéréssel, hogy a ka­mat évi két százalék. Az új feltételek szerint a la­kások bővítésére, toldaléképí­­tésre, valamint a nem lakás célját szolgáló helyiségek la­kássá történő átalakítására a munkáltatók kamatmentes köl­csönt is nyújthatnak. Lakás üdülőből Nem történt még említés ar­ról, hogy a városok vonzáskör­zetében, az úgynevezett vegyes építési övezetben levő üdülők lakássá történő átalakításához is lehet kölcsönt igénybe ven­ni, ha a rendeletben előírt fel­tételek megvannak. Az üdülőépület tulajdonosa részére kölcsön csak akkor nyújtható, ha a városi, tanácsi bérlakásának bérletéről, vagy nagykorú egyeneságbeli roko­na, vagy a lakásügyi hatóság javára lemond. Amennyiben személyi tulajdonú lakása van városban, akkor azt kell elide­­genítenie, vagyis eladnia, aján­dékoznia stb. Feltétel még to­vábbá az is, hogy kölcsön csak olyan üdülőépülethez nyújtha­tó, amelynek állandó lakáscél­jára történő használatát az építésügyi hatóság engedé­lyezi, a tulajdonos pedig vál­lalja, hogy abba állandó jel­leggel beköltözik. Az üdülők lakáscélú haszno­sítására a költségek hetvenöt százalékáig, legfeljebb hetven­ezer forint kölcsön igényelhe­tő, ötévi lejáratra. A törleszté­si idő indokolt esetben a szo­ciális és jövedelmi viszonyoktól függően tíz év is lehet. Mint a fentiekből kitűnik, a meglevő lakások bővítését, fel­újítását, korszerűsítését is szé­les körűen támogatja álla­munk és kedvező hitelfeltételek segítik az ilyen törekvéseket. Bizonyára az olvasó is egyet­ért azzal, hogy a toldaléképí­tés, emeletráépítés, tetőtér-be­építés, de sokszor csak a meg­levő lakás felújítása és kor­szerűsítése is megoldhatja sok család lakásproblémáját. E le­hetőségek ismertetésével cé­lunk éppen az volt, hogy rá­irányítsuk a figyelmet a lakás­építés ezen formáira. flki nem tud nyugodtan ülni Egy vöröskereszt­es vallomás. — Arra kiváncsi, hogyan kap­csolódtam be a Vöröskereszt munkájába? Olyan régen volt, hogy már alig emlékszem rá — ezzel fogadott dr. Jám­bor János főorvos, a Vöröske­reszt Veszprém megyei vezető­ségének elnöke. — Katonai kollégiumban él­tem egyetemista koromban. A felszabadulás után a honvéd­ség kollégiumot tartott fenn leendő szakembereinek. Jogá­szok, orvosok, mérnökök vol­tak köztünk. A napunk min­dig reggeli tornával kezdődött. Néha még kiképzésünk is volt az egyetemi előadások kezde­te előtt. Nagyon fegyelmezet­tek voltunk. Ennek köszönhető az, hogy szinte valamennyiünk elismert szakember lett. Diák­korunkban is mindig egész napra volt programunk. Tanu­lás, sport, kiképzés, társadalmi munka. 1957-ben kerültem a dudari bányához, üzemorvosnak, és itt ismerkedtem meg a Vöröske­reszttel. Azonnal be is kap­csolódtam a munkába. Nem volt egészen könnyű dolog, hi­szen ebben a szervezetben — tapasztalataim szerint — a nők vállalnak nagyobb feladatot. A bánya meg inkább férfiakat­­alkalmaz. Mégis kiváló ered­ményeket értünk el. Még más vállalatokat is kihívtunk ver­senyre, többek k­özött a Pápai Textilgyá­rat. Életem egyik meghatározó szakasza volt a­ dudari. Ha­marosan alkalmam nyílt részt venni a Vöröskereszt zirci járá­si vezetőségének munkájában. Már kezdtek szaporodni a fel­adataim, de még mindig több munkára éreztem képesnek ■magam. Akkor vettek fel a munkásőrségbe is. Ennek hu­szonegy éve. Tizenhat eszten­deje lettem a munkásőrség megyei vezető orvosa­. A me­gyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács feladatai és érdekeltek. Olyannyira, hogy mire észbe­kaptam, már a közlekedés-ne­velési szakbizottság elnöke let­tem. Mindig mondtam is magam­nak, hogy gyenge ember vá­gyott. Egyszerűen nem tudok nemet mondani, ha olyan fel­adat elvégzésére kérnek, amellyel kisebb, vagy nagyobb közösség érdekeit szolgálom. Már ez is soknak tűnik, amit eddig felsoroltam, pedig jócs­kán vannak még megbízatá­saim. Az a szerencsém, hogy mint megyei üzemi főorvosnak is meglehetősen gyakran kell vidékre mennem. Ha meg már úgy is kimegyek,­ úgy tervezem az utakat, hogy minél több munkát is elvégezhessek. Nem tudom szétválasztani a munka­időmet a társadalmi munkáim­tól. Hogy viszek-e haza munkát? Hát nem! Nem mondom, hogy sohasem maradtam benn mun­kaidő után, de az otthon ak­kor sem­ arra való, hogy ott végezzem el a hivatali mun­kámat. Ha hazamegyek, ak­kor kertészkedem, olvasok, ter­vezgetem a legközelebbi ki­rándulásomat — és nemcsak a külföldi kirándulás kirándu­lás —, egy szóva­l kipihenem lás — egyszóval kipihenem magam. Készülök a holnapra. Minden hétvégén elutazom valahova. Ha máshova nem, hát a fiamhoz. Ma éppen na­gyon irigylem a feleségemet, aki szabadságot kért, hogy játszhasson az unokájával. Re­mélem azonban, hogy az uno­kám legalább olyan lelkesen járja majd az országot-vilá­­got, mint a fiam, mint én. .. Nagyon meglepett, amikor én lettem a megyei elnök. A többi megyék gyakorlata sze­rint a­rra vártam, hogy a me­gyei főorvos, vagy a megyei kórház igazgató főorvosa lesz az elnök. Meg is lepődtem, és nagyon örültem is, amikor en­gem választottak. Ezt a mun­kát is boldogan végzem. Le­het, hogy nem hiszi, de szinte belebetegszem, ha kimaradok valamilyen rendezvényből. Azért néha az is eszembe jut, hogy nálunk, orvosoknál, sem jó a munka elosztása. A megyében hat-hétszáz orvos van, akik egy része nem dol­gozik sokat. Már úgy értve, hogy egyáltalán nem veszi ki a részét a munkaidőn kívüli el­foglaltságokból, összesen ta­lán negyvenen-ötvenen va­gyóak, akik mindenben részt veszünk. Néha amiatt bosszan­kodom, hogy örökösen ugyan­azokkal az arcokkal találko­zom mindenütt. Nem gazdagodtam meg. Nyomorban sem élek. Az élet­formám is megfelel a mai kö­vetelményeknek. Tulajdonkép­pen boldog és sikeres ember vagyok. ★ Dr. Jámbor János a Magyar Vöröskereszt megalakulásának századik évfordulója alkalmá­ból a Munka Érdemrend arany fokozatot vette át. Varga Ibolya A rádió és a televízió mai műsora l°31. JÚNIUS 7., VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Énekszóval, muzsikával 8.55: Kulturá­lis Magazin 10.08: „Nagy a mi családunk” Az Ifjúsági Rádió pedagógus­napi műsora 11.04: Solomon két zongoraversenyt játszik 12.10: Édes anyanyelvünk 12.15: Alexandra. Részletek Szirmai Albert-Martos Fe­renc operettjéből. Közreműködik: Pászthy Júlia, Kelen Péter, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Sebestyén András 12.40: Kozmosz 13.00: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása 13.10: Dzsesszfel­­vételekből. Maynard Ferguson együttes játszik 13.30: Minden versek tit­kai. Garai Gábor: Századvég című verséről a költőre! Domokos Mátyás beszélget 14.00: Miért szeretem Bartókot? 14.47: Spirituálék 15.13: Da­loló, muzsikáló tájak 15.53: László Margit operaáriákat énekel 16.12: Szép asszonyok egy gazdag házban. Ismeretlen kínai szerző regénye a XVI. század végéről 17.10: Pillantás a nagyvilágba 17.30: Művészlemezek 18.50: Rádiószínház. Pázmány. Sumonyi Zoltán hangjátéka. Szereposz­tás: Pázmány Péter esztergomi érsek - Gáti József, Lippay György kano­nok - Benedek Miklós, Zrínyi Miklós, a király főlovászmestere - Gyab­­ronka József, Zrínyi Péter, Miklós öccse - Galkó Balázs, Pap - Hetés György, Kemény János 20.00: Verdi: Falstaff. Három fel­vonásos opera Közreműködik: az RCA Olasz Operazenekar és Énekkar. Szereposztás: Sir John Falstaff - Geraint Evans, Mrs. Quiskly — Giulietta Simionato, Alice, Ford neje — Ilva Ligabue, Ford — Robert Merrill, Annuska, Ford lánya — Mirella Freni, Fenton — Alfredo Kraus, Mrt. Meg Page — Rosa­lind Elias, dr. Cajus - John Lanigan, Bardolph - Piero De Palma, Pistol - Giovanni Foiani 22.20: Kapcsoljuk a 60-s stúdiót. A Tátrai vonósnégyes hangversenye. Közreműködik: Kiss Gyula - zongora 23.20: Ferencsik János vezényel 0.10: Virágénekek PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — korán kelőknek 7.00: A római katolikus egy­ház félórája 7.30: Sebestyén János Reger-műveket orgonái 8.05: Mit hal­lunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Szívesen hallgattuk 10.33: A Rádió Kabarészínházának júniusi bemutatója 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. Gyulai Erzsébet és Melis György énekel, Balogh Albert népi zene­kara játszik 12.50: Indulók, táncok fúvószenekarra 13.10: Szeleburdiék nyaralnak. Bálint Ágnes rádiójátéka 14.05: Népszerű zenekarok albuma. A Tahitis együttes és Billy Wolfgramm hawaii gitár-együttese játszik 14.33: Táskarádió 15.30: Jelenidőben 16.00: Csenki Imre—Weöres Sándor: Va­riációk egy tatár népdalra 16.09: Daloló mozivászon. A harmincas évek hollywoodi sztárjai énekelnek 16.57: Slágerek mindenkinek 18.00: Barát Apollónia dokumentumműsora Lányi Sarolta születésének 90. évforduló­ján 18.33: Popműhely. A Rádió 8-as stúdiójából jelentjük 19.18: A fejlő­dő országokról­­ Magyarországon IS rész. Rózsa T. Endre műsora 19.33: A vasárnap sportja. Totó 20.10: Népballadák. Elmondja: Földi Teri, Jobba Gabi, Nagy Attila 20.43: Sokféle... 21.43: Talabér Erzsébet, Mozsár Imre és Solti Károly nótákat énekel 22.10: Slágermúzeum 23.10: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Heinz Hollinger oboázik 8.47: Medea. Részletek Cherubini operájából Közre­működik: Kalmár Magda, Sass Sylvia, Takács Klára, Veriano Luchetti, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lamberto Gardelli 9.55: Új Zenei Újság 10.45: Öt kontinens hét napja 11.06: HI-FI varieté. Közreműködik: Adriano Celentano, a Mantovani zenekar és Ry Cooder. Szerkesztő: Csiba Lajos 12.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművé­szek 12.55: Kis magyar néprajz 13.05: Bach: Musikalisches Opfer (Bathi — Fesztivál zenekarának tagjai, vezényel: Yehudi Menuhin) 14.00: Karl Ridderbusch operaáriákat énekel 14.36: Régi hangszerek világa. Trubadú­rok, zsonglőrök és hangszereik 14.54: Új lemezeinkből 16.14: Kamara­­muzsika 17.05: Világszínház. A gyanús személy. Braniszlav Nusics komé­diájának rádióváltozata 18.15: Leonard Bernstein operafelvételeiből 19.03: A magyar széppróza századai 167. rész 19.18: Mozart-művek 20.43: A progresszív beat híres előadói A Led Zeppelin együttes felvéte­leiből 21.27: Legszebb Brahms-lemezeinkből 22.13: Horgas Béla versei 22.23: A mai francia zenéről 23.13: Bemutatjuk új felvételeinket MAGYAR TV 8.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes) 8.50: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Cyprian apó mesél Csehszlovák kis­­filmsorozat. Falánk mese (színes). 2. Speibl és Hurvinek. Csehszlovák bábfil­msorozat 4. rész: Speibl úr vadászik (színes) 9.10: Pityke őrmester. Magyar rajzfilmsorozat XIII/10. rész: Kukalovagok (ism.) (színes) 10.30: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat XIII/5. rész. (színes) (ism.) 10.50: Hírek 10.55: Debreceni Dózsa-Bp. Honvéd. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése Debrecenből A szünetben: Sportmozi 60 éves a magyar motorcsónaksport 14.40: Aki dudás akar lenni. Nyári népzenei táborok. 1. rész: Hajdúszoboszló (színes) 15.00: Műsorainkat ajánljuk! (színes) 15.25: Reklám 15.30: Dalol a flotta. Feliratos amerikai zenés vígjáték 17.15: Reklám 17.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedő műsor 17.50: Velem halad a kor. Pedagó­gusnapi köszöntő (színes) 18.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.30: Reklám 18.40: Esti mese (színes) 19.00: A Hét (színes) 20.00: Hírek 20.05: Rocambole. Francia—olasz kalandfilm (színes) 21.40: Sport­hírek (színes) 21.50: . .. Más lett a világ pátriámban . . . Zalaegerszeg. Bemutatja: Keresztury Dezső 22.30: Hírek SZLOVÁK TV 8.15: Hírek 8.20: Gyermekműsor 10.35: A Sportka számainak húzása 10.45: Érettségi - tévéfilmsorozat 5. rész (ism.) 11.35: A hét tükre 12.05: Fúvószene 12.40: Hírek 13.00: Nemzetközi atlétikai verseny 14.00: Kosice—Dukla Praha — csehszlovák férfi kézilabda-bajnoság 15.15: Pár perc könnyűzene 15.30: Erről is, arról is - magazin 16.55: Gát — szlovák film 18.30: Esti mese 18.40: Szórakoztató műsor 19.20: Időjárás­jelentés és műsorismertetés 19.30: TV-híradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: Egy járás Északon - tévéfilmsorozat 8. rész 21.00: Hangverseny­­műsor 21.40: Sporthíradó 21.55: Kultúra 1981 - júniusi magazin 22.35: Magyarország—Anglia labdarúgó-mérkőzés 23.35: Hírek JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázdák - faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven 10.00: Vasárnap délelőtt gyermekeknek 11.30: Népi muzsika 12.00: Földműve­lőknek 13.30: A vörös póni - amerikai film 14.00: Kritikus pont 16.00: Néha vasárnap 17.30: A Marx-testvérek a versenyen - amerikai film 19.00: Mike műhelye - rajzfilm 19.27: Ma este 20.00: A dohány útja Drámasorozat 21.00: Útirajz 21.50: Sportszemle OSZTRÁK TV 12.00: Zenés állatkerti riport 14.25: Dél-Afrika állatvilága. Dokumentum­film 16.00: Tükörképek 16.15: Fjodor kalandjai. Rajzfilmsorozat (2.) „Fjodor és a levélhordó” 16.35: Pinocchio. Rajzfilmsorozat 17.40: Jó éjszakát, gyerekek 17.45: Idősek klubja 18.30: Operakalauz. Wagner, Lo­hengrin 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: TV-híradó 19.50: Sporthí­rek 20.15: STONE. Tévéfilm Theodor Fontane regényéből 22.30: Hírek 11. MŰSOR 14.00: Sportdélután 18.00: Dalolj velünk! 18.30: Okay. Ifjúsági magazin 19.30: TV-híradó 19.50: Heti körkép 20.15: Színes, népi muzsika 22.15: Waterloo. Történelmi film 0.25: Hírek

Next