Napló, 1981. december (Veszprém, 37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-28 / 302. szám

Úttörő-olimpia asztaliteniszben Országos döntő Pécsett A téli sportágakban egy­mást követik az úttörő-olimpia országos döntői. A birkózók és a cselgáncsozók után, holnap Pécsett az asztaliteniszezők kezdik meg a kétnapos vetélke­dőt. A versenyeket két korcso­portban rendezik a megyei bajnokok és a legjobb fővárosi fiatalok részvételével Budapest színeit az első három helyezett, a megyéket a győztesek - Ba­ranya mint rendező két együt­test indíthat — képviselik, ösz­­szesen 92 pajtás áll rajthoz a 24 négycsapatos válogatott­ban. Megyénk együttesét a veszprémi Vörös Péter és Mak­ra Hajnalka, az ajkai Both Szilvia és a balatonalmádi Ba­gó Attila alkotja. Ifjú asztali­­teniszezőink közül korábban többen szerepeltek már ered­ményesen. A szakvezetők idén elsősorban a nagyon tehetséges Bagó Attilától várnak dobogós helyezést. Persze, társai is okoz­hatnak tetemes meglepetést. Az ünnepélyes megnyitó ma este lesz, majd kedden a csa­pat-, szerdán pedig az egyéni versenyeket bonyolítják le. Ezt követi az ünnepélyes zárás és a díjkiosztó. A résztvevők a legjobb 16-ig körmérkőzéses selejtezőt vívnak, majd a 16 között már kieséses rendszer­ben versenyeznek a fiatalok. Az ajkaiak két cselgáncs­bronzérme Debrecenben Százhúsz résztvevővel, Deb­recenben zajlott le az úttörő­olimpia cselgáncs országos döntője. A korábbi évekhez ha­sonlóan, az ajkai fiatalok ez­úttal is érmekkel tértek haza. Hermann és Németh végzett a harmadik helyen. Súlycsoportjuk végeredmé­nye. 40 kg: 1. Tar (Debrecen), 2. Molnár (TFSE), 3. Hermann (Ajka) és Veress (Miskolc). 68 kg fölött: 1. Harczos (Nagy­atád), 2. Miklai (Siklós), 3. Né­meth (Ajka) és Jáhn (Pécs). Túrkevén százhatvan birkózó két fogásnemben, 10-10 súly­csoportban mérte össze tudását az úttörő-ollimpia országos döntőjén. Kötöttfogásban a budapestiek, szabadfogásban a vidékiek szerepeltek eredmé­nyesebben. Megyénk fiataljai nem értek el érmes helyezést. A pécsi országos döntőre utazó megyei csapatunk. Balról jobbra: Vörös Péter, Both Szilvia, Bagó Attila és Makra Hajnal, a megyei döntő négy versenyszámának győztese. Fotó: Pajor László Atléták fedettpályás idénye Budapesten az Olimpiai Csar­nokban január 9-én kezdődik az atléták hazai fedettpályás idénye. Ezen a télen hét és fél­hetes lesz, március 3-án feje­ződik be. Újítást jelent, hogy külföldi példák nyomán kiírták a felnőtt összetett Budapest - és országos bajnokságot is, a férfiaknak nyolc, a nőknek hat­próbában. Februárban nemzet­közi versenyt rendez a Csepel és a Bp. Spartacus (6-M-én), a Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa (9—10-én), majd az idény ki­emelkedő eseménye lesz 20-án az NDK elleni válogatott férfi és női viadal. Ezenkívül a fel­nőtteknek négy, az ifjúságiak­nak három, a serdülőknek két egyesületi verseny szerepel a naptárban. A Budapest-bajnokságok most is nyílt jellegűek, tehát a vidékiek előtt is nyitva állnak. Időpontjuk, összetett: január 27—28-án. Serdülők: 30-31, fel­­nőttek: február 6—7, ifjúságiak: 13—14-én. Az idény végére ma­radnak az országos bajnoksá­gok, az ifjúsági (február 20—21), a felnőtt (27—28) és az össze­tett (március 2-3). A budapesti fedettpályás ver­senyeken megyénk legjobb at­létái is rendszeresen szerepel­nek majd. Jabd­k­a Még hosszú a tél... még tart a csizmavásár 30 százalék engedménnyel a SABARIA cipőboltban Veszprémben, Haszkovó u. 18 A alatt (futás ABC mellett). MOST ÉRKEZETT TÖBB MINT EZER PÁR FÉRFI - NŐI FIÚ - LÁNYKA ÉS GYERMEKCSIZMA. ÖNNEK IS MEGÉRI! Felvilágosítást ad a VEVŐSZOLGÁLAT a 11-157 telefonon. Várja a r*. K&A Téli versenyek a Balatonon A megyei jégsport szövetség elkészítette az 1981-82. évi ba­latoni versenyprogramját. A tervek szerint megrendezik a megyei felnőtt, ifjúsági, ser­dülő és úttörő gyorskorcsolya­bajnokságot. Minden szombatra és vasárnapra írnak ki ver­senyt, s ezek színhelye Bala­­tonfüred vagy Tihany. Janu­árban megrendezik a füredi jégkarnevált. A szövetség ked­vező jégviszonyok esetén la­punk sportrovatán keresztül is tájékoztatja az érdekelteket a versenyek időpontjáról és he­lyéről. Hírek : Miskolcon tizedik alkalom­mal rendezik meg a Képes Sport Kupa labdarúgó terem­tornát. Az idei tornán két cseh­szlovák és két magyar együttes szerepel. A mai nyitó napon előbb a Tatrán Presov és a Lo­komotiv Kosice, majd a Diós­győr és a Videoton lép pályá­ra.. Holnap az első mérkőzés győztese a második mérkőzés vesztesével, majd az első vesz­tes a második győztesével mér­kőzik. Szerdán előbb az előző napi­­két vesztes, majd a két győztes kerül szembe egymás­sal.­­ A harmadik helyen végzett a Ferencváros Bécsben az öt csapat részvételével rendezett nemzetközi labdarúgó terem­tornán. Az FTC kétszer győzött és kétszer vereséget szenvedett. Az eredményeik: Sturm Graz— FTC 3:2 (1:0). A zöld-fehérek góllövői: Beles, Szokolai. FTC— Dinamo Zágráb 4:3 (3:2). G.: Nyilasi, Pogány, Pölöskei, Ebed­­li. FTC—Fllavia Solva 3:2 (2:0). G.: Pogány 2, Ebedli. Grazer AK—FTC 4:3 (2:1). G.: Pogány 2, Jancsika. A végeredmény: 1. Grazer AK 6, Sturm Graz 5, 3. Ferencváros 4, 4. 4. Zágráb 3, 5. Flavia Solva 2 ponttal.­­ A FIFA legújabb­­ döntése szerint a spanyolországi labda­rúgó vb-n még kiadó 24. részt­vevő helyért a Kínai NK és Új- Zéland válogatottja január 10- én Singaporeban méri össze tu­dását a brazil A. Filho bírásko­dása mellett. Brazília a világelső Európában az NSZK a listavezető, a magyar válogatott a hatodik Az APA osztrák hírügynökség az 1981-es labdarúgó évad be­fejeztével érdekes összesítést készített, értékelve az év vala­mennyi válogatott labdarúgó mérkőzését, s összeállítva a vi­lág- és európai rangsort. A világ mezőnyét fölényesen vezeti Brazília, amely tizenöt hivatalos nemzetek közötti ta­lálkozót vívott 1981-ben, és eb­ből 11-et megnyert, háromszor döntetlenül játszott és csak egyszer szenvedett vereséget, a montevideói Mundialito döntő­jében , Uruguaytól. Tiszteletet parancsoló sorozata, közben két ízben is (4:1 és 2:1 arányban) legyőzte a legnagyobb riváli­sát, a legerősebb európai csa­patot, az NSZK-t. A világbajnoki címet védő Argentína mindössze négy válo­gatott mérkőzést vívott, mérle­ge szerény 50 százalékos. Egy­szer győzött, egyszer kikapott (2:1-re Lengyelországtól), és kétszer „remizett”. A mini-vb­­győztes Uruguay az év eleji jó rajt után visszaesett, és Peru­val szemben nem tudta biztosí­tani bejutását a spanyolországi­ világbajnokság 24-es döntőjé­be. Európában vetélytárs nélkül áll az NSZK. Tizenegy találko­zóból nyolcat megnyert, hármat elveszített, de kontinensbeli el­lenfeleit mindannyiszor legyőz­te (vb-selejtező csoportjában pontveszteség nélkül végzett az élen). Szorosan a nyugatnéme­tek nyomában van az 1981-ben veretlen jugoszláv és szovjet válogatott is. Magyarországot, a várakozá­son felüli vb-selejtező szerep­lés miatt, az európai rangsor­ban hatodik helyre állította az osztrák hírügynökség szakírója.. Az európai válogatott talál­kozók két leggólerősebb mes­terlövésze a nyugatnémet Rum­menigge és Fischer, 9-9 talá­lattal. Őket a hétgólos bolgár Szlavkov, valamint az ötgólo­sok: Cvetkov, Kosztadinov (bol­gár), Kouisa(görög), Vizek (csehszlovák), Blohin (szovjet) Satrustegui (spanyol) és Kiss László követik. Az 1981-es európai ranglista­n 33 együttest vettek figyelembe, az elsődleges szempont a vb-re való kijutás volt): 1. NSZK, 2. Jugoszláviai, 3. Szovjetunió, 4. Lengyelország, 5. Spanyolország, 6. Magyar­­ország, 7. Skócia, 8. Csehszlo­vákia, 9. Olaszország, 10. Ausztriai, 11. Belgium, 12. Franciaország, 13. Anglia 16. Hollandia... 18. Svájc,... 20. NDK ... 26. Románia ... 28. Norvégia. Évzáró a tornászoknál ünnepélyes keretek között rendezte meg Veszprémben, a MÁFKI termében a BVTC tor­naszakosztálya évzáró értekez­letét, amelyen a szülők és a meghívott vendégek is részt vet­tek. Dr. Szabó Lajos szakosz­tályelnök köszöntötte a jelenlé­vőket, majd a szakosztály 1982. évi terveit ismertette. Horváth Péter mb. vezető­edző a ver­senyzők, serdülők, óvodások, edzők munkájáról számolt be, s részletesebben értékelte az egyes csoportok eredményeit. A BVTC tornaszakosztálya 1981-ben eredményes évet zárt. Rövid összefoglaló a legna­gyobb sikerekről. A serdülő II. osztályú csapat országos vidék­bajnokságot nyert. Egyéniben Eszenyi Bernadett első lett. A serdülő I. osztályú csapat a harmadik legjobb az ország­ban. Ez előkelő helyezés. Ugyancsak figyelmet érdemlő siker a veszprémiek ifjúsági I. osztályú csapatbajnokságon elért hatodik helye. Bartalfy Krisztina korosztályában (1970- es születésűek) az ORV-verse­nyen a legjobb volt. Ugyanezen a vetélkedőn több dobogós he­lyezést értek el a BVTC fiatal­jai, így Földy Katalin, Stadler Emese, Árkovics Krisztina, Ur­bányi Henriett, Németh Helga, és Vizer Erzsébet. Az eredmények ismertetése után Kun László, a BVTC mód­szertani vezetője a­ klub el­nöksége nevében gratulált az eredményekhez, majd a leg­eredményesebben dolgozó ed­zőket, társadalmi edzőket ju­talmazták meg. Ezt követte az ünneplés, a versenyzők rövid műsora, akik­ értékes ajándéko­kat kaptak. Az utolsóként rendezett idei vetélkedő, az ORV-csapatver­­seny Budapesten a tornacsar­nokban zajlott le. Lányok. Az 1965-66-ban születettek: 1. Bp. KSI 108,60, 2. D. Kohász 95,50, 3. BVTC 89,90. 1969-70-ben szü­letettek: 1. Pécsi St 177,80, 2. Bp. Postás 177,25, 3. BVTC 170,90. 1971—72-ben születettek: 1. D. Kohász 174,90, 2. Bp. KSI 174,40, 3. BVTC 171,80­ ponttal. Veszprémi egyéni sakk­bajnokság A V. Volán SE edzőtermé­ben bonyolították le Veszprém város egyéni sakkbajnokságát. A közel két hónapig tartó négykategóriás versenysorozat tétje volt az első csoportban, hogy melyik három versenyző indulhat a januári megyei egyéni bajnokságon. Az első hely sorsa nagy küzdelemben dőlt el László dr. és Magyar dr. között. A B-kategóriában a Volán I. és II. osztályú versenyzői mel­lett szép számban indultak üzemek, intézmények „amatőr" játékosai, s a meglepetés nem maradt el. A MEZŐGÉP színei­ben játszó Hankóczi kitűnő tel­jesítményével négy megyei csb-ben szereplő sakkozót elő­zött meg az élen. A C-ben II. és III. osztályú versenyzők mel­lett, szintén több sakkot ked­velő „amatőr" ült asztalhoz. A megyei RFK színeit képviselő Pajor végig vezetve, biztosan szerezte meg az első helyet. Jó hajrával előzte meg a szintén versenyben lévő Vörösházit. A legnépesebb kategória a D- csoport volt. Gazdag jó telje­sítménnyel, veretlenül végzett az első helyen, legyőzve a ru­tinosabb Katzler Anitát is. Az A-kategóriában: 1. László dr. 6, 2. Magyar dr. 5.5, 3. Horváth dr. 5.5, 4. Szlamek 5, 5. Musitz 4.5, 6. Szalay 3.5 ponttal. Valamennyien a V. Vo­­­án sakkozói. A B-kategóriá­ban: 1. Hankóczi (Mezőgép) 7, 2. Tornóczi 7, 3. Steierlein 7, 4. Sevinger ’6 (mindhárom V. Volán), 5. Bognár (B.­füred) 5.5, 6. Kerékgyártó (Fűzfő) 5.5 ponttal. A C-kategóriában: 1. Pajor (BM MRFK) 8, 2. Alexy (V. Volán) 6.5, 3. Vörösházi (DAVIÉP) 6, 4. Cseh (B.­füred) 6, 5. Horváth (BM MRFK) 5.5, 6. Bertalanfy (V. Volán) 5.5 ponttal. A D-kategóriában: 1. Gazdag 15, 2. Katzler A. 13, 3. Tenk 11, 4. Németh 11, 5. Katzler K. 11, 6. Szelényi 10 ponttal. (Valamennyien a V. Volán sakkozói.) Hankóczi György, B-kategória. Dr. László Zoltán, A-kategória. Pajor László, C-kategória. „Totó-télapó” A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság az 52. heti és az 1982. 1. heti nyeretlen két-, négy-, és hathasábos, valamint kollektív totószelvények között „Totó-télapó” pályázatot ren­­d­ez. A feltételek a szelvények hátoldalán olvashatók. A pá­­lyázatok beér­kezésii határideje 1982. január 9. s 19-én lesz a jutalomsorsolás. Főnyeremény: egy Skoda 105 típusú­ személy­­gépkocsi. További nyeremények: vásárlási utalványok. Labdarúgó-bajnokság Őszi végeredmény Veszprémi járási I. osztály Ifjúsági csoport Járási II. osztály Bolid­onvilágostól egy bünte­tőpont levonva. Az elmaradt Gorkij SE—Hárskút mérkőzést a tavaszi rajt előtt játsszák le. Ifjúsági bajnokság bajnokságban a tavaszi idény 1982. március 21-én kezdődik. 1. Herend 11 91142:12 19 2. B­almádi 11 8 1 232:9 17 3. Gy­rátót 11 7 2 225:17 16 4. Ősi 11 52 4 24:25 12 5. Csetény 11 5 1 5 25:22 11 6. Hajmáskér 11 3 4421:21 10 7. Bakonyalja 11 5­0 6 26:28 10 8. Vöröslőd 11 33 5 18:27 9 9. Peremart. 11 4 0727:35 8 10. Tihany 11 3 2 622:31 8 11. Váralja 11 326 12:22 8 12. Nagyvázs. 11 1­28 14:29 4 1. Herend 11 11 0035:32 2 2. Városlőd 11 82 1 33:14 18 3. B­alja 11 6 1 433:20 13 4. Ősi 11 60 532:17 12 5. Peremart. 11 6 0 537:27 12 6. B­almádi 11 4 1 631:23 9 7. Gy­rátót 11 4 1 620:28 9 8. Hajmáskér 11 4 1616:26 9 9. N-vázsony 11 407 19:33 8 10. Csetény 11 3 1715:48 7 11 Tihany 11 30 8 15:21 6 12. Váralja 11 1 28 9:35 4 1. Balatonfő­r 12 9 3 0 37:11 21 2. Hárskút 11 8 0 3 38:11 16 3. B­akali 12 8 0 4 41:20 16 4. Bakonybél 12 7 2 3 39:20 16 5. Dudari V. 12 7 2 3 27:18 16 6. Szentgál 12 7 1 4 31:21 15 7. Gorkij SE 11 4 3 4 20:24 11 8. Erdész SK 12 5 1 6 19:23 11 9. Tótvázsony 12 5 1 6 31:36 11 10. Eplény 12 3 3 6 25:25 9 11. Márkó 12 1 3 8 13:43 5 12. B-világos 12 1 2 9 11:45 3 13. B-nána 12 1 1 10 12:46 3 1. Hárskút 1191151:1619 2. Várp. II. 11 8 1 249:13 17 3. Bakonybél 12 72 329:22 16 4. B­akali 127 1 436:19 15 5. Balatonfő 1244 4 37:28 12 6. Márkó 1252 525:27 12 7. Szentgál 12 5 1 630:30 11 8. Erdész SK 12 5 1 624:52 11 9. Tótvázsony 12 5 07 45:39 10 10. B-világos 12 4 1 739:46 9 11. Dudari V. 12 3 3 627:40 9 12. Eplény 12 3 1 929:62 7 13. B-nóna 12 1 29 15:44 4 A veszprémi járási labdarúgó NAPLÓ - 1981. december 28., hétfő 7

Next