Napló, 1985. március (Veszprém, 41. évfolyam, 50-74. szám)
1985-03-23 / 69. szám
II Soproni SE a BVTC vendége Hódmezővásárhelyen szerepel a T. Bauxitbányász Javuló idő várja a labdarúgó-csapatokat a tavaszi idény 4. fordulójában. A BVTC Veszprémben a Soproni SE-t fogadja, a T. Bauxitbányász Hódmezővásárhelyre utazik az NB II-ben. Zircen Z.-Dudar-Ajkai Alu megyei rangadó lesz a területi bajnokságban. A hazaiaknak égetően szükségük van a pontokra. Az alaposan feljavult Bábolnával szemben idegenben kell helytállni a pétieknek. Kiesőjelölthöz utazik az Ajkai Bányász. Szentgotthárdon nem lesz könnyű dolguk, akárcsak a Fűzfőnek a fiatalok alkotta, hazai pályán jól szereplő Katona SE ellen Zalaegerszegen. A bajnokjelölt Sabaria vendége a Pápai Vasas. A szombathelyiek bizonyára nem felejtették el pápai őszi vereségüket. A Vasas pontszerzése nagy bravúr lenne. A veszprémiek nagy szorgalommal készültek a Baján győztes soproniak ellen. A nehéz helyzetben lévő BVTC-nél Tóth továbbra is sérült, s ugyancsak sérüléssel bajlódik Csiki. Házi és Pörögi bent van a keretben, bár az ő játékuk is kérdéses sérülés miatt. Jugovits sárga lapjai miatt nem szerepelhet az LSE ellen. A veszprémiek tartanak a jó formában lévő, rutinos soproniaktól. A szakvezetők a helyzetek jobb kihasználását várják a csapattól. A keret tagjai: Palla, Andorka — Mater, Major, Belső, Lechner, Kelemen, Alföldi, Csornai, Bognár, Fülöp, Árky, Házi, Pörögi, Marth, Horváth L. ★ A tapolcaiakat szép emlékek fűzik a hódmezővásárhelyiekhez, hiszen az előző NB 11-es évükben Tapolcán 1:0-ra, Hódmezővásárhelyen 3:1 -re (!) nyertek a Metripond ellen. Most közel sincs olyan helyzetben a Bauxit, hogy újabb győzelemre lenne esélye. Érthető, hogy a szakvezetők a pontszerzéssel is elégedettek lennének. Markónnak kéthetes eltiltásából még a holnapi mérkőzés hátra van, nem játszhat. Gőcze, Bánhalmi, Molnár és Tóth változatlanul sérült. A tapolcaiak utazó kerete: Czanka, Petrovics — Kozma, Bencze, Törő, Farkas, Mészáros, Berki, Kovács, Ormai, Glázer, Németh, Frigyik, Udvardi. ★ A teke NB I-ben a Pápai Vasas otthonában a Dunaújvárosi Építőket fogadja. A piros-kékeknek több fás győzelmet kell szerezni ahhoz, hogy versenyben maradhassanak a 3. helyért. A női NB I-ben a jobb helyezésű K. Porcelán a fővárosban esélyes a veszprémiekkel szemben. A Várpalota és a T. Bauxitbányász Dunaújvárosban, a Vasmű Kupán folytatja bajnoki előkészületeit a kézilabda-bajnokság jövő heti, tavaszi idénynyitójára. A női röplabda NB II-ben a Pápai Kinizsi-Ajkai VT megyei rangadó a Videoton győzelmét ígéri. ★ A hétvége egyik kiemelkedő eseménye az ajkai csarnokavató a magyar művészitorna-válogatott, öregfiúk labdarúgó-válogatott és a VÁÉV SE NB I-es férfi kézilabdacsapatának vendégszereplésével, valamint a város diákjainak és sportolóinak közreműködésével az Alumínium SE új létesítményében. Fűzfőn, az MHSZ Nitrokémia Lövész Klub rendez kétnapos országos trapversenyt. ★ Számos tömegsport-vetélkedőt rendeznek hazánk felszabadulása 40. évfordulójának tiszteletére megyeszerte. Jelentősebb közülük a Bakony —Balaton teljesítménytúra, a pedagógusok pápai asztalitenisz-, sakk-, sportlövő- és úszóversenye, a vasasok ajkai asztalitenisz, sakk és teke megyei döntője. A VÁÉV SE vasárnapi veszprémi vidám sportnapján a kézilabdázásé a főszerep más játékos sportvetélkedőkkel tarkítva. A labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjében: Videoton-Zseljeznyicsár Pénteken tartották meg Genfben az 1984—85. évi nemzetközi labdarúgókupák utolsó sorsolását. Az elődöntőbe került tíz ország csapatai április 10-én és 24-én játszanak a döntőbe kerülésért. A Videoton az UEFA Kupa elődöntőjében a jugoszláv Zseljeznyicsárral küzd meg, az első mérkőzés Székesfehérvárott lesz, a visszavágó pedig Szarajevóban. Mérkőzések a döntőbe jutásért. Bajnokcsapatok Európa Kupája: Liverpool (angol)—Panathinaikos (görög), Juventus (olasz)-Bordeaux (francia). Kupagyőztesek Európa Kupája: Bayern München (nyugatnémet)—Everton (angol), Rapid (osztrák)—Dinamo Moszkva (szovjet). UEFA Kupa: Internazionale (olasz)-Real Madrid (spanyol), Videoton (magyar)-Zseljeznyicsár (jugoszláv). Szombat MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Foxi Maxi. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 9.20: Kuckó 9.50: Tüskevár VIII/2. rész: A nádi világ (ism.) (FF) 10.25: „Boldog, aki énekel”. Az MRT Gyermekkórusának hangversenye a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 11.05: Képújság 14.30: Kalandozás a növényvilágban. XIII/5. rész: Párkereső virágok 14.55: Hírek 15.05: Pályán maradni. Kézilabda-vetélkedő lányoknak 15.45: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből 16.00: Millők 16.45: Képújság 16.55: A Nemzetközi Tévészakácskönyv magyar műsora 17.10: MAFILM-magazin 17.20: Utak, gólok, városok. Riportfilm 17.55: Panoráma 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Aki könnyen viccelt... Vadnai László estje 21.30: Fele sem igaz. Vetélkedőműsor 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Himnusz II. MŰSOR 17.10: Képújság 17.15: Honfoglalás III/3. rész (ism.) 18.10: Tv-egyetem. Az ókori Hellász VIII/2. rész: Mükénéi monarchiák 18.50: Budapesti Tavaszi Fesztivál. A múzsa körül. Portréfilm Bernáth Aurél festőművészről (ism.) 19.25: Angol nyelv 19.50: Francia nyelv 20.00: Déltől háromig. Amerikai film 21.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Film és emlékezet. Negyven év legjobb magyar filmjei MOSZKVAI TV I. PROGRAM 6.00: Híradó 6.35: A győzelem stratégiája II. rész: A rettenetes nyár 7.50: Több jó árut 8.20: Koncert 8.40: Frontbajtársak klubja 10.10: Dokumentumfilm 10.40: Koncert 11.30: Család és iskola 12.00: Raduga — VI. nemzetközi tévéfesztivál 12.30: Hírek 12.45: V. I. Lenin élete - filmsorozat III. rész: Nehéz idők 13.45: Együttműködés 14.15: Rajzfilm 14.45: Nyilvánvaló - hihetetlen 15.45: Hírek 15.50: Koncert 16.25: G. V. Prjahin politikai szemleíró előadása 16.55: Koncert 17.30: A nappali tolvaj - film I. rész 19.00: Híradó 19.35: A nappali tolvaj - film II. rész 20.50: Ismert dallamok 2130: Hírek SZLOVÁK TV 9.00: Mezőgazdasági magazin 9.40: Winnetou 4. rész (ism.) 10.40: Szahara - útifilm 15.25: Pionírok magazinja - összeállítás 16.55: A zöld völgy barátai — ifjúsági tévéfilm (ism.) 17.30: A számítógépekről - 4. rész 18.15: Nótaszó 18.30: Válaszolunk nézőink leveleire 18.40: Hajótöröttek 12. rész: Az aszály 19.10: A nemzetközi eseményekről - kommentár 20.00: Stúdiónk vendége: Vladimir Meduna professzor, Érdemes Művész 20.30: Gólok, pontok, másodpercek 21.45: Szökésben — francia filmvígjáték (ism.) 23.25: Nemzetközi melódiakoktél (ism.) II. MŰSOR 17.10: Ritmusok — szovjet zenés, szórakoztató tévéműsor (ism.) 17.40: Telefonpapa - magyar tévéfilm gyerekeknek 18.40: Dédanyáink nótái — dokumentumfilm 20.05: Kockázatos játék — kanadai bűnügyi film 21.35: Halló, itt a hírszerkesztőség 21.45: Tátra Kupa síugróverseny 22.45: Atletico Madrid-Dukla Praha BEK elődöntő. Férfi kézilabda-mérkőzés OSZTRÁK TV 9.00: Hírek 9.05: Angol nyelvlecke 9.35: Francia nyelvlecke 10.05: Orosz nyelvlecke 10.35: A bélyeg. Amerikai film 12.05: Éjszakai stúdió (ism.) 13.10: Hírek 14.15: Ketten egy autóban. Osztrák film 16.00: Gyermekműsor 18.00: Kétszer hét. A hét műsora két csatornán 18.25: ötletek filmbarátoknak, majd reklám 19.00: Ausztriama. Dél-tiroli aktualitások 19.30: Tv-híradó 1. 19.55: Sport és reklám 20.15: Peter Voss milliók tolvaja. Német film 22.00: Sport 22.45: Géppisztolyok. Amerikai film 0.30: Hírek II. MŰSOR 15.35: Kétszer hét. A hét műsora két csatornán 17.00: A kedves család. Vetélkedőműsor 17.45: Ki akar engem? Otthont keresnek az állatok 18.00: Heti körkép 18.25: Labdarúgás 19.00: A zene európai évére. Faust. Operaközvetítés 22.45: Kísértettörténetek. Tv-film 23.15: Az amerikai szórakoztatóipar aktualitásai 23.55: Hírek Vasárnap MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Óvodások filmműsora 9.20: Foxi Maxi. Amerikai rajzfilmsorozat 9.35: Csillagok küldötte XIII/3. rész: Az esküvői ruha (ism.) 10.00: Babay József: Kispék Peti. Bábjáték 10.45: Hírek 14.50: Képújság 14.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 15.05 : 40 év legszebb népdalfeldolgozásaiból. Zeneszerző: Győre Zoltán 15.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója 15.30: Reklám 15.35: Monte Cristo grófja. VI/6. rész: A büntetés végrehajtása 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.05: Operettvásár 11/1. 17.55: Hírek 18.00: Delta 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek 20.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Erdő Osztrovszkij komédiája 21.45: Hírek 21.50: Himnusz II. MŰSOR 13.25: Jégkorong ,,BTVB Magyarország-Lengyelország mérkőzés. Közvetítés Fribourgból. 15.00: Képújság 17.55: Magyarország-Szovjetunió vízilabda-mérkőzés. Közvetítés a Komjádi uszodából 19.00: Mesterművek — műalkotások 19.55: Képújság 20.00: Töredék. A múlandóság fölé. Virágozó asztalosok II. 20.25: Franciaország kastélyai. Compiegne 20.55: Telesport - Sporthírek — összefoglaló a Lisszabonban rendezett mezei futó világbajnokságról 21.25: Holdhercegnő. Japán balettfilm 22.00: Képújság MOSZKVAI TV I. PROGRAM 6.00: Híradó 6.35: Amatőr művészegyüttesek össz-szövetségi seregszemléje 6.55: Szibéria - dokumentumfilm 7.15: Tartalék 7.20: A sportlottó 12. húzása 7.30: Ébreszőóra 8.00: A hazámat szolgálom! 9.00: Egészség 9.45: Reggeli posta 10.15: Találkozások szovjet földön 10.30: Falusi óra 11.30: Zenbutik 12.00: Betörés film 13.45: Koncert 14.45: Gyermekfilm 16.00: Nemzetközi panoráma 16.45: A gyermekfilm folytatása 18.00: Filmutazások klubja 19.00: Híradó 19.35: Koncert 21.00: Labdarúgószemle 21.30: Hírek A televíziók műsora A hétvégi sportműsor Szombaton Asztalitenisz. Városi - Kcsb., Veszprém, BM tornaterme, 8.30. Kézilabda. Vasmű kupa férfitorna Dunaújvárosban. Várpalota—D. Kohász, 9. T. Bauxit— Hódiköz, 10.10. Szondi SE— Várpalota, 11.20. Szondi SET. Bauxit, 13.30. Kosárlabda. NB II férfiak: SFAC—Fűzfői AK, Sopron, 11. Röplabda. NB II nők. BVTC -Győri Dózsa, stadion csarnoka, 10. Pápai Kinizsi—Ajkai VT, 10. Zalai V. Izzó-T. Bauxit, 11. Férfiak. Lenti-Kővágóörs, 11. BVTC-Győri Dózsa, Veszprém, egyetemi tornacsarnok, 15. Sportlövészet. A NIKE FÁK országos traplövő versenye, Fűzfőgyártelep, 9. Teke. NB I. nők: K. Porcelán -BVTC, Budapest, 11. Férfiak. P. Vasas-Dunaújv. Építők, Pápa, 11. NB II. Mofém Vasas- BVTC, 10.30. Herend—Nyergesújfalu, 10. Bp. Postás—Ezüst Nyíl SE, 11. Természetjárás. Bakony-Balaton felszabadulási teljesítménytúra, Városlőd, 7. Csarnokavató ünnepség Ajkán, Alumínium-pálya, 11. Falusi Spartakiád teke megyei döntője, Veszprém, 9. Felszabadulási emlékversenyek, Vasas Kupa megyei döntője, Ajka, 9. Pedagógus emlékverseny, Pápa, pedagógus művelődési ház, 9. Középiskolás megyei kosárlabda fiú, leány torna, Várpalota, 9. Súlyemelés. Területi csapatbajnokság, Oroszlány, 14. Telesport. Pályán maradni leány kézilabda-vetélkedő, 15.05. Utak, gólok, városok a VÁÉV SE férfi kézilabda-csapatának svájci túrájáról riportfilm, 17.20. Sporthírek, 19.55 Rádióközvetítés NB I-es labdarúgó-mérkőzésekről és sporthírek. Kossuth-adó, 18.40, 22.10,. Petőfi-adó 15.55, 18, 23.03. Labdarúgás. (Hivatalos kezdés 15 óra.) NB I. Vasas-Eger, Haladás—Bp. Honvéd, ZTE— Pécs, Szeged—Csepel, B.csaba —Tatabánya, Ú. Dózsa—Videoton, 17.30. Rába ETO—Debrecen 17.30. NB-s ifj. és serdülők: T. Bauxit-BVTC, Tapolca, 9.30 és 11, Balázs (Holczer, Tihanyi). Vasárnap Asztalitenisz. Országos családi verseny megyei döntője, Veszprém, BM-tornaterem, 8.30. Megyei férfi csb, 10. Sportlövészet. A NIKE FÁK országos traplövő versenye, Fűzfőgyártelep, 9. Telesport. Totóeredmények, 20.03. Magyarország—Lengyelország B-csoport jégkorong vb-mérkőzés, 11-es műsor, 13.25. Magyarország—Szovjetunió vízilabda-mérkőzés, 17.55. Hírek, napi események, 20.55. Sporthírek a rádióban. Kossuth-adó, 8.05, 12.05, 22.10. Petőfi-adó (MTK-VM—FTC mérkőzés) 12.53, (zene, közi., sport) 16, 18.50, 23.05. Sportműsor a győri rádióban, 18 óra. Tömegsport. Belépés csak tornacipőben. A VÁÉV SE vidám sportnapja, Veszprém, szakközépiskolai tornaterem, 8. Labdarúgás. (Hivatalos kezdés 15 óra.) NB I. MTK-VMFTC, 11. NB II. BVTC—Sopron, Veszprém, stadion, Ádám (Szemes, Karáth), H. Metripond-T. Bauxit, Hunvásárhely, Győri (Horváth Gy., Márton). Területi bajnokság: Zirc-Dudar-Ajkai Alu, dr. Angyalics (kb. Győr m.) Sabaria—Pápai Vasas, Szhely, Miráki (hb. Komárom m.) Szentgotthárd-Ajkai Bányász, Józsa (hb. Zala m.) Katona SE—Fűzfő, Zalaegerszeg, Szántó (hb. Győr m.) Bábolna —Pét, Bokányi (hb. Vas m.) Labdarúgás. Megyei bajnokság: B.tomaj—V. Volán, Bejczi (Istenes, Horváth A.). Úrkút-Várpalota, Kuntner (Tihanyi, Magyar T.). B.-füred—N.gulács, Vörös (Löwey, Mayer). Nyirád-Peremarton, Fazekas (Racsek, Daróczi).Csabrendek-Meresztev SE, Cseszárik (Fekete A., Dárdai). Pápai SE— Herend, Kiss T. (Kovács L., Szabó S.). Várp. TSZ SK-Devecser, öskü, Holczer (Balázs, Lévai). Schönherz SE-II.-szólók, Veszprém, 10. Tóth J. (Berzsenyi házaspár). Körzeti bajnokság. Veszprém. Nagyvázsony-Tótvázsony, Decsi (Fáth). Hajmáskér—B.-almádi, Nagy I. (Hadrik). B.-világos—Tihany, Horváth K. (Zsebe). Felsőörs— Balatonfő, Paltesz (Mikes). Ősi-Hárskút, Nagy N. (Sándor). Szentgál—Gulafirátót, Horváth J. (Tiz I.). Pápa. Csót-Szerecseny, Bálint J. (Somogyi). Haladás Dóka—Bakonyjákó, Mészáros G. (Gombás). Csikvánd—N.-Börzsöny, Bálint I. (Dókái). Ugod-Malomsok, Bálint M. (Szőllősi). Vaszar-Nyárád (Takácsin), Budai (Wolf). B.-tamási-Takácsi Frieder (Friederné), Zirc. Felszabadulási Kupa: Bakonyalja-Csetény, Asbóth (Fusch). Dudari Volán—B.-szentlászló, Vörösházi (Csernus). Váralja- V.-varsány, Vajda (Komáromi). Hétfőn Közgyűlés. Alumínium SK, Ajka, művelődési ház, 16. Atlétika. Általános iskolások városi mezei futóversenye, Veszprém, Dózsa város, 15. Vízilabda. Megyei bajnokság, Ajka, fedett uszoda. Ajka vál.VVE KISZ (Veszprém), 18, Papp, Kovacsek. Sporthírek a rádióban. Kossuth adó, 18.55, 22.25. Petőfi adó (Sportvilág) 19.30, 23.25. Hírek, eredmények — Az OTSH iskolai és utánpótlás-nevelési osztálya március 26—28. között Budapesten országos tanácskozást rendez a fiatalok sportolásával kapcsolatban. A tanácskozásra meghívták többek között a kiemelt egyesületekben és a megyékben az utánpótlás nevelésével foglalkozó szakembereket. A háromnapos tanácskozáson előadások hangzanak el, és konzultációkat, vitát rendeznek az utánpótlás helyzetéről. Labdarúgó-mérkőzések: Magyarország-Ciprus 4:1 (1:0). Larnaca, 3 ezer néző. A megismételt ifjúsági EB-selejtezőn biztosan nyert a magyar csapat. G.: Orovecz 2, Kovács E., Vincze, ill. Krisztoforu. Bolgár vál.keret—Bp. Vasas 2:1 (1:1). Szófia, 5 ezer néző. Előkészületi mérkőzés. G.: Tanév, Gatov, ill. Rácz. — Svájcban megkezdődött a B-csoportos jégkorong-világbajnokság. A magyarok roszszul rajtoltak, csak húsz percre futotta erejükből. Eredmények: Svájc-Magyarország 9:1 (0:0, 5:0, 4:1), Lengyelország-Olaszország 7:1 (3:0, 0:1, 4:0). NAPLÓ - 1985. március 23., szombat -15 SZLOVÁK TV 8.30: Gyertek velünk - gyermekműsor-összeállítás 10.40: Zeman őrnagy 27. rész: Túszok a mulatóban (ism.) 12.15: Tátra Kupa síugróverseny 14.00: Aranykapu — Gyermekműsor (ism.) 15.00: ügetőverseny — közvetítés Prágából 16.15: 50 éves a hegyi mentőszolgálat 16.40: Falu a hegyek között — szlovák film (ism.) 18.30: Énekszóval, muzsikával 19.10: A hét kulturális eseményei 20.05: Történetek a régi Prágából 21.05: Jan Holly - portréfilm a költőről (ism.) 21.30: Gólok, pontok, másodpercek 21.45: A dél-csehországi gótika - dokumentumfilm (ism.) 22.15: Akrobaták - dokumentumfilm (ism.) II. MŰSOR 10.00: Harctéri napló 19. rész: A második front 20. rész: Párizs felszabadítása 10.35: Nemzetközi junior jégkorongtorna - döntő 11.30: Tátra Kupa síugróverseny 16.25: Erről is, arról is a magazin 17.05: Egy hét a képernyőn 17.25: Bohemians Praha—Sparta Praha labdarúgó ligamérkőzés 20.00: Szakszervezeti érettségi — zenés szórakoztató műsor 21.05: Időszerű események 21.25: Meghal a szerelem - olasz film. OSZTRÁK TV 11.00: Sajtóóra 12.00: Sport (ism.) 12.45: Orientáció (ism.) 14.40: A vakmerő jockey. Amerikai film 16.15: Tükörképek 16.30: Gyermekműsor 17.45: Idősek klubja 18.30: Mi 19.00: Vasárnapi osztrák képek a burgenlandi körzeti stúdióból 19.30: Tv-híradó 1. 19.45: Sport 20.15: Heinz Conrad és barátai. Szórakoztatóműsor 21.50: Panoráma 22.40: Ernst Jüngen 90. születésnapjára 23.40: Hírek II. MŰSOR 9.00: Egy csodaszép vasárnap - Japán film 10.50: Száz mestermű 11.00: Hangverseny sztereóban 12.03: Autósok figyelem - gálaműsor 14.25: A zene európai évére: Lammermoori Lucia — operaközvetítés 16.15: Szlovák kulturális napok 17.00: Csak három ütem - zenei vetélkedő 17.45: Pop-souvenirs 18.30: Szájkosár nélkül 19.30: Tv-híradó 1. 19.45: Jogi esetek 20.15: Gyengéd férfi gyors lábakkal — francia film 21.50: Hírek 21.55: A Denverclan 22.40: Sport 23.50: Hírek