Napló, 1985. május (Veszprém, 41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-02 / 101. szám

Május elseje az alkotó emberek legszebb ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) áfész és a Kisszövetkezet. Szolgáltatóipari A hagyomá­nyokhoz híven az MHSZ-klu­­bok tagjai zárták a felvonulók népes sorát. A majálist a parkerdőben rendezték, ahol bemutatkozott az úttörő fúvószenekar, az Aj­­ka-Padragkút táncegyüttes és a somlószöllősi általános isko­la gyermektánccsoportja. Balatonfüred A legfrissebb sorakozót a nyugdíjasklub tagjai szervez­ték maguknak a balatonfüredi május elsején: már fél kilenc­kor gyülekeztek a dísztribün közelében orgonával díszített táblájuk alatt és a tízkor kez­dődő felvonulásig volt idejük feleleveníteni, az elmúlt évtize­dek májusainak emlékét... Tíz órakor pontban elfoglalta a­­ helyét a dísztribünön a vá­ros vezetése, együtt a nagyobb üzemek és társadalmi szervek képviselőivel. Ott volt a váro­si pártbizottság első titkára, Karli Antal és a városi tanács elnöke, dr. Ádám István is. A felvonulókat Molnár György, a SZOT Központi Is­kolájának igazgatója köszön­tötte, hangsúlyozva, hogy a vá­ros üzemeinek, intézményeinek eredményei különösen indokolt­tá teszik a munka ünneplését. Füreden, mint ével? -óta min­dig, a város iskolásainak lát­ványos,­­szinesz,?óz hangulatú felvonulásá­n nyitotta a sort, majd ezt'követték' zászlókkal, transzparensekkel, szellemes dekorációkkal a település üze­mei, intézményei és a vonzás­­körzet - Csopak, Udvari, Pé­­csely, Zánka — dolgozói. A majális a felvonulás után délután a Siske erdőben, a hagyományos májusi ünnepsé­gek színhelyén folytatódott. A HungarHotels, az áfész, a Badacsonyi Pincegazdaság, a Pannonker, no meg a kiskeres­kedők sátrai várták a jókedvű fürediek ezreit, itt a zöldöve­zetben. Látványosságról, szóra­kozásról is gondoskodtak a szervezők, a kertészeti szakis­­kola színpada adott vidám műsort, volt zene, tánc és szá­mos színes, játékos vetélkedő a gyerekeknek. Balatonalmádi Nem ajándékozott a május strandidőt Balatonalmádinak, mégis a strand volt a május elsejei ünnepségek központja tegnap a nagyközségben. Kora reggel már hangulatos zene ébresztette az üdülőhely lakosságát, a főutak végig fel­lobogózva, szépen dekorálva várták a koradélelőtti gyüleke­zőhelyekre igyekvő felvonuló­kat. A 71-es műút mellett, központban, az állomás épüle­­­te előtt állt a dísztribün, amelyre a felvonulás kezdetén a település állami és pártve­zetése vonult fel, köztük Sza­bó Ferenc, a városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára. kat Az ünnepet és a felvonuló­köszöntő beszédet Tóth Kálmán, a Balatonalmádi Bau­­xitkutató Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára tartotta. A felvonulást a hagyomá­nyok szerint a község iskolásai kezdték, énekszóval, játékos sportgimnasztikával, majd diákok után a vállalatok, szö­­­vetkezetek és intézmények dol­gozói haladtak el a dísztribün előtt. A menet a 71-es útról strand előtti nagypark irányá­­­ba kanyarodott, ahol az ün­neplőket már várta a jókedvű majális mindenféle feltétele: a szervezők jó előre gondos­kodtak kulturális és sportprog­ramokról, és a terület vendég­látós házigazdái kitelepült bü­féivel a hagyományos májusi „zöldvendéglős” eszem-iszom­­ról. Gazdag kínálat volt a nagy számú gyermeknek ügyességi játékokból, és délután a fel­nőttek is bekapcsolódhattak a sportversenyekbe a városi sporttelepen. Pápa Pápán fél nyolckor zenés ébresztővel köszöntötték a vá­ros lakóit. A zsúfolásig megtelt Fő téren felállított tribünön ott volt Rostási József, a megyei párt-vb tagja, a városi párt­­bizottság első titkára, állami és tömegszervezetek, valamint a magyar és a szovjet alaku­latok képviselői. Tíz órakor lépett a mikro­fonhoz dr. Németh Zoltán, a városi tanács elnöke, aki kö­szöntőjében üdvözölte a mun­kában sikereket elért gazdasá­gi egységeket. Méltatta, hogy milyen erőfeszítéseket kellett tenniük azért,­­ hogy­ kitűzött céljaikat valóra válthassák, szólt arról, hogy az MSZMP XIII. kongresszusának határo­zatából milyen feladatok vár­nak még rájuk, melyek a leg­fontosabb teendőik. Beszélt a munka fontosságáról, s szólt a békéről is, melyet mindannyi­unknak meg kell védeni. Négyszáz kisdobos tarka se­rege nyitotta meg a felvonulók sorát, őket felsős és középis­kolás társaik követték. Sokak­nak tetszett a 304. számú Ipa­ri Szakmunkásképzősök alkalmi divatbemutatója. Ezután a gyárak, üzemek és intézmények dolgozói léptek el a dísztribün előtt. Fel-felcsat­­tant a taps, amikor a munká­ban élenjárók, kitüntetett gaz­dasági egységek dolgozói je­lentek meg a Fő téren. Közöt­tük volt a húskombinát, a Pá­va Ruhagyár, a textilgyár, a MÁV Pályafenntartási Főnök­ség, a VOLÁN, az állami gaz­daság, a városgazdálkodási vállalat dolgozói is. A város központjában délután térze­nét adott a szovjet fúvószene­kar. A piactéren a cserép- és népművészeti vásár portékái­ból lehetett választani. Sümeg A zászlódíszbe „öltözött” fiatal városunkban már 9 óra­kor megkezdődött, tegnap munka ünnepét köszöntő fel­a vonulás. A vállalatok, üzemek, szövetkezetek, intézmények dol­gozói, s a diákifjúság­­ több ezres tömeg­e köszöntötte a nagy ünnepet, zászlóerdők alatt, transzparensekkel vo­nultak el a buszmegálló előtti téren felállított dísztribünnél. A tribünön a város párt- és tanácsi vezetői, a vállalatok szövetkezetek, intézmények ve­zetői, kitüntetett kollektívák képviselői dolgozói, foglal­tak helyet. A felvonulókat dr. Nagy István, a sümegi városi tanács elnöke köszöntötte, majd Kiss Ottó, a városi párt­­ok tagja, a sümegi termelő­­szövetkezet elnöke mondott köszöntő beszédet. Bevezetőül szólt a munkásosztály ünnepé­nek történetéről, s történelmi jelentőségéről, majd a felsza­badulás utáni alkotómunka eredményeit méltatta. Kitért felszabadulásunk 40. évfordu­lójának korszakos jelentőségé­re, amikor­­ hazánkban a mun­­kásosztály, s a vele szövetsé­ges parasztság először vehette kezébe az ország és saját sor­sának irányítását. Méltatta pártunk XIII. kongresszusának nagy munkáját és jövőt meg­határozó állásfoglalásait, vé­gül a munkásság legnagyobb ünnepét éltetve fejezte be kö­szöntő beszédét. A felvonulást követően, 10 órakor a művelődési házban a nemrég alakult gyermektánc­csoport első fellépésére került sor. (A gyermekek ruháit -50 darabot — erre az alkalomra készítették a FOLTEX és ruhagyár dolgozói, társadalmi a munkában.) Fellépésüket nagy siker kísérte, majd a pápai Vadvirág táncegyüttes adott műsort, s felléptek a sümegi általános iskolák színjátszó csoportjai is.­­­­Délután sportvetélkedőket rendeztek a városban­. Tapolca Régi hagyomány már, hogy a város határában lévő Feszen­­kó parkerdőben rendezik meg minden évben a munka ünne­pét köszöntő majálist. Már a kora reggeli órákban megkez­dődött a „népvándorlás" (ki kocsival, ki gyalogszerrel ér­kezett), s a festői környezet­ben, az erdők övezte Viszló­­patak völgyében százak és százak élvezték a vidám majá­list. Nagy volt a forgalom a sátraknál, a hintáknál és ring­­liseknél, a lacikonyhák „ontot­ták" a csábító illatokat és fi­nom étkeket, a közeli sport­pályákon pedig „dúlt” a foci­csata. Igazi majálisi hangulat uralkodott a parkerdőben. A munka ünnepét köszöntő nagygyűlést délelőtt 11 óra­kor tartották itt, a parkerdő­ben, amelyen részt vett Szabó Béla, a városi pártbizottság első titkára. A többezres tö­­­meget Lesz Ferenc, a városi pártbizottság titkára köszön­tötte, majd Vizeli László, a városi párt-vb tagja, a KÖSZIG műszerésze mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett a régi május elsejékre, a munkásosz­tály történelmi harcaira, majd a munkásemberekről, az al­kotó munkáról szólt dicsérő, elismerő szavakkal. Ezt köve­tően az ország felszabadulá­sának jelentőségét, s a szo­­cilaista építőmunka eredmé­nyeit méltatta, hangsúlyozva, hogy „társadalmi rendünk alapja a munka”, melyet al­kotmányunk is rögzít. Végeze­tül az emberi békevágyról, a dolgozó milliók alkotó-építő készségéről szólt. Ezt követően köszöntötték termelésben kiváló eredménye­a­ket elért tapolcai vállalato­kat, szövetkezeteket, erdészete­ket, intézményeket és szocia­lista brigádokat. A nagygyűlés után tovább a tartott a jó hangulatú majális, színpadon táncegyüttesek, zenekarok, kultúrcsoportok lép­tek fel, s vidám vetélkedők zajlottak. Várpalota A dolgozók nagy ünnepén fúvószene hangjaira ébredt a szocialista munkásváros, Vár­palota­ pontjairól A város különböző különbuszok szállí­tották a mintegy 15 ezer fel­vonulót, akiket az erős szél, a szemetelő eső sem riasztott el attól, hogy a cseri parkerdőbe jöjjenek, méltóképpen megün­nepelni május elsejét. A ha­gyományokhoz híven iskolák, sportolók kezdték a felvonu­lást, majd az ipari üzemek színes kavalkádja következett. A Péti Nitrogénművek, Veszprémi Szénbányák várp­­a­lotai üzemei, a kiváló címet szerzett Inotai Alumíniumkohó, majd a Jó Szerencsét Mező­­gazdasági Termelőszövetkezet kollektívája. November 7. Hő­erőmű, vegyesipari szövetkezet, a földtani kutatók, tanács, egészségügy, városgazdálko­dás, a NITROIL, Bakony Mű­vek helyi üzeme, VOR, VO­LÁN, MÁV, posta, munkásszö­vetkezet, Pannonker, kenyér­gyár, Komfort, vendéglátósok, a Bakonygaszt, sárszentmi­­hályi gazdaság, Ferrokémia, CEL­TEX, ruházati szövetkezet, OTP, Állami Biztosító, lengyel bányászok, szovjet zenészek színesítették a felvonulók so­rát. A szovjet zenészek pat­togó fúvószenéje mellett a Zugor zenekar beatritmusai, a fehérvári Alba Regia Tánc­­együttes néptánca jelentette a kulturális programot. A keres­kedelmi, vendéglátóipari egy­ségek az ünneplők ellátásáról gondoskodtak. A bizonytalan időjárás ellenére valódi majá­lishangulat alakult ki délután­ra, ahol családias, igazi öröm­teli, békés, boldog május el­sejét ünnepelhetett Várpalota szép számú felvonulóserege. Zirc Zircen 9 órakor kezdődött az ünnepi felvonulás. Az ün­nepség résztvevői a Deák Fe­renc utcából indultak, s Rákóczi térre érkeztek, elha­a­ladva a tanács nagytermének erkélye előtt, ahol helyet fog­laltak a város politikai, álla­mi és gazdasági vezetői, kö­zöttük Bokodi Árpád, a váro­si pártbizottság első titkára és Kis László, a városi tanács el­nöke. A felvonulók között ott voltak a dudari bányászok, az általános és középiskolások, az első alkalommal Kiváló gyár címet elnyert MEZŐGÉP Vál­lalat, az elismerő oklevél tu­lajdonosa, a Bakony Művek dudari gyáregysége, a Kiváló szövetkezet címet elnyert zir­ci áfész, a Bakony Termelőszö­vetkezet, a Kiváló erdészeti cím tulajdonosa, az MN zir­ci erdészete dolgozói. A Rákóczi téren a nagygyű­lésen Kőmíves Gyula, a duda­ri bánya szakszervezeti bizott­ságának titkára emlékezett meg az első május elsejéről, méltatta a 95 évvel ezelőtt tör­ténteket. A munka értékmérő, mondotta, kijelöli az ember helyét a többi között. Ezután a téren fellépett a borzavári népdalkör, a csetényi citera­­zenekar, valamint Jásd és Du­dar művészeti csoportja. Dél­után lépett pályára a Zirc­­dudari Bányász is a területi válogatott labdarúgócsapata. A tapolcaiak A hőerőmű dolgozói az ajkai felvonuláson Az MHSZ pápai modellezői is ott voltak az ünneplői között Sümegiek A Kiváló Gyár címet elnyert MEZŐGÉP Vállalat dolgozói a A várpalotai bányászok ünnepi felvonulása zirci felvonuláson is sikert arattak Balatonfürediek a siskei majálison NAPLÓ - 1985. május 2., csütörtök - ^

Next