Napló, 1985. május (Veszprém, 41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-10 / 108. szám
Péntek, május 10. Armin A NAP KÉL 5.40 - NYUGSZIK 20.08 ÓRAKOR A HOLD KÉL 1.45 - NYUGSZIK 9.57 ÓRAKOR Ma ügyeletes újságíró: GYŐRI VARGA GYÖRGY Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 8 és 17 óra között a 13-250-es telefonon, valamint a 32-355-ös telexszámon, 17 és 20 óra között a 12-629-es telefonon. Időjárás Meleg nappal Előrejelzés az ország területére ma estig, keleten - főként eleinte - gyakorta lesz borult az ég, ismétlődő eső várható. Az ország nagyobb részén csak időnként növekszik meg a felhőzet, több-kevesebb napsütés várható, szórványos záporeső valószínű. A déli, délnyugati, majd északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-11 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19—24 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: változóan felhős idő ismétlődő záporokkal. Meleg marad az idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8, 13 fok között várható, legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/napi) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. A PETŐFI SZÍNHÁZ MŰSORA ÉS Ma, este 7 órakor, ÚRNŐ KOMORNA, Veszprém, MMK, Tánczos Tibor bérlet. Értesítjük az érdekelteket, hogy a Kállai Éva Gimnázium és Egészségügyi Szakiskola végzős növendékeinek ballagási ünnepsége 1985. május 10-én, 16 órakor lesz. A hibás szervezésért elnézést kérünk. Feszültség alá helyeztük a Gyulafirátót ÉK-i határában kiépített 35 000 V-os hálózatot és transzformátorállomást. A vezeték érintése életveszélyes! ÉDÁSZ üzemigazgatósága Veszprém Írt i •■■■■»■■■ i ■aaaataaaaá^ jLaae^ i i aaaaa ^autni «aacaacaaBBaaaaaaaaacaaaBaBaaaaaeBaaacaaaaaaaaaaaaaaaaBal SBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBaaBBBai BBasBBaBasaBBaaaBSBBaaaaaBaaaaBBaaaBssaaBaaBaaaai-----aaai BBaaaaaaaaaaBaaaaaaaaaeaaaaaaaaaaaaBaaaaaaaBaasaL- aaaa ■•»••••■■»••«■ti-----iaaa»*“-**----'aar--**-'BBBaB*-—'Baan ai tai last ibbbi - a; BS ' <881 ibbbi aaaa iá iái aaaa ai 'I aa aai tasa . mm iá aaaa ai aa iái taaa a taaa iá act aaaa ai j aa > ai taar .a <aaa ta aai aaaa ai m aa • at tot ie> aaa ta aai aaaa \ ai m aa ai t aaa aaa •- aai aaaa ai >■ au aa iaa __ aaa .Mar aaaa at >a aa aat tat taaa 'aa laaaaaaat aa- ai ti ^ ^KrKf KRÓNIKA KRÓNIKA KRÓNIKA Az életigenlő május Végre megérkezett a várva várt májusi meleg, ami az előrejelzések szerint tartósnak ígérkezik. A gyümölcsfák koronás virágba öltöztek, a hölgyek könnyű nyári holmikba vetkőztek. A férfiszívek szaporább dobogásba kezdtek. A frontérzékenyek nehezebben lélegeznek, a fejfájások többet panaszkodnak. Azért mindenki örül a szép napos időnek. Ha olykor zápor zúdul ránk, sebaj: a májusi eső aranyat ér. A termőföldek növényei nehezen várják az érlelő meleget, mostantól gyors fejlődésnek indulhatnak. Szép hónap a szeptember, az október. Mégis az életigenlő májust szeretem a legjobban. H. G. AZ NSZK-ba UTAZOTT TEGNAP a Veszprémi Szénbányák várpalotai üzeme és a Jó Szerencsét Művelődési Központ Bányászi Béke Kórusa. A 43 tagú kórus május 17-ig vendégszerepel az NSZK-ban, G. Somos Margit karnagy vezényletével. SAKKVERSENYT RENDEZNEK a pápateszéri művelődési házban május 11-én, szombaton, délután 1 órától. Bárki asztalhoz ülhet, hogy szimultán játékban összemérje tudását Solymosi Lászlóval, a Pest megyei sakkszakosztály vezetőjével. A helyszínen megvásárolhatók dedikált könyvei. LENGYELORSZÁG FASIZMUS ELLENI HARCÁRÓL tart előadást ma, délután 3 órakor Balatonfüreden, a nyugdíjasklubban a budapesti Lengyel Kulturális Központ igazgatóhelyettese. A rendezvény első részében a mindennapok békéjéről hangzik el előadás. A KERTBARÁT KOR TAGJAINAK rendeztek előadást tegnap, május 9-én, délután 6 órakor Padragkúton, a Bányász Művelődési Házban. A talajtani ismereteken kívül a résztvevők filmvetítéssel egybekötött előadáson, arról is tájékoztatást kaptak, hogy melyik gyümölcsfajtát és zöldségfélét lehet kedvező erdményekkel termelni. FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMON vesz részt a megyei KISZ-bizottság bakonyoszlopi táborában 40 veszprémi és 15 zirci KISZ-alapszervezeti titkár és propagandista. A május 2-től 14-ig tartó felkészítés ideje alatt a városi pártbizottságok és a megyei KISZ-bizottság munkatársai tartanak előadásokat. A fiatalok szabad idejükben színes kulturális és sportprogramokon vehetnek részt. TÖBB MINT EZER MÉTER vágatot készített január 1-től május 1-ig a Veszprémi Szénbányák ajkai szénmedencéjében a 9-es feltáró brigád. Az Ármin-aknai Gyula-mezőben dolgozó, Höch Vencel vezette szocialista előváró-feltáró brigád az 1008 méter vágatot egy AM–50-es típusú géppel végezte el. ÚJABB KOMMUNISTA MŰSZAKOT TART szombaton, május 11-én, Veszprémi Szénbányák várpaalotai gépüzemének kollektívája. (Az előzőt, amelyen 270 dolgozó vett részt, május 4- én rendezték.) A műszakon ismét az angol Dowty cég megrendelésére készülő export páncélbiztosító pajzsokat gyártják elsősorban. Visszaáll a régi forgalmi rend a Kádártai és a Hold utcában A veszprémi városi tanács műszaki osztályától kaptak tájékoztatást, miszerint csütörtökön, május 9-én 0 órától visszaállt a régi forgalmi rend a Kádártai és a Hold utcában. Kérik a gépjárművezetőket, hogy figyeljék a közlekedési táblákat. Azok pontos útbaigazítást adnak a csütörtökre virradóra visszaállított közlekedési helyzetről. Különösen fontos, hogy az egyirányú utcákban tartsák be az előírásokat. A STOP-tábláknál pedig — ne feledjék — kötelező a megállás! Azt is elmondották a műszaki osztályon, hogy ezekben az utcákban a VOLÁN-autóbuszok is a korábbi rendnek megfelelően közlekednek. Hol töltsük a hétvégét? Kedves olvasónk! A jövőben péntekenként, lapunk 8. oldalán jelentkezünk a Hol töltsük a hétvégét? rovatunkkal. Célunk, felhívni a figyelmet megyénk egy-egy szép vidékére, kirándulóhelyére, nevezetességeire. Programot ajánlunk a hétvége, — szombat és vasárnap kellemes eltöltéséhez. Egyben kérjük, hogy túrajavaslatokkal, írásaikkal gazdagítsák rovatunkat. Hívják fel a figyelmet to megye szép, kellemes tájaira. Farkasgyepű és környéke Egyik szép tája a Bakonynak Farkasgyepű szubalpin klímájú település, ezért is került ide még 1928-ban a tüdőszanatórium. A Nimród kisvendéglő előtt parkoló várja a gépkocsival érkezőket, hogy azután innen keressék fel a kirándulóhelyeket. Eljuthatnak a közeli erdei tóhoz, melyet a Balaton-felvidéki Fafeldolgozó- és Erdőgazdaság gondoz. Felkereshetik kissé távolabb a Csorgó-kutat, a báránytilosi nyiladékot. A Szamár-hegy vidéke is kellemes kirándulást biztosít, akárcsak a Németbánya felőli részen a Szállás-tető, a katonasírokkal és ha már erre járnak, felkereshetik a Papkutat, a Pénzlik-barlangot. Farkasgyepűről bármerre is indulnak el gyalogosan, húszhuszonöt perces sétával újabb és újabb festői helyeket találhatnak, ahol megpihenhetnek és gyönyörködhetnek a tájban. Túrakínálat Május 11 -én, szombaton a fűzfői Nitrokémia természetjáró szakosztálya túrát szervez. Az útvonal: Badacsonyörs—salföldi kolostorrom-Tóti-hegy- Badacsonytomaj. A túrázók a balatonfűzfői vasútállomáson 6 órakor találkoznak. Túravezető: Kiss Imréné. Megkezdődött az angolnahalászat Siófokon. A Balaton tavaszi csapolása miatt megnyitott zsilipekhez kitett angolnacsapdákat naponta többször ürítik, és az elmúlt két hét alatt már 12 vagon angolnát emeltek ki. Az ízletes húsú hal zöme azonnal exportra kerül. FELHÍVÁS A Magyar Nemzeti Galéria 1985. szeptemberében Schönberger Armand-kamarakiállítást rendez. Kérik mindazokat, akik kölcsönzéssel tudnák a munkát segíteni, jelentkezzenek a 160- 100/481-es telefonszámon a festészeti osztályon. Május 12-én: VIT-vágta megyei döntője Veszprémben A VIT-vágta megyei döntőjét május 12-én vasárnap fél 10-től délután 4-ig rendezik meg a veszprémi Báthory általános iskolában. A versenyző csapatok mintegy harminc játékból válaszhatnak majd. A legjobbakból 40 tagú csapatot állítanak össze, amely május 18-án a területi döntőn képviseli Veszprém megyét. az állatkert kérése a Rick UieO A veszprémi Kittenberger Kálmán Állatkert vezetősége a lakosság segítségét kéri. Tegnap reggel ugyanis megszökött Gypszi, a rövid szőrű, magyar vizsla kan. Ismertetőjele: nyakörvet visel és a bal fülében 12 666-os számot. Utoljára tegnap délelőtt 9 órakor a Bajcsy-Zsilinszky út közepén látták, az ÉDÁSZ székháza felé haladva egy tacskóval. Az állatkert vezetősége kéri a lakosság segítségét. Az értesítéseket a 12-268-as telefonszámon várja. Gypszinek ugyanis május 12-én, vasárnap egy nemzetközi kutyakiállításon kell részt vennie. Művészeti hetek kezdődnek Pápán Pápán május 13-án hétfőn kezdődnek a hagyományos művészeti hetek. Az ünnepélyes megnyitót 16 órakor rendezik meg a Várkastély udvarán. Megnyitó beszédet dr. Németh Zoltán tanácselnök mond. A rendezvényt amatőr együttesek (tánccsoport, énekkar, zenekar) fellépései színesítik. 17 órakor a Várkastély kiállítótermeiben Kurucz D. István festőművész tárlatát nyitják meg. Értesítjük Veszprém város lakosságát, hogy május 11-én (szombaton), Veszprém, Munkácsy u. (a lakótelepet nem érinti), Dobi I. u., Budapest u. (Diófa úttól a megkerülőút felé eső szakaszon), Felszabadulás u. által bezárt területen (a Felszabadulás utat csak a Petőfi utcától a Munkácsy útig érinti), valamint a Viola u. (Budapest úttól a Mikszáth K. útig), Bartók B. u., Balaton u., Ady E. u., Szilfa u. és Csillag utcákban 7 órától 13 óráig áramszünet Észak-dunántúli Áramszolgáltató V. veszprémi kirendeltsége. Értesítjük Aszófő és Tihany község lakóit, hogy május 13- án 8.00-15.00 óráig Aszófő község, Tihany Gödrös, Diós, Óvár, Fürdőtelep egész területén, valamint Tihany község területén részlegesen, május 14- én 8.00—15.00 óráig Tihany Halásztelep, Kopaszhegy, Rév környéke, község, és Cser hegy területén részlegesen, május 15-én 8.00—14.00 óráig Tihany Cser-hegy, Sajkod területén áramszünet ÉDÁSZ-kirendeltség, Balatonfüred. A Pápa és Vidéke Áfész a közeljövőben Pápán, a Fő téren megnyíló gyógynövényszaküzletének vezetésére és helyettes munkakörének betöltésére pályázatot hirdet Feltételek: gyógyszerészi oklevél, vagy gyógyszertári asszisztensi oklevél, vagy drogista mesterlevél bemutatása. Pályázatokat az áfész címére kell eljuttatni. Érdeklődni a személyzeti vezetőnél. Pápa, Fő tér 4. A Veszprémi Építőipari Szövetkezet május 13-14- én, 9-15 óráig közületek és magánszemélyek részére a kádártai fő raktárában börzenapokat tart Elfekvő építési alapanyagok, asztalos, villanyszerelési, festék, víz-, központi fűtés, valamint lakatos és tüzeléstechnikai alkatrészek. Ezenkívül értékesítenek egyes kéziszerviámókat, 1 db ADK—70 IFA autódarut, 1*db ROBOTRON 1372 típusú adatrögzítő gépet, és POLSKI, ZAPOROZSEC, MOSZKVICS, SKODA MB személygépkocsikhoz karosszériaelemeket. Közületek, üdülők, napközi otthonok részére vásárlásra vagy kölcsönzésre kedvezményes áron ágyneműgarnitúrát ajánlunk Veszprém megyei Patyolat Vállalat Érdeklődni lehet a vállalat raktárvezetőjénél Veszprém, Vörösoktóber u. 99. MPLŰ Az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: ERDÉLYI GYÖRGY. Főszerkesztő-helyettes: KOVÁCS JÓZSEF. Napló szerkesztőség, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf.: 161. 8201. Telex: 32-355. Telefonszámaink: Szerkesztőségi alközpont (ugyanitt információ- és hirdetésfelvétel, panaszügyek: 12-339, 13-138, 13-250, 13-251, 13-252. Főszerkesztő, főszerkesztő-helyettes, titkárság: 11-255. Ügyeletes szerkesztő: 12-649. Sportrovat: 11-244. Esti szerkesztés: 12-629. Kiadja a Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf.: 161. 8201. Felelős kiadó: DOMJÁN GÁBOR igazgató. Telefonszáma: 11-245. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft, egy évre 516 Ft. PANNON Nyomda, Veszprém. Felelős vezető: DANÓCZY BALÁZS igazgató, telefon: 12-139. Telefonközpont: 11-446, 12-673, 12-724, 12-733. Telex: 32-619. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 25 061. ISSN: 0133—2104