Napló, 1986. szeptember (Veszprém, 42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-17 / 219. szám
Képvadászok Philip Larkin, a kitűnő költő írta: „Semmi s minden bárhol történhetik". Hasonló szellemben dolgozott a Képvadászok című új magyar film népes alkotógárdája: Farkas István és Szekér András novellista, Kern András és Verebes István írói konzultáns, valamint Szurdi András és Szurdi Miklós forgatókönyvírórendező — hogy csak a mű kiagyalóit említsem. Ha már nálunk történt — méghozzá szemtelen könnyedséggel az évszázad képrablása, miért ne lehetne ebből kiindulva egy abszurd mesét fabrikálni, amely csak motívumként használja a nevezetes lopást - és sokkal inkább szól sajátos hangnemében az emberi viszonyokról? Így aztán nem krimi, hanem vígjáték kerekedett történetből, poénok fedte meg lankolikus, kesernyés tónusokkal. Tragikus vígjáték avagy komikus tragédia. Három betörő, Richter, Gál és Bakos valóban ellopja a múzeumból a képeket, de mire indulni akarnak, kocsijuk kerekeit kiszerelik. És ettől kezdve sok minden nem úgy történik, miként szokott, vagy ahogy kellene. „Sokan vagytok” — jön az utasítás az ismeretlen főnöktől, és ettől kezdve Bakos hullaként, egy bőröndben tart velük. Legalábbis, míg el nem cserélik a képeket tartalmazó bőrönddel együtt. A meglehetősen kusza cselekmény is a szűnni nem akaró bőröndcserék körül szerveződik. Richter és Gál becsületére legyen mondva, a képek állandóan kicsúsznak a kezükből, de Bakost hűségesen hurcolják magukkal. Végül aztán a két botcsinálta gengszter is kofferben találja magát - becsomagolva együtt a kis csapat. .. Ha a puszta cselekményt próbáljuk mereven figyelni, a szereplőkkel együtt mi is mellékvágányra futunk. Megítélésem szerint ugyanis az alkotók csupán annyit akartak kifejezni e meghökkentő formában, nagy költőnk után, szabadon, hogy minden egész eltörött. Mit tehet ilyenkor az ember? A részekben turkál, próbál rekonstruálni valamit. Vizsgálja a kötéseket, az emberi kapcsolatokat, amik még megtarthatnák a dolgokat. A két jó szándékú, ügyefogyott tanár, Lengyel és Varga például még őriz valamit az igaz emberségből, még akkor is, ha ehhez kötőerőként kell egy nő, Annamária, egyikük jelenlegi, másikuk volt felesége. Akinek a kívánságára mosolyogva verik agyon egymást. Richter és Gál kapcsolatában Bakos a kapocs, s az ügy, amire, kényszerből szövetkeztek. Kulcsjelenet kíván lenni: adóvevőiket próbálva egymás mellett is alig hallják egymást — és végképp nem értik. A többiek pedig teljesen gyanútlanul mennek el a nagy kincs mellett, huszadrangú dolognak tulajdonítva nagyobb jelentőséget. Értékzavar, közöny, kificamodott identitástudat - megtalálható valamennyi kórkép, amiről a kor szól. Csak éppen nem ártott volna határozottabb elképzelések jegyében rendet szerkeszteni az anyagba. Mert így nem lehet igazán jó film a Képvadászok - csupán egy életérzésből származó ötletek laza, néhol öncélú gyűjteménye. Emlékezetes részleteit elsősorban a színészek: Kern András, Andorai Péter, Hallási Frigyes, Gáspár Sándor és a többiek játékának köszönheti. Kern András halálosan komoly, abszurd humora egyenesen felülmúlhatatlan. Utánozhatatlan gesztusokkal képes sejtelmes jelentéssé formálni a semmit is. S hogy stílusos legyek: már ez is valami. Bezzeg János Általános iskolai tantervi korrekció A tanév végéig folyamatosan megjelennek az általános iskolai tantárgyakhoz készült korrekciós tantervek, illetve útmutatók. Az új dokumentumokat elsőként az 1987—88-as tanévtől használják majd a pedagógusok, s így lehetőség nyílik arra, hogy időben megismerkedhessenek a tananyag szerkezetét és - egyes esetekben - tartalmát javító, módosító változtatásokkal. Csorna Gyula, az Országos Pedagógiai Intézet Általános Tananyag- és Tantervfejlesztési Igazgatóságának igazgatója az MTI munkatársának elmondta: az immár több esztendeje megkezdődött tananyag- és tantervfejlesztési munkálatok célja, hogy csökkentse a tanulók túlterheltségét, egyenletessé tegye a gyerekek és a tanárok ismeretfeldolgozó munkáját, s ezáltal mód nyíljon a diákok képességeinek és készségeinek a mainál hatékonyabb és differenciáltabb kialakítására. A tapasztalatok szerint ugyanis az 1978-ban bevezetett tantervek esetenként nemcsak terjedelmükben túlméretezettek, hanem a kelleténél elvontabbak, s gyakran nincsenek összhangban a tanulók életkori sajátosságaival. Szükségessé tette a korrekciót az ótal Más is az ötnapos tanítási hétre: az eredetileg hat napra tervezett tananyagot csupán a napi óraszámok növelésével ugyanis nem lehet maradéktalanul feldolgozni. A tantervi korrekcióhoz természetesen kapcsolódik a tananyag tartalmának korszerűsítése is, így például egyes esetekben a tudományágak új eredményeinek integrálása, az új pedagógiai módszertani ismeretek beépítése. A tantervi, tantárgyi változásokhoz bizonyos esetekben szükség lesz majd a tankönyvek és egyéb segédletek nagyobb mértékű átalakítására: az útmutatók azt is jelzik, hogy mely tantárgyakban lesznek új, illetve módosított tankönyvek. Ezt a munkát egyébként az Országos Tantervi és Tankönyvi Tanács segítségével az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyv Kiadó együttesen végzi el. A tervek szerint már az idén tanulmányozhatják a pedagógusok egyebek között az alsó tagozatos matematikaoktatás korrekciós tantervét, illetve útmutatóját. Ez elsősorban olyan változtatásokat rögzít majd, amelyek teljesíthetőbbé teszik a tantárgyi követelményrendszert, valamint jobban segítik a tanulók számolási készségének kialakítását. Ugyancsak még 1986-ban megjelenik az általános iskolai rajztananyag korrekciós útmutatója, 1987 első felében pedig valamennyi alsó és felső tagozatos tantárgyé. Jokesz fotóművészi „botrányai” A fotó, mint művészeti ág, máig sokféle tabutól, előítélettől övezett. Teszem azt, az Új Tükör, a Nők Lapja, a Füles stb. onthatja a - burkoltan, vagy kevésbé kendőzötten — szexuális célzatú fotográfiáit, s ezt többé kevésbé szemrebbenés nélkül fogadja be sajtóforgató emberek többsége. Ugyanakkor a kiállíthatóvá avatott, s ily módon műértékű fotót már sokkal nagyobb szenvedéllyel bírál el a közvetlen valóság vélt vagy valódi erkölcsi normái felől. Mifelénk az az állítás, miszerint a világ és önmagunk belátásának legnagyobb botránya a fotózással kezdődött, sokkal inkább megfelel a közfelfogásnak is, mint a földkerekség több más, vizuálisan edzettebb orzágában. Jokesz Antal fotográfiai megmutatkozásait szívósan az ellen küzdőnek tartom, hogy az emlegetett botrány bármilyen okból végérvényesen megalapozott lehessen. Ő ugyanis még szintén emlegeti a ha jómaga exponálás, a látszólag csípőből vagy igazán véletlenszerű képrögzítés állapotát, folyamatait - nem felelőtlenül kamerázgatja látható - és rajta keresztül láthatatlan létünket - világunkat. Ez akkor is igaz, ha azt vallja egy interjúban: „Én azért fényképezek, mert nem tudom, mi a fényképezés." Alig több mint 34 éve Devecserben születvén, 1974 óta fotografál, tehát ez a kiállítás jelenlegi lakóhelyén, Ajkán, a megtekinthető fotók időzónája szerint életmű-összeállításnak is tekinthető, s azt tanúsítja, amit maga Jokesz is állít, hogy alig több mint egy évtizedes fotózási tevékenysége közben bármilyen irányzathoz sorolták is, számára egyetlen dolog volt igazán fontos: felfedezni a fényképezés titkát, azt a titkot, ami csak az exponálás, a kioldás pillanatában született leletekkel kutatható, s ez közel egyenértékű a látás felfedezésével. Számomra, amikor az itt látható képeket újra átnéztem, a legmeglepőbb az volt, hogy Jokesz Antal fotói mennyire egyformák az irányzatokhoz sorolás sokféleségéhez képest, s mennyire nem hasonlít egyik sem a másikhoz, a rögzített pillanat szituációja szerint. Ilyeneknek tartom többek között Az esetlegesség lehetőségei című felvételeket. Akár, legnagyobb terjedelmű — 24 darabból álló párizsi —, akár többi, hosszabb-rövidebb ciklusát nézegetem, valami olyan állapot kerít a hatalmába, hogy ezek nem is fényképek, a világ a maga mindennapi lenyomatának rögtönzött és vallomásszerű mítoszait mutatja föl egy soha nem látott, mégis unos-untalan bejárt barlang falain árnyképként, amit nem nagy tudású elektronikus, fotooptikus eszközök, hanem maga az őseredeti, barlang előtt először égő tűz vetített oda. Jéghidegek, mégis napforróak, létezés-perzselőek azon felvételei, ahol a botrányt leginkább emlegethetné a gyanútlan vagy túlzottan raffinált befogadó: a Próbafúrás, az ERA, a Sexogram, Az idő aszimmetriája, a Képeltérítés. Valamennyi a képeslapok óvatos pornográfiájának kemény cáfolata. A női test közvetlen ábrázolását éppen csak érintő, vagy azt teljesen nélkülöző, csupán a körülöleléssel, a fény-fény-viszonyokkal, a szituációmaradékkal érzékelhető nagyításai és elmosásai, tudat-kioldásai és tudatkioltásai — mind arra bizonyítékok, hogy kíméletlenül, szinte elvakultan keresi a látvány belső, elveszett értékét a XX. század vége felé, s amíg nem találja, időnként minden bizonnyal maga elé kapja gépét. Ajka közönsége saját polgárának látleleteit láthatja itt szeptember 18-ig, aki itthon és külföldön már sokfelé szerepelt képeivel, kapott elismerést, s végre itt, a városi művelődési központban önálló életmű-bemutatóhoz jutott. Hiszek abban, hogy Jokesz Antal az angyalokkal szövetkezett, vagyis a soha nem láthatót, a képtelent is képes elénk varázsolni. Hogy hol, mikor, hogyan, meddig és kinek, az remélhetően az ő jövő idejű öröklétének ritkán megfogható pillanataiba foglalt. Jokesz fotóművészeti „botrányai" minden bizonnyal belesimulnak a legbékétlenebb tekintetekbe is, ha a meg- és belátást elsősorban saját dolguknak tartják, s nem másokénak, mint véleménybefolyásolókénak. Hiszen valamilyen módon a maga látásmódja szerint minden ember fotográfus, még az is, aki soha életében nem vett a kezébe fényképezőgépet. Ugyanúgy lehet ez, mint a költészettel. Csakhogy a soha nem rögzített képek a létrehozón, mint saját maga befogadóján kívül nem lelvén elsajátítóra, azonnal, vagy legalábbis a létrehozó megszűntével elporladnak. Nagyon vigyázzon hát mindenki saját fényképezőgépére, és lelkéig érő sötétkamrájára! Széki Patka László • r . Hajnalonként állni látszik a sötétség, mintha a harmatba burkolódzó hűvös derengés korlátlan úr lenne a völgyek zugaiban, az erdők mélyén, és a mezők fonnyadt napraforgó- és kukoricatábláin. A gyámoltalanul előbotorkáló pirkadattal a hideg szinte önkényesen cimborázik, s közben örömét leli abban, hogy nyirkossá tehet minden tereptárgyat. Az alattomoskodásra is hajlamos szél különös reggeli tréfával szórakoztatja a legelsőként ébredőket. Hangtalanul fordul a félhomályban még inkább egyforma betontömbök fölött, talán a legközelebbi bakonyi erdőcskéket is átpásztázza, majd láthatatlanul és olyan alacsonyan seprő áramlattal tér vissza, hogy a telepi áruház környékén metsző sustorgással indulnak el a hulladékká lett papírlemezek. A bitumenen heverő falatokat szedegető pipiske látja ennek leghamarabb kárát: valósággal fölborítja az egyik elrohanó törmelék, s a gyors lépegetéshez szokott lábai kétségbeesett kalimpálással igyekeznek vissza az eredeti leálláshoz. Szemben, a kirakatüveg mögött, unatkozó díszhalak tátognak a buborékokkal konzervált vízben, s műfényre kényszerült egzotikus szárnyasok bámulnak kifelé a lassan emelkedő világosságra. Miért ne lenne most itt, az a kackiás bajuszú ottishon hízelkedve doromboló cirmos? Csakhogy a sóvárogva parázsló és kutató macskaszemek ma sem találnak a besurranásra elegendő nyiladékot, elmarad tehát a szépen eltervezett, tollas pecsenyéből álló reggeli. A közeli garázstelep sarkán valaha szebb napokat megélt kátrányoshordó támaszkodik a falnak. Rozsdás bordáin lávát utánzó alvadékfoltok várják sóvárogva a legelsőként odaérő fénysugarakat, amit a lehető legnagyobb hatásfokkal hasznosítanak. Ide rajzolódik egy kanyargó, fényes csík, amelynek a végén hatalmas, barnás övekkel ékes, gömbded házú éticsiga haslába hullámzik. Fenn egyensúlyozik a hordó peremén, s tanácstalan, mert a tapogatói körös-körül észlelik a tartályban tárolt vizet. A saját izzadmányán bámulatosan megtapadó puhatestű tehát most bajban van, hisz a cseppfolyós közeg számára olyan, mint a korcsolyázni nem tudó embernek a jégpálya, vagy az úszás ismérveit elbliccelőknek a mély bányagödrök vize . . . Közben, az elmúlás gondolatával mind gyakrabban foglalkozó Nyár legkitartóbb hívei közt alkotva sorakoznak fel a Nap peremén, és tüzelni kezdenek. A lependékeit hintáztató kőrisfa kinyújtóztatja koronáját, belsejébe engedi a a termésérlelő sugarakat, s mert ügybuzgó, vagy talán szolgalelkű is: sárga és fakózöld színű csíkokra szakadó lombbal készül a trónra lépő évszak köszöntésére (Való igaz: az esztendő harmadik, szezonális kormányzója ugyancsak szeret tobzódni a színek orgiájában ...) A bándi határban csobogó érre gyarapodó Aranyos-patak méltóságteljes előkelőséggel forgatja meg a hátán a Nyár utolsó erdei híreit. Ilyen megkapó névvel könnyen megteheti: ugyan ki merészelne megharagudni a pletykálkodásért?! Az sem zavarja különösképpen, hogy a lapulevelek közül botozó szöszke gyerkőckét, elbámészkodó csetrit — fürge csellét — kiemel habjai közül. A gyalogutat tüsakés szárú, hosszú vacokpelyváktól borzas, erőteljes mácsonyák kísérik. Padlóvázába valók, gondoskodásunkkal néhány oda is kerül. Nem úgy, a katonás merevséggel megfásodó és lekopaszodó bürökszárak: belőlük fúvócsövet fabrikál a visszapillantó emlékezés. Szemben, fává terebélyesedő fekete bodza borul filagóriaként a tiszafáshoz kanyarodó ösvényre. Aszálytól gyötört, kifakult lombja sűrűjében fészek lapul. A világoskék tojáshéjmaradványok bizonyítják: májusban rigófiak cseperedtek benne, s a hajnalokon áradó flóta dicsérte az erdei mindenhatót. . . Az embert rejtő hónap, a szeptember szívélyes vendéglátó, s ügyes szervező: átrendezi a rétek vadvirágkiállításait, színükért csodáltatja lombos fákat, s az érő gyümölcsöket és a magot rejtő terméseket főszerepre invitálja. A barnagi köves, meghasogatott platón mindez együtt van. A szórtan guggoló galagonyák és vadrózsák között birkanyáj legel. Mozgása, mint a visszajátszott és lelassított filmrészleté. N. István, a juhász, faragott végű botjára támaszkodva, szótlanul szemlélődik. Nem úgy, a puliőssel is rendelkező loboncos, négylábú társa, aki csak a figyelmeztetésre hozza az elvárt magatartást. Látva, hogy a nadrágban járók milyen barátságosan szót értenek, a kutyus is megenyhül, eltűri a simogatást, majd bemutatja a terelés tudományát. Pedig többre hivatott okoskodók is vannak a gyapjas uniformisba bújtatottak között: néhány kecske, és két, a nyakában kölöncöt lógató szamár. Ezek, ha tehetik azonnal megszakítják a birkákkal közös, kényszerű együttlétet, s külön válva, a csipkebokrok legfinomabb hajtásait csipegetik. Feljebb, az egymás nyomvonalába szaladó, poros utak katlanba mélyülő erdei bevágásban folytatódnak, amelynek végénél, a kitáruló völgy közepén forrás csobog: Zádor-kút. Hűsítő vizét vastag sugárban köpi, s felaprózza egy vasrácson, majd sietősen átszalasztja a tündérkerti fahidacskák alatt. A forrásfoglalatot diófa és tatárjuhar lombja őrzi, az emelkedő gazos sűrűségében vörös fagyöngy, azaz zsidócseresznye sárgás liánszára tekereg. A skarlátpiros, felfúvódott terméses csészék elárulói a felnevelő gyökereknek. Talán, csak a kertben felnövő rokonai mentik meg ezt az őszszínező növényt a kipusztulástól. Közel a forrásból képződő patakhoz terebélyes kerti berkenyefa áll, s vigyáz az árnyékába hordott tetőcserepekre. Pirosbarna gyümölcsei bókolóvá teszik az ágait, amelyeket a mozdulatlanul szunnyadó, akácutánzatú levélkék felszakadozó, világoszöld palásttá formálnak. Fenn, a várat rejtő rengeteg felett ölyv köröz, meglódul, siklik, majd szitál, s zuhanva eltűnik a látótérből. Valahogy ekként búcsúzik a délután is: összevonja a mindig elcsatangoló szürke és fekete szénaboglyáit az égen, álcázza a Napot, noszogatja a lustán ténfergő szelet, szétspricceli az estéhez szükséges párásságot, majd egy láthatatlan szemöldökfába bevési a természet kalendáriumának kilencedik hónapját, az őszt hozó SZEPTEMBERT. Báli József SZEPTEMBER Zsidócseresznye. Baliné, Dancsó Irén munkája. NAPLÓ - 1986. szeptember 17., szerda - £