Napló, 1988. június (Veszprém, 44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
Haltnap, június 23-án, csütörtökön a megyei művelődési központ színháztermében 16.30 órától adják a premier versenyfilmeket. Elsőként Méhes György: Volt egyszer egy úrlovas című filmet láthatja a veszprémiközönség. Operatőr: Bíró Miklós. Rendező: Szőnyi G. Sándor. Szereplők: Sunyovszky Szilvia, Flori Piersic (Papp Zoltán), Csomós Mari, Szabó Gyula, Nyertes Zsuzsa, Kiss Jenő, Koncz Gábor, Hámori Ildikó. Bornyi Gabriella dramaturg írta: — A történet az 50-es években játszódik, de napjaink konfliktusai tükröződnek benne. A helyzet ismerős. Az idők során elszürkült házasság,két gyerekké!. Szinte törvényszerű az új szerelem. Hogyan tovább? A gyerekek miatt folytatni a hazugságokkal terhes együttélést, vagy vállalni a bizonytalan, de boldogságot ígérőkapcsolatot? A film főhőse, Orsolya nem tud s képmutató módon élni, elhagyja férjét. A film a döntés következményeit, az asszony kálváriáját mutatja be, sorsában az őszinteséget vállaló ember küzdelmét ábrázolva. 18 órától Réz András-Zimre Péter: Kaland az élet című tévéfilmjét vetítik. Operatőr: Gurbán Miklós. Rendező: Szinetár Gábor. Szereplők: Vlagyimir Sevelkov, Andrej Gavrilov, Farkasinszky Edit, Szalay Kriszta, Bagó Bertalan, Szilágyi Tibor, Temessy Hédi, Kozák László, Szegedi Erika, Andorai Péter. A rendező írta: — „Lerágott csont" már, hogy a mai fiatalok perspektíva nélkül tengődnek. Azokról a fiatalokrólszerettem volna filmet csinálni, akik nem adják fel, nem kábítószerekhez menekülnek,nem céltalanul vegetálnak, hanem így vagy úgy, de megpróbálnak érvényesülni. Ahogy ezek a fiatalok a kiugrás egyedüli lehetőségét látják, az borzasztó. Igaz, meg kell, hogy mondjam, tapasztalataim szerint ez a gondolkodásmód nem kezelhető elszigetelt jelenségként. Persze, ez nem csoda egy olyan társadalomban, amelyben megingott a morális értékrend. 19.40 órától Bertha Bulcsu- Schulze Éva: Labdaálmok című filmet nézhetik meg az érdeklődők. Operatőr: Illés János. Rendező: Mihályfi Imre. Szereplők: Berencsi Attila, Czinkáczi Zsuzsanna, Koltai Róbert, Palásthy Bea, Tordai Teri. Szántó Erika dramaturg írta: — A húszéves Káli Gyula egy Duna menti iktív kikötőből úgy érkezik a fővárosba 1956. nyarán, mint aki végre elérte az óceánt, ahovamindig vágyott. Azzal jelentkezik udvart söpörni egy üzembe, hogy végre megmutassa, mit tud, s mennyit ér. A gyárugyanis pingpongcsapatáról híres, s a fiatall fiú élete igazi tétjének a pattogó fehérlabdát érzi. A kor kedvez neki: az asztalitenisz divatos és „futtatott” sport, s az üzem sportegyesületében egy igazi, nagy edzőegyéniség működik. Káli mindent céljainak rendel alá. Úgy dolgozik a zöld asztal mellett, mintaki az életéért küzd, s valóbanaz élete a tét, hiszenmegszökött környezetét, szerelmét, az imádott Dunát — mindent, ami addigi életét jelentette — maga mögött hagyta. Káli Gyula tehát üti a labdát. Ezt teszi 1956. októberének fegyverropogástól hangos napjaiban is. A történelem hangjait alig veszi észre a labda pattogásától. De lehet-e vakon és magányosan kergetni a célokat,az álmokat? ... ★ Csütörtökön a megyei művelődésiközpont kamaratermében 9.30-tól folytatódnak a Fiatal Művészek Stúdiója (FMS) vetítések. A tévétalálkozó holnapi programja Jelenet a Kaland az élet című filmből. A kép jobb oldalán Szilágyi Tibor, Berencsi Attila, Czinkáczi Zsuzsanna a Labdaálmok című filmben. A normalitás felé A félelemből és a reszketésből táplálkozó hazugságszisztéma igazgatja a világot, amelyben e tévéfilmidőben, 1811-ben az áljogállam Poroszország napóleoni gyarmat, ahol Goethe és Schilller a káosz udvari szépségét hirdeti. Ittmindenaz alkalmiság diadaláé. Akinema behódolt állam félelemprésében élő behódolt állampolgár,annak nincs esélye az életben maradásra. Heinrich von Kleist — született 1777-ben, ősi grófi családban — ez idő szerint kívül van az államon, a goethei Sturm und Drangon, kívül a romantikán és a szentimentalizmuson, kívül van mindenen. Az, amit választ, az egyetlen normtalitás. A szemfényvesztő állami pálya, művészeti karrier — az abnormalitás -nem falja föl. Amikor a behódolt porosz állam atúlélésben bízva fejet hajt Napóleon előtt, Kleist a tett és szó egységével tiltakozik aforradalmárból lett inkvizitor, diktátor ellen. Kleist, korábbiművének hőséhez, Kohlhaas -Michaelhez hasonlóan, helyre akarja állítani az igazságot. Ebben a világban. Ahol mi a normális: ,,a megalázkodás, a vállaik közé húzott fej”. Kleist, a világ számára a megháborodott ember, akia realitás körén kívül van. Az állam,a Világ öngyilkos halált konstruál mérhetetlen igyekezettel annak, aki a hazugságbanélő közösségből kilép. Afilmidő 1811. november 20-a és az azt követő hónapok. Kleist kedvesével ezen az éjszakán ólomlövedékkel a szívében meghal. A kiküldött és az államáltal zsarolt nyomozónak,Grollhammernek az a feladata, hogy bizonyítékokkal igazolja az öngyilkosságot. Grollhammer a nyomozás közben nemcsak Kleist meggyilkolását mutató tényekkel találkozik, hanem az író, költő, drámaíró életével és életművével, amely számára a fellmagasztosodás élményét jelenti. Grollhammer végül síremléket akar állítaniMesterének. Grol lhammer ugyanazon a helyen, ahol Kleist, szívében ólomgolyóval meghal. A „'Marionettbábú” esszéjében azt mondja Kleist, hogy az ember élete súlypontjába ne Értjét helyezze, hanem azigazságot. Ezt az embert többé nem lehet kibillenteni. Normális. Kálmán János rendező élete első filmjea normalitás helyreállíthatatlanságáról szól. A normalitás helyreállítható — a többit pedig igazán jól tudja Kálmán János. Kőszegi Lajos Az biztos, hogy három vidám fickó van Magyarországon. Több, azt hiszem nincs is. Gáspár Sándor, Dörner György, Bán János, ha egy kicsit elengedikmagukat, megszakadunk a röhögéstől. Abudapesti Katona József Színház rajongói, (és akik nem azok, azok is) kötelezve vannak,hogy a három varázslatos férfiút örökké együtt emlegessék a Stílusgyakorlatok című darab miatt. Úgylátszik ettől aközös játéktól, ettől a műfajtól, ettől a megszólalástólnem szabadulnak már. Ésne is szabaduljanak,mert egyszerűen „állati". A zsargon használatára feljogosít a film, amit hétfőn délután láttam (Mami blú) és a közönség azonnali reagálása. Három pesti figura a mélyrétegekből, együtt próbál elkölteni egymillió dollárt a város sokadosztályú kocsmáiban, autóival, lányaival. Már éppen kezdenek aggódni, hogy napi MAMI BLU negyvendolláros fogyasztással még nyolcvanéves korukban is a Vidám Parkibankell lenniük, amikor szerencsére megérkezik a dohány tulajdonosa, és ezzel egykis élet költözik közéjük. Illetve, hülyeségeket beszélek, a halál költözik, de egyelőre csak egy haveriba, aki tévedés áldozata. Az is egy megoldás, hogy a Stukkerosok a felügyelőt vigyék el,v úgyis útban van. A cirkusz és Karolák - az isteninimfa a manézsból — is nyújthat menedéket, meg aztán ott lehet nyomni a „vakért”. Baromi dolgok történnek, a legvalószínűtlenebb az,hogy a nehéz, kemény idők nyomasztó emlékétől szabadulni nem tudó apuka vidéken, véletlen lelövi ezeket az átok, sótlannyugati bunyósokat. Magyarországon így esik meg a bérgyilkosság, a kinyírás. A film eposzjellegű, a történet bárhol kezdhető, bárhol ki lehet lépni belőle. Magába olvasztja az olasz filmek harsányságát, a cseh filmek bájos valószínűtlenségét, és a magyar valóság képtelenségeit. Mégis eredeti, ami a szerzők életkorában, szemében, életében szavatolódik. Nagyon fiatal rendező és forgatókönyvíró mókázott velünk. Mégis olyan jól tudták, hogy mi a hatásos, mi az ami visszájára fordítható, hogy szabad kiesni a filmből, és hol kell bennünket beemelni. "Mondhatnám azt is, hogy a három színész improvizálása tette teljessé a hangulatot, de inkább azt mondom, hogy akönnyed azonosulás. Fantasztikus pasasok. Rondák, mint a pusztulat, de ha például Dörner kiköpi a szotyolát, hörög a közönség az ájulattól. Olcsó lenne? Nem hiszem. A történet valóságba kívánkozó filozófiája talán még túlságosan is nehéz. A könnyű lebegtetés csak a tömeget manipulálja,nem a súlyt. Csak már lenne könnyű nekünk. A. H. Zs. Minden ragyog, csodálatosak a (bad)gasteidi helyszínek, szolidan kopottas Asztalos Aurél szegényes szülőháza is. Kitűnő a magyar szinkron (erre őfelsége, a herceg, lévén lengyel színész, Jan Machulski — úgy tudom, játszott már nálunk —, s szeretője, Juli. Viola Schweizer egyformán „rászorul"). Vukári György kétszólamú zenéje jól értelmez. Egyszóvalminden adott ahhoz, hogy majdnem a rendes műsoridőben, vacsora után bárkinek kellemes estét szerezzen, s okulhassonis belőle: úri huncutságban csak még huncutabbként ártsuk magunkat. Endrei Judit,a háziasszony is okul talán, mert amikor a mű alkotói vezérkarát a megyei művelődési központ színpadára kérte, Mácsai Páltól - az újságírót különben hitelesen alakító főszereplőtől - elnézést kért amiatt, hogy kellően ellenszenvesre sikerítette megformálandó szerepét, s azzal a szólással élt kérdéseit megelőzően, ,,hogy nem akarjuk ám ezzel a minősítéssel lehúzni róla a vizes lepedőt”... Kedves Endrei Judit, én sem akartam önt leleplezni, mivel rokonszenves tévébemondóim, műsorvezetőim közé tartozik, de O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című könyvének (2.kiadás, 1976.) 433. oldalán meglelheti e szólás hagyományosan helyes használatát: „Ráhúzza (ráteríti v. ráborítja) valakire a vizes lepedőt.” Azt már csak nyílt színen, őszintén bevallott zavarának tudom be, hogy a tévéfilm dramaturgjának, az annyira azért nem ismeretlen Aczél Jánosnak külön bemutatkozott — nem sokkal színpadra kérése után —, bevallván, hogy még nem találkozott vele,nem ismeri, noha arra ugyancsak hivatkozott, miszerint a filmet másodszor látta. Aczél Jánosnak láthatóan ez nem hízelgett túlságosan, mert a bemutatkozó kézfogást követően rögvest egy szellemes riposzttal élt, csak azt ne kérdezze meg, hogy miis az a dramaturg .. . Fenyegetően hangzó, idegen kifejezés, s aki az idegen szavak és kifejezések szótárát fellapozza, sem lesz sokkal okosabb, mert „a művek esetleges átdolgozásával, vagy a filmforgatókönyvének felülvizsgálatával” megbélyegzett szakember meglehetősen barbár valakinek tűnhet. Nemhiába toldotta meg Aczél János a saját válaszával: azt felelném, hogy nem tudom. Majdmegeresztett a mű filmre vitelének értelméről néhány szerény, bölcs mondatot. Különben az osztrák-magyar koprodukcióban létrejött alkotás egy-két részletétől eltekintve igazán élvezhető. Endrei Judittól meg én hadd kérjek elnézést, hogy bakiját a bemutató és az utána következett beszélgetés ürügyén megszellőztettem, de nem tehetek másképp . .. Patkó László Lehúzhatjuk-e Mácsai Pálról a vizes lepedőt? Találkozó a tévével Rendkívüli adásnap. csak imagunk miatt. Persze, én sem piszkálódom, ennyi igazán megjár. A Magyar Televíziósnak. No, meg éppen itt nem eshetnek imalíciózus vélemények, nekünk veszprémieknek hivatalból is szívügyünk a tévé így június vége táján. Meg kelljegyezni, hogy először tapasztalván meg az összesen eglelt tévésvilág vibráló hangulatát, úgy éreztem,nem olyan nagy baj, hogy amegyei művelődési központszínházterme nem nagyobb. Már az első napon elvesztünkvolna benne. Pedig ott csodálhattuk, majdhogynem a rajongók szemével a színészeket, színé síneket, az izgalmaskülsejükkel, az igazi nagy újságírókat, akiknek itthontájt mi csak szerény-halvány alteregói vagyunk ugye. És ez utóbbiakközött a déli Érdi Sándort, és a tanárnőskomoly Szegvári Katalint. -Este pedig azon törtük a fejünket, hogy „ez ténylegéppenmost ül ott Pesten, és most nem is tudom, te emlékszel, ez a ruha volt rajta délután a büfében, amikor az egyik rendezővel beszélgetett? Tudod, amikor láttuk, hogy éppen úgy viseli a mások nagyságát, vélelmezett-megtapasztalt nagyságát, mint ahogy mi szoktuk. Hogy őt is mások kell, naggyá tegyék, mint minket!” Hát igen, a Stúdió ’88 műsorideje alatt nem a riportok kötöttek le. Inkább a közelség. Mert az ahelyzetvizsgálat, amelyet a műsor a tévétalálkozó ürügyén tartott a valóban neves, sőt, tehetséges tévés rendezőkkel, mintha már untigismerős lett volna. Megint a méltánytalanság, megint a mellőzöttség, megint aművészi egzisztencia, megint az alkotások presztízse megint a pénz, a milliók, hogy kevés, kevés és kevés. He jól emlékszem, talán épp a Stúdió és talán épp Szegvári Katalin kezdett néhány évvel ezelőtt makacsul az anyagi körülményekről beszélni kulturális szekunderközvettítőmagazinokban. Most nem tudja abbahagyni. Minden érthető természetesen. Zsurzs Éva öregasszonyos kesergése, Fehér György kényszerű rátartiságor. Esztergályos Károly megejtő egyszerűsége a gondjaival szembenállva; a szimpatikus és nem szimpatikus megnyilvánulások. De azért csak panasznap ez már megint. Vállalom a véleményemmel szembeni álásfoglalásokat; nem elemzés ez így, hanem sajnáltatás. Más a nézőpontom,természetesen, ölök a mi kis nézőterünkön, és magamis illúzióra várok, elvarázsolásra, de legalább a boszorkányra a meséből. S, lám, hanem jön, magam válok boszorkánnyá. Látom, hogy vágyamat az illúzióra megértik, a történet és bennük aszavak szeretnének elhódítani. Hát akkor Szegvári Katalin búsuló hűvössége ne shűlsön le! Legalább ez alatt a Pár Nap alatt. Titokban. Arany Horváth Zsuzsa Film Tamási Áron novellájából Csütörtökön: ősbemutató Fűzfőgyártelepen A csütörtöki nap kihelyezett ősbemutatóját Fűzfőgyártelepen, a művelődési házban rendezik meg. Tamási Áron: Gyökér és vadvirág című novellájából Kányádi Sándor erdélyi magyar költő készített forgatókönyvet. Operatőr: Illés János. Rendező: Bohák György. Szereplők: Zenthe Ferenc, Kubik Anna, Bubik István, Horváth Sándor, Rudolf Péter, Funtek Frigyes. Zahora Andrea dramaturg írta: — Farkaslaka—Kolozsvár— Budapest, a számtalanszor megtett út cikázásai, s egy amerikai kitérő jelzik Tamási Áron nyugtalan otthonkeresését. Kiszakadt, el akart szakadni a szülőföld szorításából, de lelkétől, újra és újra felidézte alakjaikat, újra teremtette ködbetűnő figurájukat. Éleitől fogva, utolsóleheltetéig Farkas laka írója maradt. Élete utolsó komor szépségűnovellája a Gyökér és vadvirág is a szülőföld legendás szépségű tájaira vezet. Az 1960-as években járunk. Bajkó Tima unokájával, az érzékeny lelkű, büszke Télivel él együtt, magasan a falu felett, egyhavasi -rétközepén. Nehéz,szűkölködő életüket csakbensőséges, meleg emberi kapcsolatuk, egymás iránti szeretetük teszi elviselhetővé. Az öregember tragikus halála azonban változást hoz a szány életébe .... Tamási Áronballadisztikus tömörségű novellája alapján készítették a tévéfilmet. Kubik Anna és Zenthe Ferenc a Gyökér és vadvirág című tévéfilmben. NAPLÓ - 1988. június 22., szerda -