Napló, 1989. június (Veszprém, 45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-20 / 143. szám
Ma 2-es program, 16 óra Peer Gynt rész) Ma, kedden 16 órakor repríz versenybíróiként a 2-es csatornán sugározzák Gaál István Peer Gynt című filmjét, írta: Henrik Ibsen. A második részt szerdán 16 órakor a 2-es programon adják. (Képünkön Jónás Judit és Szakácsi Sándor a Peer Gynt című tévéfilmben.) Az évszázad csütörtökig tart Ez a film tiszta és kíváncsi, és vidám derű, amelybe belopakodik a fájdalom. Zefirelli szépségkultuszával rokon, egy magyar lány és egy montenegrói fiú szerelmének történetét mondja el szelíden. Gyönyörű gyermekek ők a századforduló előestéjén, valahol Közép-Európában, egy annyira remélt jobb kor küszöbén. A háttérben diplomata szüleik a huszadik századra szóló békeszerződést kötik, a képmutatás kifinomult tébolyában. Ami a film mai, múlt évi forgatásáig történt, mindenki ismeri, elmondani felesleges. A huszadik században, a történetben soha még nem volt ilyen könnyű meghalni, mint élni. Mondd, ki akarta, hogy így legyen? Tudomást veszek mindenről, mást nem tehetek. A pornóról, a bestializmus tobzódásáról, a pénz uralmáról, a politikai megváltások halálos taposásáról. A film választott mottóját ugyanúgy nem fogadom el, mert az összetört Széchenyi szavai szellemileg nem érnek fel a film magvához. Azt mondja: „az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett." Az ember élete egy, s nem nyilatkozik meg a történetben, csak átvergődik rajta, mert nem vagyok a Hatalom kereke, hanem egyike az élő teremtményeknek, kiket a Kerék elgázol (Tagore). Néha elég egy leforrázott kéz, egy önfeledt kacagás és öröm a téli esőben, egy magányos és titkos ima. Legyél hű ahhoz a hanghoz, amit rajtad kívül senki nem hallhat meg. Ez a hang az elveszett, tiszta pataik hangja benned, a mézcseppé váló mezők, virágos rétek hangja. Egy őz lehellete. Életem, jól tudom, belefér egy hangba, amit megkell hallani. Rátalálok és velem marad. Senkié nem lehet, s bárcsak az övé lenne: „Szűzanyám, ki vagyok én? Vétkes, bűnös? Már vétkeimet is megszerettem és bűntudatot érezni többé nem tudok. Minek is tenném, amikor ez az évszázad csak csütörtökig tart. Nem mérlegelek, csak érzek, érzek, érzek, s tudom, hogy jót cselekszem és nem is tehetek másként." A történet már rég nem érdekel. Hogy milyen évet írunk, ezerkilencszázat, ezenkilencszáznyolcvankilencet, kétezret? Egyre megy nekem. Hogy megegyeznek-e a nagyhatalmaik egy olyan békében, amely fölöslegessé tenné a katonaságot? Hogy mindenki hazudik? Ily kevéshez nincs közöm. A béke veled és velem van, el nem hagyhatja senki. S hallod-e ezt a hangot, a teremtés maradék mosolyából születő hangot? „Az új évben már nem lesz politika és már politikusok sem . . . Csütörtöktől minden megváltozik, ck szeretni fogunk, akár száz évig" (. . .) „Én a jövővel jegyeztem el magam, a szeretettel és az örömmel . . ." Ölni könnyebb, mint figyelni? Az életet elhazudni nem lehet. Hallgasd, Szeress. Milyen nap van ma? (Vetítik: június 20-án, kedden 17.50 órakor a Dimitrov művelődési központban.) Kőszegi Lajos • Mottó 1. „A gyilkos úgy véli, hogy gyilkolt, a megölt azt gondolja, holt, a valóságot nem tudjuk, mert az nem öl és nem hal meg soha." Mottó 2. „Kétezer éve született Jézus, száz éve hódít a Coca-Cola, van C-vitamin és atombomba, de holnap se fáj a feje, ha zsebében ott az Aspirin, csak oldja fel, könyörgöm, oldja fel!" Az első mondat a film elején hangzik el, a második a közepe táján, és egyik sincs semmilyen kapcsolatban sem a cselekménnyel. Hát akkor mivel vannak kapcsolatban, és mi a szerepük? A film gondolati anyagához kapcsolódnak, és szerepük kettős: egyrészt elidegenítési effektusként kikapcsolja a nézőt a történéssorozatból, másrészt tovább árnyalja a filmbeli valóságot, az intellektuális intuíció síkján teszi több mint sejtéssé azt a gyanúnkat, hogy itt minden mondat rólunk szól. A film a Fiatal Művészek Stúdiójában készült, Per Olov (dán szerző) A földigiliszták életéből című drámáját televízióra alkalmazta és rendezte El Eini Sonia. Cselekménye is van, sőt, sztorija is. A történet 1856-ban, Koppenhágában játszódik. Johan Ludvig Heiberg, a királyi színház igazgatója, drámaíró és csalhatatlan szaktekintély, valamint felesége, Hanne Luise Heiberg, első számú színésznő házában vendégeskedik Hans Cristian Andersen, a csetlő-botló udvaronc és a meseíró zseni. Ha úgy tetszik, csak annyi történik, hogy saját életükről beszélgetnek. És hol a sztori? Természetesen a végén az is elcsattan. A szereplők belemerevednek az utolsó félmondatukba (viasszá merevednek), és egy kartonlapra kiteszik eléjük a nevüket Egy panoptikum figuráivá lesznek. A látogatók - egy csoport zsivajgó gyerek - elözönlik a helyiségeket, és lármásan csodálkoznak rá kortalanná vált hőseinkre. És a példázat? Azt a példa erejű sorsok hordozzák, és a sorsokból kilépő, a nembeli problémákat boncolgató párbeszédek. Tiszta típusok konfrontálódnak és élnek itt együtt. Johan Ludvid Heiberg, „az archív kritikus, akinek el kell döntenie, mi a jó ízlés", Hanne Luise Heiberg, aki abban a tükörben él, „amiben minden kancsal, a szép csúnya, a meleg hideg, az élet halál", és Andersen, akinek egyszer így szólt az édesanyja: „Hans Cristian, te alighanem azt hiszed, ha a szemedet becsukod, eltűnik a világ, és ha kinyitod, visszajön." Mire Andersen visszakérdezett: „Miért, hát nem így van?" Nem lenne eléggé igaz (pontos és egyben dialektikus) a film, ha nem bizonyosodna be: nincsenek tiszta típusok. És elhangzanak mondatok, melyeket bátran ragadhatunk ki szövegkörnyezetükből, hisz legbelsőbb jelentésük szerint is külön életet élnek, rólunk, nekünk szólnak: „A világ borzalmas, mert sohasem, mert sohasem vagy egyedül, a világ borzalmas, mert mindig egyedül vagy, hogy szeretőd holnap se háljon mással, használj YBO parfümöt." (Mottó 3.) „Az ember olyan, akár egy lápvirág. Mint valami mocsári növény, ami sohasem látott napot. Fel, fel a napra!" Vagy példálózhatnánk a háziasszony és Andersen példaérvényű párbeszédével. De hát a meséket nem értékelik annyira. Van éppen elég szar, amit értékelnek az irodalom hangadói. Miért ír meséket, mikor maga szerint a meséket nem becsülik? Miért? Mi volt velük a célja? — Nem volt velük célom. A meséimet azért írtam, mert boldog voltam." De az alkotók mindent megkérdőjeleznek, a meseíró igaz boldogságát is. Minden tézisre antitézis felel. Az alkotók egyszerre tartottak elénk tükröt és görbe tükröt. És a legnagyobb megdöbbenésünkre: magunkat látjuk benne. (Vetítik: június 20-án, 19.30 órakor a Dimitrov MMK-ban.) Varga D. P. Példázat a világról, a jóról és a rosszról PANOPTIKUM Hunyadkürthy István Női író - Női sors — Férfiromantika Levelek a zárdából Tehát sorban. Ma az első film a Levelek a zárdából, í rója Kaffka Margit. Aki 38 évet tudhat magáénak az életidőből. 38 női évet. Apa nélkül maradt tizenéves lányként, így ingyenes növendék volt a szatmári irgalmas nővéreknél. (Innen a Levelek a zárdából életanyaga.) Tanítónő lett, így állt gyerekek elé Miskolcon, Budapesten. Férjhez ment, és el mert válni a század első évtizedének Magyarországán. Merte a szépírói létnek adni magát, mert a temesvári katonai kórházban élni orvos férjével, és végül oda merte adni magát és fiát a férfikaland miatti háború utódjának, a spanyolnáthának. Női sors a javíthatatlan férfiszázad fordulóján, írásait (melyek a legrangosabb korabeli folyóiratokban találtak helyet) a legnagyobb nevű kortársak recenzálták, elemezték. Az életét elemezték. * Mi volt tehát a női sors? Mi tehát a női sors? Sors és állapot a várakozás. Várni a történet eseményeit, bele nem avatkozni. Kiszolgáltatni az érzékenységet, a gyengédséget, a szelídséget és várni, hogy beleköltözzön, aki látja. Várni a vak világ jóságára, bizton tapintani azt. Levelet írni, csak írni, csak írni. A zárdából Térbe és Időbe. A kislány, akit a képernyőn látunk, „Sohase mondkifogást, engedve hajol szavára". Vakhitét, őszinte, csorbítatlan hitét - mely már amikor eltűnőben volt -, teste kagylóként őrzi. „Kis ajándék legyen értem . .." mondja egy másik versben. Várni és félni. Félni mindentől, ami férfiármány, férfigőg, férfilogika. Félni az életet. Ami a zárdában a katolikusok kegyetlen istene. Kegyetlen, büntető, szigorú Isten látszik a kislány szobájának ablakából Hát fél. És belehal a félelem démonainak törvényébe. * Esztergályos Károly, a film rendezője férfiromantikával közelítette a novelláikat. Szemén a romantika hályoga, amikor az ártatlan, tiszta arcú Tóth Ildikót választja az első történet főszerepére. Egy hamvas arca, egy esdeklő tekintete fölfelé néz akamerába! — mely azt kéri, hogy sorsát be ne teljesítsék. A leveleket szépen, artikuláltan olvassa, de nem belülről. Csak a rendező meghatottságából. Az pedig mindig veszélyes. Túl szép lesz a végeredmény, és egyszerűen csak szép. Mint Tóth Ildikó. Vagy Csömör Csilla és Nagy-Kálózy Eszter. Az ifjú színésznők a másik leheletnyi történet főszereplői: A veszedelem. A szó alatt a férfit kell érteni. De nem ez a lényeg, hanem, hogy a novella színházi ruháiban milyen szépek a fiatal nők. Andalítóan gyönyörűek. Egy pillanatkép, igaz Kaffka Margit írása, no de a másik oldalról nézve. Nem a külső imádat, hanem a belső ragyogás oldaláról. Nem tárgyként a szerelem férfiszeme előtt, hanem a testetlen vonzalom néma hordozójaként. Mely persze a bájos színésznőkben is megszülethet. (Vetítik: június 20-án, kedden 16.30 órakor a Dimitrov művelődési központban.) A. H. Zs. Nagy-Kálózy Eszter és Csömör Csilla „Életem része Veszprém” Beszélgetés Szabó Gertrúddal a tévétalálkozó főtitkárával A veszprémiek számára akár a tévétalálkozó szimbóluma is lehetne Szabó Gertrúd főtitkár. Hiszen kezdetektől ő a fesztivál gazdája. Az ünnepélyes megnyitó előtt volt alkalmunk beszélgetni a tévé képernyőjéről ismert hölggyel. - Az ön számára mit jelent Veszprém? Nagyot sóhajt, majd pillanatnyi szünet következik. - Nem akarok elérzékenyülni. Az életem része Veszprém. Immár két évtizede szervezem a tévétalálkozót. Sok régi baráthoz és ismerősihöz hazajövök az önök szép városába. Szegeden születtem, szeretem szülővárosomat, de ma már nem tudom, melyik kedvesebb számomra. A veszprémi belváros megszépült, megváltozott. Tizenkilenc évvel ezelőtt még sokkal szerényebb volt a város. Ha nyugdíjba megyek, majd Veszprémbe kirándulok. - Melyek voltak a legemlékezetesebb tévétalálkozók? Negatív vagy pozitív értelemben. Legzűrösebb a hetedik volt. Takács Mari meg is jegyezte: Ne csodálkozz! A hetes szám miatt van minden. Elkeveredtek filmtekercsek, becsúsztak bakik. Rémes volt. Számomra legszebb, legemlékezetesebb az ünnepi, tizedik tévétalálkozó. Különösen a gálaest sikerült jól. A tévé közvetítette a műsort. Kocsis Zoltán zongorázott, Markó Iván táncolt, Mezei Mária súlyos betegen vállalta a fellépést. Akkoriban már évek óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A 15. évfordulós gálaest nem sikerült annyira jól. Jövőre a huszadik tévétalálkozóra igyekszünk kitenni magunkért. - A társadalmi zsűri léte, a kihelyezett ősbemutatók közönségtalálkozói elegendő kapocs a város és a tévétalálkozó között? Mi erről a véleménye? Akad olyan terület, ahol előbbre lehetne lépni? - A tíz társadalmi zsűri osztályon felüli. Egy-egy zsűriben páratlanul, heten vannak. Tehát összesen 70 ember áldozza fel délutánjait, estéit, a hétvégét, hogy végignézze a repríz versenyfilmeket. Félve közöltem velük, hogy mennyi lekötöttség vár rájuk. Erre ők humorral, jó kedéllyel vállalták a nehéz feladatot. A rendezők, írók, dramaturgok is szeretik a társadalmi zsűrit, mert szinte az egyetlen közönség-visszajelzés. A tíz társadalmi zsűrielnökkel a találkozó utolsó napján találkoznak az alkotók. Ezek hallatlanul érdekes, zártkörű eszmecserék szoktak lenni. A sajtó képviselőit azért nem hívjuk, mert akkor óhatatlanul szakmai jellegűvé válik abeszélgetés. Sokan kérdezték: miért nem a társadalmi zsűri képviselője adja át a közönségdíjakat? — Az idén először társadalmizsűri-elnök adja át a díjakat. Mi is éreztük az ellentmondást. Visszatérve a kérdésre. Szervezhetnénk több ősbemutatót is. De hát ennek nemcsak közönségtalálkozó az értelme. Jelen vannak a kritikusok, a szakma képviselői. Többet nemigen tudnának megnézni. Ennyire van idő. Kérdésének azért örülök, mert módom nyílik elmondanom csalódásomat. Már harmadik alkalommal csak Veszprémben látható premierfilmek versenyeznek a Dimitrov megyei művelődési központ színháztermében. Mintegy ezer meghívót küldünk ki, plakátokon hirdetjük. Eddig mégsem jöttek el a veszprémi nézők. Még sohasem volt telt ház. Senki se érti a passzivitás okát. A fesztivál idején naponta délután és este nézhetnék a sehol másutt nem látható új tvfilmeket. Kitűnő büfé is van, ismerkedni lehetne a rendezőkkel, színészekkel, akik vetítés után meghajolnak a közönség előtt. Szép ünnepi pillanatoktól fosztják meg magukat, akik eljöhetnének és mégsem teszik. A lehetőség adott, csak élni kellene vele. — Az idei találkozónak mi az újdonsága? - A balettfilmek. Bánki László, a zenés tv-színház atyja javasolta, hogy az eddig mellőzött balett is minősüljön a társadalmi zsűri által. A repríz (ismételt) szórakoztató filmeket szakmai zsűri is minősíti Almási Miklós professzor elnökletével. Ez a zsűri ítéli oda a Puck-díjat. A drámai zsűri nemcsak a 14 premierfilmet, hanem 8 repríz filmet is minősít. Az utóbbiakat bár már bemutatta a tévé, de tavaly nem versenyeztek Veszprémben. - A díjak terén történt változás? - A hagyományos díjak melletti fődíj, Veszprém város díja - ismét kiadjuk a Budapesti Tavaszi Fesztivál különdíját. Új kategóriadíjat alapított új szponzorunk, a Postabank. Ezt a legígéretesebb ifjú színésztehetségnek ítéli a zsűri. A Postabank átérezve a rendezvényünk, a tévétalálkozó költségeinek fontosságát, magára vállalta oroszlánrészét. Újdonság még,hogy 20-án, kedden este 21.30 órakor klubestet rendezünk Balatonalmádiban, az Auróra szálló éttermében. A klubestünket élő adásban közvetíti a televízió Nézőpont című műsora. ígéretes változás még: pénteken délelőtt nyilvános ülést tart a zsűri. A díjkiosztást a hagyományoknak megfelelően élőben sugározza a televízió. — Sikeres tévétalálkozót kívánok! Horváthy György NAPLÓ - 1989. június 20., kedd -5