Napló, 1989. október (Veszprém, 45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-07 / 237. szám
MEMENTO - 1849 A fegyverletételt súlyos megtorlás követte, mely elsősorban a honvédsereg volt tagjai ellen irányult. Meghiúsultak azok a Görgey és más katonai vezetők által táplált remények, hogy a cári csapatok előtt való fegyverletétel korlátozza az osztrák megtorlást. Augusztus végén a cári csapatok átadták a fogságba került honvédeket és tiszteket az osztrákoknak, mire megindult a felelősségre vonás. A honvédseregben szolgált volt cs. és kir. tiszteket esküszegés, felségsértés és fegyveres lázadásban való részvétel vádjával hadbíróság elé állították. Közülük tizenkét honvéd tábornokot - Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lohner Györgyöt, Leiningen-Westerbug Károlyt, Nagysándon Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt valamint Lázár Vilmos ezredest halálra ítélték, és 1849. október 6-án, Komárom feladása után két nappal, Aradon kivégezték. Ez a sors jutott még húsz magas rangú honvédtisztnek is, köztük Kazinczy Lajos ezredesnek. További, több száz tisztet, elsősorban Aradon és Nagyszebenben, szintén halálra ítéltek, de ítéletüket a nemzetközi felháborodás hatására börtönbüntetésre változtatták. Végül több tízezer volt honvédet és tisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe. A bosszú annyira szisztematikus volt, hogy helységenként, törvényhatóságonként begyűjtötték a honvédsorozási jegyzékeket, nehogy valaki is elkerülje a felelősségre vonást. Sőt, a komáromi várőrség tagjai közül is többeket besoroztak, mivel a kapitulációs egyezmény e pontban félreérthető volt. A harc mégsem volt hiábavaló: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani. A jobbágyfelszabadítást, a polgári átalakulást biztosító törvények érvényben maradtak, még akkor is, ha a demokratikus szabadságjogok döntő hányadát az udvar megsemmisítette. A levert szabadságharc ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább erősödött a szabadság, a függetlenség eszméje. (Részlet a Magyarország hadtörténete című könyv I. kötetéből.) — NAPLÓ - 1989. október 7., szombat Bozzai Pál A szabadság végtelen Midőn valaki idegen azt kérdi tőlem: miféle állapotban éltek?, ne azt feleljétek: én ilyen állapotban élek, amaz olyan állapotban él, hanem azt feleljétek: mi mindnyájan szabadságban élünk! És akkor meg fognak titeket ismerni és kalapot fognak néktek emelni. Mert a ti életeteknek a szabadság olyan, mint halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg, legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mindeneteket föláldozzátok érte, és a szabadságot megnyerőtök, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent. A szabadság ára nagy; nektek nincs annyi javatok, hogy képesek volnátok azt megvenni. Legyetek azonban képesek vele élni. Midőn harcoltok, mondjátok: mi a szabadságért harcolunk és meg lesznek áldva a ti fegyvereitek. Midőn imádkoztok, mondjátok: mi a szabadságért imádkozunk, s meg lesznek hallva a ti szavaitok. Vannak sokan, akik nyugodalomért, pénzért, kitüntetésért eladják a magok szabadságát. "Pedig a szabadság a népek nyugodalma, gazdagsága és kitüntetése. A szabadság véghetetlen; minél több részre van osztva, minél többen bírják azt, annál hatalmasabb, annál jótékonyabb, mert ő a maga hatalmával sehol vissza nem él. Szolgáljátok a szabadságot, hogy urai lehessetek önmagatoknak. * (Bozzai Pál költő, Kővágóörs 1829—1852. Kővágóörsi földbirtokos családból származott, a pozsonyi ev. iskolában, majd Késmárkon jogot tanult. 1847- ben Gulácson joggyakornok volt; mint gyakorló jogász, részt vett az 1847-i pozsonyi, majd 1848-i pesti országgyűlésen. 1847-ben jelentek meg először versei az Életképekben, költészetéről Petőfi és Arany is elismerően nyilatkozott. A szabadságharcban való részvétele büntetéséül 1849- ben besorozták az osztrák hadseregbe, idegenben, súlyos testi és lelki szenvedések között írta elégikus hangulatú, hozavágyódó verseit. 1852-ben mint gyógyíthatatlan beteget elbocsátották a hadseregből, Zánkán keresett gyógyulást, de néhány hónap múlva meghalt. Bozzai Pál itt közölt írása részlet a Kelet könyve című munkájából, melyet Veszprém megye irodalmi hagyományai című szöveggyűjteményből vettünk át.) Sándor-huszárok 1848 IRODALOM Vészeli Lajos grafikája Emlékezés Pulszky Ferencre A múlt századi reformnemzedék nagy alakja, Pulszky Ferenc, 175 évvel ezelőtt, 1814. szeptember 17-én született Eperjesen. A XIX. századi magyar közélet, tudományosság és irodalom kiemelkedő egyéniségei közé tartozott. Születése, sorshajlama és az élet reneszánsz formátumú egyéniséggé formálta,, politikusnak, diplomatának, írónak, újságírónak, régésznek, tudományszervezőnek és műgyűjtőnek egyaránt kiváltó vált. Egész élete, széles nemzetközi látóköre, nagy kultúrája a magyarság felemelkedését szolgálta. Sokrétű életművéből is kiemelkedik többkötetes emlékirata, melyet 1874-ben pályája végén, 60.születésnapján kezdett el írni és 1880-ban jelent meg Életem és korom címmel. A XIX. század első felének és a kiegyezés utáni évtizedeknek élményszerűségében semmihez sem hasonlítható enciklopédiája, melynek a ma száméira nem egy megszívlelendő tanulsága van. A magyar nemesség leghaladóbb rétegéhez, a középnemességhez tartozó gazdag ifjú a nagybátyjától, a híres gyűjtő, Fejérvárry Gábortól a jó nevelés mellett a felvilágosodás eszméit kapta örökségül. Nagybátyjával közösen megtett tanulmányútjain megismerkedett az akkori Európa legfejlettebb országaival, Angliával', Franciaországgal, Belgiummal, Hollandiával, Németországgal. Beutazták Itáliát is, ahol a régészet és művészettörténet iránt később a tudós hivatásérzetévé fejlődő, soha el nem múló szenvedély ébredt fel benne. Hazatérve ügyvédi diplomát szerzett. A kor szokása szerint jurátusként került be az 1834- es országgyűlésre, úlból széles körű műveltsége és serénysége révén hamarosan a reformfiatalság egyik vezéralakja lett. A nemzet felemelkedéséért vívott küzdelem lendülete őt is elemi erővel ragadta magával, írói munkássága is © mikor indult meg. Eszmék Magyarország történeti philosophiájához címmel cikksorozatot írt Bajza és Vörösmarty folyóiratába, az Athenaeumba. Már fiatalon is valódi reállpolitikus. Gondolatai máig érvényesek. . .Mindenki tudja, hogy fonák azoknak elmélkedése, akik eszményi rendszereikhez akarják a világot idomítani, ahelyett, hogy a történteket vizsgálva, azon törvényeket keresnék, amelyek szerint a nemzeti élet eddig kifejlett ... Eszmények csak egyeseket ragadhatnak el, a népek lénye szilárdabb, s csak az hathat rájok, mi történeteik szilárd földjéről nő fel, csak az, mihez ősi szokás és százados emlékezetek kötik..." Pulszky egész irodalmi és tudományos munkássága a magyar kultúrái folytonosságainak, a nemzeti öntudat ébrentartásának fontos eszköze volt. A reformmozgalmaikban a Kossuth vezette ellenzékihez tartozott. A alatt elsősorban szabadságiban, külpolitikai, diplomáciai téren tevékenykedett. 1848 májusában Kossuth Bécsbe küldte a király személye körüli miniszter, Eszterházy Pál herceg álllamtitkáraként, majd a magyar kormány angliai képviselője lett. Innen emigrált Kossuthtal együttműködve. Az emigráció mozgalmainak egyik fő szervezője. Széles körű publicisztikai tevékenységet fejtett ki 1848- 49 védelmében. Hős lelkű, a hányatott sorsot bátran vállaló felesége társaságában sokat utazott és írt, köztük egy érdekes, háromkötetes útleírást Amerikáról, 1852-es tapasztalatairól, melyben az Újvilág első nagy fellendülését ismerteti egy felvilágosult magyar szemszögéből. Közben nézetei radilkalizálódtak, imént a londoni emigráció éveiben a legkülönbözőbb politikai színezetű forradalmárokkal ismerkedett meg,, Mezzinivel, Herzennel, Louis Blanc-nal és Barkunyinnal is, majd Garibaldival, akinek hívéül szegődött, és 1860-ban Olaszországiba költözött. A 'kiegyezéskor 'hazatért, Deák Ferenc köréhez tartozott. 1869-ben a Nemzeti Múzeum, elnöke lett. Nagy energiával vetette bele magát a kor társadalmi és kulturális mozgalmaiba. Negyedszázados munkássága alatt közgyűjteményeinket európai színvonalra emelte. Neki köszönhető az Eszterházy-képgyűjtemény és a bécsi Iparművészeti Kiállítás anyagának megvásárlása, mellyel az Iparművészeti Múzeum alapját vetette meg. Tudományos főművei is a kikori keletkeztek. A rézkor Magyarországon (1883) és Magyarország archeológiája (1897) a hazai régészet úttörő alkotásal.Nem egy elképzelését 'igazolták 'későbbi kutatások. Nagyarányú publikációs tevékenységét 1877-ben kezdte meg, szinte minden kiemelkedő archeológiai leletet ő közölt elsőként. Ő foglalta össze a népvándorlás korát az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képekben sorozatban. A napilapokban is sokat írt, az ismeretterjesztőben úttörő volt. Gyűjtői munkássársa, amellyel fiatalsága óta a f Fejérváriy—Pulszky gyűjteményt gyarapította, európai jelentőségű volt, a gyűjtemény egyes darabjai ma múzeumaink féltve őrzött kincsei. A halál kegyes volt hozzá: a Nemzeti Múzeumból szólította ki 1897. szeptember 9-én a nagy reformnemzedék utolsó mohikánját. Brestyánszky Ilona í \ Noszlopy nótája (Népköltés) Hull a zápor, Bakonyerdőn végig süvit a szél. Bujdosókhoz, magyarokhoz imigyen beszél: Tartsatok csak errefelé, A sárguló lombok közé, Noszlopy hadába álljatok bé. (Noszlopy Gáspár a komáromi fegyverletétel után bevette magát a Bakonyba és a bujdosókból akarta újjászervezni csapatait. Ebben az időben keletkezett a dal. Megjelent Veszprém megye irodalmi hagyományai című könyvben, Harmath István és Katsányi Sándor gyűjtésére_____________ J Orbán Balázs „...itt van az egyszerű hant” Eresztevény templomkerítésében egyszerűen felbontott, durva fakorláttal körülvett sír emelkedik. Ez Gábor Áron sírja. Elég,, azt hiszem, e névnek egyszerű felemlítése is, hogy minden hazafi tisztelettel és szent áhítattal közelítse meg az egyszerű sírhantot, mely a nemzet nagy halottját fedezi ... ‘ * A szabadság e nagy vértanújának, a nemzet legdicsőbb hősének méltóbb „halotti jelentést” nem írhatok, mint ha egy folyton vele volt szemtanú hű előadása után e csatát, s Gábor Áron vég perceit leírom. A Kézdivásárhelyt meglepett oroszok elől Gáibor Áron Csíkba húzódott, s midőn onn nan visszatérve ágyúöntödéjét feldúlva, kézikönyveit elégetve találta, mélyen elkeseredve ment ágyúival Marksára. Reggel korán futár jött, jelentve, hogy a kökösi hídnál az oroszok megtámadták a székely sereg előőrseit. Mire rögtön lóra pattant, s egy cinkonna bort töltetve, miután abból szokása ellenére ivott, átnyújtó segédtisztje, Nagy Sándornak, mondván: „Igyék, hadnagy úr, többet úgysem iszuuunk, mert ma véres napunk lesz”. Erre felkötötte bálból széles régi fringiáját, jobbról a tiszti, díszkardot. „Ezt - mondó a fringiára mutatva - az ellenségnek, a másikat annak, aki hátrálni mer”, s dacára mindig vele levő rejtélyes pnpos nő azon kérésének, hogy kíséret nélkül ne menjen - miután az ágyúk legénységének rendeletet adott, hogy a legsebesebben utánasiessenek —, gyors paripáján előrevágtatott. Mire ő s kevés vártatva ágyúi is Uzonba megérkeztek, a csata az Uzon és Kökös közti téren már folyt, Gábor Áron is késedelem nélkül sorakoztatta harminchat ágyúját, s az oroszok centrumát kezdette lövetni oly szüntelenül, hogy e napon hatezer ágyúgolyó és kartács fogyott el. Gábor Áron mint hadisten, rettenthetetlenül száguldott most ez, majd amaz üteghez, vezényelve, az 'Irányítást, s előrenyomulást 'intézve, biztatva', dicsérve, néhol korholva az irányzóikat. A középen folyt harc, idesietett legmakacsabb Gábor Áron is, s a legsűrűbb golyózápor közepette 'lovára 'hajolva figyelte a lövést, az egyik ágyú irányzójának mondja: „Lennebb” s midem a sikerült lövés felett megelégedését 'nyilvánítaná', jön egy végzetteljes háromfontos ágyúgolyó, mely bal karját eltörve, kiszakító kebléből a hős szívét. Azonban a székely seregek a győzelem dacára sem tarthatták meg a kökösi csatatért, mert Lüdersz átlátta, hogy a székelyekkel könnyen nem boldogulhat, miért már Szebennek indított seregét visszaporancsolva, mint a 28 000 emberét személyesen vezette Háromszék ellen. Ezalatt a tüzérség egy része, mely Eresztevényen állomássozott, az atyjukként szeretett vezért temette el a falu cintoramában, s éppen díszlövésekhez készült, midőn futár jött azon rendelettel, hogy siessenek Szentgyörgyhöz, mert az ellen a Szépmezőn nyomul előre. Otthagyták a felkoszorúzott friss sírhantot, rohanva azon csata részébe, melynek egyenetlen küzdelmeiben annyi székely hős vérzett el. Míg ők ott harcoltak, azalatt a kóbor kozákok felfedezték Gábor Áron sírhantjait, s lovaikkal egyenesre táncoltatták azt, így akarván vad dühökben bosszút állni annak hamvai felett, kit míg élt, féltek . . . (Orbán Balázs A Székelyföld című könyvének e részletét a Háromszékről szóló fejezetből vettük.)