Napló, 1992. november (Veszprém, 48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
Holland kapcsolat Veszprémi szeminárium a környezeti hatásvizsgálatról vádtbá, hogy mindenféle környezeti ártalomra vonatkozik: veszélyes hulladékokra, víz-, talaj- és levegőszennyezésre, sőt az élővilágra is. Nyugat-Európában a környezetre káros hatásokkal jár(hat)a technológiák és építmények pl. atomerőművek, autópályák, veszélyeshulladék-lerakók hatásvizsgálat nélkül nem üzemeltethetők. Hollandia, e tekintetben élenjárónak számít. Minisztériumunk és az ottani szaktárca között évek óta jó a kapcsolat, vonatkozik ez a szakemberek cseréjére, hazai gárdánk továbbképzésére. A környezeti hatásvizsgálat területén is elkezdődött az együttműködés. Szeptemberben Budapesten volt már egy konferencia, ennek folytatása a veszprémi szeminárium. A környezetvédelem hazai területi szerveinek jelentős szerepük lesz a hatásvizsgálatokban. Az egyhetes szemináriumon foglalkoznak a magyarországi környezetvédelmi törvénytervezettel, az adatgyűjtés mindkét országban szerzett tapasztalataival, s megvitatnak néhány esettanulmányt is. B.J. A hazai környezetvédelmi felügyelőségek, természetvédelmi igazgatóságok és nemzeti parkok munkatársai, valamint holland szakemberek gyülekeztek tegnap a Wendszékházban. Dr. Balogh István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség Környezetellenőrző Mérőállomásának osztályvezetője megnyitójában kihangsúlyozta: ,, Alapvető követelmény az egyes beruházások környezeti hatásainak minél pontosabb megállapítása.” A környezeti hatásvizsgálat (KHV), egy jogilag szabályozott folyamat, amelyben a kezdeményező és a tanácsadók figyelembe veszik valamely javasolt tevékenység környezeti hatásait. A környezetvédelemben így jelenik meg a jövőkép. A KHV-t először az USA-ban vezették be 1969-ben, Kanadában 1974-ben. Hollandiában kezdetben önkéntes alapon alkalmazták, ám 1987-től már kötelezővé tették. Az Európai Közösség 1988-ban -ide vonatkozóan -, az útmutatók sorozatát vezette be. Radnai Anikó, a Környezetés Településfejlesztési Minisztérium osztályvezető-helyettese vázolta az egy héten át tartó szeminárium célját.A környezetes hatásvizsgálat döntés-előkészítő eljárás, amely felméri, milyen változásokat eredményezhet egy-egy beruházás. Fontos ismérvető Mormonok Fiatal leányok napja November 22-e kiemelkedő dátum a mormon vallásúak életében. A több mint 8,5 milliós tagságú egyház kisebbnagyobb közösségeiben ekkor tartják valamennyi földrészen a fiatal leányok napját. A hagyományoknak megfelelően a leányok a közösség előtt adnak számot arról, hogy milyen jócselekedetekkel, mások iránti alázatos szolgálattal készültek erre a napra, a fáklyák milyen fényt gyújtottak szívükben... A veszprémi mormon közösség szombaton ez alkalommal is a Március 15. utcai szakmunkásképzőben tartotta összejövetelét. A bensőséges, családias hangulatú rendezvényen Járjunk a fényben címmel adott műsort az elderek (misszionáriusok) közreműködésével az a hét fiatal leány, aki az eseményre készülve a veszprémi GYIVI-ben november 19-én vállalt szolgálatot. Az ima, az egyházi ének és a fáklyagyújtást jelképező jelenet után elmondották, hogy személy szerint kinek mit jelentett a gyerekekkel felvett személyes kapcsolat, a beszélgetés, a közös játék, a krisztusi szolgálat. A Bibliából Máté evangéliumát idézték, s Jézus szavait, mely szerint a rászorulók, betegek, szegények, elesettek gyámolítása, embertársaink szolgálata a szeretet jegyében Istennek tetsző, hiszen ezeket - mondotta Krisztus - „Nékem cselekedtétek”. Ezután a felnőttek köszöntötték a fiatal leányokat és ajándékokat adtak át nekik. A Magyar Nemzeti Bank árfolyamai DEVIZÁK VALUTÁK Devizanem vételi közép eladási Pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre árfolyam 1 egységre forintban forintban angol font 125,66 126,01 126,36 angol font 124,59 125,99 127,39 ausztrál dollár 57,19 57,34 57,49 ausztrál dollár 56,80 57,42 58,04 belga frank (100) 251,94 252,52 253,10 belga frank (100) 150,22 252,55 254,88 dán korona 13,34 13,37 13,40 finn mártie 15,96 16,16 16,36 finn márka 16,07 16,12 16,17 francia frank 15,25 15,39 15,53 francia frank 15,28 15,32 15,36 görög drachma (100) 39,43 39,85 40,27 holland forint 46,04 46,15 46,26 holland forint 45,76 46,19 46,62 Ir font 136,04 136,36 136,68 frfont 134,56 135,86 137,16 japán yen (100) 67,13 67,28 67,43 japán yen (100) 66,74 67,34 67,94 kanadai dollár 64,77 64,94 65,11 kanadai dollár 64,41 65,11 65,81 kuvaiti dinár 278,03 278,72 279,41 kuvaiti dinár 277,20 279,95 282,70 német márka 51,82 51,94 52,06 német márka 51,36 51,84 52,32 norvég korona 12,70 12,73 12,76 norvég korona 12,60 12,72 12,84 olasz lra (1000) 59,83 59,99 60,15 olasz líra (1000) 59,71 60,35 60,99 osztrák schilling (100) 736,81 738,51 740,21 osztrák schilling (100) 730,32 737,12 743,92 portugál escudo (100) 57,78 57,92 58,06 portugál escudo (100) 56,61 57,16 57,71 spanyol peseta (100) 71,41 71,60 71,79 spanyol peseta (100) 71,95 72,71 73,47 svájci frank 57,33 57,44 57,61 svájci frank 56,85 57,39 57,93 svéd korona 12,24 12,27 12,30 svéd korona 12,21 12,34 12,47 tr. és cl. rubel 27,43 27,50 27,57 tr. és cl. rubel 27,43 27,50 27,57 USA-dollár 83,36 83,56 83,76 USA-doilár 82,84 83,62 84,40 ECU (Közös Piac) 101,73 101,98 102,23 ECU (Közös Piac) 100,93 101,91 102,89 dán korona 13,22 13,35 13,48 2 -NAPLÓ -1992. november 24., kedd Újságíróra lőttek Nyomozás ismeretlen tettes ellen A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. gyilkossági csoportja nyomozást folytat emberöléskísérlet bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 1992. november 22-én, az esti órákban Budapesten a VIII. kerületi Szentkirályi utca 13. szám alatti ház kapualjában egy lövéssel megsebesítette Tiszai Ferenc újságírót. A zsurnaliszta súlyos sérülést szenvedett. A nyomozás adatai alapján megállapították: Tiszai a Pesti Riport külső tudósítója, a bűncselekmény egyik lehetséges motívuma a fenyegetés volt. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményt látta, vagy az ismeretlen elkövetőről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a BRFK II. gyilkossági csoportjánál személyesen, vagy a 112-3456/21-518-as telefonon, munkaidőn túl a 07- es telefonszámon, vagy bármely rendőri szervnél. Javaslat ingyenes gyermekétkeztetésre Visszaesett az utóbbi időben az iskolai és óvodai étkeztetésben részt vevők száma - mondotta a Napló kérdésére dr. Somogyi István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Veszprém megyei vezetője. A gyermekétkeztetés vizsgálata azért aktuális, mert e téren is jól tükröződnek a gazdasági élet problémái. A gazdasági változások hatására egyrészt mérséklődött az étkeztetésben részesülők száma, másrészt fokozatosan visszakerültek a konyhák a önkormányzatok tulajdonába. Fontos feladatnak tűnik a gyermekek ellátása, étkeztetése, mivel a jövő egészséges generációjának a fejlődését segíthetjük elő - hangsúlyozta Németh Lászlóné, a vizsgálat vezetője. A megye 116 általános és középiskolájából 32 rendelkezik saját főzőkonyhával. A tanulók mintegy fele, azaz több mint 28 ezren veszik igénybe a szervezett keretek közti étkeztetést. -A normától való eltérésben a legtöbb esetben objektív körülmények játszanak közre - mondja ki a vizsgálat. A nyersanyagárak az elmúlt évben dinamikusan növekedtek, míg az iskolai normák ezt nem tudták követni. A tapasztalt hiányosságok megszüntetésére helyszíni intézkedések történtek - hangsúlyozta dr. Somogyi István. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Veszprém megyei felügyelőségének javaslatai szerint a nyersanyag-forintnorma megállapítása indokolt, így a gyermekek minden korosztályának tápanyagszükséglete megfelelően kielégíthető. A vizsgálat megállapításai szerint az alapfokú oktatás területén -akár a családi pótlék terhére is - biztosítani kellene az ingyenes étkezést. tóth - Ausztria lottó nyereményjegyzék A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 47. héten 3 darab hattalálatos szelvényre akadtak, ezek nyereménye egyenként 4 158 307 schilling; a 9 darab 5 plusz 1 találatosra egyenként 462 034 schillinget; az 500 darab 5 találatosra egyenként 12 474 schillinget; a 4 találatos szelvényekre egyenként 337 schillinget; a 3 találatos szelvényekre egyenként 26 schillinget fizetnek. A 2 darab telitalálatos jokerre egyenként 5 532 562 schillinget kapnak a fogadók. A nyerőszámok: 3,10,13,19,21,43. Pótszám: 16. Joker nyerőszámok: 648315 Tisztítószer okozta a tüzet Brit sajtójelentések szerint egy alkoholtartalmú tisztítószer lángra lobbanása okozta a windsori kastélyban pusztító tüzet. A pénteki tűzvész úgy kezdődött, hogy a képek tisztítására használt szer ráömlött egy halogénlámpára, majd meggyulladt és lángba borította a közelben levő függönyöket. Ezután a tűzvész szinte pillanatok alatt átterjedt a több mint 850 éve brit királyi rezidenciaként használt kastély több termére. A harminc órán keresztül tomboló lángok előzetes becslések szerint százmillió dolláros kárt okoztak. A NAP Piackutatásunk szerint ennyi idő alatt fogynak majd el akciós árainkon eredeti IBM számítógépeink. Mert olyan ajánlatot teszünk, aminek lehet ellenállni! De nem érdemes! Hiszen akciónk ideje alatt -1992. december 7-e és december 11-e között - Ön egy szokványos PC árán eredeti IBM számítógépet vásárolhat tőlünk. És! Kedvezményes árainkon a kívánt konfiguráció már az árusítás előtti héten is előjegyezhető! MŰSZERTECHNIKA-IBM AKCIÓ A SZÁMÍTÁS TECHNIKÁJA Műszertechnika Computer Rt. Központ: Bp. X., Szénás u. 21. Tel.: 147-1590 Fás: 157-0284 Bemutatóterem: Bp. VII. Király u. 1/d. Tel.: 122-1623 Fás: 122-5099 Műszertechnika kirendeltségek: 1600 Békéscsaba, Saék út 40-42. TelFas: (86) 328-229 4020 Debrecen, Bethlen u. 36. Tel/Fas: (52) 14-156 6000 Kecskemét, Bocskai út 8. Tel.: (76) 321-925 Fas: (76) 322-370 3630 Miskolc, Vörösmarty u. 36. Tel.: (46) 347-416 Fax:(46) 347-619 7524 Pécs, Angster u. 9/a. Tel.: (72) 33-987 Fax:(72) 20-837 2801 Tatabánya, Fő tér 34. Tel/Fax: (34) 10-004 800 Veszprém, Óváros tér 1. Tel.: (80) 26-675 Fax: (60) 26-506 . Kérem, küldjenek számomra tájékoztatót az akciós áron forgalmazott , eredeti IBM számítógép konfigurációikról és áraikról. | Név:......................................................................................... | Cégnév:................................................................................... .cim:nnnD................................................... ! Telefon:...................................Telefax:................................ | Kérjük a kupont levében vagy faxon a legközelebbi Műszertechnikai kirendeltséghez juttassa el!