Napló, 1992. november (Veszprém, 48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-24 / 277. szám

AZ OLVASÓK FÓRUMA É­s velünk ki törődik? Lehetőség van, de a szándék hiányzik Manapság mintha már nem is léteznének Trabantok! Meg Wartburgok, Skodák és sorol­hatnám tovább a volt szocialista tábor produktumait, amelyek - ne csapjuk be magunkat - nagy örömet okoztak annak idején, az ünnepélyes átvétel pillanatai­ban. Fokozta ezt az örömet a többévi, néha keserves, néha örömteli várakozás. Ha valaki most azt hinné, hogy visszasí­rom ezeket az éveket, az téved, szó sincs erről! Hisz itt van már a korábban még csak álmaink­ban élt lehetőség: sétálok az ut­cán, megállok egy-egy autósza­lon előtt, gusztálom a csodá­­sabbnál csodásabb Opeleket, Daihatsukat, Renault-kat. Itt van előttem, csak be kell men­nem, megvásárolom és vihe­­tem! Hol van már a 4-5 éves vá­rakozás, ami után kaphattunk végre­­egy Trabantot?! Persze ez sem igaz! Nézzünk körül és azonnal tapasztalhat­juk, hogy a helyzet enyhén szól­va is felemás. Hány Trabant, Dacia és Wartburg fut manap­ság az ország egyre romló mi­nőségű úthálózatán? Több száz­ezer! Nyilván nem hobbiból, kedvtelésből, hanem szomorú kényszerből: ennyire telik. Becslésem szerint az autósok legalább ötven százaléka közle­kedik olyan gépkocsival, amit - ha figyelembe vesszük a mai közlekedés különböző követel­ményeit - azonnal ki kellene cserélni! Ez lenne ám a pers­pektíva Szentgotthárdnak és Esztergomnak! Sajnos ettől még legalább olyan messze va­gyunk, mint a hagymák városa Jeruzsálemtől. Rendszeresen lapozom az autósújságokat és csak ámulok, hogy mi mindent vásárolhatnék több százezer autóstársammal együtt! Bár szeretem a szép au­tókat, mégsem lelkesít egyértel­műen az elképesztő reklám­dömping, a különböző autós tesztek és ismertetések. Mindig az jut eszembe: vajon velünk mi lesz? Velünk, Wartburg-, Tra­bant- és Dacia-tulajdonosok­­kal? Ránk ki gondol? Mert mi, akik valahogy ki tudtuk fizetni a 100 vagy 200 ezer forintot a vá­gyott négykerekűért, most szo­morúan nézzük az árlistát: a legolcsóbb nyugati (vagy távol­keleti) családi autó 700 ezer fo­rintnál kezdődik. Még kimon­dani is sok, nem összespórolni a havi fixből. Nemrég társaságban beszél­gettünk róla, hogy kezdődő gondok lehetnek a felvevőpiac­cal, mert már részletre is lehet autót vásárolni. Biztos jele an­nak, hogy egyre nagyobb a kon­kurenciaharc, hogy egyre bősé­gesebb a kínálat, folyik a küzde­lem a vevőért. Ez persze nem baj, sőt nagyon jó -de kinek? A tehetősebb réteg már megvette a maga Fordját vagy BMW-jét, annyi idő még nem telt el, hogy le kellene cserélni. A következő réteg meg csak ábrándozik az ilyen autókról, és tovább pöfög az öreg jószággal, büdösítve maga körül a levegőt, olajfol­tokkal piszkítva az úttestet. Saj­nos még az előbb említett rész­letvásárlás sem jelent megol­dást: 300 vagy 400 ezer forint egy összegben való befizetése után havi 20-25 ezer részlet — ugyan! Hiszen ennyiből élünk havonta! Lenne azért néhány áthidaló megoldás! Például, ha a tömeg­kommunikáció végre tudomá­sul venné, hogy nem minden az Opel és Suzuki, mert az csak az egyik oldal. És foglalkoznának végre a többiekkel is: propagál­nának például egy kaposvári kezdeményezést, ahol használt japán motort építenek a kétüte­műek helyére! (Négyszeres ha­szon: ólommentes, négyütemű, kevesebbet fogyaszt és csönde­sebb.) Harcolnának azért, hogy ne kelljen áfát fizetni a környe­zetkímélő átalakításokért, fel­újításokért,­­ne adj isten állami támogatást csikarnának ki! Is­mét és ismét az orra alá dörgöl­nék az arra illetékes minisztéri­umoknak, hogy mennyire nem törődnek az autósok gondjaival és maximum az ötlet szintjéig jut el egy-egy segítő szándékú, értelmes gondolat, a megvaló­sulás a távol ködébe fullad. Le­hetőség bőven van, a szándék hiányzik! Tudom, sokkal jobb üzlet Citroennel kereskedni, mint Oltcittel vagy Alekával. És ne­vetséges dolog lenne összeha­sonlítani őket! De tudomásul kellene venni, hogy még itt va­gyunk mi, több százezren, akik zokon veszik azt, hogy lassan kirekesztik őket az autósok tár­sadalmából, akiket ledudálnak és levillognak az úttestről, aki­ket gúnyosan megmosolyog­nak, ha kétségbeesetten hajol­nak öreg járgányuk felnyitott motorházteteje alá. És még itt leszünk sokáig, bár egyre fogyó létszámban, ami nem azt jelenti, hogy átültünk álmaink autójá­ba, hanem azt, hogy leadtuk a rendszámtáblát, mert nem tud­juk kifizetni a kötelező biztosí­tást. Gaál Antal Balatonfüred, Munkácsy u. G -NAPLÓ -1992. november 24., kedd Fórum az elesettekért Zalaszántón Nincs olyan kicsiny darab kenyér, amit ne lehetne még egyszer kettétörni -e gondolat jegyében került sor november 14-én Zalaszántón a Csengey Dénes Baráti Társaság találko­zójára és a Magyarok a mene­kültekért és elesettekért címmel tartandó fórumra, amit Zala­­szántó önkormányzatával közö­sen szervezett. A vártnál többen jöttek el, hisz a program nagyon ígéretes­nek mutatkozott. A megjelentek száma azt mutatta, hogy nagyon sokan szerették és tisztelték a fiatalon elhunyt Csengey Dé­nest, aki mint író és politikus is egyaránt nagyszerű ember volt. Tudjuk, hogy nagy szerepe volt a román forradalom idején a se­gélyszállítmányok megszerve­zésében is. A baráti társaság közgyűlése után a program második része következett: a menekültekről, a menekültügyről, elesettekről hallhattunk nagyon érdekes elő­adásokat. A tanácskozás dísz­vendégei voltak: dr. Festetics György Bécsből, dr. Hegedűs Tamás köztársasági megbízott, címzetes államtitkár, Morvay István, a Belügyminisztérium politikai államtitkára, dr. Pálos Miklós politikai államtitkár, a KDNP alelnöke, Sztuchlik Re­zső, a Magyar Vöröskereszt vá­lasztmányi tagja, dr. Tajti Jó­zsef, a Csengey Dénes Baráti Társaság ügyvezető elnöke. A Máltai Szeretetszolgálatról, kü­lönböző karitatív szervezetek­ről, Hévízről, Keszthelyről, Za­laegerszegről, a Tátika-Rezi ré­gió településeiről, Budapestről és az Egyesült Államokból is érkeztek meghívottak. Először a kormány politiku­sai tartottak vitaindító előadáso­kat. Dr. Hegedűs Tamás a me­nekültkérdés történelmi aspek­tusait vizsgálta. Széles áttekin­tést kaptunk egészen az államalapításig visszamenőleg. Morvay István A kormány ál­láspontja a menekültügyről címmel tartotta meg beszédét. Dr. Pálos Miklós mondandójá­ban nagy szerepet kapott a hit: „Hinnünk kell abban, hogy szükség van rá és ezt a rövid időt, amit a földön töltünk, használjuk ki, segítsünk a rá­szorultaknak, a betegeknek és az elesetteknek”. Sztuchlik Re­zső arról beszélt, hogy a Vörös­­kereszt mit tett eddig és még milyen feladatok előtt állnak a menekültekkel és a szociálisan rászorult emberekkel kapcsolat­ban. Festetics György herceg meghívása nagyon helyes volt, hisz ma már történelmi tény az, hogy édesanyja - aki 20 évvel ezelőtt halt meg -nagyon sokat tett a II. világháború idején a menekültekért. A tanácskozás keretében Huszti Zoltán Fe­renc, Zalaszántó polgármestere bejelentette, hogy a községben egy szeretetotthont szeretnének felépíteni, amely a Szt. Kozma és Damján nevet kapná. A ter­veket a világhírű Makovecz Im­re és társa, Bata Tibor készítet­te. Az elképzelések szerint 1996-ra készülne el a gondozó­ház. Ezenkívül egy karitatív alapítvány létrehozását is beje­lentette a község polgármestere, amely Keszthely-Hévíz-Zala­­szántó térségében működne. Az alapítvány megalakulásához Festetics herceg támogatásáról biztosította a kezdeményező polgármestert és az önkormány­zatot. A jelenlévők közül töb­ben is felajánlották a segítségü­ket. A fórum hozzászólásokkal, észrevételekkel ért véget. A program folytatásaként egy jótékonysági koncert követ­kezett a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola hallgatóinak előadásában. A bevétel össze­gét valamely rászorultakkal foglalkozó szervezet kapja meg. Este a megjelentek tiszte­letére fogadással fejeződött be a program. Csiszárné Babos Csilla Zalaszántó A szolgáltató is ember Tisztelt Vendégem! Sajnálattal tapasztaltam, hogy távollétemben, folyó hó 7- én 15 óra tájban elégedetlensé­gének nyomatékot adva a vásár­lók könyvébe írta be sérelmét. A megszólításért elnézést ké­rek, de a bejegyzése alapján saj­nos nem tudok önnek személye­sen válaszolni, ugyanis neve és címe olvashatatlan, ezért va­gyok kénytelen így reagálni. Az ön bejegyzése nem fedi a valóságot, mivel a 2 literes Co­ca-Cola ára nem 154 forint, ha­nem 150 forint. Gondolom, a felháborodásán ez a 4 forint nem változtatott volna semmit, de ha már veszi a fáradságot, és a vásárlók könyvébe ír, akkor szíveskedjen pontosan, a való­ságnak megfelelő adatokat és olvashatóan írni. A könyvbe va­ló bejegyzésnek is vannak for­mai és tartalmi előírásai. Nem úgy, mint ahogyan ön tette: több példányon átnyomódva, oldala­kat kihagyva firkálni. Az árról csak annyit: szabad ármegállapítás van, a piac dönti el, hogy mit mennyiért lehet el­adni, a vásárló pedig eldönti azt, hogy ennyiért meg tudja, illetve meg akarja-e vásárolni az adott terméket. Uram, ha tud olcsóbb vásárlási lehetőséget — ön sze­rint féláron —, akkor szívesked­jen ott vásárolni. Még annyit, ha valami ok miatt nem vette volna észre, ahol járt, az nem egy diszkont raktáráruház, hanem cukrászda, és ez semmilyen szempontból tekintve nem egy kategória és ilyenformán —úgy érzem -az árbeli eltérés sem in­dokolatlan. Továbbá azt a visel­kedési módot, amit ön ez alka­lommal mutatott, kikérem ma­gamnak és visszautasítom úgy a magam, mint az alkalmazottaim nevében. Az a kulturálatlan vi­selkedés és hangnem nem en­gedhető meg, amit ön produ­kált. Tőlünk, szolgáltatóktól joggal elvárja mindenki, hogy kulturált, udvarias környezetet biztosítsunk a kedves vendé­geink számára, és ennek az el­várásnak minden tudásunkkal és igyekezetünkkel eleget is kí­vánunk tenni, de azért a vendég­től is elvárjuk -még ha jogos is panasza -a kulturált, emberi vi­selkedést. Vásáros Tibor cukrászmester Devecser, Petőfi tér Kései melegség Ilyen félig-kopaszon látszik csak igazán, hogy milyen hatalma­sak a parkban a platánok. Meggyérült leveleik közt könnyen utat ta­lál a késő őszi napsugár. Ereje már kevés, de csalóka fénye rászed néhány halandót. Elhiteti velük, hogy elűzi a hideget, hogy nem ad­ta be még a derekát, félúton van a nyár és a tél között. Akárcsak a hulló levelek között sétáló nő és férfi. Lábuk alatt zizeg az avar. Gyönyörködnek az őszi természet festette színekben. Csodálják a tarkaságot, nézik az égre meredő ágakat. Titokban egymásra pillan­tanak. Ismerkednek. Nehezen indul a beszéd. Az „időjárás-jelentés” után kissé el­akad. Rövid ideig a talpuk alatt zörgő levelek neszét hallgatják. Eb­ben a színes tájban a csend is beszédes. Az idő múlásával megtalál­ják hangjukat. A nap már rövid, nekik pedig sok mondanivalójuk van. A kanyargós utak elfogynak. Észre sem veszik. Indulnak újra. A Nap cinkosukká szegődik. Mintha örömét lelné a látnivalóban, túlórázik egy keveset. A két ember egyre közelebb kerül egymás­hoz. Hálásak a Napnak. Áldják melegét, mely a nyárinál becsesebb, mert kései, mert váratlan ajándék. Akárcsak kettejük egymásra talá­lása. Váti Ferenc Devecser Asszony lett a lányból Nagy örömet keltett a város­ban a Kosi családban az ötödik lánygyermek férjhezmenetele. Özv. Kosi Imréné pápai asz­­szony öt leánygyermeknek adott életet. Nevük sorrendben: Anikó, Hajnalka, Márta, Ildikó, Marika. Férje közelmúltban bekövet­kezett halála óriási nehézséget okozott Kósinénak, aki felelős­séggel teli munkájának befeje­zése után otthon a családdal va­ló törődésnek, a becsületes életre való nevelésnek szentelte életét. Tiszta és nyugodt lélek­kel küldhette az élet rögös útjá­ra mind az öt lányt. Marika név­re hallgató ötödik lánya a na­pokban ment férjhez. Matics József Pápa Idegen ez a módi Október végén elmentem az önkormányzati képviselő-testü­let gyűlésére, ahol éppen az is­kolaigazgató-választás volt a fő napirendi pont. Pár perc eltelté­vel világossá vált, hogy a kivá­lasztott személy már meg volt választva, így a jelentkező sorsa megpecsételődött. S éppen ebben a megalázó szerepben ismertem meg egy csodálatos embert. Ez az ember művelt, tanult, hatalmas tapasz­talattal rendelkezik. Nemcsak a gyerekek tudását kívánta gyara­pítani, de a falu értékeit is nap­világra akarta hozni. Én csak csodálni tudom, ahogy ezt a megalázó szerepet végigcsinál­ta. Míg élek, nem felejtem el. De a megválasztott igazgató szavait sem, melyeket nem ér­tek. Az volt a mondat értelme, hogy a mai gyerekek nem érzé­kenyülnek el a Bánk bánon, de ezt el kell fogadni, mert ezek a gyerekek ilyenek. Én mindig úgy tudtam, min­den gyermek egyformán jónak születik. Igaz, egyik könnyeb­ben, a másik nehezebben nevel­hető, de mindegyikhez van kulcs. Csak igazi pedagógus kell, aki ki tudja nyitni, jóval tölteni kicsi, ártatlan lelkét. Mi­lyen diák az, aki a Bánk bán mondanivalóját nem teszi ma­gáévá? És mi az, amit elvet? Vagy fölösleges megtanulni, hogy a népért, a családért, a be­csületért még a legnagyobb úr­ral is szembe kell szállni? De úgy, hogy tetteinkért vállaljuk a következményeket! Ez a módi nekem idegen. Meg vagyok győződve arról, hogy szeretet, becsület, egymá­sért való kiállás nélkül az ember semmit sem ér. Hát ilyen lesz az új iskolarendszer? Schmidthoffer Ferencné Nemesgulács, Malom-tanya

Next