Napló, 1993. február ( 49. évfolyam, 26-50. szám)

1993-02-16 / 39. szám

1993. február 16., kedd TŰKOR NAPLÓ - / __________TEVÉJEGYZET Kétségbeesett arcok Sok szó esik ebben az országban a munkanélküliségről. Úgy hiszem, ma ez a legkardinálisabb országos gond. Termé­szetesen összefügg a többi gonddal: az ipar restrukturálásá- val, a mezőgazdaság átalakításával, a privatizáció eleddig meg nem tapasztalt kérdéseivel, az ország súlyos pénzügyi helyzetével. És mégis az összes probléma benne csúcsosodik ki. Embe­ri tragédiákról van szó, és ha a prognózisok beválnak, akkor ez év végéig egymillió ember tragédiájáról. Ha azt mondom, hogy ez nagyon sok, akkor meglehetősen alpárian fogalmaz­tam. Ez valahol nemzeti tragédia is, hiszen az egymillió mun­kanélküli egymillió családot jelent, s ha csak hárommal szo­rozzuk, akkor is félelmetesen nagy számú lakos kerül ember­hez nem méltó helyzetbe. Szembesülni a munkanélküliséggel megrázó élmény, de nagyon jó, ha minél többen szembesülnek vele, hogy látva lássannak, és cselekedve cselekedjenek, akik ezt tehetik. S akik nem, azok nyomást gyakoroljanak azokra, akiknek tisz­tük a felelősség az országért. Hétfőn az AKTuális műsorában jelen lehettünk az Ikarus- gyárban azon drámai pillanatokban, amikor tudomásra hoz­ták, hogy 1500 dolgozót elbocsátanak. Arcokat láttunk, me­lyek a kétségbeesést tükrözték, a tehetetlenséget, a kiszolgál­tatott ember tehetetlenségét. Egy fiatal munkásból ömlik a ke­serűség: - Muszáj ennek így lennie? Miért kell ennek így len­nie? Voltak és vannak javaslataink, miért nem hallgatták meg azokat? Mi lesz velünk, mi lesz velem és a családommal? Érdekképviselet? Kudarcra ítélt próbálkozás. A döntés megvolt. Vitatkozni még lehet, de teljesen fölös­leges. Mindez az ország egyik legmodernebb, legnagyobb ex­portot teljesítő vállalatában. Riadt arcú asszonynak -le se ültetik, igaz, a tisztviselő is áll -, hozzák tudomására, hogy állása megszűnik. Itt írja alá, hogy tudomásul vette. Az asszony előregörnyedve (minő sú­lya van az ilyen bejelentésnek), halk igent suttog és engedel­mesen aláírja az ítéletet. Aztán elkezdődik a hét, amelyen már nem kell bemennie a gyárba, nem mehet be a gyárba. Ha aludt is ezen az éjszakán, reggel úgy pattannak fel a szemei: Felkelni, hogy el ne késsek. És csak azután döbben rá arra, hogy nem kell bemenni és nem lehet késni többé... Teljesen reménytelenül jelentkezik a munkaerő-elosztó­nál, hatalmas sort kell kiállnia, míg adatait fölveszik. Ez a sor győzi meg arról, hogy nincs kilátás, nincs remény, nincs hol­nap... A legminimálisabb empátiával rendelkező szemlélőben is fölmerül a kérdés: vajon ennek így kell lennie? (kvári) A fontos ember Már messziről látható, hogy ki a fontos ember. A fejtartása mutatja, hogy nem akárki ő; a kevésbé fontosakénál úgy ti­zenöt fokkal feljebb magasodik az orra, mert nem elég fontosnak lenni, annak is kell látszani. Éppen ezért menedzseröl­tönyt visel, hozzáillő designé nyakkendővel és olasz bőrcipő­vel. A fontos ember mindig, mindenhova diplomatatáskával megy és kissé késve érkezik. Nem siet, de nem is andalog, tempósan, ruganyosán halad. Nem nézelődik, nem álldogál a kirakatok előtt, nem keresi az is­merős arcokat, nem ér ő arra rá, sőt még a köszönéssel sem bíbe­lődik, az aztán igazán nem fon­tos; tizennyolc évestől a hatvan­évesig mindenki kötelességének kell érezze, hogy köszöntse őt. A fontos ember soha nem ér rá, mert borzasztóan elfoglalt. Későn ebédel, mert ha délben enne, mint a többi meg amikor éhes, még veszíthetne a fontos­ságából. Az íróasztalán legalább kél telefon csörög, az üzenetrög­zítő úgy kell neki, mint a falat kenyér, s a kizárólag nyugati márkájú autójába szintén tele­font szereltet, mégis mindig máshol van, mint ahol keresik. Végtelen fontosságát hangsú­lyozza, hogy nem jár moziba, nem megy sétálni, a szabadságát adott időpontban éppen nem tudja a hitvesével egyeztetni, nem megy el a gyerekei farsangi báljára, nem jár évzáróra, teme­tésre, nem kíséri el a nejét a fog­orvoshoz. Mindezekre ott van a család, a feleség, a nagyszülők. A fontos ember borzasztóan szórakozott, csak a titkárnője tudja megállapítani, milyen na­pot, évet, s egyáltalán hányadik századot írunk. A fontos embernek otthon is van dolgozószobája és íróaszta­la, ahol hajnalig ég a villany, eb­ből is látható, hogy mennyi a dolga. Csipcsup dolgokkal, mint amilyen a takarítás, a bevásár­lás, ne adj isten a mosogatás, nem ér rá foglalkozni. Neki kül­detése van. A világon a legfontosabb számára fontosnak lenni. Ezért szerteágazó kapcsolatokat te­remt, a nagymenők társaságát keresi, ez önmagában növeli a fontosságát az egyszerű „me­zei” polgárok előtt. Karácsony­kor, születés- és névnapon nem vesz ajándékot, meghatározott összegű pénzt utal ki. Virág és kézcsók csak a főnök feleségé­nek jár, a többi nem fontos, lé­nyegtelen. Egy napon azonban a fontos ember azt tapasztalja, hogy hideg mellette az ágy, üres a gyerekszoba, kifogyott a szó- dásszifon és elfogyott a fog­krém. A szomszédok nem kö­szönnek, a beosztottak kineve­tik a háta mögött, a titkárnő nem viszi be a kávét. Hű házőrzője után füttyent, de az nem mozdul. Rá kell döbbennie, hogy már a kutyának sem fontos... E. Hargitai Márta Nyolcadik törzsünk művészete Nyugati magyar művészek Veszprémben és Ajkán Mit tud az itthon élő ma­gyarság a határokon túl élő véreink művészetéről? Er­re a kérdésre kívánt felele­tet adni az éppen kapuit zá­ró A magyar emigráció a hazáért című budapesti kiállítás, amelyet a múlt év októberében Antall Jó­zsef miniszterelnök nyitott meg, ezzel is hangsúlyoz­ván az ilyen témájú rendez­vények szükségességét. Erdélyi, felvidéki művé­szeinket, íróinkat és költőinket még ismerik páran, de az emig­ráció zenéjéről, költészetéről alig-alig hallott itthoni közönsé­günk. Pedig nyolcadik törzsünk is munkálkodott az egyetemes kultúrán és nemzetközileg is ko­moly tekintélyt szerzett népünk­nek. Ezek a művészek ugyan or­szághatárainkon kívül éltek, de sohasem szakadtak ki a nemzet testéből. Itthon főleg világhírű zené­szeinket és kint is nagy nevű képzőművészeinket ismerik - kifejezőeszközeik (hang, rit­mus, forma, szín) nemzetköziek lévén, könnyebben utat találtak a nemzetközi közönséghez, így az itthoniakhoz is. Külhoni sike­reiket nem lehetett elkendőzni, így a múlt rendszer sajtója is kénytelen volt megemlékezni róluk, ismertetni őket. íróink, költőink és előadóművészeink sorsa sokkal mostohább volt (hacsak be nem hódoltak a rend­szernek az anyanyelvi konferen­ciákon keresztül), őket kötötte egyik legnagyobb kincsünk: a magyar anyanyelv. Az az egye­dülálló nyelv, amelynek külö­nös zenéje letompul, tömörsége fellazul a legjobb műfordítások­ban is. Kétnyelvű íróink (példá­ul Kocsis Gábor, Csiky Agnes Mária vagy Saáry Éva) viszont bármennyire is uralják másod­nyelvüket, csak igen ritkán érték el a befogadó ország irodalmá­nak magaslatait, vagy megfelelő kapcsolatok hiányában nem tud­tak beépülni a befogadó orszá­gok kultúrájába. Március 6-án Veszprémben, a Városi Művelődési Központ­ban, március 7-én pedig Ajkán, a Nagy László Művelődési Ott­honban kap honi közönségünk ízelítőt - hiszen egy est kereté­ben teljes képet adni nem lehet- a nyugati magyar költészet és zene alkotásaiból. Tollas Tibor költő, a több nyelven megjelenő Nemzetőr c. emigráns lap főszerkesztője, 1956 külföldi költői visszhang­jának, a Glorinvictisnek s több fontos emigrációs sajtótermék­nek a kiadója és szerkesztője, a volt nemzeti emigráció már-már legendává vált, s a tévé jóvoltá­ból az itthoni közönség előtt is ismert egyénisége szaval versei­ből. Zambelly Bianca operaéne­kesnő - aki nemcsak majd min­den nagyobb magyarlakta tele­pülés közönségét bájolta el me­leg mezzoszoprán hangjával, de mint oratórium-, dal- és opera­énekesnő Németország, Hollan­dia, Olaszország, Bécs, sőt Ja­pán színpadain is nagy sikerrel szerepelt - mutatja be Kovács András, Leskó Vilmos (aki kö­zépiskolai tanulmányait Veszp­rémben végezte) és Nagy István, valamint az emigráns Bartók szerzeményeit, amelyek nagy része először szólal meg magyar földön. Nagy Alajos — egykor szin­tén veszprémi diák, 1956-ban az Ajkai Nemzeti Forradalmi Ta­nács tagja, aki Európa majdnem minden jelentősebb magyar kö­zönsége előtt szerepelt és sikere­sen fellépett Amerika keleti partjának közönsége előtt is - Kocsis Gábor, Csiky Ágnes Má­ria, Saáry Éva (balatonkenesei születésű költőnőnk), Lökkös Antal és Tollas Tibor verseiből szaval. Veszprém Város Vegyeskara Erdélyi Agnes vezényletével Kodály, Bárdos, valamint az emigrációban nemrég elhunyt erdélyi származású zeneszerző, Veress Sándor műveivel gazda­gítja a gondosan összeállított, s Magyarországon első ilyen té­májú műsort. Az est fénypontját egyházi zenénk nagy nesztorá­nak, Halmos Lászlónak Mózes imája c., Tollas Tibor Nagy Alajosnak ajánlott versére kom­ponált ősbemutatója képezi. Veszprém és Ajka e rendez­vénnyel újólag az élvonalban áll azzal, hogy az itthoni és a ha­zánktól elszakadt magyarság kapcsolatait ápolja. Ki fogja eltartani a nyugdíjasokat? • • Öregedő Magyarország Bár Magyarországon a népesség öregedési folya­mata igencsak előrehala­dott stádiumban van, a munkaképes korúak lét­száma, aránya 2005-ig nem csökken - állítja a KSH Né­pességtudományi Intéze­tének felmérése. Ennek az az oka, hogy 1952- ben és 1973-ban a népességpoli­tikai intézkedések miatt a szüle­tések száma megugrott. Ahogy azonban ezek a generációk idősödnek, nyugdíjkorba lép­nek, újra felgyorsul a népesség öregedése. 2015-re változatlan nyugdíjkorhatárral számolva az idősek száma elérheti a 2,8 mil­liót, az összes népesség 28 szá­zalékát, újabb 20 év múlva pe­dig, amikor az 1970-es években születettek kerülnek idős korba, arányuk akár 33 százalék is le­het. A nyugdíjkorhatár emelését ellenzők egyik hivatkozási alap­ja a közismerten alacsony ma­gyarországi élettartam. Tény, hogy Magyarország halandósá­gi mutatói rendkívül rosszak. Míg nálunk 100 ezer újszülött fiú közül 60 ezren élik meg a 65. születésnapjukat, addig például Kína falvaiban 71 ezren, Japán­ban 82 ezren. Ennek ellenére a nyugdíjkorhatárhoz képest az átlag magyar hosszabb időt tölt nyugállományban, mint a leg­fejlettebb országokban. Ha foly­tatódik az a tendencia, ami az utóbbi 2-4 évben a korkedvez­ményes, korengedményes és rokkantnyugdíjazás területén ta­pasztalható volt, akkor igen rö­vid idő alatt 3 millióra emelke­dik a nyugellátásban részesülők száma, s lehetetlenné válik a mai ellátási színvonal fenntartása is. Ugyancsak a nyugdíjkorhatár emelését ellenzők hivatkoznak a munkanélküliség terjedésére is. A probléma azonban összetett, hiszen ma 100 aktív keresőre 68 eltartott, 59 inaktív kereső és 16 munkanélküli jut, tehát össze­sen 143 fő. Ha a jelenlegi nyug­díjkorhatár fennmarad, akkor könnyen kiszámítható, hogy 2005-ben minden 100 aktív ke­resőre már 76 eltartott, 81 inak­tív kereső és 17 munkanélküli jut, vagyis összesen 174 ember. Nem valószínű, hogy az aktív keresők elbírnak egy ilyen te­hernövekedést. így előtérbe kellene állítani olyan finanszírozási megoldá­sokat, ahol az egyén saját meg­takarítását használhatná fel idős korában, kiegészítve egy szoli­daritási elemmel, azaz meg­segítve az önhibájukon kívül keveset gyűjtőket. Számítások szerint, ha most megkezdődne a nyugdíjrendszer finanszírozásá­nak átalakítása és ezzel együtt életbe lépnének a magasabb nyugdíjkorhatárok, akkor körül­belül 800-1000 milliárd forint befektetéssel 15 év alatt létrejö­hetne a működőképes struktúra. Újra Héra Pályázókat vár az alapítvány Újabb akciót indít már­ciusban a Héra Alapítvány, hogy azok az önkormány­zatok, illetve karitatív szer­vezetek is benyújthassák pályázatukat a rászorulók­nak nyújtandó támogatás­ra, akik eddig nem tették meg. Az alapítvány ügyve­zető titkára, Bacsó Nándor elmondta: a pályázat be­adása folyamatos, nem kell attól félni, hogy bárki a kés­lekedés miatt lemarad. Ez idáig 15 önkormányzat pályázott, ezek közül nyolcat bí­rált el az alapítvány kuratóri­uma. Az oroszlányi önkormány­zat 500 ezer forintra vonatkozó pályázatát már ki is fizették. Ba­csó Nándor hangsúlyozta: az alapítvány csupán a rászorultság alapján ítéli oda a támogatást, annak okát nem vizsgálja. A pá­lyázati feltételek nem zárják ki, hogy valaki újra támogatásban részesüljön. Az alapítvány egy­szeri, mintegy 2-3000 forint összegű támogatás kifizetését, vagy pedig energiatakarékos lámpák adományozását teszi le­hetővé, amelyek használatával hosszú távon csökken a rászoru­lók villanyszámlája. Egyidejűleg folyik a Magyar Villamos Müvek Rt. által a nagycsaládosoknak felajánlott 300 millió forint összegű ado­mány kiosztása. Mintegy 200 ezer nagycsaládos — 600 ezer gyerek családja — részesülhet gyerekenként 500 forint támo­gatásban, ez a támogatás kizáró­lag a gyerekek számától függ. Az alapítvány magánszemé­lyektől nem tud elfogadni je­lentkezéseket, mert az megha­ladná adminisztrációs lehetősé­geit, csakis az önkormányzatok, illetve szociálpolitikai, népjóléti tevékenységgel foglalkozó szer­vezetek pályázhatnak a rászoru­ló állampolgárok javára. Júlia és Zsuzsanna napi VIRÁGVÁSÁR a Hemoban péntekig naponta 10-18 óráig Friss árukészlet, kedvezményes árak (25400/1K)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék