Napló, 1993. március ( 49. évfolyam, 50-74. szám)

1993-03-13 / 61. szám

1993. március 13., szombat HIT-VILÁG A pápai kollégium 48-ban A kollégiumot szabad iskolá­nak rendelte a sors. Szabadsá­gáért, létéért, megmaradásáért harcolt, s történelmi próbákban edződve tanulta meg a másság tisztességét, az egység igaz szol­gálatát, s mindenekfelett a haza szeretetét. Az 1848-as megmérettetés­ben Tarczy Lajos Képzőtársasá­gának Petőfit, Jókait, Orlait is megihlető lelke nagy lángra lob­bant. A híres Bocsor professzor képviselő lett, a diákok közül számosan hadba mentek, s jele­sen kitüntették magukat. Nosz­­lopy Gáspár hősi harcát mártíri áldozat koronázta, Papp Gábor, a későbbi püspök üldöztetést szenvedett, Baráth Ferenc, Kossuth futára, a szabadságharc századosa a jog­tudós tanáraként tért vissza szeretett alma mate­rébe. A nagy napok alatt min­denki a fedélzeten volt. A főis­kolai nyomda kinyomatta a Nemzeti dalt s a Tizenkét pon­tot. Bocsor István lelkesítő sza­vakkal bocsátotta el tanítvá­nyait: „ Önök a hazáért harcolni indulnak, s ha önök nem azt ten­nék, amit tesznek, mint kárbave­­szett munkát, széttépném iratai­mat, s darabokra törve kated­rám, mint tanári működésem hitvány emlékét, irataimmal együtt elhamvasztanám." Mának szóló tanúskodás le­het, hogy mennyire egy volt az akaratban a város is. A keresz­tény (keresztyén) egyházak pap­jai mellett a református kollégi­umban tanító Lőw Lipót zsidó főrabbi is a haza védelmére to­borzott lelkesítő beszédében: „Oh népem, légy te méltó nagy őseidhez, a szent prófétákhoz és ragadj fegyvert és siess védel­mezni a magyarok hazáját, mely a te hazád is.” S ha hamu alatti parázzsá is vált a nagy honfiúi lángolás, s ha egy időre meg is törte a kegyet­len ítélet a szent történelmi aka­ratot, az iskola falai között meg­maradt a szabadság szelleme. Alig négy évvel a szent napok után, 1852-ben titkos megemlé­kezésre gyűltek össze a kollégi­um diákjai a református temp­lomban. Ez volt az első tisztel­gés 1848 példája előtt. A mege­mlékezés a Helytartótanács tudomására jutott, s a helyzetet csak Nagy Mihály püspök és Vály professzor bölcs közbenjá­rása mentette meg. A szabadság szellemét az iskola belső elhiva­tottságával mindig őrizte, ápol­ta. A közös városi megem­léke­­zés gondolata is a kollégium fa­lai között született meg. 1900- ban elhatározták a diákok, hogy nem elégszenek meg március 15-e előestéjén kőszínházi ün­nepléssel, hanem kimennek az utcára, megkoszorúzzák a hon­védszobrot, elszavalják a Nem­zeti dalt, Kos­­suth-nótákat énekelnek, hogy ismét mindenki ün­nepe lehessen a nagy nap. Ettől kezdve azután hagyománnyá vált a kollégi­um által szer­vezett ünnep. A színházi esteknek fennmaradt egy lélek­bemarkoló emléke is. A költő­püspök, Medgyasszay Vince emlékezése nyomán: „ 1889 március 15-ét ünnepeltük a szín­házban. A páholyokban ott ült a helybeli honvédhuszárság tiszti­kara is. Az ünnepi verset egy kol­légiumi diák írta és szavalta a magyar nyelvről, a magyar dal­ról. Felmagasztalta ennek szép­ségét, erejét, még az idegen hall­gatót is megragadó bűbáját. Az­után ilyenformán kiáltott fel: Én szeretlek, édes szép magyar szó, szép magyar dal, ajkon nyílt vi­rág...Mikor idáig ért, váratlan dolog történt. A honvédtisztikar a páholyban felugrott, vigyázz­állásba merevedett, karját tisz­telgésre emelte fel. A nagy­kö­zönség egy pillanatig csodál­kozva nézett oda, azután mindenki fel­állt, s halot­ti csendben hallgatták végig a hát­ralévő vers­sorokat. A végén olyan taps, olyan éljenzés har­sogott fel, amilyen tán sosem resz­­kettette meg a színház fa­lait." Hogy mi váltotta ki a tisztikarból az elementá­ris reakciót? Az, hogy az akkori hadúr parancsára tiszti vizsgát csak német nyelven lehe­tett tenni. Évtizede­ken át ilyen lélekkel ün­nepelt Pápa. A kollégium szabad szel­leme lengte be március 15-én az em­lékezés szent helyeit, Széchenyi te­r ret, a Jókai- és a Petőfi­­házat, az Ókollégiumot. Egészen 1948-ig. At­tól kezdve egyre visszaszűkült az ünnep, szinte a családi mécsvilágig. Új világunkban ismét felfi­gyelhet a város a kollégium üze­netére, hagyományaira. Mert meg kell érteni újra, hogy ma­gyarnak lenni sors, megmaradá­sunk sorsa. Senki ellen nem irá­nyul, magunkért, életünkért, jö­vőnkért való szent toborzó min­den március. Most is erre a példaadásra készül a kollégium. Kövy Zsolt Lőw Lipót rab­bi, a reformá­tus kollégium héber nyelvta­nára A katolikus ifjúsági pasztoráció Jelentős megbeszélést tartot­tak a közelmúltban Budapesten az Országos Lelkipásztori Inté­zetben lelkészek, világiak, lelki­­ségi mozgalmak, iskolák ifjúsá­gi bibliaköreinek, katekézisei­­nek képviselői. A konferencia témája a katolikus ifjúsági pasz­toráció szervezeti együttműkö­dési és információs kérdéseivel, az ifjúsági munka belső monda­nivalójával foglalkozott. Az egyházmegyei határok rendezé­sének célja nem csupán a területi ésszerűség megteremtése, ha­nem egyúttal a teljes lelkipász­torkodás megújítása is, mely­ben az ifjúsági munka az egyhá­zi megújulás húzóágazata lehet. Szó volt az Esztergomi Egy­házmegyei Zsinat előkészületi munkálatairól, rávilágítva: ha­talmas feladat vár majd a veszp­rémiekre is, ha e téma napirend­re kerül. Az ifjúság körében végzett felmérések és beszélge­tések alapján az esztergomiak megállapították: van mit változ­tatni a jelenlegi pasztorációs gyakorlaton. Az aktív területe­ken is, ahol az ifjúsági misék, a vigíliák, a bűnbánati liturgiák folyamatosak, a fiatalok többsé­ge igényelne speciális lelkigya­korlatokat, szabadtéri miséket. Felvetették, hogy a plébániákon -amennyiben van káplán -, cél­szerű volna, ha plébánosa fel­szabadítaná a fiatalok közötti feladatok ellátására. Sok jó kez­deményezésnek a gátja ma is a világiakkal szembeni bizalmat­lanság - hangzott el. Szó volt még az egyházmegyei ifjúsági központok felállításáról. A konferencia ezután elfo­gadta, hogy az országban regio­nális elosztásban, öt központot szervezzenek a készültségi álla­pot első lépéseként. Május vé­géig az egyházmegyei referen­seknek minden plébániáról be kell gyűjteniük az adatokat az if­júsági munkáról. Nyáron pedig a kismarosi ifjúsági táborban a régiók munkásai öttagú prog­rambizottság vezetésével egy komplett technikai tervet készí­tenek majd el az ifjúsági paszto­ráció új feladatairól. Rejtvény E heti kérdésünk: A szép termetű, bátor és nagylelkű férfiú jellemének volt egy árnyékosabb oldala is. Bukását heves természete és alkalmazkodásra képte­len személyisége okozta. Még saját családtagjai is szinte lehetetlennek tartották a vele való együttélést. Kiről szólnak a fenti sorok? Beküldési határidő: március 19. Múlt heti rejtvényünk megfejtése: „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” NAPLÓ - 5 Nagyböjt Az örök életre szökellő vízforrás A római katolikus egyház ez évi evangéliumi beosztása sze­rint a szamáriai asszony történe­tét olvashatjuk nagyböjt 3. va­sárnapján. (Jn. 4­5-42.) Jézus idejében Szamária tar­tományát igen vegyes zsidó és pogány keverékk­ép lakta. A más tartománybeli zsidók ezért le­nézték őket, s még azt sem en­gedték meg a babiloni fogság után, hogy részt vegyenek a templom építésében, így szamáriabeliek a Garazim he­­­­yén külön templomot építettek maguknak. Jézus Galileába mentében átment Szamárián és Szikár városa mellett letelepe­dett Jákob kútjánál. Ezt Jákob pátriárka ásatta, ezért mindenki nagy becsben tartotta. (A kút ma is megvan, 24 m mély.) Hama­rosan egy szamáriai asszony jött oda vizet meríteni, Jézus inni kért tőle. Tanítványai ugyanis bementek eledelért a városba. Az asszony nagyon elcsodálko­zott, hiszen a zsidók nemigen álltak szóba a szamáriaikkal. Jé­zust azonban nem befolyásolták az ilyen emberi szempontok, számára az asszony lelke volt fontos. Pedig az asszony nem volt jó erkölcsű, eddig már öt férje volt, s akivel éppen együtt élt, az nem is volt férje. Jézus mégis bizalmat mutatott iránta. („Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek." -Mt. 9:12.) Pár korty forrásvíz Jézusnak jó alkalom arra, hogy a földiekről az égiekre terelje a beszélgetést. Ezért azt mondja: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja ne­ked: 'Adj innom!', inkább te kér­néd őt, és ő élő vizet adna ne­ked." Az asszony nem érti sza­vait, ezért Jézus tovább folytat­ja: „Az a víz, amit én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz.” (Ezt adja meg a keresztség vize, és teljesítik ki, szerzik vissza a további szentségek - pl. a bűn­bocsánat. Ezért olvastatja ve­lünk az egyház nagyböjtben e történetet.) Az asszony felismerte, hogy Jézus próféta, ezért Isten imádá­­sáról kezdett beszélni. Megkér­dezte, Jeruzsálemben vagy a Garazim hegyén kell-e imádni az Urat. „Eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeru­zsálemben fogjátok imádni... ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk”, a hely nem fontos -felelte Jézus. (Nem ítélte el ezzel a „külső is­tentiszteletet”, hanem csak a külsőségekben kimerülő zsidó szertartásokat, melyek akkori­ban szokásban voltak Jeruzsá­lemben és Szamáriában.) „Tudom, hogy eljön a Messi­ás, akit Krisztusnak neveznek” - szólt az asszony. „Ha majd el­jön ő, tudtunkra ad mindent.” Jézus így felelt: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Megér­tette hát végre az asszony, ki az, aki előtt áll. Rádöbbenvén a nagy titokra, elfelejtve, hogy miért is jött a kúthoz, lelkendez­ve rohant a városba, hogy az örömhírt elmondja mindenki­nek. így vált a bűnös asszonyból megtérő, bűnbánó és apostol­­ a beszélgetés nyomán. Mire figyelmeztet minket ez az evangéliumi rész? Aki Jézust megismeri, vele kapcsolatba ke­rül, nem maradhat többé közöm­bös. Vagy elutasítja őt, mint az akkori zsidó vezetők, vagy tanít­ványává, apostolává válik. A történet komoly tanulság­gal szolgál a mának is. Megmu­tatja, hogy Jézus nem személy­válogató, nem érdekli, ki milyen nemzetiségű, fajú ember, férfi avagy nő. Mindenkinek fel­ajánlja kegyelmét. Nem nézi az illető bűneit, szóba áll minden­kivel, mert becsüli az embert, az Isten képmását, így kell nekünk is tennünk! A szamáriai asszony példájá­ra az asszonyok sok férjet meg­térítettek, sok gyermeket taní­tottak, és sok lélekhez elvitték a jézusi örömhírt. Nagyböjt 3. vasárnapján kö­szönjük meg ezt nekik. Ebele Ferenc plébános Mellékletünk és a szabad sajtó Már régóta foglalkoztat, hogy mint a Hit -Világ mel­léklet szerkesztője néhány gondolatot papírra vessek a sajtószabadság jogán. Ezt most az ünnep és mellékletünk közelmúltbeli jubileuma duplán is indo­kolja. Amikor 1991. március 9-én lapunk jelen vallásos témájú melléklete napvilágot látott, nagy reményekkel és őszinte tö­rekvéssel kezdtem a bizonyítás­hoz: az egykori pártállami sajtó­­orgánumban, mely ma már de­mokratikus hangnemben igyek­szik olvasóihoz szólni, ez a korábban tiltott-zűrt terület is megszólaltatható. Hittem és önök bebizonyították, szükség van e mellékletre. Hetente hoz­zánk érkező leveleik tartalma is mindig ebben erősít meg. Ma már széles és változatos szerzői, segítői háttérbázisunk jött létre. Elmondható: leveleikkel, reak­cióikkal, javaslataikkal nagy­mértékben segítik munkánkat, s örömmel konstatálható: rejt­vénymegfejtőink száma is meg­négyszereződött a két év alatt. Különösen nagy érdeklődést váltott ki Férfi és nő sorozatunk, amelynek kapcsán öt lelkipász­tor és közel száz világi levele ér­kezett szerkesztőségünkbe. Az alkalom kínálja, hogy köszöne­tet mondjak érte valamennyi­jüknek. Természetes persze, hogy nem látunk mindig egyfor­mán, de ez nem baj. Az ellen­hangok elegyháziasodó sajtóról majd pedig egyházellenesség­­ről szólnak sokszor, egyesek katolikus fórumnak, mások pro­testáns szemlének, megint má­sok szektás beállítottságúnak ta­lálják egy-egy mellékletünket. Mindez bizonyítja: sokoldalú, változatos betekintést tudunk nyújtani önöknek a hívő ember­ről és az őt körülvevő világról, ahogy azt mellékletünk címe is ígéri. Az egyházi vezetők néha számon kérik rajtunk az eseten­ként kritikusabb hangot, hang­nemet. Vállaljuk. Régi harc ez, nem új. Az egyházakon belül is megújulás folyik, s ez nem megy viták nélkül. Konzervatí­vok és reformszemléletűek hit­vitája ez. Rónay László az Új Ember című katolikus hetilap főszerkesztője írta nemrég ép­pen a sajtó felelőssége kapcsán: A szabadság visszaszerzésének ünnepe után (...) azon kell el­gondolkodnunk, mekkora fele­lősséget cipelnek a ma újság­írói, akikre már nem tesznek ugyan szájkosarat, de érzik még­szorítását, hogy korlátoznák szabad megnyilatkozásaik lehe­tőségét. Félelmetes a felelőssé­günk, hiszen minden erőnkkel a kibontakozást kell szolgálnunk, de úgy, hogy nem hunyhatjuk be szemünket a negatívumok lát­tán... De idekívánkozik Szennay András ny. pannonhalmi főapát Kathpressnek adott nyilatkozata is az „egyházi” sajtószabadság­ról. Megoldásra váró probléma továbbra is az egyházon belüli, valamint az egyház és a társada­lom közötti párbeszéd...Ha nem sikerül az egyházi vezetés „lö­vészárok-mentalitását” leküz­deni, félő, hogy az egyház és a változás korát élő társadalom között lévő szakadék tovább mé­ly­ül... A probléma abból adódik, hogy az egyházi vezetés nem ismerte fel idejekorán az egyhá­zi sajtó jelentőségét, az egyéb tömegtájékoztató eszközök (ide tartozunk mi is) iránti állás­pontja pedig általában gyanak­vó és bizalmatlan, még a jó szándékú kritikát is nehezen vi­seli el, és alig vesz tudomást az egyház iránti megnövekedett igényekről...” -Tisztelem, amiért leírta a problémát, kiterítette a méltány­talanságot, hiszen: bűnt követ el, aki elleplezi a bajt -kerestek meg nemrég lelkipásztorok, akik őszintén örültek egy írá­somnak. De azt is elmondták, sajnos nem járulhatnak hozzá e véleményük közzétételéhez nevük szerepeltetésével lapunk­ban­­ egyházi főnökeik miatt. Sajtószabadság? A kérdés nem egyoldalú tehát! Mert amíg az emberek lelkiismereti sza­badsága nem lehet teljes, addig sajnos a sajtó is csak arról írhat, amit mernek válaszolni és vál­lalni megszólítottjai. A hívő ember nem lankad, él benne a remény: Egyszer az örökérvényű törvények -Ne ölj! Ne csalj! Tarts bűnbánatot! Légy szelíd, szeresd felebaráto­dat és ellenségedet! Csakis iga­zat mondj! Ne vétkezz se szóval, se cselekedettel se mulasztás­sal!...­­Isten akaratával egység­ben tökéletesen érvényesülni fognak itt e Földön is. E zárszóval kérem a kedves olvasókat, vegyék fel a tollat ez­után is, ne leplezzék vélemé­nyeiket! Hogy közösen tudjuk írni továbbra is e mellékletet! Toldi Éva Kányádi Sándor Játszva magyarul aki megért s megértet egy népet megéltet

Next