Napló, 1993. május ( 49. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
1993. május 5. SZERDA XLIX. évfolyam, 103. szám ÁRA: 13,80 FT A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI NAPILAP Isten hozta a királynőt! Először lépett hazánk földjére brit uralkodó Királyi vendége van Magyarországnak: tegnap Budapestre érkezett II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság uralkodója. A királynőt a magyarországi látogatásra elkísérte férje, Fülöp edinburghi herceg. A királyi pár különrepülőgépe délután két órakor landolt a brit és magyar nemzeti lobogókkal díszített Ferihegyi repülőtéren. Az uralkodó fogadására a légikikötőben megjelent Jeszenszky Géza külügyminiszter. A legmagasabb szintű látogatások ceremóniájának megfelelően a magyar és a brit protokollfőnök, illetve Nagy-Britannia budapesti nagykövete a repülőgép fedélzetén üdvözölte II. Erzsébetet, majd a gép lépcsőjénél várakozó magyar személyiségekhez vezették az uralkodót. A vendégek ezután autóba szálltak, és a fogadtatási ünnepség helyszínére, a Kossuth Lajos térre hajtattak. II. Erzsébet királyi ébenszínű Rolls Royce-a fél háromkor gördült a Kossuth térre, az Országház elé. Az autóból kiszálló uralkodót és férjét Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözölte, majd a szürkés halványzöld színű kosztümöt és kalapot viselő királynő fogadta a díszegység vezetőjének jelentését. A két ország himnuszának elhangzása után II. Erzsébet és Göncz Árpád ellépett a díszegység előtt, majd az államfők bemutatták egymásnak a kíséretükhöz tartozó személyiségeket. II. Erzsébet és Göncz Árpád ezt követően fellépett a tér közepén álló dobogóra - a kis pódium mellett állt a királynő férje és Göncz Árpád felesége -,s elvonult előttük a díszszázad és a zenekar. A királyi pár köszöntésére megjelent a Kossuth Lajos téren az Országgyűlés és a kormány több képviselője: Szabad György házelnök, Kádár Béla és Mádl Ferenc miniszterek, Katona Tamás államtitkár, valamint a képviselőcsoportok vezetői. Részt vett az ünnepélyes fogadtatáson több magas rangú diplomata is. Több ezer budapesti polgár gyűlt össze az uralkodó üdvözlésére, ők a tér széléről és a környező utcákból integettek. A fogadtatás helyszínéről a királyi pár és a kíséret a Budavári Palotába hajtatott. II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a Budavári Palota teraszán, a Savoyai Eugen-szobor előtt Göncz Árpád köztársasági elnök és neje társaságában megtekintette a főváros panorámáját. A magyar köztársasági elnök felhívta vendége figyelmét a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Parlament épületére. II. Erzsébet láthatólag nagy tetszéssel szemlélte a Duna-parti panorámát, valamint a Margitszigetet. Ezt követően a királynő és a herceg a Magyar Nemzeti Galéria előcsarnokában négy híres magyar festményt tekintett meg: Munkácsy Mihály Rőzsegyűjtő, id. Markó Károly Visegrád, Ferenczy Károly Október és Derkovits Gyula Szőlőevők című alkotásait. Majd a vendégek átsétáltak az Országos Széchényi Könyvtárba. Itt egy kifejezetten a királyi pár látogatására összeállított kiállítást néztek meg, amelynek kiemelkedő darabjai: a Képes Krónika, nyolc Corvina a magyar királyok ábrázolásával, valamint az igen ritkán látható Aranybulla, amelynek eredeti az 1221-ből származó pecsétje, valamint egy 1351-ből származó szövegmásolat. A királyi látogatás alkalmából szintén a könyvtár gyűjteményéből kiállítottak egy XVI. századi könyvet, amely Oxfordot és a királynő által különösen kedvelt Windsori Kastélyt ábrázoló metszeteket tartalmaz. A kiállítás második része II. Erzsébet magyar származású ősére, Rhédey Claudiára emlékezik, akinek unokája Queen Mary V. György felesége és így II. Erzsébet nagyanyja volt. (Ezt a kiállítást a nagyközönség is megtekintheti május 5-e és 16-a között az Országos Széchényi Könyvtárban.) Ezt követően a királyi pár sajtófogadást adott a könyvtár nagytermében a brit és magyar újságírók számára. Kedden este Göncz Árpád államfő díszvacsorát adott II. Erzsébet és kísérete tiszteletére a Parlament Vadásztermében, amelyen részt vett Antall József kormányfő és Szabad György, az Országgyűlés elnöke is. (MTI) (Göncz Árpád és II. Erzsébet beszédeit a 3. oldalon közöljük.) Május 7-16. között másodízben Veszprémi tavasz Tíz nap alatt több mint ötven programot ajánl a város polgárainak és az idelátogató vendégeknek a Gizella-napok idei rendezvénysorozata. A csaknem félszáz oldalas, emléklapokat és programjánlatot egyaránt tartalmazó ízléses kiadványban időrendben és témák szerint is megtalálhatjuk a kínálatot. Az immáron másodízben megrendezendő Gizella-napok megnyitóját pénteken fél hatkor az Óváros téren tartják. Beszédet mond Dornbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke és Kosáry Domokos, az MTA elnöke. Ekkor adják át a város kitüntetéseit is, majd a Gizella című rockoperából láthatnak részleteket az érdeklődők. Pénteken nyílik a Tavaszi Tárlat, Gizella királyné Veszprémben címmel könyvkiállítás, történelmi motívumokból pedig bélyegkiállítás. A város szinte minden művelődési intézménye helyet ad az ezt követő napokban nyíló egyéb kiállításoknak. A színházbarátok figyelmébe nyolc bemutatót ajánlhatunk, ezek egy része a Nemzetközi Színházi Napok keretében látható a moersi és a stuttgarti színházak vendégjátékában. Szinte minden napra jut zenei program, amelyek során a helyi művészeti együttesek mellett a Magyar Állami Operaház művészei, német nemzetiségi együttesek is fellépnek. Az irodalom kedvelőit az Ex-Symposion estjére, illetve A Vár Ucca Tizenhét című veszprémi irodalmi, művészeti és bölcseleti folyóirat első számának bemutatójára is várják. A tudomány jelesei a Veszprém kora középkori emlékeiről tartandó felolvasóülésen, illetve a helytörténeti könyvtárosok országos tanácskozásán lesznek megtalálhatók. A népművészet híveit kirakodóvásár, amatőr néptáncegyüttesek bemutatója, vásári bábműsor, szabadtéri táncház, illetve a Veszprém Táncegyüttes bemutatója várja. Ez utóbbi a Gizella-napok záróprogramja is. § ,1 H 1993 , VESZPRÉM Fűtéskorszerűsítés a kórházban Önkormányzati ülés Pápán Nem vagyok szakember, így nehéz döntenem - mondta tegnap a pápai önkormányzat ülésén az egyik képviselő. Persze hasonló dilemmában voltak mások is. Különösen akkor, amikor a kórház fűtéskorszerűsítéséről kellett dönteniük. A két pályázó cég közül végül is hosszas vita után a képviselők kegyeit a Prometheus Rt. komplex ajánlata nyerte el, így az év utolsó harmadától már a gázfűtés ontja majd a meleget a pápai kórház kórtermeiben. (Tudósításunk a 2. oldalon.) '56-os Szövetség Zágon Sándor ismét elnök Németh Lászlóéktól megvonták a bizalmat Raik Jánostól, az '56-os Szövetség országos elnökétől a Napló szerkesztősége tegnap a következő tájékoztatást kapta: ,,Az '56-os Szövetség országos elnöksége és nagyválasztmánya megvonta a bizalmat Németh Lászlótól és csoportjától, és visszahelyezte a Veszprém megyei szervezet elnöki tisztébe Zágon Sándort, régi ötvenhatos bajtársat, akit törvénytelenül, távollétében fosztottak meg tisztségétől. Kérjük az '56-os Szövetség szelleméhez hű bajtársakat, hogy vasárnap, május 9-én a Veszprémi Egyetemen Zágon Sándor által tartandó gyűlésen jelenjenek meg. A gyűlés témája lesz a küldöttek megválasztása az '56-os Szövetség május 15-16-án megtartandó kongresszusára.” MA Milyen vegyszereket használ a MÁV? Néhány évtizede végezzük ezt a feladatot. Az idén kétféle szert alkalmazunk. 2. oldal Késik a törvénymódosítás Hogyan látja e kérdést a terület felelős szakembere? - kérdeztük Kara Pált, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát. 4. oldal Tavaszi „hiúságok” A tánc és a hangadás sem hiányzik a rovarok szerelmi életéből. 5. oldal A csődöt elkerülték Évente mintegy 100 ezer hektoliter bor termett ezen a borvidéken, de a becslések szerint ennek többszörösét adták el badacsonyi néven. 6. oldal: Tört-zúzott lopott Nem kevesebbszer, mint tizenháromszor állt eddig a bíróság előtt... 6. oldal Kutyaélet Hidd el, mind egyforma. Nem kell szeretni őket, csak alkalmazkodni kell hozzájuk. 6. oldal Lépéskényszerben Ajkán szabályos versenyhelyzet alakult ki az iskolák között. 7. oldal Hoff ezredes lesz Az embert akarja megváltoztatni, kicsit legalább. 7. oldal A pápai Jókai Kör krónikája A kötet kóstolót kínál az alpítás óta eltelt évszázadról. 7. oldal Egy asszony illata Ezt a filmet nem a sztorija teszi emlékezetessé, hanem két nagy színészi alakítás, no és a kiváló rendezői munka. 7. oldal