Napló, 1993. július ( 49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-27 / 173. szám

G-NAPLÓ Kisosz-vélemény a jövedéki törvényről Papírológia a javából Nyilvántartás a nyilvántartásról Mi a véleménye a kisvál­lalkozóknak az új jövedéki törvényről, tettük fel a kér­dést Vágó Péternek a Kis­­osz megyei titkárának, aki készségesen válaszolt, an­nál is inkább, mert a napok­ban számos téves vagy pontatlan információ ke­ring közszájon s a tagság még nem kapta kézhez azt a nyomtatványt, amely ré­vén részletes tájékoztatást kap a tudni- és tennivalók­ról.­ ­A törvény a célja a fekete­kereskedelem felszámolása, ezen a téren ez a törvényhozó el­ső figyelemreméltó intézkedé­se. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy augusztus elseje után, ut­cán és más közterületen többé szeszesitalt, dohányárut és kávét nem lehet árusítani. Sajnos van­nak és mindig lesznek olyanok akik az új törvények hagyta vá­­kumot, az átmeneti időszakot megsínylik. Végezetül minda­zok, akik ezután nem dolgozhat­nak a pultjaikon, korábban sza­bályos engedélyt kaptak az önkormányzattól, és erre a mun­kára alapozták az egzisztenciá­­ju­­kat -mondja a titkár és hoz­záfűzi, hogy bizony ezeknek az embereknek a helyzetén pilla­natnyilag senki sem tud könnyí­teni. A törvényhozó ugyanis a többségi érdekeket tartja szem előtt. Másik gond a lakókocsiból árusítók helyzete, mert róluk megfeledkezett a törvényhozó, amikor megszabta, hogy a felso­rolt termékek csak üzletben vagy pavilonban árusíthatóak. Vágó Péter a vállalkozók észjá­rását követve méltatja a jogsza­bályt, s mi tagadás, számos rendkívül érdekes észrevétele van. Végül is ez magától értető­dő, hiszen a kereskedőket és a kisvállalkozókat képviseli. Akkor tehát mit lát az, aki a tör­vényhozás túlsó oldaláról szem­léli a dolgokat.­­A jövedéki törvényhez kap­csolódó útmutató nagyfokú hoz­zá nem értésről tanúskodik. Au­gusztus 31 -ig tehát, a már műkö­dő üzlethelyiséggel és pavilon­nal rendelkezőknek be kell nyújtaniuk a telephely szerinti önkormányzat jegyzőjéhez, a jövedéki engedély iránti kérel­müket. Furcsa de igaz, hogy eh­hez a törvényhozó nagyszámú olyan irományt kér, amelyek már szerepelnek az önkormány­zatok nyilvántartásában, hiszen azokat korábban maga az önkor­mányzat adta ki a vállalkozók­nak. A kérelmező személyi ada­tain kívül tehát kéri az adószá­mát, a KSH jelzőszámát, a bank­számláját, a számlavezető bank adatait, s például a vállalkozói i­­gazolvány másolatát, ami egyébként nem másolható! Csa­tolni kell a társasági szerződést, az alapító okiratot, a cégbejegy­zést tanúsító okiratot. Az üzlet­­helyiségre vonatkozóan, saját tulajdon esetén a tulajdonlapot a földhivataltól, bérlet esetén a bérleti szerződést. Felteszem a kérdést, vajon miért fontos a törvényhozónak, hogy kinek a helyiségében áru­sítja valaki mondjuk a kávét, a sajátjában-e vagy béreltben? Azután kell még egy 30 napnál nem idősebb erkölcsi bizonyít­vány. Ha hat helyen működik akkor hat bizonyítvány. Ezt be kell szereznie a kft. vezérigaz­gatójának ugyanúgy, mint a tra­­fikosnéninek. Talán azt jelenti majd ez, hogy a jövőben csak feddhetetlen életű dohányáru­saink lesznek? - teszi fel a kér­dést a titkár inkább csak önma­gának, majd újabb, a normális észjárásnak már-már fájdalmas felsorolásba kezd arról, mit tesz a hatóság az ily módon begyűj­tött töménytelen mennyiségű adathalmazzal.­­ A mintegy négyszázezer adatkötegről az önkormányza­tok nyilvántartást készítenek, majd elküldik az illetékes vám­hivatalhoz, ahol összesítés ké­szül. Az újabb nyilvántartást megküldik az APEH-nek amely -ha hiszik, ha nem -nyilvántar­tást készít s ezt egyezteti a saját eddigi nyilvántartásával... Kitűnik, hogy még jó néhány apró jogrést is tapasztal az, aki dörzsölt a szakmában. Például mi lesz azzal a vállalkozóval, aki mondjuk ABC-t nyitna, ha az önkormányzat csak 6 hóna­pon belül köteles jövedéki enge­délyt kiadni? Dolgozhat-e ezen a 6 hónapon belül vagy nem? Tudniillik ez idáig a vállalkozói engedély kiadása nem tartott két hétnél tovább. A jogszabály azt is előírja, hogy aki 6 hónapig nem nyit ki, az végleg lakatot te­het a boltjára. A két évvel ezelőtt született rendelet az elvárásoknak megfe­lelően szabályozta a szezon­munkákkal kapcsolatos kérdé­seket. Ismeretes, hogy a Balaton partján számos vállalkozó csak a nyári idényben dolgozik. Mi a megoldás? Vágó Péter nem túl optimista. A zárjegyek alkalma­zási kötelezettségével szemben sem. Példákén említi a minapi esetet, amikor egy vendéglőstől elkoboztak öt üveg italt. Az el­lenőr állította, hogy lopott porté­ka, holott szabályos papírok vol­tak a vásárlásról. A felügyelőket azonban nem érdekelte az eladó, tehát a lopott holmi eredete.­­Kérdem én, miről láthatja a vendéglős, hogy az áru lopott ha minden papírja szabályos, hi­szen ezt a tényt a felügyelők is „bizonyos jelek” alapján állapí­tották meg. A zárjegyek hamisí­tásával kapcsolatosan sincsenek illúzióim. Ami hamisítható, azt úgyis hamisítja valaki -hangzik Vágó Péter sajátos véleménye. gg L­eborulnak? Nem. Az ő unokáik nem borulnak le, merthogy nincsenek. Ahhoz túl korán elnyelte őket a sír. Húsz-huszonkét éves volt legtöbbjük és közvitéz. Közvitéz... Milyen pontos, milyen tisztességes szó! Nincs benne fennköltség, mint ab­ban, hogy honvéd, de lenézés sincs, mint amikor azt mondjuk valakire: ez baka. Próbálják meg, milyen szépen cseng, amikor fennhangon ismételgeti az ember! Vajon miért kopott ki a ma­gyar nyelvből? Talán, mert elmúlt az a kor, amikor volt súlya és ereje bizonyos igéknek, tárgyaknak, jelzőknek? Amikor min­den szót ki lehetett félreértés nélkül mondani? Amikor még a férfi­­nem azt jelentette csupán, hogy hím­­? Pápától tizenöt kilométerre, a Kisbér felé veze­tő út szélén, kopott tábla jelzi: a csóti hadifogolytábor temetője van ott. Hogyhogy erről nem íródtak versek? Fordítunk a kormányon. A kocsi föld­­útra tér, hogy annak végén megállítsa egy drótkerítés, benne vaskapu. Ez volna az? Igen. Csend előttünk, csend mögöttünk. Köröskörül minden a júliust hirdeti. Csüngőlepke motoz az ebfű piros vi­rágján, pók igazgatja hálóját a tuja ágai közt. Az enyhe szél belekap a juhar le­velébe, elsuttog neki valami titkot, az­tán fut tovább. Minden él, minden dalol, minden ünnepel, csak a sírkövek mozdulatla­nok. Nekik mindegy, július-e vagy november, miként azoknak is, akik alattuk nyugszanak hetvenöt éve már. Akármerre lépek, katonák nyújtják felém kő névjegyeiket. Egyik sem ereszt, amíg el nem olvastam az övét. Lengyelek, oroszok, románok, horvá­­tok, magyarok szerencsésnek hihették magukat. A halál nem szegezte rájuk mutatóujját. Túlélték a kartácstüzet, túl a mustárgázt, a rettentő szuronyroha­mokat, s egy napon, amikor abbama­radtak a tusák, számukra is béke lett. És akkor a béke elvitte őket. Talán utánajártam volna, kik voltak ők, miért ide vezetett az útjuk, s miért kellet épp Csóton meghalniuk, de aztán megláttam a kopott kövek egyikén a mindenkiétől elütő nevet. Kodkasza Anna: Anna... Vajon mit keresett itt, annyi férfi közt? Markotányoslány volt, mint Kö­­niggrätz alatt Jászai Mari? Arról, hogy cseléd voltam, évtizedek múltán csak beszéltem... A hadjáratban való részvé­telemről azonban hallgattam, mint va­lami halálos bűnről. Mintha én tehet­tem volna róla! Beledobott az élet a szennybe és a csoda az, hogy én abból tisztaságba másztam ki -így írt élete al-Kodkasza Annát bármibe is dobták, kimászni belőle már nem tudott. Itt fekszik előttem, négy-öt láb mé­lyen a földben, félbemaradtan, üresen. Hiába álmodott sokszor annyi csodála­tosan nagyszerűt, nem lett belőle se tanítónő, sem öt gyermek anyja, sem szép szeretője egy délceg huszárkapi­tánynak. De hát miért? Odébb, a kiserdőben, harkály kopá­­csol, s mintha csak a ritmust várta vol­na, dalba fog egy feketerigó. Nem ügyelek rájuk. Kodkasza Annához szólnék. Elmondanám neki minden magyar Annák örök versét, a Juhász Gyuláét, és amikor a végére értem, megkérdez­ném tőle: szerette-e valaki? Vonta-e magához férfikét, s végigfutott-e rajta az érzés, amibe mindene beleremegett? Vagy csak a félelem remegtette húsz­évesen? Találgattam, mi dolga lett volna, ha megéri? Ha elmehet innen, Cser mel­lől, haza... Vajon merre indul, ha újra szabad? Egyáltalán: miféle név az övé? Lengyel? Orosz? Macedón? Kozák? Bárki volt, alig hiszem , hogy ha­ Egy lány ilyen helyre ápolónőnek kerül. Egyedül érkezik, és valakinek az oldalán, asszonyként indul tovább az ismeretlenbe. Talán ő is így gondolta. S egy lábadozó közvitéz hasonlóképp. Mi történhetett, hogy a lengyel udvar­ház helyett a legnagyobb ismeretlenbe indult el mindegyikük? Kodkasza Anna hallgat makacsul, és vele hallgatnak a közvitézek. Pedig tudnának miről szólni. Bizonnyal vé­gigsimogatta lüktető homlokukat a lány hűvös keze százszor. Hiába. Nincs senki e világon, aki gondolna Kodkasza Annával.. Akik gondolhat­nának, elmúltak mind. Nincs mit tenni ellene. Senki nem tudja már, milyen volt ő. Mostantól az én dolgom ez. Olyan lesz, amilyennek elképzelem, nem más. Legyél hát szőke, legyen termeted magas, járásod lágy, a csípőd ringó, tar­kódon csillogjanak apró, finom pihék, s mikor nevetsz, hiszen a húszéves lá­nyok sokat nevetnek, kacagásod legyen teli és messzecsengő. Én téged, Kodkasza Anna, toltam oMiáh­ol a mintán tu­domQCOmmal fpl­támasztalak! Ezért, hogy már látlak, és ettől fogva látni fognak mások is. Évente egyszer, amikor a neved napja lesz, eljövök ide, kiemellek a mélyből, az örökös feledésből, és meg­mutatom neked, milyen a világ, amikor nyár van és július. Merthogy ilyenkor él a legteljesebben: igazán. És évente egyszer idehívom a társta­­lan lányokat, és az asszonyok közül azokat, akik tudják, mit jelent az egye­düllét, a magány. Idehívom őket, hogy a közvitézek se legyenek egyedül, hiszen rájuk sem szoktak gondolni már. Virágot hozunk, és elhozzuk jóked­vünket is. Az asszonyok nyári ruhájá­nak, hogy a közvitézek kedvére tegyen, alákap a szél. Ők félve néznek majd oda, de azért odanéznek. Mikor már jól kibeszéltük magun­kat, hirtelen felkapjuk a fejünket. Vala­honnan a messziből fülbemászó zene­szót hallunk, egyre közeledik. És amikor már egészen ott lesz, táncolni fogunk. Táncolni fognak a közvitézek, és táncolni fog Kodkasza Anna is. Velük hajladoznak a fák, a bokrok, a virágok, velük a magasság, a mélység, mert bál lesz, sokuknak az első bálja tán. És körben a földeken, a házakban, a falvak utcáin: Csóton, Bakonyságban, Vanyolán, Pápateszéren, Szentivánban és mindenütt meg fognak állni egy pil­lanatra az emberek. Megállnak, mert ők is hallják az égi zenét. Azt mondják majd: Anna napja van... Aztán beesteledik, és a virágok szí­ne helyett a gyertyák fénye világít megint is­v lesz vége a bálnak. Végh Alpár Sándor Bál a temetőben TÜKÖR 1993. július 27., kedd Magyar gyorsíróbajnokok a világ élmezőnyében Vágtató szavak Nem várta a válogatottat sem küldöttség, sem világ­eső, amikor a minap Isztambulból hazatértek. A lapok hasábjain nemigen adtak hírt a magyarok kiváló szerepléséről, pedig szokásához híven idén is szép eredménnyel szere­pelt a gyorsíró- és gépíró­csapat az Intersteno (Nem­zetközi Gyorsíró Szövet­ség) által szervezett világ­­versenyen. A július közepén megtartott 40. kongresszuson és világbaj­nokságon Lestár Éva, dr. Baczony László és Kanyár Erika parlamenti gyorsírók az A kate­góriában hatodik, hetedik illetve nyolcadik helyezést értek el, Sáfrán Kistya egyetemi hallgató első, Barta Judit főiskolai hall­gató második lett a B kategóriá­sok versenyében. Gépírásban Kapronczi Orsolya tanárnő tize­dik, az összetett versenyben (gyorsírás és gépírás) Jakab Andrásné a miskolci közgazda­­sági szakközépiskola igazgató­­helyettese harmadik, Soós Fe­renc gépíró negyedik helyezést ért el. Kanyár Erikával a veszprémi közgazdasági szakközépiskola tanárnőjével, aki 1985-ben, a szófiai versenyen világelső is volt már, két évvel később Fi­renzében pedig harmadik, a mi­nap beszélgettünk. -A gyors- és gépíró tanári ok­levél megszerzése után az ELTE magyar-könyvtár szakán levele­ző hallgatóként szereztem dip­lomát. A tanárkodás mellett előbb konferenciákon, kong­resszusokon vállaltam munkát, a Parlamentben öt-hat éve dol­gozom -hallottuk tőle. A nyolc­vanas években kezdett verseny­ezni, számára ez egy izgalmas szellemi sport, ráadásul ennek köszönhetően bejárta Európa sok városát.­­Kezdetben gyakorló gyors­író fokon -ez körülbelül az élő­beszéd sebessége (280-320 szó­­tag percenként)­­versenyeztem, később a mestergyorsírásban mérettettem meg -mondta. -Eb­ben a kategóriában az élőbeszéd sebességével kezdődik a diktá­tum, és 10 percen át percenként körülbelül 20 szótaggal fokozó­dik. A végső sebesség 460—470 szótag is lehet -ez olyan hada­rás, ahogyan már nem is beszé­lünk. Általában egy különböző nyelvekre lefordított alapszöve­get kell leírniuk, az idei világ­­bajnokságon egy nagyon nehéz környezetvédelmi téma volt a versenyszöveg. Sok versenyző­nek gyűlt meg a baja vele, olya­noknak is, akik nap mint nap a legfontosabb, országos és nem­zetközi fórumokon gyakorolják hivatásukat szerte a világban, például Japánban is, ahol rend­kívül fejlett a technika, mégis igen megbecsülik ezt a fárasztó, igényes munkát végző, általá­ban egyetemi vagy főiskolai végzettségű embereket.­­ Mindenütt keresettek a gyorsírók, a magnó csak segéd­eszköz a fontos találkozókon. Hiszen a gép nem gondolkodik, mindent felvesz. Mi meg írás közben tartalmilag is azonnal rendezzük, stilizáljuk a szöve­get, ha kell, ehhez enciklopédi­át, szótárat stb. is felhasználunk. Úgy adjuk ki a kezünkből az írást, hogy azonnal nyomdába is vihetnék -mondta Kanyár Eri­ka. G. Pintér Edit

Next