Napló, 1994. március ( 50. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-01 / 50. szám

1994. március 1 kedd KRÓNIKA Az FKGP megyei jelöltjei G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, a független kisgazdák képvise­lője és kampányfőnöke tegnap Veszprémben sajtótájékoztató keretében mutatta be pártja me­gyei képviselőjelöltjeit, ám előbb részletesen kitért az emlí­tett garanciákra. Közülük a leg­fontosabb, hogy szándékuk sze­rint előzetes aláírásgyűjtés nél­kül is népszavazást tartanak majd minden jelentős kérdés­ben, így az ország NATO-hoz való csatlakozását illetően is. Garantálják a képviselők vissza­hívhatóságának intézményét, mert ebben látják a nép általi fo­lyamatos ellenőrzés, felelősség­re vonás biztosítékát. Enélkül nincs demokrácia, csak uralom - idézte Kossuth Lajos egykori al­kotmánytervezetének fontos ki­tételét. A népóhajnak megfelelő rendszerváltoztatásra csak ak­kor kerülhet sor, ha a legfonto­sabb közjogi méltóságok és tisztségviselők közvetlen vá­lasztás útján kerülnek pozíció­jukba. Ez vonatkozik a köztársa­ság elnökére éppúgy, mint a pol­gármesterekre. A képviselőnő véleménye szerint új alkot­mányra van szükség, nem a sztá­linista elemeken nyugvó, sok­szorosan módosított alkotmány tovább foltozgatására. Új elosz­tási rendszert és új államháztar­tási törvényt kell alkotni, még­pedig egy teljes mértékben de­centralizált, alulról építkező költségvetésre és államigazga­tási rendszerre alapozva. Mivel a feladatok nagy részét helyben, a megyék és önkormányzatok szintjén lehetne megoldani, a központi államigazgatási appa­rátusban nagymértékű létszám­­leépítést hajtanának végre. A kormányban szükségtelen és fe­lesleges fenntartani a politikai államtitkárok és a tárca nélküli miniszterek státusát, fontos len­ne viszont a miniszterelnök-he­lyettesi intézmény bevezetése - hallhattuk. Az államadósság visszafize­téséről a független kisgazdák haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeznének a hitelezők­kel, a lengyelekéhez és a bolgá­rokéhoz hasonló átütemezések, adósságelengedések elérésére. Mezőgazdasági programjuk jel­lemzője a kisbirtokrendszer melletti kiállás, valamint az az elhatározás, hogy: Hazánk földjei idegen kézbe nem kerül­hetnek.” Úgy a mezőgazdaság­ban, mint az iparban a magyar áruk védelme, ugyanakkor kele­ti és nyugati irányban egyaránt a szabad kereskedelmi határok megteremtése a cél. Trianon sebeinek felszagga­tása háborús veszélyhez vezet - figyelmeztetett a képviselőnő -, ezért a külpolitikában nem a ha­tárok rögzítésére, hanem szabad átjárhatóságukra kell törekedni. A határokon túli magyarság kul­turális, gazdasági és politikai célkitűzéseit olyan formában kell támogatni, ahogy azt ők megfogalmazzák, befolyásolni, pártérdekeknek alárendelni őket nem szabad - mondta. A képvi­selőnő szólt még pártja család­­politikai elképzeléseiről, amely­ben fontos elemként szerepel a főállású anyaság, a családi jö­vedelemadó rendszer és a nők 55 évben rögzített nyugdíjkor­határa is. A független kisgazdák me­gyei kampányfőnöke a sajtó képviselőinek nem kis megle­petésére Németh László, az '56- os Nemzeti Párt megyei elnö­ke, képviselőjelöltjei: dr. Ké­ninger Tibor (1. vk. Ajka), Ne­mes Miklós (2. vk. Balatonfü­­red), Harangozó Zsigmond (3. vk. Pápa), Rátosi Ferenc (4. vk. Tapolca), Völgyi Árpád (5. vk. Várpalota), Nyikovics Ferenc (6. vk. Veszprém) és Gombás Béla (7. vk. Veszprém). A me­gyei lista első három helyén Ne­mes Miklós, Harangozó Zsig­mond és Rátosi Ferenc neve sze­repel. „Csak Fűzfő-párt van” Bizalmi válság a képviselő-testületben? Hosszas tépelődés és megfontolt mérlegelés volt a jellemzője a tegnapi kép­viselő-testületi ülésnek Ba­­latonfűzfőn. A település egyik lakosa a na­pirendi pontok tárgyalása előtt felháborodott bejelentést tett a képviselőknek, sérelmezve a he­lyi rendőr törzsőrmester „felü­letes tevékenységét”. Előadta, hogy február 7-én fiatalkorú leánya eltűnt, ezt bejelentette a körzeti megbízottnak, ahonnan még tíz nap múltán sem indítot­ták meg a körözést előkérdésé­re. Saját „nyomozása” eredmé­nyeképpen kiderítette, hogy egy idős férfi eladta leányát Polgár­­diba, ahol a fiatalkorút csaknem agyonverték, ruháit eladták. A képviselő-testület ígéretet tett arra, hogy e bejelentésről tájé­koztatja az illetékes felettes szervet. Bizonyos ingatlanvásárlási ügyek kapcsán az elmúlt hetek­ben több képviselő ellen is bizal­matlansági indítványt nyújtot­tak be a polgármesterhez a testü­let egyes tagjai. A problémacso­magok kivizsgálása hosszú, és többeket érzékenyen érintő, de mindenképpen szükséges felül­vizsgálatot jelentett. A vádak szerint olyan kérdésben is a tes­tület döntését kezdeményezték a képviselők, amely a költségve­tés biztonságos végrehajtását veszélyeztette ingatlanvásárlás címén. Az egyik képviselővel kapcsolatban felmerült, hogy vállalkozási ambíciói és bizott­sági elnöki tiszte összeférhetet­lennek tekinthető. A vizsgálati procedúra keretében részletesen meghallgatták az önkormányzat tagjainak véleményét, majd a polgármester megszavaztatta a képviselőket a bizalmatlansági indítványok elfogadásáról, illet­ve elutasításáról. A testület vég­eredményben mindegyik érin­tett képviselővel kapcsolatban elutasította a vádakat. Ezen ügy kapcsán került na­pirendre Szabóki Sándor képvi­selőnek egy korábbi téma kap­csán felmerült gyanúja. Eszerint gyakran a testületnek saját meg­határozásai és döntései fölött kell egymás között jogi vitát folytatnia, ami bizalmi válság jeleit mutatja. Felvetődik, hogy milyen létjogosultsága van az önkormányzati munkában egy lényegében pártlobbyt megva­lósító képviselői csoport kon­cepciójának. (Itt a KDNP-hez kötődő képviselőcsoportra gon­dolt.) Heves vita kerekedett: van-e jogi, etikai akadálya an­nak, hogy a testületen belül bár­milyen pártcsoport közös állás­pontra helyezkedjen. - A közér­deket képviseljük, akkor is, ha bármilyen párthoz tartozunk - volt az érintettek válasza. - Az önkormányzati munkában vi­szont számunkra csak egy párt van: a Fűzfő-párt. Ezzel kapcsolatban Varjú La­jos polgármester megállapítot­ta: nincs kifogása a pártok meg­jelenése ellen, de amint a pártér­dek a közérdek elé kerül, azt meg kell akadályozniuk. földi Ioncserélőért orosz gáz érkezik Piacfelújítás, -felmérés céljából egyhetes látogatásra a fűzfőgyártelepi Nitrokémia Rt.-hez érkeztek orosz vegy­ipari vezetők, szakemberek. Közöttük baskír és tatár vegyészeket is köszöntöttek a fűzfői vegyipari gyárban. A húsztagú szakmai delegáció elsősorban az ioncserélő gyanta iránt érdeklődött. Ugyanis az orosz erőművek számára nagyon fontos az ioncserélő, amit kiváló minőségben és megfelelő mennyiségben állítanak elő a Nitrokémiánál. A fűzfői termékért orosz gázt kap hazánk, így mind a két fél jól jár. Az orosz vegyipari szakemberek a fűzfői gyárban Rigó Antal felvétele Nem érzik elkésettnek a programot Álljon már végre fejéről a talpára! A Fidesz ifjúságpolitikájáról Ajkán Humán Erőforrás-gon­dozó Minisztérium létreho­zását tartja szükségesnek a Fidesz, jelentette ki teg­nap este Ajkán Szelényi Zsuzsa, aki Horváth László országgyűlési képviselő és Wootsch Péter, a párt ifjú­ságpolitikai kabinetjének elnöke társaságában járt iparvárosunkban. Több fideszes szakmai cso­port járja az országot mostaná­ban. E túrák azt a célt szolgál­ják, hogy ha majd a párt dönté­si helyzetbe kerül, a kiadott programján túl a legfrissebb és legvalóbb információk birtoká­ban legyen képes politizálni. Első tapasztalataik összegzésé­re éppen vasárnap ültek össze, s megállapították, hogy csodá­latos dolog a Magyarország­járás. Bebizonyosodott, hogy jól gondolkodtak, amikor a pozitív kampány mellett döntöttek. Ta­pasztalataik szerint a polgárok kifejezetten örülnek annak, hogy megszólalásaikat nem a je­lenlegi kormány kritikájával kezdik, sőt, ha kérdések provo­kálják őket ez irányba, akkor is jobb inkább a saját programjuk ismertetésével, s nem mások szapulásával foglalkozniuk. Az ifjúságpolitikát több ok­ból is kifejezetten szakpolitiká­nak tartják. Bár látványos elemi megnyilvánulása ennek a fiatal­kori munkanélküliség problé­mája, ennél lényegesen többről van szó. Az a véleményük, hogy hamis tézis a fiatalok helyzeté­nek javulását az ország gazdasá­gi viszonyainak jobbulásától várni. Úgy kerül a fejéről a tal­pára ez a gondolatkör, ha minél többet foglalkoznak a fiatalok problémáival, és ha elérik, hogy minél hatékonyabban foglal­kozzanak a fiatalok a saját prob­lémáik megoldásával, annál nagyobb az esélye az országban a gazdasági fordulat bekövet­keztének. Kérdésre válaszolva elmond­ták: nem érzik elkésettnek az if­júságpolitikai programot, annak mostani megjelenését, mert az lényegében saját eddigi tevé­kenységüknek semmiben nem mond ellent. Tetteik, eredmé­nyeik azt igazolják, hogy az el­lenzéki státusban is hatékonyan voltak képesek ifjúságpolitikát folytatni. A fideszes politikusok Ajka ifjúságvédelmében jártas embe­rek társaságában töltötték infor­mációcserével az este hátralévő részét. NAPRÓL NAPRA Nyugalomban a honvédség Egyelőre még nem lehet tudni, hogy tartózkodott-e a magyar légtérben AWACS felderítőgép abban az idő­pontban, amikor a NATO vadászgépei lelőttek négy repülőt a boszniai Banja Lu­ka fölött, mondta az MTI ér­deklődésére Erdélyi Lajos alezredes. A HM szóvivője hozzátette: a Magyar Hon­védség légvédelmi rendszere nem észlelte az akciót, és a hétfő hajnali eset miatt sem­miféle külön készültséget nem rendeltek el. Fodó Göncznél Göncz Árpád köztársasá­gi elnök fogadta Fodó Sán­dort, a Kárpátaljai Magya­rok Kulturális Szövetségé­nek elnökét, aki beszámolt az azonosságtudat és az anyanyelv ápolására öt évvel ezelőtt alakult szervezet fej­lődéséről. A Lupis-ügy új fejleményei Kónya Imre belügymi­niszter sajtótájékoztatóján közölte, a tárca fegyelmi ta­nácsának február 24-ei dön­tése alapján visszavonták a tárca költségvetési főosz­tályvezetőjének és helyette­sének megbízását. A Lupis Brókerházzal kötött szerző­dés körülményeit vizsgálva megállapították: a pénzkihe­lyezések jogszerűek voltak ugyan, de a két vezető nem járt el kellő gondossággal a szerződés megkötésekor. Kát helyezte ki átmenetileg állami engedélyekkel ren­delkező és jó céginformáció­val bíró pénzintézetekhez, a rövid távra kihelyezett pénzt az érintett pénzintézetek ha­táridőre, teljeskörűen vissza­fizették. Nyugdíjasok támogatják A Magyarországi Szoci­áldemokrata Párt és a Ma­gyar Nyugdíjasok Egyesüle­teinek Országos Szövetsége együttműködési megállapo­dást kötött az MSZDP prog­ramjának és országgyűlési képviselőinek támogatására. Segített a sok téli csapadék Boross Péter kijelentette: a kedvező téli csapadék nyo­mán biztató év elé néz a me­zőgazdaság, és hamis az az állítás, amely szerint az ága­zat csődben lenne. A minisz­terelnök erről Gödöllőn a fa­lugazdászok első országos tanácskozásának megnyitó­ján beszélt. Világbanki pénzek a tb-nek A társadalombiztosítás informatikai rendszerének megújítására 132 millió dol­láros világbanki hitel fel­­használásának részleteiről tárgyaltak Budapesten a tb, valamint a Price Waterhouse tanácsadó cég szakemberei. Az ÁV Rt. jó tapasztalatai Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság felügye­lőbizottsága megállapította, hogy az ÁV Rt. a szabad pénzeszközök 5-10 százalé­ NAPLÓ-3 Nagylelkű a Magyar Tv A Magyar Televízió a vá­lasztási kampány idején el­lenszolgáltatás nélkül bizto­sít műsoridőt az országos lis­tát állító pártok számára. A pártok 5 perces, 10 perces és 3 perces fi­lmeket adhatnak át sugárzásra. (MTI) Törvényes az alapítás Dr. Vojtech Bacho, a Szlovák Köztársaság leg­főbb ügyésze törvényes­nek minősítette a magyar oktatási nyelvű Királyhel­­meci Városi Egyetem ala­pításának tényét. A városi egyetem alapításá­nak törvényességét megállapí­tandó vizsgálatot egy szlovák kormánypárti képviselő kérte néhány hónappal ezelőtt. A fő­ügyész most megállapította: „Az ügyre vonatkozó okmá­nyok tanulmányozása során nem találtunk olyan indokokat, amelyek alapján megalapozott ügyészi intézkedést kellene fo­ganatosítani” - áll dr. Vojtech Racho levelében, melynek má­solatát Gyimesi György, az Együttélés tőketerebesi járási elnöke juttatta el az Új Szó szer­kesztőségéhez. Az értesülést a pozsonyi magyar napilap keddi száma közli. A Szlovák Köztársaság leg­főbb ügyésze a megállapítást megküldte a vizsgálatot kezde­ményező Igor Chamula képvi­selőnek és Jaroslav Paska szlo­vák oktatási miniszternek is. (MTI)

Next