Napló, 1994. március ( 50. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-21 / 66. szám
2 -NAPLÓ MTI-PANORÁMA ■ Torino -Kemény hangon követelte szombaton II. János Pál pápa, hogy vizsgálják felül a munka világának jelenlegi állapotát, s érvényesítsék azt, hogy a munkaolyan érték legyen, amely „kifejezi és erősíti az ember és a család méltóságát”. A pápa élesen elítélte a „mind embertelenebbé váló kapitalizmust” és arra szólította fel a szakszervezeteket, hogy „hangosan emeljék fel szavukat és követeljék ennek a rendnek a megváltoztatását”. A Vatikánban már hagyomány, hogy március 19- én, Szent Józsefnek, a munkások védőszentjének ünnepén a pápa dolgozókat fogad audiencián. Az idei kihallgatáson egy római állami nyomda munkásainak és családtagjaiknak hatezer fős tömege találkozott a pápával, és először meghívást kaptak a három legnagyobb olasz szakszervezet, valamint az olasz gyáriparosok szövetsége első számú vezetői és a Banca D'Italia kormányzója is. ■ Moszkva - A végleges adatok szerint 12 ember vesztette életét, 53-an megsebesültek a bakui metróban végrehajtott szombati pokolgépes merénylet következtében. Az azerbajdzsán főváros központjában, az egyik legforgalmasabb metróállomáson történt robbanás erejét jelzi, hogy súlyos károk keletkeztek a földalatti állomáson és megsemmisült a felrobbant metrókocsi. ■ Tunisz -Parlamenti és elnökválasztások kezdődtek vasárnap reggel Tunéziában. Az állami függetlenség 1956-os kivívása óta az országnak először lesz többpárti parlamentje, mert első ízben lesz törvényhozási képviselete a hat hivatalosan elismert ellenzéki pártnak. A választójogi reform értelmében a jövőben a 163 képviselőházi helyből 19-et tartanak fenn az ellenzék számára. Az államelnöki posztra az egyetlen jelölt újabb ötéves időszakra az eddigi köztársasági elnök, Zin el- Abidin Ben Ali. ■ Varsó —Kétfelől is szakadás fenyegeti a Szolidaritást. A Maciej Jankowski vezette varsói szervezet -amely már többször került éles ellentétbe a szakszervezet országos vezetésével -a hírek szerint politikai klubokat kezdtek szervezni, amelyek elképzelésük szerint később egységes és egyértelműen politikai szervezetet alkotnának. A szakszervezetben legtovább megmaradt, azt csak a parlamenti választások előtt elhagyó vagy inkább távozásra kényszerített nagy öregek. Bogdan Borusewicz, Jan Ritlewski és Wojciech Arkuszewski néhány napon belül létrehozzák a Demokratikus Centrum Társaságot. Elsősorban azokra számítanak, akik otthagyták a Szolidaritást, nem értettek egyet jelenlegi vezetőinek politikájával, de őrzik 1980 augusztusának hagyományait. ■ Zágráb -A boszniai szerb csapatok meglepetésre felhagytak az észak-boszniai Maglaj és Usora ostromával - jelentette a zágrábi rádió -, és Teslicbe húzódtak vissza, így helyreállt a hónapok óta megszakadt szárazföldi öszszeköttetés a muzulmánok lakta Maglajjal és a horvát többségű Usorával. A zágrábi rádió nem adott magyarázatot arra, mi váltotta ki a szerb visszavonulást. ■ Berlii/Augsburg - A német rendőrség szombat este erőszakkal oszlatott fel Berlinben egy 800 fős kurd tüntetést. Rendőrségi adatok szerint egy 15 tagú csoport meg akarta ostromolni a műszaki egyetemet, és ki akarta tűzni a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) zászlaját. A törökellenes tüntetők benzinespalackokkal és kövekkel dobálták a kivezényelt rendőröket, akik közül 38- an megsebesültek. ■ Algír -Az algériai biztonsági erők 54 feltételezett iszlám fundamentalistát öltek meg az országban három nap leforgása alatt péntekkel bezárólag. A militánsok - mint jelentettük - egy újságírót gyilkoltak meg szombaton és egy államügyészt péntek este, de kevésbé ismert személyek ellen is követtek el merényleteket. A Reuter jelentése szerint legkevesebb 135 szélsőségessel végeztek az elmúlt héten a biztonsági erők. ■ Washington - Az amerikai külügyminisztérium beszüntette az együttműködést a kolumbiai államügyészséggel a kábítószergyártók és -forgalmazók felkutatására. Egy szombaton kiadott külügyi nyilatkozatban Washington túlzott engedékenységgel vádolta meg Gustavo de Greif kolumbiai főállamügyészt, aki tárgyalások útján próbálta megadásra bírni a Cali drogkartell vezetőit, akik az Egyesült Államokba és Európába irányuló kokainszállítások több mint 70 százalékáért felelnek. A kartell egyik vezetője, Julio Fabio Urdinola épp egy héttel ezelőtt adta ki magát az igazságszolgáltatásnak. Miss Tapolca lett a Napló szépéből A bunda elmaradt Egy-egy bál legszebb lányának megválasztását leszámítva, szombaton először tartottak szépségkirálynő-választást Tapolcán. A tizennégy lány, illetve aszszony nyilvános vizsgáját a Be- Pó Team Bt. rendezte a Batsányi Művelődési Központban. A Fenyvesi Ferenc vezette zsűri és a közönség ítélete alig tért el egymástól, ugyanazt a három személyt - bár nem abban a sorrendben - tették első helyekre. A lányok először fürdőruhában sétáltak végig a zsúfolásig telt nézőtér előtt, majd farmernadrágos utcai szerelésben, alkalmi ruhában, végül esküvői fehérben illegették magukat. Csak a tervezett bundabemutató maradt el, mert a kollekciót biztosító vállalkozó közben meggondolta magát. A szoros versenyben a Miss Tapolca címet, illetve a Takács László ötvösmester által készített koronát a 19 éves Inhoff Ildikó szerezte meg. A nagyvázsonyban dolgozó óvónő már nem ismeretlen, hisz olvasóink szavazata alapján a Miss Universe Hungary nyugat-magyarországi döntőjén elnyerte a Napló szépe címet. A második helyezett az ugyancsak 19 éves Marton Judit lett. A harmadik helyet a 20 éves Mester Andrea szerezte meg, egyúttal ő nyerte el a közönség többségének szavazatát is. A szép lányok mellett a siker Németh László színvonalas rendezésének, Zámbó Márta talpraesett konferálásának, a zalaegerszegi vendégtáncosoknak és persze a Batsányi Táncegyüttesnek volt köszönhető. Az utóbbi csoport Vangelis zenéjére és a görög tánckultúrára épülő Dél című darabjával sokaknak új oldaláról mutatkozott be. győrffy Az első három helyezett, középen Inhoff Ildikó 19 éves nagyvázsonyi óvónő agy sikere volt a fürdőruhás felvonulásnak NAPLÓ Közép-dunántúli napilap Főszerkesztő: BALOGH ELEMÉR Főszerkesztő-helyettesek: HORVÁTHY GYÖRGY, VARGA DOMOKOS PÉTER Levélcímünk: Napló-szerkesztőség, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf. 161,8201. Telefonszámaink: Szerkesztőségi alközpont (ugyanitt információ a hirdetésfelvételről, panaszügyek) 88/427-444,427-043,427-643. Főszerkesztő, titkárság: 422-915. Telefax: 422-915. Sportrovat: 422-871. Kiadja a Közép-dunántúli Napló Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság, Veszprém Szabadság tér 15. Pf.161,8201. Felelős kiadó: Kovács József, a kft. ügyvezető igazgatója. Telefon- és telefaxszáma: 88/422-852. Telex: 32-355. Terjeszti a Magyar Posta, a Rábahir Rt., a Bal-E-Hir Kft., Hermann Istvánné vállalkozó. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalban, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, valamint a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest XIII. Lehel u. 10'a 1900. Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hóra 375, negyedévre 1125, fél évre 2250, egy évre 4500 forint. A NAPLÓ reklámirodájának telefaxszámai: 88/427-077,427-845. Pápai szerkesztőség, hirdetésfelvétel telefon, telefax: 89/313-665. Készül a Napló Multicom számítógépes szövegszerkesztő rendszerén. Fotóriportereink kizárólag FORTE nyersanyagra dolgoznak. Nyomás: veszprémi rff nyomda rt Felelős vezető: Fekete István igazgató, telefon 423-882. Telefonközpont: 426-688. Telex: 32-619. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 25-061, ISSN 0133-2104N KRÓNIKA 1994. március 21., hétfő Elpárolgott a bizalom Orbán Viktor fóruma Füreden Szombaton este a balatonfüredi közösségi ház fideszes lakossági fórumnak adott otthont. A Fiatal Demokraták Szövetségétől Orbán Viktor pártelnök, Kövér László parlamenti frakcióvezető és dr. Bóka István, a megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje vett részt a találkozón. Orbán Viktor először röviden vázolta, hogy négy évvel ezelőtt a Fidesz miért indult a választásokon. Elsődleges céljuk volt, hogy az általuk képviselt politikai kultúra és stílus felülkerekedve a régi tradicionális szellemen - jelen legyen a parlamentben. Indulásuk mellett szólt még, hogy a születendő törvények nem négy évre határozzák meg az ország sorsát, hanem 8 vagy 12 esztendőre. Generációjuk érdeke, hogy a döntésekben, a törvények elfogadásában a hosszabb távú gondolkodásmód is érvényesüljön. Most azonban sokkal nagyobb a tét, mondta a pártelnök. Az elmúlt esztendőkben sokat tanuoltak, megerősödtek és szeretnének végre valamit csinálni, tenni. 1990 óta javaslataik, előrejelzéseik, kifogásaik alig-alig kerültek meghallgatásra a parlamentben. Az idei országgyűlési választások Orbán Viktor szerint számos kérdést felvetnek. Megerősödik-e a parlamenti demokrácia? Minden politikai rendszer olyan erős, amilyen mértékben hisznek benne az emberek. A Kádár-rendszer utolsó 5-6 évében sok polgártárs életszínvonala magasabb volt, mint most. Elpárolgott a polgárok kormány iránti bizalma - jegyezte meg a Fidesz elnöke. Vajon lesz-e olyan kormányunk, amely le tud horgonyozni Európában és be tudja vinni az országot az európai közösségbe és a NATO-ba? Szembesülnek-e a gazdasági problémákkal és kihívásokkal? A kommunista rendszer és az elmúlt négy év politikája között kísérteties a hasonlóság, hallottuk. Kölcsöneink kamatterhei az Antall-kormány előtt 110 milliárd forintra rúgtak. A terhek ugyanennyivel emelkedtek 1990 óta. Ugyanakkor 220 milliárd forint a személyi jövedelemadókból befolyt összeg, melyből képtelenség gazdálkodni, iskolára, kultúrára, sportra költeni. Az előadás után Orbán Viktor és Kövér László kérdésekre válaszolt. A rádiós elbocsátásokról a frakcióvezető elmondta, hogy az jogilag, szakmailag és politikailag elfogadhatatlan. A Fidesz egyébként magánkézbe adná a tömegtájékoztatás jelentős részét, hogy egészséges verseny alakuljon ki. A választásokat követő koalíciós szándékukról Orbán Viktor egy angol mondást idézve válaszolt: - A hídon akkor kell átmenni, ha odaér az ember. A Fidesz polgári középerőből álló szövetséget képzel el, de minden demokratikus párttal hajlandók együtműködni. A földtulajdonról a jegyzőknek Elmúlt már az az idő, amikor a szövetkezetek vezetői adhatták, vehették, cserélhették a földet - mondotta egy kérdésre az Önkormányzati Akadémia Területi Iskolaközpontja által jegyzőknek szervezett tanfolyamon pénteken Koczka K. Attila, a Veszprém Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője. Nem utolsósorban a kárpótlási folyamat eredményeként a termőföldek tulajdoni reformja biztatóan halad. A megyei hivatal vezetője biztos benne, hogy a megadott határidőre el tudják árverezni a szövetkezeti földeket. Azokat a táblákat, amelyek május 31 -ig nem kelnek el az árveréseken, vissza fogják adni az átalakult szövetkezetnek. A részarány-tulajdonú földek tulajdoni változása eltérő eredményességgel zajlik. A földkiadásról szóló törvényt rövidesen módosítják - mondotta dr. Radovits Tibor, a Veszprém Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője. A módosítás tervezete szerint a jegyző feladata lesz összehívni az érintetteket és új földkiadó bizottságot megválasztatni, ott, ahol nem halad a munka. Ha az új bizottság sem jár el egy éven belül, akkor a hivatal sorsolja ki a földeket. A tulajdoni változások egyik nehéz pontja a tulajdoni lap megszerzése. A földhivatalok munkatársai rengeteget dolgoznak, de így sem tudnak lépést tartani a feladatokkal. Arról, hogy várhatóan mikor történik meg a tulajdoni változások bejegyzése, Hankó András, a Veszprém Megyei Földhivatal vezetője szólt. Az önkormányzatok sincsenek sokkal könnyebb helyzetben kárpótlási jegyeik értékesítésekor, mint az állampolgárok. Sepsi Beáta, az Inter-Európa Bank veszprémi fiókjának igazgatója ehhez adott ötleteket. V. I. A hét 6 napján NAPLÓ