Napló, 1994. június ( 50. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-04 / 129. szám

: I 1994. június 4. I SZOMBAT L. évfolyam, 129. szám ÁRA: 16,80 Ft Az MDF nagy vesztese Horváth Balázs az egyik nagy áldozata, vesztese az ide választásoknak. Az elő­zetes várakozásokkal el­lentétben egyéni választó­­körzetében nem tudott győzni, és a parlamentbe sem került be. Megkérdez­tük, hogyan élte meg e fej­leményeket. - Egy demokráciában nin­csenek vesztesek és győztesek. Sajnálattal látom, hogy hazánk­ban kialakulhatott egy olyan hangulat, mely egy nagy támo­gatottságot élvező pártot győz­tesnek kiált ki. Komoly fenntar­tásaim vannak azzal kapcsolat­ban, hogy az MSZP, illetve az SZDSZ programja legal­­kalma­­sabb az ország felemelésére, de szurkolok nekik, hogy igazuk legyen. (Interjúnk a 3. oldalon olvas­ható.) Zwack Péter, a független Független országgyűlési képviselő lesz Zwack Péter, a Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártja elnöke, aki Kecskemét 2. számú körzetéből jutott a parlamentbe. A döntés a párt pénteki elnökségi ülésén született. Zwack a frakcióktól lesz független, a munkában a Vállalkozók Pártjának elnöke­ként vesz majd részt. (MTI) • am*­* ..-p' ■ - - vr K­ÖZÉ­P - DUNÁNTÚLI NAPILAP A nevelők napján Ünnepség és kiállításmegnyitó Várpalotán „Nem kívánom senkitől, / hogy csodás dolgokat te­gyen. / De joggal elvárom mindenkitől, / hogy mindig ember legyen.” - idézte Ady Endre sorait tegnap délelőtt Várpalotán, a Jó Szerencsét Művelődési Központban Leszkovszki Tibor polgármester. A nevelők napjának ünne­­peltjeit elsőként a Cserregő nép­táncegyüttes köszöntötte szat­mári táncokkal, majd a polgár­­mester mondta el gondolatait ar­ról, hogy a pedagógusoknak és az oktatásban dolgozóknak min­dennap vizsgázniuk kell, megfe­lelniük a velük szemben támasz­tott szigorú elvárásoknak. De le­­het-e vajon igazságosan, tárgy­szerűen „osztályozni” az óvodákban, iskolákban folyó munkát? - tette fel mindjárt a kérdést, amire a választ így fo­galmazta meg: - Csak önök tudják pontosan, hogy milyen áldozatok és útkeresések, mi­lyen örömök és bánatok árán születik meg a siker. Az ünnepi köszöntőt díjak és kitüntetések átadása követte. Marcona József, a 6. Sz. Általá­nos Iskola igazgatója 40 éves ta­nári és 30 éves igazgatói mun­kásságáért, Szígyártóné Szabó Mária, a Cserregő néptánc­együttes vezetője a városi nép­tánchagyományok ápolásáért Várpalota Város Nívódíjában részesült. Kiemelkedő nevelő­oktató munkája elismeréseként a művelődési és közoktatási mi­niszter által adományozott Pe­dagógus Szolgálatért Emlék­érmet több nyugdíjba vonuló pedagógus: Homoki Lászlóné tanító, Juhos Imréné tanító, Ke­reszt­úry Gyuláné óvónő, Saller Endre tanár, Szabó Gyuláné is­kolaigazgató-helyettes és Szán­tó Ferencné óvodavezető kapta. Az ünnepséget Oszter Sán­dor színművész műsora - zon­gorán közreműködött Gyarmati István -, valamint az emeleti elő­csarnokban az Orosz László festőművész alkotásaiból rende­zett kiállítást tette teljessé. - sbe- képünk az egyik Várpalotai óvodában készült. Pedagógusnapi gondolatok a 6. oldalon Fotó: Korbély '•i'CSh Letartóztatásban A Fővárosi Bíróság kato­nai tanácsa egy hónapra le­tartóztatta Illés János hon­védet, aki tapolcai alakula­tától május 30-án szökött meg őrszolgálatból. A letartóztatás elrendelését a katonai ügyészség kezdemé­nyezte, mert a fegyveresen, fon­tos szolgálat teljesítése közben elkövetett szökés bűntettével alaposan gyanúsított Illés János­nál fennáll a szökés, illetve az el­rejtőzés, valamint az újabb bűn­­cselekmény elkövetésének ve­szélye. (MTI) XT •• •• • •• // 1 Közös j­övőnk „Korunk problémáit nem lehet egyetlen címszó (pl. energia, szén-dioxid-szennyező­­dés, esetleg népességrobbanás) alatt össze­foglalni, nem lehet rámutatni valamelyik or­szágra vagy térségre sem. Korunk problémái átfogóak, több országra vagy az egész világra kiterjednek. Ezek a problémák elsősorban nem tudományos és műszaki jellegűek, hanem alapvetően politikai, gazdasági és kulturális természetűek" - nyilatkozta Per Lindblom, a Haladást Vizsgáló Intézetek Nemzetközi Szö­vetsége tagja. Így érkezünk el évről évre június ötödiké­hez, a környezetvédelem világnapjához. Ne­héz terheket cipelve. Felismerésekkel vívódva, részeredményeket elérve, terveket szőve, egy­mást biztatva. Önmagában ez sem kevés. Soha ennyi kör­nyezetvédelmi aktivista nem fáradozott a vi­lágon, mint manapság. Egységes fellépésről azonban csak elvétve beszélhetünk. Tudatos környezetbarát életvitelről még kevésbé. El­koptatott a szó, mégsem mellőzhető. És ez a szemléletváltás. Alapja az ismeretterjesztés, az okszerű meggyőzés. El kell hinni végre mindenkinek: alap-élet­­jelenségeink vannak komoly veszélyben! Lég­zésünk, táplálkozásunk (anyagcserénk), moz­gásterünk. A fő kérdések: Milyen levegőt veszünk? Mi­féle szennyezőkkel terhelt élelmiszereket fo­gyasztunk? Kezeljük-e a szűkebb-tágabb kör­nyezetünkben képződő hulladékot? Egyálta­lán, mit termelünk és hogyan? Gondolunk-e a különböző élőhelyek célzatos védelmére? Említsük meg csupán az esőerdők problé­máját. Bármilyen nehezen hihető is, de a Föld szárazföldjeinek csak hat százalékát borítják, ám az összes faj felének szolgálnak élőhelyül, ami becslések szerint legkevesebb ötmilliót je­lent! Értük kondul meg tehát szerte a világban az a lélekharang, amely mindannyiunk megma­radását, utódaink létfeltételeinek biztosítását hirdeti. Báli József ,Minden pénzt ide a szatyorba!’ Bankrablás Varsányban Pisztolyt szegezett a veszprémvarsányi takarék­­szövetkezet dolgozóira csütörtökön délután egy ismeretlen férfi, aki pénzt követelt tőlük. Fél négy tájban a varsányi ta­karékszövetkezet előtt megállt egy Győr felől érkező, sötét, me­tál színű, régi típusú - jókarban lévő - nyugati típusú személy­­gépkocsi. A sötét színű kárpittal bevont kocsiból kiszálló, har­minc év körüli férfi egyenesen a helyi bankba ment. Az aranyszínű fémkeretes napszemüveget és sötét base­ballsapkát viselő férfi az arcát nem takarta el semmivel. Már­kát akart beváltani, de ezt nem gondolta komolyan, mert a kö­vetkező pillanatban - pisztol­lyal a kezében - rákiáltott a höl­gyekre: - Bankrablás! Minden pénzt ide a szatyorba! Miközben az alkalmazottak különböző helyekről összeszed­tek közel 170 ezer forintot s be­tették a rabló nejlontáskájába, rájuk szólt: - Ne nyúljanak a riasztó­hoz, mert keresztüllövöm magu­kat! Sietve elhagyta a helyiséget. Odafutott a ház előtt parkoló ko­csijához, majd nagy gázt adva a járműnek, Győr felé eltűnt az úton. Kisvártatva megszólalt a riszatóberendezés. A faluban ekkor már tudni vélték, valami történt a szövetkezetnél. A nagy erőkkel helyszínre ér­kező rendőröknek többen jó sze­mélyleírást adtak a körülbelül 170-175 cm magas, vékony test­alkatú, kreol bőrű, ovális arcú támadóról. A hegyes orrú, sötét hajú rabló hosszúkás arca kissé borostás volt, meglehetősen elhanyagolt ember benyomását keltette. Már csak azért is, mert piszkos volt vi­lágoskék farmerdzsekije, csak­úgy, mint nadrágja. Annyit sike­rült az egyik szemtanúnak megje­gyeznie, hogy simléderes sapká­ján valamilyen felirat volt, s a rajta lévő számok 4-esre végződtek. Az ügyet a megyei rendőr-fő­kapitányság bűnügyi osztálya nyomozza, amelynek munkatár­sai arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információt tud adni az elkövetőről vagy sze­mélygépkocsijáról, értesítse őket, vagy szóljon bármelyik rendőrnek. — mátételki — MA Tárgyalni kell a koalícióról Meglehetősen nehéz el­érni ezen a héten Kaszás Ti­bort, a Szabad Demokraták Szövetségének megyei elnö­két, aki május végétől or­szággyűlési képviselő is. 4. oldal Beteszda fürdőjénél Az illető homoszexuális volt, én nő vagyok. Tehát barátságról csakis szellemi­ekben, a szó legnemesebb értelmében lehet szó. 5. oldal Az MSZP célja a piacgazdaság megteremtése ,.Minden tisztességes em­ber legalább egyszer életé­ben kommunista volt.” 6. oldal Túlélők Horn Gyula a sikeres túl­élő- írtam korábban. Mi vi­szont nem csak túlélni akar­juk a következő négy évet. A hétvégén eldől, így lesz-e. 6. oldal Az olvasó emlékműve Mindenesetre most az ol­vasók következnek. 7. oldal Sznobok és őrültek Amikor a könyvhetet ki­találták, volt benne valami kétségbeesés. A cél nyilván­való volt: az író és az olvasó közeledjen egymáshoz. 7. oldal Esti följegyzések a balkáni pokolból Mire vezet vajon az, ha valaki ilyen helyzetben, ilyen körülmények között végiggondolja a történelmet és a saját lehetséges sorsát, szerepét? 8. oldal G a Hogy Önnek is megérje... £EmalHP*kS’ ]^c!I­lyen 2 IVÁRPALOTÁN a Fórum 8-ban június 4-én Balatonalmádiban, Veszprémben, Várpalotán, Alsóörsön: iw'ix multTprciT^koládé 6 164 Ft helyett 133 R (szombaton), 9 órától városiTŰZOLTÓ JÚMIÁUS I I „.. ., ~ __„ Milky Way multipack csokoládé 185 Ft helyett 123R Tűzoltó-bemutató, színes programok ‘ ^ ^-esP­E­T Rövid u„u fehér po p 99 R Bounty multipack csokoládé 185 Ft helyett 135 R FÓRUM 8-BAN A MA“' ■■^"7* V.°" SOK.SOK AKdófENG»MtHY!­ÜP 1 1 sVt/dh Pamut sportzokni___________59 Ft BALATON­ALMÁDIBAN a Fórum iparcikkáruházban június 1-30-ig 1 db na 5 ' _____ „ Zanussi-Lehel fagyasztószekrény vásárlása esetén 1 db 25 l-es hűtőtáskát Június 4-én hosszabbított nyitva tartás: 15 óráig Sertés-, marha-és Damaszttorlo­t adunk ajándékba! szárnyasmájkrém 31,90 R­X _________________________ + a dobozban lévő sorsjeggyel megnyerheti az 5 Zanussi Jet System 16 IQdb nál 19,90 R/db Homokozókészletek mosógép egyikét!_____________________________________________ A FÓRUM EGY UTAT Ananászbefőtt 64,90 R 50% •nig»«lBi4in­»y«l. I. és II. o. járólapok 990 R/m2-től 1590 R/m2-ig ! MINDENHOL MEGÉRI mm \'

Next