Napló, 1994. november ( 50. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-10 / 264. szám

1994. november 10., csütörtök KÖZÉLET - KULTÚRA A könyvtár a város dolgozó­­szobája - idézte a mon­dást a napokban Szíjártó István irodalomtörténész, a Ba­laton Akadémia igazgatója Ta­polcán a városi könyvtár tóparti olvasótermében. Az emlékeze­tes rendezvényen Szíjártó szép­számú érdeklődő előtt tartotta meg Papp Árpád költő, műfordí­tó és Németh István Péter költő, könyvszerkesztő társaságában a Balaton Akadémia munkája ki­adványai tükrében című irodal­mi estet. Bevezetőben elmondta, hogy a Vö­­rösberényben működő alapítványi fő­iskola 2 évfolyamán jelenleg 80 diák tanul vállalkozást szervező közgazda­ságtant és idegen nyelveket. Az általá­nos közgazdasági ismeretek mellett praktikus számvitelt is tanulnak a hallgatók, amire napi munkájuk során szükségük van az üzletembereknek. Az oktatók a reál és humán tudomá­nyokat egységben tanítják Németh László szellemében. Kérdésekre válaszolva a Balaton Akadémia igazgatója elismerte, hogy az állami egyetemek, főiskolák egyes tanárai előítélettel viseltetnek az ala­pítványi oktatási intézmények iránt. Pedig ez a jövő, hiszen Nyugaton több országban többségbe kerültek az ala­pítványi főiskolák, egyetemek az álla­miakkal. Várhatóan a társadalom fo­kozatosan, részben nálunk is átvállalja az oktatás terhét az államtól - fejezte ki reményét az igazgató. A Balaton Akadémia Alapítvány 10 ezer forint­tal indult és 2 év alatt 18 milliót köl­tött- állította. Igaz, a hallgatók tisztes tandíjat fizetnek. A városok viszont adhatnak ösztöndíjat azoknak az érett­ségizett fiataloknak, akik felvételt nyernek a Balaton Akadémiára. Az alig kétéves intézmény könyv­kiadással is foglalkozik. Eddig 7 köte­tet jelentetett meg. A legsikeresebb ki­advány kétségkívül Joós Ernő Beve­zetés a filozófiába című könyve, me­lyet már 8 egyetem tankönyvként használ. Talán a legérdekesebb köny­vecske a Széchenyi István útinaplójá­ból című, melynek szerkesztője, Papp Árpád jelen volt a tapolcai könyvtári esten. A reformkor kezdete előtt, 1818/19 fordulóján, karácsony és újév között a fiatal magyar arisztokrata a görögországi Hiosz szigetén, majd Athénban járt. Élményeit német nyelven írta naplójába, amelyben megtalálhatók a későbbi reformer gondolatainak csírái. Az iparosodott Angliát, „kerékországnak”, Magyar­­országot „kenyérországnak” tartja. „Nevetséges az az angol, aki bort, ga­bonát akar termeszteni, ám még komi­­kusabb az a magyar, aki angol acélt kíván gyártani. Lehet egy nép a leg­műveltebb, amely műveli földjét! A gépek rendszeressé és pontossá tehet­nek egy népet, de műveltségét nem mozdítják elő.” Igaza van mai szem­mel is: minden ország saját adottsá­gaira építve lehet sikeres. A festői szépségű Hiosz szigetének veszprémi vonatkozása is van. Onnan származtak a veszprémvölgyi apácák. Széchenyi érdekesen írta le tengeri utazását Hiosz szigetéről Athénba. Az Akropolisz tövében bérelt szobát. Az akkor már kétezer éves ókori épüle­tek nagysága lenyűgözte a fiatal Szé­chenyit: „Engem, a műalkotások profán szemlélőjét minduntalan elbűvöl, ha abban az élvezetben lehet részem, ha a régi kultúra örökségét csodálhatom.­­ Nem képzeltem volna. Több mint két­ezer év eltelt - és micsoda emlékek! S mégis, milyen kicsinek tűnnek föl ezek az utánozhatatlan templomok és épületek, ha lepillantunk róluk a ten­ger kedves, kék hullámaira. Az ember törpének és ostobának érzi magát...” A természeti szépségek is hazájára emlékeztetik. íme egy példa: „Emlé­kezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas (a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy) a Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb és mintha külön­böző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép — gondol­tam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak - mert szeretlek, s sze­retem büszke népedet. - S te, Fertő-tavam, szeretlek téged is, pedig te sem vagy tetszetős, hisz partod sincs, s jó, ha egyáltalán meg­maradsz. De mégiscsak az a legszebb, ami a miénk. Annak a földnek a leve­gője a legédesebb, ahol születtünk, hol felcseperedtünk, s az a nő a leg­drágább, kit ifjonti hévvel szerettünk. Bejárjuk a világot. Megszeretjük a lá­tottakat, de végül mégis csak visszaté­rünk hazánkba, régi szerelmünkhöz.” A Balaton Akadémia kis Széche­­nyi-kötete háromnyelvű. Az eredeti németet tartalmazza és magyar fordí­tását (id. Horváth Géza munkája), va­lamint újgörögül is megjelent az úti­napló Papp Árpád gondozásában. Széchenyi nyugati utazásait hang­súlyozzák a tankönyvek. Pedig voltak keleti benyomásai is - hangsúlyozta Papp Árpád. Majd hozzátette: haza­térte után nemsokára erdélyi körútján ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal, aki harcostársa és vetély­­társa lett a reformkori küzdelmek ide­jén - zárta le a könyvismertetést. A Balaton Akadémia kétségkívül legszebb könyve .... a természet örömkönnye", melyet 2 éves kutató­munkával szerkesztett Németh István Péter. Beszédes a kötet alcíme: Ver­sek, szépírások, tanulmányok a tóról. A tapolcai irodalmi esten a szer­kesztő „Halálosan szerelmes földrajz­nak” nevezte a Balaton igézetében született antológiát. Az irodalmi est kötetlen beszélge­téssel zárult.­ ­ horváthy- Széchenyi keleti utazása A Balaton Akadémia irodalmi estje Tapolcán KOTYOGÓ Mit ér a név? Valamilyen rendes nevet kellene választani, olyat, amely­nek dallama, stílusa, zengeménye van. Szimpla névvel nem le­het semmire sem menni. Jánoskodni, meg istvánkodni? Mire lehet ezzel menni? A karcsiságban még van talán valami, de ez nem elég. A tiva­­darság, az már valamiság. A charlyság, meg a johnnyság, az az igazi! Nem csodálkozom a fiatalasszonyon, aki az anyakönyvi hi­vatalban mindenképpen Coca-Colának kívánta bejegyeztetni a kislányát. Közölték vele, hogy ilyen név nincs. Hogyhogy nincs, kérdezte, amikor minden sarokból ez bőg, ordít, ujjong, lelkendezik a világra, akkor az ő gyönyörű kislánya ne vi­selhesse ezt a zengzetes nevet? Miféle világ ez és miféle bü­rokrácia? Pedig ez is milyen szép női név: Bürokrácia... Mégsem ad­hatja senki a lányának, mert nincs bejegyezve a nevek elfoga­dott és jóváhagyott listájára. Ha nekem most két lányom születne, gyors egymásután­ban, az egyiket Hivatalkának, a másikat Bürokráciának ne­vezném. De sem a hivatal, sem a bürokrácia nem engedi, hogy így nevezzem. Ám, ha valaki rockénekes, akkor nyugodtan hívhatják Ho­­bónak, Bobónak, Bumbelének, Kárityom Tyúkomnak, Tutáli­­be Tálibének, vagy akár Grandonimusznak is. Hol van az igazság ott, ahol, ha valaki énekel, akkor akár Jimi is lehet az ő neve? Ha nem énekel, akkor legyen Kis János vagy Nagy István. Persze, ha valaki énekel, akkor nagyobb szabadságjo­gokat élvez, mint aki prózában kérvényezi, hogy adjanak neki egy jó messzehangzó nevet. Az eredetiség gyakran abban is kimerülhet, hogy átvesznek és nem felvesznek neveket. Így történt ez a háború után, ami­kor egy álhírlapíró a fiának a Sztálin nevet adta. Nem mertek vele ellenkezni, s a gyerek e néven lett bejegyezve. Igen ám, de az apja folyton bombázta az írószövetséget segélyekért, és ilyeneket írt: Sürgősen kérek ennyi s ennyi összeget, mert Sztálinnak nincsen cipője, és mezítláb kénytelen járni. Nos, ennek nem mertek nem eleget tenni az illetékesek, és küldték a pénzt Sztálinnak cipőre. Mi tagadás, az a jó név, amelyik pénzt hoz a házhoz. Bár az se mindig, mert hiába is hívnám magam Rothschild­­nak, még az APEH sem figyelne rám. Kvázi Sinkó Zoltán A tévéről mondják Tévések a tőzsdepalotában Ezeket a falakat és a benne dolgozó elmék jelentős részét csak a huzalok, drótok, kábelek és elgennyesedett érdekviszo­nyok tartják össze. Wisinger István az MTV szerkesztője, Népszabadság, június 15. A régi tévéhíradóról Mintha dinoszauruszokat néznek a Szabadság téri Juras­sic Parkban, mielőtt a fal felé fordulnak és kihalnak. Seres László tévékritikus Népszava, június 28. Ő régóta tudja Agyonpolitizált, erőszakos televíziónk van. Szinetár Miklós rendező a Magyar Televízió egykori művészeti vezetője Magyar Hírlap, június 27. • • „Ölelve és ahogy lehet” Beszélgetés Berzevics Zoltán veszprémi gitárművésszel Lakásán öt, munkahelyén egy gitár. - Mire jó a gitár egy vegyi laborban? - kérdezem Berzevi­cs Zoltánt, a Veszprémi Egye­tem vegyésztechnikusát. - Míg a kollégák kávéznak, én gitárzenét iszom - ennyi a kézenfekvő válasz. Ám a lé­nyeg így fogalmazódik meg: - És ha egy dallam megszületik bennem, nyomban kipengetem, addig keresek, míg kialakul. Otthon aztán tovább formálom, majd fölveszem kazettára. A kémiai laborszobában, mennyezetig érő polcokon üve­gek sokasága, a legváltozato­sabb formákban. Titokzatos, hideg világ, furcsa ideképzelni a meleg zengésű gitárhangot. - Egyszer Vízi Béla adjunk­tus úr azt mondta: miért nem csinálok kémiára zenét? Ő pél­dául könyvet ír Kémia színek­ben címmel. Jó pár éve volt egy kiállítása az egyetemen: Kémia szobrokban. Abban az időben eljátszottam neki egy dallamot, és azt mondta: ez a zene a tetra­­édes! Volt is ilyen nevű szobra, terveztük, hogy a kiállításon ez a gitárdallam szól a szoboralak­ban... Később többször érdeklő­dött: Na, működik-e a kémiai zene...? Csakhogy Berzevicit élette­libb források hangolták dalszer­zésre: a szerelem, szívben és versben lüktetve. Otthonában kazetták sora őrzi a dalokat. Meg a rögtönzéseket, melyek­ben improvizatív zenei ötletek várják a kiteljesedést. Tiszta szívvel Lakásán a zenélés bölcsőhe­lyeit keressük: „Kiskoromban édesanyámmal nagyokat éne­keltünk. Az iskolában a tanító néni azt mondta: belőled tánc­­dalénekes lesz... Kilencévesen egy kőfaragónál dolgoztam nyáron, a keresetemből vettem egy gitárt." Lám, anyától kapott zene, kőből faragott gitár. Zeneiskolás barátjától ellop­ta az akkordokat, tizenhét éve­sen. Nyitrai Endre zenetanárnál tanult gitározni, a '70-es évek­ben följárt Pestre élőzenét halla­ni. Egy alkalommal Dunaújvá­rosban figyelt föl egy gitárosra, aki utcai lépcsőn ülve énekelte József Attila Tiszta szívvel cí­mű versét. - Ez az élmény döntötte el, hogy versre komponáljak zenét - mondja. -1975-ben a veszp­rémi Aréna Színpad gitárosa lettem, a Déry-darab verseit megzenésítettem. Ez volt az el­ső komolyabb szerzeményem. A főpróbán Déry és felesége meg a kutyájuk meghallgatta... - És a kutya nem ugatta meg - szólok közbe. - Déryéknek tetszett. Ké­sőbb Száraz György Az élet vize című drámájára írtam ze­nét, ő azt mondta: „A zene kü­lön, nyíltszíni tapsot érdemel. Önállóan is megélne.” Ladányi Mihály több versét megzené­sítettem, a '70-es években őt „magyar Villon”-nak tituláltuk. Minél többet olvastam, annál inkább felfedeztem, hogy ver­seinek hangulata egybeesik az én zenei elképzelésemmel. Bennem is volt valamiféle láza­dás akkori­ban! A '80- as években erejük volt a Ladányira komponált daloknak, 1988-ban az egyetem au­lájában önál­ló estet szer­veztek, ki­robbanó si­kere volt az olyan versso­rok meg­­éneklésének, hogy „a munkásosz­tály itt áll nyugdíjazás előtt, és oly jól jönne egy kis magántu­lajdon már neki". Vagy a Ráolvasás e sorai: „adj az anyáknak jobb fiat,­­ vénebb hullát a temetők­nek,­­ s a munkásoknak ke­mény öklöket" - idézi a soro­kat a Ladányi-kötetből, mely­nek a címe felér egy káromlás­sal a tűnt rendre: Csillagok ku­tyaláncon! Hol rejtőznek a csillagok? Az idő túllépett mindezen, a kutyalánc elszakadt, csillagok nem ragyognak sem földön, sem égen. Mi marad hát mind­­örökkön? A szerelem. A szerel­mi költészet, Ladányi vagabund lírájában. - Már akkor fölfedeztem, hogy szerelmi költészete élette­li, nála a szerelmi vágy átszőve egészséges erotikával. Mindezt ki is meri mondani. Ladányi költészete nem szemérmes, in­kább nyílt és tiszta, akár a ter­mészet maga. Van egy saját ki­adású kazettám, a címe: Ölelve és ahogy lehet. A címet Ladányi verséből, a Szeretetlen szere­tőkből vettem, rövidítve. A szö­­veg így teljes: „Nem lehet már meghalni értük, s csak élni ezt az életet / ölelve / és legyintve / és ásítva / és ahogy lehet."­­ Egy-egy vers hogyan szólal meg gitáron? - Elolvasom a verset, valami megpendül, megtanulok néhány strófát, azt magamban mondo­gatom, a fejemben van bárhová megyek, mormolom, dúdolom, aztán egyszer érzem: ez az! For­dítva is történik: megszületik a dallam, s ahhoz keresem meg az illő verset - mondja. Zenei pályáján nagyon fon­tos volt, hogy játszott a buda­pesti Szkéné Színpadon, az író­­szövetség házában, a diósgyőri Kaláka nemzetközi folkfeszti­­válon, a fehérvári dalostalálko­zón (e két utóbbin fődíjat kapott a zsűritől). „Nyisd ki kapudat, szerelem” Egy kazettára való dalt írt Ladányi-versekre, szeretné megjelentetni, idén lenne 60 éves a költő, hadd éltessék énekké átlényegült versei, gitár­zenével. Ajánlásul ezt írta Kövi Gá­bor, a veszprémi „konzi” gitár­tanára: „Muzsikájának gazdag színeiben megtaláljuk az igé­nyes sanzonstílust ugyanúgy, mint a nyers folkos­ vagy vérbő country hangzást. Igényes éneke és invenciózus gitárjátéka nem­hogy belesimul - együtt hullám­zik Ladányi mélyérzésű sorai­val, gazdagítja, új színekben csodáltatja meg velünk őket. Költőtárs is, nem csak 'alkal­mazott zenész'. Értékes, tiszta, egyéni énekhangjával nagy ígé­ret a magyar művészpalettán. (...) Annak ellenére, hogy Ber­zevici gyakorlatilag autodidak­ta, mindent tud a zenéről, amit a maga által teremtett stílusban el lehet mondani róla.” Hazavittem egy ilyen kazet­tát, meghallgattam, belefeled­keztem. Úgy éreztem, Berzevics Zoltán egész benső énje­s zene. Zengő gitárzene. Balogh Ödön Berzevici Zoltán az elmaradhatatlan gitárral Fotó: Szeitl Mária NAPLÓ-7

Next