Napló, 1995. január ( 51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

1995. január 2., hétfő Az érlelődő fordulat éve volt Göncz Árpád új esztendei beszéde Honfitársaim! Kedves Barátaim! Azt hiszem, az év végeztével valamennyien végiggondoltuk az esztendőnket: mit hozott és mit vett el tőlünk? Mit tettünk jól, és mi az, amit jövőre majd jobban csinálunk? S szembe­néztünk lelkiismeretünkkel: van-e szégyellnivalónk, s van-e, amire joggal vagyunk büszkék? Vessünk hát ma este számot az ország életének legutóbbi évé­vel is. 1994-ben kétszer válasz­tottunk. Elsőként az országgyű­lési képviselőinket. Az ország megnyugtató többséggel nyilvá­nította ki, hogy mit kíván és mit nem. Ezzel hitet tett a rendszer­­váltás során közmegegyezéssel létrehozott politikai intézmény­­rendszer, a parlamenti demok­rácia folyamatossága mellett. Másodjára önkormányzati választást tartottunk. A polgár­­mesterek majd kétharmadát új­raválasztottuk, ami arra vall: az ország magáénak érzi az önkor­mányzatokat, s a polgármester­nek nem a pártállását, hanem emberi tisztességét, rátermett­ségét veszi figyelembe, amikor eldönti, hogy rá szavazzon-e. Az év politikai sikerének íté­lem a helyi önkormányzatok mellett a félezernyi nemzetiségi önkormányzat létrejöttét. Re­mélem, ezek közös hazánkban élő nemzeti kisebbségeink kul­turális autonómiájának meg­alapozói, nemzeti hagyománya­ik védelmezői lesznek. Mindennapjaink 1994-ben nem lettek könnyebbek, sok csa­lád sok mindenről volt kényte­len lemondani, hogy hétköznap­jai törékeny egyensúlyát, fiai­­lányai tanulását, olykor napi betevő falatját biztosítsa. Az or­szág nyugati és keleti fele közt sem csökkent a különbség. Mint ahogy nem csökkent a leggaz­dagabbak és legszegényebbek közt az anyagi különbség sem. Ideje tudomásul vennünk, hogy az ország polgárainak jókora hányada a társadalomból kire­kesztve él. Veszélyes kérdés ez: megoldásának halogatása a társadalom egészére üt vissza. Helyzetünk a világban a ja­vunkra változott. Részesei va­gyunk egy történelmi folyamat­nak, az európai egység létrejöt­tének. Napról napra, visszafor­díthatatlanul közelebb kerülünk az Európai Unióhoz. Ez a gyorsuló, mindannyiun­kat, mindennap nehezen irá­nyítható feladatok elé állító át­alakulási folyamat határozza meg évek óta társadalmunk ál­lapotát és közérzetét. Ami rosz­­szabb, mint az állapota. Mert egy kialakulatlan versenytársa­dalom létbizonytalanságát, a kényszerű alkalmazkodás szo­rongását tükrözi. A jövőkép hiá­nyát. Aminek csak része a gaz­daság állapota. Amely - most, az év végén úgy tetszik - jobb, mint amilyennek érezzük. Úgy tetszik, 1994 nemcsak a politi­kai élet, hanem a társadalom és a gazdaság állapotát tekintve is az érlelődő fordulat éve volt. Kedves Barátaim! Végezetül hadd mondjam meg önöknek, hogy önök a hét­köznapok hősei. Akik jószerint az első világháború óta tanul­ják, hogyan lehet, hogyan kell önmagunkon s egymáson segí­teni. Hadd kérjek önöktől az új év első perceiben valamit: ne csak az erejükkel, szűk anyagi eszközeikkel éljenek megfontol­tan; gazdálkodjanak jól a re­ménység- és türelemtartalé­kaikkal 1995-ben is. Ami nem lesz könnyű év, az biztos, de semmi okom azt hinni, hogy a végre-valahára megindult ked­vező gazdasági folyamat zök­kenve megáll.­­ Részletek a Magyar Rádió­ban és a televízióban január el­sején elhangzott beszédből. A paksi atomerőmű elért egy álomhatárt Rekord a születésnapon A Paksi Atomerőmű Rt. az év utolsó napján elérte a villamosenergia-termelés eddigi legnagyobb éves teljesítményét, a 14 milliárd kilowattórát. Ez a szám ed­dig csak álomhatárnak szá­mított, most viszont - tájé­koztatták a Magyar Távira­ti Irodát - ezzel a rekorddal ünnepelhette tizenkette­dik születésnapját az atom­erőmű. Hazánk legnagyobb energia­­termelő üzemének első reak­torblokkját 1982 végén kapcsol­ták az országos villamosener­­gia-hálózatra. A teljes kiépítés, a négy blokk elkészülte után vált meghatározóvá Paks energia­szolgáltatása, ugyanis a hazai fogyasztásnak csaknem a felét biztosítja. A paksi atomerőmű­vet évek óta előkelő helyre, a vi­lág legjobbjai közé rangsorolják a nemzetközi szakmai szerveze­tek. Az ellenőrző vizsgálatok jónak minősítették a paksi mű­szaki-biztonsági mutatókat, ki­emelve a személyzet felkészült­ségét és biztonság iránti elköte­lezettségét. Kováts Balázs, a PA Rt. tájé­koztatási irodavezetője közölte azt is, hogy az elhasznált nuk­leáris fűtőanyag oroszországi visszaszállítására vonatkozó kormányközi egyezmény, ame­lyet hosszú előkészítő tárgyalás­­sorozat után idén áprilisban ír­tak alá, most a végrehajtás fázi­sába lép: a külkereskedelmi szerződés megkötését követően az orosz nukleáris biztonság­­technikai hatóság kiadta a szük­séges engedélyt. Elhunyt Kovalik Károly Hosszan tartó, súlyos betegség után 67 éves korában vasárnap el­hunyt Kovalik Károly. A népszerű újságíró Szegeden egy lapnál kezdte pályafutását, majd 1951 -ben a rádióhoz került. A magyar te­levíziózás kezdetétől, 1957-től 32 éven keresztül volt az intézmény főmunkatársa. Kovalik Károly műsorvezetője volt a Magyar Televí­zió első élő magazinműsorainak, egyebek mellett A hétnek és az Ab­laknak. A halálhírt a család hozta az MTI tudomására. ITTHON TÖRTÉNT Az Ausztria-lottó nyerőszámai A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint az 52. játékhéten az Ausztria-lottó nyerőszámai a következők: 7,13,15,19,25,38, a pótszám: 41 A Joker-szám: 819198 NAPLÓ -3 Beváltak a tárca reményei Számos javaslat a közoktatási törvény módosítására Fodor Gábor miniszter felhívására folyamatosan érkeznek a közoktatási tör­vény módosítását érintő ja­vaslatok a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tanügy-igazgatási főosztá­lyára - tájékoztatta az MTI-t a szaktárca sajtóosztálya. Közölték: beváltak a tárca azon reményei is, miszerint a kezdeményezők köre igen szé­les, igazolva, hogy az iskolaügy mindenki számára fontos. A ja­vaslatokat megfogalmazók kö­zött ugyanis szülők, orvosok, pedagógusok, iskolaigazgatók, megyei pedagógiai intézeti igazgatók, tanárképzéssel fog­lalkozó egyetemi oktatók is megtalálhatók. A módosítási javaslatok több ponton megegyeznek a kor­mányprogramban megfogalma­zott változtatási irányokkal, érintik az iskolaszerkezet válto­zását, a nemzeti alaptantervre vonatkozó előírásokat, a peda­gógus munkakörben alkalmaz­hatók képesítési előírásait. Ugyancsak foglalkoznak a pe­dagógusok jogállását, a magán­­oktatási intézmények és a mű­vészeti oktatási intézmények speciális szabályait érintő kér­désekkel csakúgy, mint az alap­vizsgával, az érettségi vizsgá­val, valamint a közoktatási megállapodás törvényi előírá­saival összefüggő pontokkal. A javaslatok között azonban talál­ható olyan is, amely helyi érde­keket kíván érvényesíteni, illet­ve felmentést akar adni a köte­lező feladatok ellátása alól. A minisztérium fontosnak tartja, hogy a közoktatási tör­vény módosítási javaslata a mind szélesebb körből beérke­zett javaslatok mérlegelésével készüljön el. A tárca ezért to­vábbra is várja a kezdeménye­zéseket. A javaslatok beérkezé­si határideje január 10. Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Egyesület Kilenc Még éppen csak kilenc hónapos a Tótvázsonyi Né­met Nemzetiségi Egyesü­let, de már gazdag évre te­kinthet vissza. Köszönhető ez persze annak is, amit Schönwald Mária tanárnő kezdett vagy húsz éve, s aminek gyümölcsei folya­matosan érnek be, hoznak örömet mindenkinek. Tízévestől a nyolcvanévesig a legkülönbözőbb korú tagjai vannak a március végén alakult egyesületnek, akik elnökül Ba­konyi Józsefet választották. A tizenegy éve működő dalkör, a tánccsoport, az iskolában meg­szervezett nemzetiségi hagyo­mányőrző szakkör jelentették az alapot. A ma már az óvodá­ban és az iskola nyolc osztályá­ban folyó nemzetiségi nyelvok­tatás pedig a lehetőséget, hogy a gyerekek nemcsak megismerik, meg is őrzik a hagyományokat. Amikor Mária tanárnő elkezdte a nemzetiségi dalok gyűjtését, meghonosította, felújította az öregek farsangja hagyományát is. Azóta ebben gyerekek, idő­sek egyforma örömmel vesznek részt. Az iskolai nemzetiségi hagyományőrző szakkör tagjai ma már diktafonnal, fényképe­zőgéppel keresik fel a falu idő­seit, kérik őket az éppen aktuá­lis népszokások felidézésére. S ha már megtudták, maguk is gyakorolják, nagy örömet sze­rezve ezzel mindenkinek, így volt ez az anyák napi lampio­­nos szerenád alkalmával is. Ősz óta kézműves-foglalkozásokon vesznek részt az érdeklődő gye­rekek. Itt készítettek arató-, majd adventi koszorút, kará­csonyfadíszeket. Az utóbbiak­kal a veszprémi karácsonyfa-dí­szítő versenyen sikerrel szere­peltek. De nemcsak a gyerekek, a felnőttek is kiveszik részüket a hagyományőrzésből. S éppen a sokszínű tevékenység összefo­gására találták ki az egyesületet. A tótvázsonyiak közül pedig hetvenen érezték fontosnak, hogy egyesületi tagként segítse­nek, ahol tudnak. Heilig Zoltán, a dalkör és az egyesület saját minősítése sze­rint „mezei tagja” büszkén me­sélte: Baden-Württembergből kaptak anyagi segítséget az egyesület megalakításához, amivel ők viszont a falu és a né­metországi Dobel kapcsolatfel­vételét segítették. Kölcsönösen ellátogattak már egymáshoz, de a nagy öröm júniusban lesz, amikor a tótvázsonyi gyerekek utazhatnak a testvérfaluba. Kö­szönik a megyei önkormányzat­tól kapott támogatást is, ami a kapcsolatfelvételt s egy értékes kiadvány megjelentetését segí­tette. Mária tanárnő gyűjtését tanítványai folytatták, és több mint száz tótvázsonyi és kör­nyéki népdalt gyűjtöttek össze, jelentették meg. A népszokások pedig olvashatók lesznek a Tót­­vázsonyról megjelenő könyv mellékleteként Schönwald Má­ria összeállításában. h. é. hónap hozadéka Durrogó petárdák, tüzek és betörések Szilveszteri fekete mérleg Az óév utolsó és az új év első napja rengeteg elfog­laltságot adott a rendőrök­nek, a tűzoltóknak és a mentősöknek. Még szombaton hajnalban az M7-es autópálya 93-as kilomé­terénél árokba hajtott egy 31 köbméter gázolajat szállító tar­tálykocsi. A kiemelést a fűzfői tűzoltók biztosították. Annak ellenére, hogy a rakomány nem gyulladt ki, a keletkezett kárt 5 millió forintra becsülik. Az ed­digi megállapítások szerint a balesetet az elalvó sofőr okozta. Az év utolsó napjára több ku­katűz is jutott. Este 10 óra tájt a veszprémi Cholnoky Jenő Álta­lános Iskola előtt égett 6 nagy­méretű szeméttartály, a balaton­füredi Zrínyi utcában pedig egy kisebb. Két perccel éjfél után is­mét a Cholnoky-lakótelepre riasztották a tűzoltókat és a mentősöket. A 25/A tömb má­sodik emeletén csillagszórótól meggyulladt a feldíszített kará­csonyfa, attól pedig a műpadló és a szőnyeg. A keletkező nagy hőtől betörtek az ablakok. A tu­lajdonos maga úrrá lett a hely­zeten, őt és még egy személyt égési sérülésekkel szállítottak kórházba. A lakásban 80 ezer forint becsült kár keletkezett. A mentősöknek az óév utolsó napján déltájban egy zirci bal­esetnél akadt dolguk: elsőbbsé­get meg nem adó kerékpárost ütöttek el ugyanis egy személy­­gépkocsival. Ajkarendeknél, a 8-as főút elágazásában két sze­mélyautó karamboljának agy­­rázkódásos és lábszársérült résztvevőjét szállították az ajkai kórházba. Az ügyeletes szerint szilveszter éjszakáján nagyon sok volt a lerészegedett ember. A megyeszékhelyen sok pe­tárdát durrantottak fel a dáridó­­zók, mintha csak felismerték volna a hatósági tettenérés ne­hézségeit. Éjszaka „dolgoztak” a lakásbetörők (Veszprémben, Balatonalmádiban), sőt, a me­gyeszékhelyen, az egyik Haller utcai lépcsőház tárolóját is fel­törték­­ élelmiszerekért. A Má­jus 1. utcában garázsba hatoltak be, s onnan egy mountain bike-ot vittek el. B. J. Pest Megyei Hírlap Alapítványi kiadásban Január elsejétől a Parázs Alapítvány adja ki a Pest Megyei Hírlapot, miután a Hírlapkiadó Rt. december 31-én megszüntette ezt a tevékenységét. Erről Egyed István ügyvéd, a Parázs Alapítvány kuratóriu­mának tagja írásban tájékoztatta az MTI-t. Vödrös Attila, a lap főszerkesztője elmondta még, hogy az újság január másodiká­­tól változatlan formában, stílus­sal és hangvétellel jelenik meg. A Parázs Alapítvány kiadói jo­gát a 100 százalékos üzletrész megszerzése mellett szeretné gyakorolni, így a 49 százalékos részesedéssel rendelkező Hír­lapkiadó Rt.-vel tovább kíván­ják folytatni a tárgyalásokat. HHHHE Westel 900 GSM - Veszprémben Gyorsan és kényelmesen szeretne GSM telefonhoz jutni! Látogasson el a Westel 900 GSM Veszprémi mintaboltjába! GSM szolgáltatás és az ország legszélesebb GSM telefon választéka EGY HELYEN!­an .an A Westel 900 GSM rendszere immár két központtal áll előfizetői rendelkezésére. Ennek is köszönhető, hogy az év végére országos lefedettséggel, ÉbL .val büszkélkedhetünk. Ez a fejlődés nyilvánvaló magyarázatául szolgál annak, miért is választották már ■ ■ld| ' több mint ötvenezren a Westel 900 GSM rendszer nyújtotta kiváló minőségű szolgáltatást. 9 UH Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:50 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Veszprémben, az Óváros tér 21. alatt. f Al Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-88) 406-583-as vagy a (06-50) 454-900-as telefonszámot! ■ Westel 900 GSM. A kapcsolat,

Next