Napló, 1996. március ( 52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09 / 59. szám
1996. március 9., SZOMBAT Tollas Tibor versei A költő Latinovits Zoltán emlékére Sámán, aki égbe visz, hegyen túlról érkezik, sírok őrzik lépteit. Éjbe lobbant rőzseláng, egek vásznán ősanyánk múlt igéit mondja ránk. Szemében hétezer év hű szerelme, harca ég, ajkán kibomló mesék. Ujja közt múlt fonalát sodorja s jövőbe lát, verssel foglal új hazát. Lát előre, hátra is, előre és holtra is, vakond meg pacsirta is. Ezerágú, mint a fa, földről égre nőtt csoda, virágtermő ballada. Tűnt otthonunk négy fala mintha négyrét omlana s kitágul a szűk haza. Holt barátok, honi fák, folyó-mormolta imák, sírig vigyázzatok ránk. S kit varázslók karja vitt: vigyázzatok arra is, ki él ma is, halva is. A harcai temető Apám és anyám egymás mellett, szép, felbontatlan szerelem - fekszenek fészkes koporsókban, mészkemény télben, mereven. Sírjuk körül néma tanúként régi nyaraknak illatát őrzik ma is hóban topogva, a szalmacsizmás szilvafák. Ott nyugszanak a szomszédok mind, egész falunk a föld alatt, táplálják nyirkos gyökerükkel a fénybe nyíló lombokat. Köztük szeretnék elnyújtózni, magányos testem didereg, anyám meleg ölén megbújva, hajnalra váró kisgyerek. Idegen földben, átültetve szíve időtlenül dobog, feltámadáskor, szép szemével engem, tudom, keresni fog. Tollas Tibor költőről, a Nemzetőr című emigráns lap főszerkesztőjéről mutatott be portréfilmet hétfőn este a Duna Televízió Túlvilági beszélő címen a XX. századi arcképek sorozatban. Tollas Tibor veszprémi olvasóival 1993 márciusában találkozott. Az emlékezetes estről lapunk tudósítást közölt, irodalmi mellékletünkben pedig több Tollas Tibor-vers jelent meg. A tévéfilmben is elhangzott, de veszprémi költői estjén is hangsúlyozta: boldog, hogy megérhette: a szovjet csapatok kivonultak az országból és a magyarok szabad választásokon választhatnak parlamentet, kormányt. Ennek köszönhető, hogy hazalátogathatott, hiszen fogadalma kötötte: csak szabad Magyarország földjére teszi a lábát. Bevallotta: nem remélte, hogy viszontláthatja hazáját, szülőfaluját, a Borsod megyei Nagybarcát. Arról nem beszélt a filmben, hogy csalódott-e hazájában, csak utalt rá egy Sütő András-mondattal. Hiszen 1956-ban a magyarság más volt, mint a '90-es években. A veszprémi beszélgetésen az egyik emigránstársa kijelentette: akik itthon maradtak '56 után, azok óhatatlanul piszkolódtak. Illyés Gyulát idézte: „ahol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban". Ez rosszulesett a veszprémieknek, akik joggal gondolhatták: ha mindenki emigrált volna, Magyarország sem lenne, ahová a rendszerváltozás után az emigráltak hazatérhetnek. Az itthoniak igyekeztek tisztességesek maradni a történelmileg adott körülmények között. A filmben Tollas Tibor kerülte ezt az ismert emigrációs vélekedést. Inkább azt hangsúlyozta, hogy az itthoniak között is voltak hősök. Egy példát említett. Az 1947-ben ártatlanul elítélt fiatalembert két év után elhagyta menyasszonya. Mégsem szűntek meg az ajándékcsomagok, a titkos levelezések, mert az illető hölgy nagynénje csomagokkal és jó szóval tartotta benne a lelket. A film egyik legmeghittebb pillanata volt, amikor a nagynéni és az egykori elítélt ismét találkoztak. Az idős néni elmondta: házkutatásokkal zaklatták, mégis folytatta börtönlátogatásait. Pedig alig ismerte az elítéltet. A kicsempészett verseket a szomszédnak adta megőrzésre, ezért nem találták meg az ávósok, így maradtak meg az utókor számára. A portréfilm értékes epizódja felidézte az 1945. évi esetet, amikor a szovjetek törvénytelenül Kárpátaljához csatoltak több magyar falut. Tollas Tibor akkor tisztként szolgált a koalíciós kormány hadseregében. Feletteseitől veszélyes megbízást kapott: térképezze, tárja fel a valós helyzetet a szovjet közigazgatású falvakban. Demszky Gábor a Beszélő szamizdat korszakában írt történeti munkájában dolgozta fel az elcsatolási kísérletet. Tollas Tibor volt az egyik koronatanú adatszolgáltatója. A börtönévekről Szolzsenyicinhez hasonlóan vélekedik a riportalany. Szerinte a szenvedés a zárt világ adta élmények tették költővé. A Váci börtönben gyűjtötte össze az első magyar szamizdat írásokat, a Füveskertet. Ez 12 kézzel írott füzet, amelyek celláról cellára vándoroltak. Ezek közül három példányt sikerült Nyugatra csempészni. Nagyrészt belőlük válogatva jelentette meg később Bécsben a Füveskert vers antológiát. Tollas Tibor tollforgató rabtársaival lapot alapított 1956 novemberében. A szovjet katonai beavatkozás miatt december 1- jén Bécsben már az emigrációban jelent meg a Nemzetőr első száma. A riportfilm bemutatta azt a muzeális gépekkel dolgozó nyomdát, ahol a Nemzetőr című többnyelvű lap és a kiadó könyvei készülnek. Lezsák Sándor elmondta, mennyire más ez az ólombetűs nyomda, mint amit Magyarországon elképzeltek a gazdagnak hitt emigránsok szupertechnikájáról. A kiadványok közül talán legérdekesebb Illyés Gyula Szellem és erőszak című könyve, amit a Magvető Könyvkiadó a Gyorsuló idő sorozatban akart megjelentetni, de a hatalom bezúzatta. Egy példány kijutott Münchenbe. A Nemzetőr úgy nyomtatta ki, mintha itthon készült volna. Aztán visszajuttatták Magyarországra, ahol terjesztették. Hozzám is eljutott egy példány a '70-es évek végén, ma sem tudom, ki tette a szerkesztőségi asztalomra. A költő a filmen elmondta legtöbb nyelvre lefordított versét, a Bebádogoztak minden ablakot címűt. Ezt a remekművét 1953- ban a váci börtönben írta. Konkrét élmény ihlette költeményét. A tenyérnyi fényt, napsugarat is megvonták a raboktól, bebádogozták a börtönrabokat, hogy rakoskodva még többet szenvedjenek. A filmen Szépen emlékezett meg költőnek induló rabtársáról, Gérecz Attiláról, aki nem menekült el volt rabtársaival Nyugatra '56. november 4-e után, hanem fegyvert ragadott a szovjet tankok ellen és hősi halált halt. Tollas Tibor a sok tragédia, szenvedés ellenére sem vált gyűlölködővé. A filmben sugárzott róla az emberi melegség, szeretet. Versei még mindig nem eléggé ismertek, pedig néhány éve Hazafelé címen a lakitelki Antológia Kiadó többször kiadta válogatott költeményeit. Nemcsak börtönversei, hanem a természetről szóló, az emigránsléttel, az elmúlással szembenéző versei is szépek, igazak. Érdemes megismerni őket. Horváthy György Az emigráns hazalátogat Portréfilm Tollas Tibor költőről, lapszerkesztőről, könyvkiadóról MAGAZIN A férfilélek kettőssége Beszélgetés Krámer Györggyel a Faust című tánckölteményről Meglehet, talányos színpadi mű a Faust táncköltemény. Talányos, mert az élőbeszédnél ősibb nyelven szól a közönséghez, a tánc és a zene nyelvén. Ennek ellenére immár nyolc előadás után hosszan és ütemesen zúgott a taps. Úgy tűnik, nemcsak szóból ért az ember, hanem a lélek ősi „beszédét” is meghallja, befogadja. Krámer Györgytől, a Harangozó-díjas koreográfustól arra kértünk választ: mennyiben más ez a Faust, illetve mennyiben más nyelv a tánc meg a zene nyelve a színházban? Újságíró: - Ön a tánckölteménybe csak a fausti alapgondolatot és a három főszereplőt kölcsönözte ■ Goethe művéből. Azt az alapgondolatot, hogy „...a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat”, aki „nem ismer megállást, míg a távolok intenek" (Szerb Antal). A továbbiakban ezzel szuverén alkotóként bánt a koreográfus, elhozva a cselekményszálakat egészen a XX. század végére. Ön milyen üzenetet kívánt megfogalmazni a tánckölteményben? Krámer: - Valóban csak a fő vonalait vettük át az eredeti történetnek. Számunkra az egészből az volt fontos: a férfilélek kettőssége hogyan él az emberben? Másként fogalmazva: azt kutattuk, miféle emberi meg ördögi erők működnek a férfilélekben? Kikkel tud azonosulni? Hogyan vállalja fel, illetve utasítja el a benne lévő sötét erőket? A Faust-történet örök érvényű. Úgy gondolom, nem baj, ha egy legendával szabadon bánunk, és korunk ízlése szerint újrafogalmazunk. Újságíró: - Úgy tűnik, Mefisztóval kegyesen bántak. Ő nem a rossz megtestesítője, inkább a kis örömök hajszolója, egyben Faust segítője az utazás megpróbáltatásaiban. Mivel magyarázza a mefisztói emberarcúságot? Krámer: - Igaz, Mefisztó lényegesen emberibb figura nálunk, mint a romantikus értelmezésben. Mefisztó nem egyértelműen gonosz, ő a férfiember egyik fele, karaktere szerint földszagú, kis örömökre kapható, élethabzsoló. Ezek emberi tulajdonságok... Margaritával más a helyzet. A Margaritákat a természet úgy alkotta meg, hogy fölötte vannak az ilyen-olyan erőknek. Ők az életet képviselik. Az életadás feladata jutott számukra. Az ilyen nőket nem befolyásolja se isten, se ördög. Önmagukat élik. Persze, nem akármilyen nőkről beszélek. Hanem a nőről, aki után mi, férfiak sóvárgunk, és ha szerencsénk van, találkozunk vele... Margarita a mi értelmezésünkben szimbóluma minden emberi jónak, szépnek, tisztának. Ő a boldogság forrása. Újságíró: Van egy nagy találmány a táncköltemény „társadalmában” : a Fontos Ember és bandája. Ez a galeri a legsötétebb ördögi erő. Tipikusan XX. századi. A tartalmi jelentésen túl óriási drámai hatást kelt ezek tánctobzódása. Ön hogyan látja? Krámer: Igen, a Fontos Ember új figura. Úgy gondolom, a pénzmágnás maffiájának a legsötétebb ördögi tulajdonsága van. Ők képviselik a civilizált társadalomnak azt a részét, melynek vezéralakja malacfejű önkényúr. Olyannyira, hogy Mefisztó számára is gusztustalan ez a romlottság. Újságíró: - Érdekelne az alkotófolyamat. Hogyan mozdul meg a leírt szó, a leírt mondat? A könyvben megfogalmazott szenvedély, érzés, indulat, gondolat, vagyis a lélekmozgás közvetlenül átvihető-e izommozgásba, táncba, vagy pedig az észhez kell fordulni a koreográfusnak, hogy akár valamiféle tolmács fogalmazza át „testbeszédbe” ? Mi játszódik le a koreográfusban alkotás közben? Krámer: - Nagyon rejtélyes folyamatra kérdez rá. Az alkotófolyamat titkaira igazán nem lehet válaszolni. Megpróbálom körülírni, bennem miként zajlott le a Faust esetében. Először kizárólag a történettel foglalkoztam, az érdekelt, hogy a cselekményszál kifejezze gondolati szándékaimat. Tehát kezdetben a dolognak inkább a filozófiájával foglalkoztam, nem annak koreográfiái, képi megfogalmazásával. A cselekményvázlatot bemutattam Duró Györgynek, aki dramaturgként szerepel a műsorfüzetben, noha ő jóval több ennél. Amikor ezzel készen voltunk, odaadtam Horgas Ádám zeneszerzőnek. A zene varázserővel hat a koreográfusi lélekre, látomások, képi meglátások születnek. A lélek mozgása átvihető az izmok mozgásába, és ennek a folyamatnak nincs mindig szüksége az ész kontrolljára. A tánc ősi dolog, nem szorul magyarázatra... Nos, sorra kaptam a zenei anyagot, akkor kezdődött az igazi koreográfiai munka. A mozdulatok végleges formáját azonban hárman - én mint Faust, a Mefisztót játszó Novák Péter és a Margaritát alakító Nemes Zsófia - készítettük el. Ebben a fázisban a képzelet és a gyakorlat együtt teremtette a koreográfiát. Újságíró: A színpadkép a tág horizonttal, holddal az égen, a játszótér a körívvel, közepén a libikókával nagy lelemény. Felkelti a nézői képzeletet. Ugyanakkor talányos, egyik-másik néző másként értelmezi a színi kellékeket, elemeket, eszközöket. Azt hiszem, a táncköltemény világában egészen mindennapi dolgok, tárgyak akár szimbolikus jelentőséget nyernek. Kérem, mondjon erről valamit... Krámer: - A játszótér - külön írva! - igazi világmodell. Benne van minden, a gyermeki alkotóvilágtól az emberiség küzdő alkotóteréig. Lényeges benne a libikóka. A mérleghinta ugye a megméretés eszköze: ki nehezebb, a társam vagy én? Azzal, hogy Mefisztó körforgást ad a le-föl mozgó libikókának, univerzális „járgányt” teremt. Mondhatnám, univerzummá tágítja Faust földi világát. Másik: a gödör (vagy homokozó). Ez az anyaföldet, az ősanyagot jelképezi. A Biblia mondja: „visszatérsz a földbe, mert abból vétettél”. Másik őselem a víz, az ivókút. Jelképet hordoz a tér félkör alakja is, mert jelezheti a bolygó pályáját, az űrhajó pályaívét. Igyekeztünk Horgas Péter díszlettervezővel az univerzum modelljébe belehelyezni ezt a történetet, mert lelkünk történései ebben az univerzumban zajlanak. Balogh Ödön Krámer György: - Úgy gondolom, nem baj, ha egy legendával szabadon bánunk... NAPLÓ 7