Napló, 1997. október ( 53. évfolyam, 228-254. szám)
1997-10-13 / 239. szám
6 NAPLÓ Apám halálának emlékére Havas hegycsúcsok, szikrázó napsütésben ragyogó kék ég. Háttérben azután ott az Eiger északi fala, ami mindig vonzott téged. Ami csak megjelent róla, azt mind elolvastad. A közeli hegyoldalban síelők gyönyörű stílusban siklanak, ritmusos mozgással kígyózó vonalakat hagyva hátuk mögött a kétméteres szűz hóban. Úgy érzem, ezek tükröződhetnek - mint mindig - most is a távolt fürkésző szemeidben. Minden évben megnézted a Hahnenkamrennen síversenyt a tévében. Emlékszel, mindig reménykedtél, hogy az oroszok - az északi számok mellett - megtanulnak síelni és jók lesznek az alpesi számokban végre. Elvégre ott a Pami meg a Kaukázus, és akkor a Magyar Tv nemcsak focit, hanem - reményeid szerint - rengeteg alpesi síversenyt is fog sugározni. Hiába mondtam neked, hogy ez Magyarországon csak egyéni igény, a többség a focit szereti, nem a síelést. Mennyire haragudtál Végh Antalra, mert azt találta írni valahol, hogy „krumpliföldeken nem lehet síelni”. Amikor ez eszedbe jutott, mindig replikáztad: „Hát a Börzsöny, Bükk és a Mátra?” Emlékszel, amikor a Magas- Tátrában a Gerlachfalvi-csúcsot másztuk meg ketten, minden felszerelés nélkül, tornacipőben? Milyen boldog voltál, mert nyugatra ugyan nem mehettünk, de a Tátra majdnem olyan klassz, mint az Alpok. Az a rengeteg kerékpártúra a napi százötven kilométerével. A dunai kielbotevezések, a római-parti csónakháztól indulva, megkerülve a Szentendrei-szigetet egy nap alatt. Az egyhetes gyalogtúrák a Börzsönyben, Zemplénben. „De szép vagy erdő, száz virág, rét...” énekelted, Sárdy János hangját, tájszólását idézve. Mennyit politizáltál nekem, hogy az iskolában hallottakat, tanítottakat egy kicsit egyenesbe fordítsd a fejemben. Emlékszel, hogy izgult anyu, amikor '56 októberében este tíz óra után érkeztél haza? A sorozatos térdműtéteid után is tervezgetted, hogy elmész még Bánkútra megnézni, milyen sípályák vannak ott. Szerintem az ország hátizsákos turista korosztálya utolsó, még megmaradt tagjának számítottál. Most már földi szemmel nem látható gyönyörű helyeken fogod kedvedre művelni a síelést, túrázást, evezést. Már érzem, hogy nem becsültem eléggé a természet iránti szenvedélyes vonzalmadat, amit megpróbáltál - némi sikerrel - belém plántálni. Most nyáron, amikor utoljára nálunk töltöttél egy hetet, késhegyre menően vitatkoztunk azon, hogy József Attila magyar ember létére hogy írhatta azt, hogy: „apám félig román, vagy egészen az”. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy evvel csak a magyar valóságot fejezte ki nagyszerűen, hiszen itt már nincsenek „tiszta magyarok”. Magyar, szláv, román és sváb egyveleg vagyunk. Te avval a konok székely fejeddel sehogy sem akartad ezt megérteni. Ez volt az utolsó vitánk 1997. július 31-én. Másnap elutaztál, 1997. szeptember 23-án pedig visszavonhatatlanul és végleg. Isten veled, édesapám! Török Gábor, Pétfürdő Köszönet a felajánlásért A Mozgássérültek Balatonfüredi Egyesülete köszönetet mond mindazoknak, akik a személyi jövedelemadó egy százalékát az egyesület javára ajánlották fel, s ezzel a gesztussal hozzájárultak az egyesület működéséhez. A tagság nevében a támogatók munkájához és magánéletükhöz minden jót kíván. Szabó László elnök Az Olvasók fórumában közölt levelek tartalmával nem feltétlenül értünk egyet. Helyet adunk a miénktől eltérő véleményeknek, de nem közöljük a személyeskedő, szélsőséges hangvételű írásokat. A szerkesztőségbe érkező leveleket általában rövidítve - szerkesztett formában - adjuk közre. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy minden, a szerkesztőségünkbe érkezett levél esetében igyekszünk meggyőződni, hogy a névaláírás mögött valós személy áll-e. Névtelenül és álnéven írt leveleket nem közlünk, s azokra nem is válaszolunk. Iskolások a környezetért Szeptember 20-án, a takarítási világnap alkalmából napközis csoportjaink lelkesen takarítottak, dolgoztak a rájuk bízott területeken. Nagy gonddal tették rendbe az iskola udvarát és környékét. Gondjuk volt még a kisáruház és az orvosi rendelő környezetére is, hogy a Dózsa tér szép és tiszta látványt nyújtson az ideérkezőknek. Nem messze van innen a Martinovics tér, ami felüdülést jelent a betonrengetegből idejövő gyerekeknek. Ezért az iskolások ezt a területet is kitakarították és szebbé tették. Jó lenne, ha az emberek nemcsak az év egy napján szednék össze a szemetet, hanem mindenki mindig ügyelne környezetére. Mi, gyerekek, igyekszünk ezt tenni. Hercsik Hajnalka 5. c osztályos tanuló, Dózsa György Általános Iskola, Veszprém OLVASÓK FÓRUMA Fogjuk meg és vigyétek! A „szemétszüret” hangzatos szlogenjével hirdette meg akcióját a Környezetvédelmi Minisztérium. Minden célkitűzésükkel egyetértek! Valóban fontos nemzeti ügyről van szó! Mindenkinek érdeke, hogy tiszta, rendezett környezetben éljen. A minisztérium első számú vezetője kívánta népszerűsíteni az akciót a tv-híradóban, azzal, hogy maga is zsákot fogva a kezében, szedte a szemetet. Figyelemfelkeltő, lelkesítő cselekedet lett volna mindez, ha az alkalomhoz illően, szerényen, nadrágban, pulóverben teszi. A miniszter úr ezzel szemben teljes gálaöltözékben, nyakkendősen „szüretelt”. Hiteltelenné tette az elgondolást, többet ártott az ügynek, mintha meg sem jelent volna! A közönségnek óhatatlanul a régi tsz-elnöki mentalitás jutott eszébe: Fogjuk meg és vigyétek! Sajnos nem egyedülálló jelenségről van szó. Felelős vezetők szinte naponta látványos tevékenységgel próbálják manipulálni a közvéleményt! Ebbe a kategóriába tartozik, amikor a közlekedési miniszter maga vezette vonaton fut be a muskátlis, pántlikás vasútállomásra. Közben ígéri, hogy már minden rendben van, rajta tartja a szemét birodalmán. Végül, de nem utolsóként ide kívánkozik a miniszteri vízivás a Balatonból. Ezek mind-mind pótcselekvések, s mint ilyenek, teljesen értelmetlenek! Ilyen és ehhez hasonló módszerekkel manővereztek a pártállami politikusok. Nem sok sikerrel. Látványos produkcióikkal nem szerezték meg a lakosság bizalmát, sőt, nevetségessé váltak! Vajon miért esnek ugyanabba a hibába a mostaniak, mint elődeik? Egy fejlődésben lévő polgári társadalom jogosan várja vezetőitől, ha már látványosan tesznek valamit, az legyen hiteles és életszerű! Ami pedig a szemetet illeti, valóban el kell hogy tűnjön, nem vihetjük magunkkal az Európa Házba. Dombi Lajos, Balatonfüred __________ JOGÁSZUNK VÁLASZOL_______________ A tartási szerződésről (2.) Folytatva a tartási, illetve az ellátásra irányuló szerződésekről indított sorozatot, feltétlenül érdemes foglalkozni a szerződés stabilitásának, illetve ezen keresztül megtámadhatóságának kérdésével. A szerződés megtámadására a szerződés hatálya alatt természetesen mind a két vagy több szerződő partner jogosult, de igen gyakran előfordul az is, hogy amennyiben az eltartó személye nem esik egybe az eltartottal törvényes öröklési jogi kapcsolatban álló személlyel, az eltartott leszármazója vagy más törvényes örököse támadja meg a szerződést. Az általános megtámadási okokon túl talán az egyik legérdekesebb és egyben legvitatottabb körülmény a szerződéses kötelezettségek arányosságával, de még inkább feltűnő aránytalanságával kapcsolatos, melynek a szerződés megkötésekor kell fennállnia. Figyelembe véve azt, hogy az eltartott a szerződés megkötésekor teljesít (például ingatlant átruház), az eltartó teljesítése huzamos ideig, az eltartott haláláig tart. Ilyen feltételek mellett nem ritka, hogy az eltartott a szerződés megkötését követően kis idő elteltével meghal, így az eltartó ezután már nem köteles teljesíteni, az eltartott megállapított vagyontárgyát azonban már megkapta. Önmagában ez a körülmény persze nem teszi érvénytelenné a megállapodást, hiszen ez a kockázati tényező az ellátási szerződések bennrejlő eleme, akkor azonban, ha az eltartó - különösen, ha az eltartott ápolását, gondozását vagy gyógyítását foglalkozásszerűen űzi - az eltartott betegsége folytán tud annak valószínű korai elhalálozásáról, úgy ez a tény a szerződést eredménnyel teszi megtámadhatóvá. Fontos foglalkozni szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének kérdésével is. A szerződés természetesen az eltartott halálával megszűnik, nem szűnik meg azonban akkor, ha az eltartó előbb hal meg, mint az eltartott. Ebben az esetben az eltartó tartási kötelezettsége a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai alapján az eltartó jogutódjaira, örököseire száll át. A szerződést egyébként annak hatályban léte alatt a szerződő felek közös megegyezéssel bármikor felbonthatják, ha az eltartó tartási kötelezettségét hosszabb ideig nem teljesíti, úgy az eltartott elállhat a szerződéstől, és lehetőség van arra is, hogy a szerződést a jövőre nézve a felek egyoldalúan felmondják s ily módon szüntessék meg. Ezekben az esetekben az addig teljesített kötelezettségek vonatkozásában a felek között elszámolási viszony keletkezik. Huzamos idejű jogviszonyról lévén szó, lehetőség van arra is, hogy a felek közös elhatározással, de akár az egyik fél bíróság útján is a tartási szerződés módosítását kérhetik, sőt, amennyiben azt a körülmények változásai indokolják, életjáradéki szerződéssé való átalakítását elhatározhatják vagy indítványozhatják. A tartási szerződéssel szoros rokonságban lévő életjáradéki szerződéssel, valamint az öröklési szerződéssel sorozatunk következő részében foglalkozunk. Dr. Sebestyén Attila ügyvéd, Kiss és Sebestyén Ügyvédi Iroda, Veszprém Diákpolgárok litéri hírei Az idén először nyitott kaput Árpád Fejedelem néven a litéri általános iskola. Az első napon megkaptuk tankönyveinket és munkafüzeteinket, ezek árát a községi önkormányzat tanulónként 3 ezer forinttal támogatta. Az év elejétől diákpolgárként éljük mindennapjainkat, így választottunk első ízben - egy évre - diákpolgármestert is a diákönkormányzatunk vezetőjéül, így egy kis állampolgári magatartással és ismerettel is felvérteződhettünk az egyéb tudással együtt. Az idén indítunk iskolaújságot, ha sikerül, iskolarádiót, és egy régi pincéből pinceklubot is szeretnénk kialakítani. Csikós Gábor diákpolgármester, Simon Csaba újságszerkesztő Visszakerülhet a turulmadár A 31. honvéd gyalogezredet 1914. augusztus 18-án búcsúztatták a veszprémi búzapiacon, onnan indultak frontra. Augusztus 21-én az ohnowi csatában estek át a tűzkeresztségen, harmincszázalékos veszteséggel. Utána sorozatos csaták következtek: október 12-én Galíciában, november 26-án a „fekete napon” a Visztula partján. 1915 februárjában a Kárpátokban, a nagy hideg, a hó, a fagyások ellenére sikerült az oroszok betörését megfékezni, de nagy veszteséggel. 1915 augusztusában Breszt-Litovszknál, Lublinnál mindkét fél részéről több ezer katona a veszteség. Doberdo egyet jelentett a pokollal, ahol csak meghalni lehetett. Az olasz hadsereget 1915-16-ban (kilenc isonzói csata) óriási veszteség érte. 1917. május 12-én Götznél 45 kilométer széles fronton két napon át lőtt az olasz tüzérség és támadt a magyar gyalogság. Az isonzói csata mindkét fél részéről óriási veszteséggel járt. 1930-ban megalakult a volt 31. gyalogezred bajtársi szövetsége. A város vezetősége 1933- ban úgy határozott, hogy a hősök tiszteletére megépítik a Hősi Kaput (nem várkapu, ahogy a köztudatban van). A Hősi Kapu 1936-ban elkészült. A kapu falán márványtáblákon a hősök neveit, a márványtáblák előtti szarkofágban ,névtelen hősök földi maradványait helyezték el, melyet az ötvenes években eltávolítottak. A bajtársi szövetség és a város vezetői úgy határoztak, hogy Veszprémben, a Vörösmarty téren hősi emékművet állítanak, amely 1939-ben meg is történt. Amint a Hősi Kapu felavatásakor, a város ezúttal is zászlódíszbe öltözött. A nagy eseményen ezrével jelentek meg az emberek. Különvonatok érkeztek még az elcsatolt országrészekről is. Beszédet Beöthy Dezső, a szövetség elnöke, nyugalmazott tábornok, a zászlóalj egykori parancsnoka tartott. Az emlékmű tetején hatalmas bronz turulmadár volt, csőrében karddal. Az emlékmű bal oldalán „Hősi halál, örök élet” jobb oldalán „Ma még piros élet, holnap fehér álom” felirat olvasható. Sajnos az ötvenes évek elején az emlékmű csúcsáról a turulmadarat eltávolították. Az emlékmű azóta is turulmadár nélkül áll. A Veszprém Megyei Múzeumok Baráti Körének Szakcsoportja alapítványt hozott létre az emlékmű rekonstrukciója érdekében. Az önkormányzat támogatásával a helyreállítási munkákat már megkezdték. Az obeliszk, a lépcsősor, a láncos, balduszterek már elkészültek, a vésett szövegek ismét olvashatók, és a csatajelenetet ábrázoló bronzreliefet is rövidesen elhelyezik, s reményeink szerint jövőre visszakerül a turulmadár is, így a helyreállított emlékmű Veszprém városnak ismét dísze lesz. Bán Ferenc, Veszprém 1997. október 13., HÉTFŐ Ne a háló legyen a megoldás, hanem a bajok felszámolása A mi szeretett hidunk újból a figyelem középpontjában van. Szerettem volna hallgatni, de igazat kell adnom egy nagymamának, aki itt vesztette el unokáját, de hitét nem, és ezért szigorú okossággal tud beszélni szomorú dolgainkról. Viaduktunkat lehet szidni vagy szeretni. Ok nélkül is okolni talán, de amiről itt szó van, mégsem csak az építészek, rendőrök feladata, és a megoldást sem egyedül tőlük várjuk! De mielőtt ezt a nagy gazdaságpolitikai, társadalmi, népjóléti, oktatás-művelődésügyi, ifjúságvédelmi és mentálhigiénés problémahalmazt bárki is megoldaná vagy hidunkat elcsúfítaná, szeretném kérni: hallgassák meg a másik felet, a veszprémi polgárt is, aki biztosan nem akarja, hogy a vonatok leálljanak, vagy beszüntessék a gyógyszer- és kötélgyártást... Csak azt akarja, adják vissza elvett hitét az élet értelmébenakarásában-szeretetében! Hagyják meg hídjának tisztaságát és teremtsék meg műemléki védelmét, hogy elkerülhesse az ilyen jellegű atrocitásokat, pótcselekvéseket, hisz hidunk hatvan éve már a nagy ív keretébe foglalt vár csodálatos látványával több mint egy műtárgy. Régóta városunk köztudatba ment szimbóluma! És mint egyedi, különösen szép műszaki alkotásba - akárcsak a Szabadság híd sokkal nagyobb mértékben elhíresült turuljaiba -, belekontárkodni nem szabad! Az én emlékezetem másként reagál a megoldásként ajánlott hálóra. A Niagara és az Eiffeltorony hálóját a nagy gazdasági világválság idején feszítették a válsággal megküzdeni, azt túlélni nem tudók alá! De a megoldást akkor sem a halál vagy a háló hozták, hanem a válság felszámolása, a gazdaságnak legalább a remény szintjéig való felemelkedése jelentette! Kérem, mégse legyen ez a háló mélypontunk és reménytelenségünk szimbóluma... Frick Kálmán, Veszprém Devecseri osztálytalálkozó ötven esztendő múltán 1923-tól az iskolák államosításáig működött Devecserben egy magán polgári iskola. Nagy volt a vonzáskörzete, mert a környéken nem volt másik középfokú oktatási intézmény. A mostoha tárgyi és személyi feltételek ellenére nagy népszerűségnek örvendett, a tanulók általános alapműveltséget kaptak. Az iskola működése a háború alatt és után sok nehézségbe ütközött. Több helyen is folyt az oktatás. (Volt üzlethelyiségben, magánlakásban stb.) A tanárok jöttek-mentek. A bevonultak helyére menekültek álltak, majd őket felváltották a hadifogságból visszatérők. Tandíjat a nagy infláció idején természetben fizettek. A megszűnt intézmény egyik utolsóként végzett osztálya 50 éves találkozóra gyűlt össze az általános iskolában. Az öregdiákok megállapították, hogy a padok ugyan „összementek”, de a mai nebulók sokkal jobban felszerelt, kényelmesebb és tisztább körülmények között tanulhatnak. A beszámolókból egyértelművé vált, hogy küzdelmes fél évszázad áll mögöttük: akár mérnök, postás vagy katonatiszt volt is az illető. A résztvevők megkoszorúzták volt igazgatónőjük (Ica néni) sírját. A hangulatos, jól sikerült találkozó fehér asztal mellett folytatódott. Bartók Béla, Devecser