Napló, 1997. október ( 53. évfolyam, 228-254. szám)

1997-10-13 / 239. szám

6 NAPLÓ Apám halálának emlékére Havas hegycsúcsok, szikrá­zó napsütésben ragyogó kék ég. Háttérben azután ott az Eiger északi fala, ami mindig vonzott téged. Ami csak megjelent ró­la, azt mind elolvastad. A köze­li hegyoldalban síelők gyönyö­rű stílusban siklanak, ritmusos mozgással kígyózó vonalakat hagyva hátuk mögött a kétméte­res szűz hóban. Úgy érzem, ezek tükröződhetnek - mint mindig - most is a távolt fürkésző sze­meidben. Minden évben meg­nézted a Hahnenkamrennen sí­versenyt a tévében. Emlékszel, mindig reménykedtél, hogy az oroszok - az északi számok mellett - megtanulnak síelni és jók lesznek az alpesi számokban végre. Elvégre ott a Pami­ meg a Kaukázus, és akkor a Magyar Tv nemcsak focit, hanem - re­ményeid szerint - rengeteg al­pesi síversenyt is fog sugározni. Hiába mondtam neked, hogy ez Magyarországon csak egyéni igény, a többség a focit szereti, nem a síelést. Mennyire hara­gudtál Végh Antalra, mert azt találta írni valahol, hogy „krumpliföldeken nem lehet síelni”. Amikor ez eszedbe ju­tott, mindig replikáztad: „Hát a Börzsöny, Bükk és a Mátra?” Emlékszel, amikor a Magas- Tátrában a Gerlachfalvi-csúcsot másztuk meg ketten, minden felszerelés nélkül, tornacipő­ben? Milyen boldog voltál, mert nyugatra ugyan nem mehet­tünk, de a Tátra majdnem olyan klassz, mint az Alpok. Az a ren­geteg kerékpártúra a napi száz­ötven kilométerével. A dunai kielbotevezések, a római-parti csónakháztól indulva, megke­rülve a Szentendrei-szigetet egy nap alatt. Az egyhetes gyalog­túrák a Börzsönyben, Zemp­lénben. „De szép vagy erdő, száz virág, rét...” énekelted, Sárdy János hangját, tájszólását idézve. Mennyit politizáltál nekem, hogy az iskolában hallottakat, tanítottakat egy kicsit egyenes­be fordítsd a fejemben. Emlék­szel, hogy izgult anyu, amikor '56 októberében este tíz óra után érkeztél haza? A sorozatos térdműtéteid után is tervezgetted, hogy el­mész még Bánkútra megnézni, milyen sípályák vannak ott. Szerintem az ország hátizsákos turista korosztálya utolsó, még megmaradt tagjának számítot­tál. Most már földi szemmel nem látható gyönyörű helyeken fogod kedvedre művelni a síe­lést, túrázást, evezést. Már ér­zem, hogy nem becsültem eléggé a természet iránti szen­vedélyes vonzalmadat, amit megpróbáltál - némi sikerrel - belém plántálni. Most nyáron, amikor utoljá­ra nálunk töltöttél egy hetet, késhegyre menően vitatkoztunk azon, hogy József Attila magyar ember létére hogy írhatta azt, hogy: „apám félig román, vagy egészen az”. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy evvel csak a magyar valóságot fejezte ki nagyszerűen, hiszen itt már nincsenek „tiszta magyarok”. Magyar, szláv, román és sváb egyveleg vagyunk. Te avval a konok székely fejeddel sehogy sem akartad ezt megérteni. Ez volt az utolsó vitánk 1997. július 31-én. Másnap elutaztál, 1997. szeptember 23-án pedig vissza­vonhatatlanul és végleg. Isten veled, édesapám! Török Gábor, Pétfürdő Köszönet a felajánlásért A Mozgássérültek Balaton­füredi Egyesülete köszönetet mond mindazoknak, akik a sze­mélyi jövedelemadó egy száza­lékát az egyesület javára aján­lották fel, s ezzel a gesztussal hozzájárultak az egyesület mű­ködéséhez. A tagság nevében a támogatók munkájához és ma­gánéletükhöz minden jót kíván. Szabó László elnök Az Olvasók fórumában közölt levelek tartalmával nem feltétlenül értünk egyet. Helyet adunk a mi­énktől eltérő véleményeknek, de nem közöljük a személyeskedő, szélsőséges hangvételű írásokat. A szerkesztőségbe érkező levele­ket általában rövidítve - szerkesz­tett formában - adjuk közre. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy minden, a szerkesztőségünk­be érkezett levél esetében igyek­szünk meggyőződni, hogy a név­aláírás mögött valós személy áll-e. Névtelenül és álnéven írt levele­ket nem közlünk, s azokra nem is válaszolunk. Iskolások a környezetért Szeptember 20-án, a takarítá­si világnap alkalmából napközis csoportjaink lelkesen takarítot­tak, dolgoztak a rájuk bízott te­rületeken. Nagy gonddal tették rendbe az iskola udvarát és kör­nyékét. Gondjuk volt még a kis­­áruház és az orvosi rendelő kör­nyezetére is, hogy a Dózsa tér szép és tiszta látványt nyújtson az ideérkezőknek. Nem messze van innen a Martinovics tér, ami felüdülést jelent a betonrenge­tegből idejövő gyerekeknek. Ezért az iskolások ezt a területet is kitakarították és szebbé tet­ték. Jó lenne, ha az emberek nemcsak az év egy napján szed­nék össze a szemetet, hanem mindenki mindig ügyelne kör­nyezetére. Mi, gyerekek, igyek­szünk ezt tenni. Hercsik Hajnalka 5. c osztályos tanuló, Dózsa György Általános Iskola, Veszprém OLVASÓK FÓRUMA Fogjuk meg és vigyétek! A „szemétszüret” hangzatos szlogenjével hirdette meg ak­cióját a Környezetvédelmi Mi­nisztérium. Minden célkitűzésükkel egyetértek! Valóban fontos nemzeti ügyről van szó! Min­denkinek érdeke, hogy tiszta, rendezett környezetben éljen. A minisztérium első számú veze­tője kívánta népszerűsíteni az akciót a tv-híradóban, azzal, hogy maga is zsákot fogva a kezében, szedte a szemetet. Figyelemfelkeltő, lelkesítő cselekedet lett volna mindez, ha az alkalomhoz illően, szeré­nyen, nadrágban, pulóverben teszi. A miniszter úr ezzel szem­ben teljes gálaöltözékben, nyak­­kendősen „szüretelt”. Hitelte­lenné tette az elgondolást, töb­bet ártott az ügynek, mintha meg sem jelent volna! A közönség­nek óhatatlanul a régi tsz-elnöki mentalitás jutott eszébe: Fogjuk meg és vigyétek! Sajnos nem egyedülálló je­lenségről van szó. Felelős veze­tők szinte naponta látványos te­vékenységgel próbálják mani­pulálni a közvéleményt! Ebbe a kategóriába tartozik, amikor a közlekedési miniszter maga ve­zette vonaton fut be a muskát­lis, pántlikás vasútállomásra. Közben ígéri, hogy már minden rendben van, rajta tartja a sze­mét birodalmán. Végül, de nem utolsóként ide kívánkozik a mi­niszteri vízivás a Balatonból. Ezek mind-mind pótcselek­vések, s mint ilyenek, teljesen értelmetlenek! Ilyen és ehhez hasonló módszerekkel manőve­reztek a pártállami politikusok. Nem sok sikerrel. Látványos produkcióikkal nem szerezték meg a lakosság bizalmát, sőt, nevetségessé váltak! Vajon miért esnek ugyanab­ba a hibába a mostaniak, mint elődeik? Egy fejlődésben lévő polgári társadalom jogosan vár­ja vezetőitől, ha már látványo­san tesznek valamit, az legyen hiteles és életszerű! Ami pedig a szemetet illeti, valóban el kell hogy tűnjön, nem vihetjük ma­gunkkal az Európa Házba. Dombi Lajos, Balatonfüred __________ JOGÁSZUNK VÁLASZOL_______________ A tartási szerződésről (2.) Folytatva a tartási, illetve az ellátásra irányuló szerződések­ről indított sorozatot, feltétlenül érdemes foglalkozni a szerző­dés stabilitásának, illetve ezen keresztül megtámadhatóságá­nak kérdésével. A szerződés megtámadására a szerződés hatálya alatt termé­szetesen mind a két vagy több szerződő partner jogosult, de igen gyakran előfordul az is, hogy amennyiben az eltartó személye nem esik egybe az eltartottal törvényes öröklési jogi kapcsolatban álló személ­­­lyel, az eltartott leszármazója vagy más törvényes örököse tá­madja meg a szerződést. Az általános megtámadási okokon túl talán az egyik legér­dekesebb és egyben legvitatot­tabb körülmény a szerződéses kötelezettségek arányosságá­val, de még inkább feltűnő aránytalanságával kapcsolatos, melynek a szerződés megköté­sekor kell fennállnia. Figyelem­be véve azt, hogy az eltartott a szerződés megkötésekor teljesít (például ingatlant átruház), az eltartó teljesítése huzamos ide­ig, az eltartott haláláig tart. Ilyen feltételek mellett nem ritka, hogy az eltartott a szerződés megkötését követően kis idő elteltével meghal, így az eltartó ezután már nem köteles teljesíte­ni, az eltartott megállapított va­gyontárgyát azonban már meg­kapta. Önmagában ez a körül­mény persze nem teszi érvény­telenné a megállapodást, hiszen ez a kockázati tényező az ellátá­si szerződések bennrejlő ele­me, akkor azonban, ha az eltartó - különösen, ha az eltartott ápo­lását, gondozását vagy gyógyí­tását foglalkozásszerűen űzi - az eltartott betegsége folytán tud annak valószínű korai elhalálo­zásáról, úgy ez a tény a szerző­dést eredménnyel teszi megtá­­­­madhatóvá. Fontos foglalkozni szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének kérdé­sével is. A szerződés természe­tesen az eltartott halálával meg­szűnik, nem szűnik meg azon­ban akkor, ha az eltartó előbb hal meg, mint az eltartott. Ebben az esetben az eltartó tartási kötele­zettsége a hagyatéki tartozáso­kért való felelősség szabályai alapján az eltartó jogutódjaira, örököseire száll át. A szerződést egyébként an­nak hatályban léte alatt a szer­ződő felek közös megegyezés­sel bármikor felbonthatják, ha az eltartó tartási kötelezettségét hosszabb ideig nem teljesíti, úgy az eltartott elállhat a szerződés­től, és lehetőség van arra is, hogy a szerződést a jövőre nézve a felek egyoldalúan felmondják s ily módon szüntessék meg. Ezekben az esetekben az addig teljesített kötelezettségek vonat­kozásában a felek között elszá­molási viszony keletkezik. Huzamos idejű jogviszonyról lévén szó, lehetőség van arra is, hogy a felek közös elhatározás­sal, de akár az egyik fél bíró­ság útján is a tartási szerződés módosítását kérhetik, sőt, amennyiben azt a körülmények változásai indokolják, életjára­déki szerződéssé való átalakítá­sát elhatározhatják vagy indítvá­nyozhatják. A tartási szerződéssel szo­ros rokonságban lévő életjára­déki szerződéssel, valamint az öröklési szerződéssel soroza­tunk következő részében foglal­kozunk. Dr. Sebestyén Attila ügyvéd, Kiss és Sebestyén Ügyvédi Iroda, Veszprém Diákpolgárok litéri hírei Az idén először nyitott kaput Árpád Fejedelem néven a litéri általános iskola. Az első napon megkaptuk tankönyveinket és munkafüzeteinket, ezek árát a községi önkormányzat tanulón­ként 3 ezer forinttal támogatta. Az év elejétől diákpolgár­ként éljük mindennapjainkat, így választottunk első ízben - egy évre - diákpolgármestert is a diákönkormányzatunk veze­tőjéül, így egy kis állampolgári magatartással és ismerettel is felvérteződhettünk az egyéb tudással együtt. Az idén indí­tunk iskolaújságot, ha sikerül, iskolarádiót, és egy régi pincé­ből pinceklubot is szeretnénk kialakítani. Csikós Gábor diákpolgármester, Simon Csaba újságszerkesztő Visszakerülhet a turulmadár A 31. honvéd gyalogezredet 1914. augusztus 18-án búcsúz­tatták a veszprémi búzapiacon, onnan indultak frontra. Augusz­tus 21-én az ohnowi csatában estek át a tűzkeresztségen, har­mincszázalékos veszteséggel. Utána sorozatos csaták követ­keztek: október 12-én Galíciá­ban, november 26-án a „fekete napon” a Visztula partján. 1915 februárjában a Kárpátokban, a nagy hideg, a hó, a fagyások el­lenére sikerült az oroszok betö­rését megfékezni, de nagy vesz­teséggel. 1915 augusztusában Breszt-Litovszknál, Lublinnál mindkét fél részéről több ezer katona a veszteség. Doberdo egyet jelentett a pokollal, ahol csak meghalni lehetett. Az olasz hadsereget 1915-16-ban (ki­lenc isonzói csata) óriási vesz­teség érte. 1917. május 12-én Götznél 45 kilométer széles fronton két napon át lőtt az olasz tüzérség és támadt a magyar gyalogság. Az isonzói csata mindkét fél részéről óriási vesz­teséggel járt. 1930-ban megalakult a volt 31. gyalogezred bajtársi szövet­sége. A város vezetősége 1933- ban úgy határozott, hogy a hő­sök tiszteletére megépítik a Hő­si Kaput (nem várkapu, ahogy a köztudatban van). A Hősi Kapu 1936-ban elkészült. A kapu fa­lán márványtáblákon a hősök neveit, a márványtáblák előtti szarkofágban ,névtelen hősök földi maradványait helyezték el, melyet az ötvenes években eltá­volítottak. A bajtársi szövetség és a város vezetői úgy határoztak, hogy Veszprémben, a Vörös­marty téren hősi emékművet állítanak, amely 1939-ben meg is történt. Amint a Hősi Kapu felavatásakor, a város ezúttal is zászlódíszbe öltözött. A nagy eseményen ezrével jelentek meg az emberek. Különvonatok érkeztek még az elcsatolt or­szágrészekről is. Beszédet Beöthy Dezső, a szövetség el­nöke, nyugalmazott tábornok, a zászlóalj egykori parancsnoka tartott. Az emlékmű tetején hatal­mas bronz turulmadár volt, cső­rében karddal. Az emlékmű bal oldalán „Hősi halál, örök élet”­ jobb oldalán „Ma még piros élet, holnap fehér álom” felirat olvas­ható. Sajnos az ötvenes évek elején az emlékmű csúcsáról a turulmadarat eltávolították. Az emlékmű azóta is turulmadár nélkül áll. A Veszprém Megyei Múzeu­mok Baráti Körének Szakcso­portja alapítványt hozott létre az emlékmű rekonstrukciója érde­kében. Az önkormányzat támo­gatásával a helyreállítási mun­kákat már megkezdték. Az obeliszk, a lépcsősor, a láncos, balduszterek már elké­szültek, a vésett szövegek ismét olvashatók, és a csatajelenetet ábrázoló bronzreliefet is rövide­sen elhelyezik, s reményeink szerint jövőre visszakerül a tu­rulmadár is, így a helyreállított emlékmű Veszprém városnak ismét dísze lesz. Bán Ferenc, Veszprém 1997. október 13., HÉTFŐ Ne a háló legyen a megoldás, hanem a bajok felszámolása A mi szeretett hidunk újból a figyelem középpontjában van. Szerettem volna hallgatni, de igazat kell adnom egy nagyma­mának, aki itt vesztette el uno­káját, de hitét nem, és ezért szi­gorú okossággal tud beszélni szomorú dolgainkról. Viaduktunkat lehet szidni vagy szeretni. Ok nélkül is okol­ni talán, de amiről itt szó van, mégsem csak az építészek, rendőrök feladata, és a megol­dást sem egyedül tőlük várjuk! De mielőtt ezt a nagy­­ gaz­daságpolitikai, társadalmi, nép­jóléti, oktatás-művelődésügyi, ifjúságvédelmi és mentálhigié­nés­­ problémahalmazt bárki is megoldaná vagy hidunkat el­csúfítaná, szeretném kérni: hall­gassák meg a másik felet, a veszprémi polgárt is, aki bizto­san nem akarja, hogy a vonatok leálljanak, vagy beszüntessék a gyógyszer- és kötélgyártást... Csak azt akarja, adják vissza el­vett hitét az élet értelmében­­akarásában-szeretetében! Hagyják meg hídjának tiszta­ságát és teremtsék meg műemlé­ki védelmét, hogy elkerülhesse az ilyen jellegű atrocitásokat, pótcselekvéseket, hisz hidunk hatvan éve már a nagy ív kere­tébe foglalt vár csodálatos lát­ványával több mint egy mű­tárgy. Régóta városunk köztu­datba ment szimbóluma! És mint egyedi, különösen szép műszaki alkotásba - akár­csak a Szabadság híd sokkal nagyobb mértékben elhíresült turuljaiba -, belekontárkodni nem szabad! Az én emlékezetem másként reagál a megoldásként ajánlott hálóra. A Niagara és az Eiffel­­torony hálóját a nagy gazdasági világválság idején feszítették a válsággal megküzdeni, azt túl­élni nem tudók alá! De a megol­dást akkor sem a halál vagy a há­ló hozták, hanem a válság fel­számolása, a gazdaságnak leg­alább a remény szintjéig való felemelkedése jelentette! Kérem, mégse legyen ez a há­ló mélypontunk és reménytelen­ségünk szimbóluma... Frick Kálmán, Veszprém Devecseri osztálytalálkozó ötven esztendő múltán 1923-tól az iskolák államo­sításáig működött Devecserben egy magán polgári iskola. Nagy volt a vonzáskörzete, mert a kör­nyéken nem volt másik közép­fokú oktatási intézmény. A mostoha tárgyi és személyi fel­tételek ellenére nagy népszerű­ségnek örvendett, a tanulók ál­talános alapműveltséget kaptak. Az iskola működése a háború alatt és után sok nehézségbe üt­között. Több helyen is folyt az oktatás. (Volt üzlethelyiségben, magánlakásban stb.) A tanárok jöttek-mentek. A bevonultak helyére menekültek álltak, majd őket felváltották a hadifog­ságból visszatérők. Tandíjat a nagy infláció idején természet­ben fizettek. A megszűnt intézmény egyik utolsóként végzett osztálya 50 éves találkozóra gyűlt össze az általános iskolában. Az öregdiá­kok megállapították, hogy a pa­dok ugyan „összementek”, de a mai nebulók sokkal jobban fel­szerelt, kényelmesebb és tisz­tább körülmények között tanul­hatnak. A beszámolókból egy­értelművé vált, hogy küzdelmes fél évszázad áll mögöttük: akár mérnök, postás vagy katonatiszt volt is az illető. A résztvevők megkoszorúzták volt igazgató­nőjük (Ica néni) sírját. A hangulatos, jól sikerült ta­lálkozó fehér asztal mellett folytatódott. Bartók Béla, Devecser

Next