Napló, 1998. május ( 54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
1998. május 28., CSÜTÖRTÖK MÚLTIDÉZŐ A Veszprémben 1938-ban felállított honvédemlékmű 1995-ben újra a régi fényében ragyogott. A turulmadár felújítására azonban csak most került sor, az emlékmű ünnepélyes felavatása május 30-án, szombaton lesz. Sorozatunk második részében a 31-es honvédemlékmű felállításának történetével foglalkozunk. A veszprémiek először akkor látták az I. világháború kitörésének legnyilvánvalóbb bizonyítékát, amikor a városban állomásozó két ezred elindult a kétes kimenetelű útra. 1914. augusztus 15-én a Nagymezőn (Temető-hegyen) a 7. honvéd tüzérezred ünnepélyes eskütétele jelentette a készülődést, 17-én pedig már a frontra indultak a jutási állomásról a feldíszített vonatok a Veszprém város ajándékozta új zászlóval. A megyeszékhely háziezrede, az 1913. február 8-ára megszervezett m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred I. és H zászlóaljának katonái (a III. zászlóalj Tata-tóvárosban állomásozott) pedig 1914. augusztus 19-én az akkori Vásártéren (a mai Radnóti tértől délre eső terület) vettek búcsút a lakosságtól. Az egykori tudósítás szerint: „Katonáink lelkes hangulatban indultak útra, abban a biztos tudatban, hogy dicsőséget hoznak ezredükre meg Veszprém városára.” Ez a dicsőség azonban sok áldozatot követelt: özvegyek, árvák lettek a kárvallottak. A helyi újság nyomon követte a hadi eseményeket. Közölték a harci érdemeket szerzett kitüntetettek nevét éppúgy, mint a hősi halottakét. Mint országosan, Veszprém városában is gyűjtéseket rendeztek a harcba vonulók családtagjainak megsegítésére szinte a háború kitörésének pillanatától kezdve. A sebesültek, eltűntek, elesettek hozzátartozói lépten-nyomon találkoztak Veszprém lakosságának együttérző megnyilvánulásaival még a háború befejezése után is hosszú évekig. Veszprém város két alkalommal különlegesen is kifejezésre juttatta háziezrede iránti megbecsülését. Az egyik szép gesztus még a háború idejére esett. 1917. június 6-i közgyűlésen a városatyák méltatták honvédeinket kimagasló hadi cselekedetükért, a május 23-26-i kostanjevicai (X. Isonzó) csata győzelméért. Dr. Komjáthy László polgármester kezdeményezésére ezüst díszkürtöt csináltattak mind a két ezrednek. A dicső tett egyéves évfordulóján a város népes küldöttsége adta át az emléktárgyat ünnepélyes keretek között a fronton. A díszkürtre a hadi esemény tényén kívül örök érvényű igazságot vésettek: „Múltunkat féltve becsüljük, szemünk a jövendőre figyel.” A 31-es honvédek ezüstkürtje hazakerült a háborúból. Az ezred megszüntetése után a városnak adták megőrzésre, az pedig a vármegyei múzeumban helyezte el. 1932-ben a volt 31. honvéd gyalogezred hagyományőrző utódja, a m. kir. Szent László 4. honvéd gyalogezred Veszprémben állomásozó zászlóalja múzeumot állított fel az elődök emléktárgyainak összegyűjtésére. Ekkor kérték el a díszkürtöt. A további sorsa sajnos ismeretlen. A város tiszteletének, szeretetének másik jele az 1939. június 4-én fölavatott 31-es honvédemlékmű. Az 1917-ben központilag is szorgalmazott (1917. VIII. tc.) emlékállítás elhúzódásának oka az volt, hogy évekig vita tárgyát képezte a város különböző fórumain: szobor legyen vagy hősi kapu? Különösen az 1930. október 5-én megalakult 31. honvéd gyalogezred bajtársi szövetsége kardoskodott a háborúban elesett katonatársaik emlékét megörökítő szobor felállítása mellett. A túlélők már 1922-ben megkezdték a gyűjtést a 31-es emlékmű céljára. Végül is 1935-ben megszületett a végleges döntés: Veszprém város két emlékművet szentel a hősök emlékezetének. Az 1936. szeptember 2-i képviselő-testületi közgyűlés elhatározta, hogy „a hősi emlékműalapból a hősi kapu kiadásai után fennmaradt összeget felajánlja a 31-es honvéd gyalogezred és a 7-es honvéd tüzérezred hősi emlékműve céljaira”. Ennek értelmében a város kétezer pengőt adományozott. 1938 decemberében pedig a közgyűlés még ötszáz pengőt szavazott meg az emlékmű befejezéséhez. 1937. március 3-án megalakult a bajtársi szövetség emlékműbizottsága. Az elnöki tisztségre Rosos Károly polgármestert kérte fel Beöthy Dezső ezredes, a szövetség akkori elnöke. Ezen az ülésen foglalkoztak az emlékmű tervével. Ekkor döntötték el, hogy a Vörösmarty téren állítják fel. E helyszín mellett szólt, hogy fás, ligetszerű a tér, szépen rendezhető. Az alacsony villák nem rontják az emlékmű hatását, és a honvédlaktanya (a mai rendőrségi épület helyén állt) közelébe kerülne. A kiadások fedezésére intenzívebben folytatták a gyűjtést a 31-es bajtársak körében. Az emlékmű elkészítését Beöthy Dezső, a jutási altisztképző intézet ezredese rendelte meg Malasits (Sikátori) Ferenc (1897-1946) szobrásznál 1938- ban. Az obeliszkhez eplényi követ használt fel az alkotó. A kőbányából lovas kocsik szállították a megmunkálásra váró alapanyagot a Vörösmarty térre. A helyszínen faragta a köveket megfelelő méretre a segítségül maga mellé vett Stumpf János kőfaragómesterrel - a mai mesterek édesapjával -, s rakták össze obeliszk formára. A díszítést, a domborművet (ezredjelvény), feliratokat, évszámot a szobrász faragta ki. De közben már a Deák Ferenc utcai lakásán készítette a turulmadár makettjét, mely bronzalakját Márvány Dezső fémöntödéjében nyerte el. (Az emlékmű és környéke már a hivatalos felavatása előtt, 1938. november 7-én ünnepség díszhelyéül szolgált.) A város egyik legszebb emlékműve hosszú évtizedek során az időjárás viszontagságai, az emberi nemtörődömség és szándékos megcsonkítás áldozatává lett. Az egykori összefogás, hála szép jelképével már nem lehetett dicsekedni. Ezért is örvendetes, hogy a honfiúi kegyelet lappangó stafétabotját átvette egy maroknyi csoport 1995- ben, hogy a 31-es honvédemlékművet ismét az eredeti fényében, de időállóbb anyagból helyreállítsák. Áldozatkész tevékenységüknek és önkéntes adakozóknak köszönhetően a hálás emlékezet újbóli feléledésének lehetünk tanúi 1998. május 30-án, a most már teljesen felújított emlékmű ünnepélyes felavatásán. (Vége) Molnár Jánosné A turulmadár visszaszáll A veszprémiek által helyreállított 31-es honvédemlékmű története Koszorúzás a részlegesen felújított emlékműnél 1997. november 22-én. A veszprémi 31-es honvéd gyalogezred hősi emlékművéért alapítvány kuratóriuma (balról jobbra): Rainer Pál történész, dr. Geiszt Jakabné, a Veszprém Megyei Múzeumok Baráti Körének elnöke, Debrecenyi János, a kuratórium elnöke és Kovács László honvéd alezredes Az összefogás és hála szép jelképe Archív fotó A honfoglalás kori Veszprém A Veszprémi Múzeumi Konferenciák című kiadványsorozat nyolcadik kötete azokat a tanulmányokat tartalmazza, amelyek a millecentenárium alkalmából rendezett felolvasóülésen hangzottak el. Jelentőségét az adja, hogy megyénkben először készült olyan kötet, amely e viszonylag jól behatárolható időszakot több tudományterületen elért kutatási eredmény alapján mutatja be. A szerzők - az egyes szakterületek elismert művelői, akik valamennyien megyénkön kívüliek- rendkívüli részletességgel tárják fel mindazokat az adatokat, adatforrásokat, amelyek révén a szakmabeliek is új információkat kaphatnak környezetünk honfoglalás kori múltjáról. Ennek az időszaknak a bemutatása tudománytasi szempontból azért is nehéz, mert az írott források - csekély számuk miatt - csak támpontokat adhatnak. A kutatók ezért a régészet, az antropológia, a nyelvészet és a néprajz - többnyire közvetett - adataira támaszkodhatnak, s ezeket valamilyen minőség és mérték szerint értelmezni kell. A honfoglaló törzsek és nemzetségek Veszprém megye területén történt letelepedését Mesterházy Károly vizsgálta: arra keresett választ, kik vettek részt e táj megszállásában, hol éltek, honnan jöttek a Pannónia elfoglalását megelőző rövid, néhány évnyi időszakban. Erre a törzsi, nemzetségi helynevek, valamint a régészeti leletek adnak választ. Ez utóbbiakkal az eddigi feltárások alapján S. Perémi Ágota foglalkozott, s mutatja be az emlékeket főképpen a Balaton-felvidék, a Tapolcai-medence, Veszprém és környéke, valamint a Bakony különböző térségein előkerült leletek alapján. Takács Miklós az akkori népesség tárgyalkotó tevékenysége köréből az edényművességet elemezte a korabeli kerámiaanyagok feldolgozásával, Fóthi Erzsébet pedig a Veszprém megyei honfoglalók embertani vizsgálatának eredményeit ismerteti tanulmányában. A nem tudományos szakképzettségű olvasók számára is érdekes lehet Juhász Dezső dolgozata, amely a korai ómagyar névadással foglalkozik, hiszen a topográfiai névanyag hűen tükrözi az akkori állapotokat, a népesség területi elkülönülését, az egymásra rétegeződést, s jelentős mennyiségű földrajzi névanyag továbbélését napjainkig. Honfoglalóink szellemi műveltségének bemutatásával Lukács Iászló (A honfoglalás történeti mondáinkban) és Hoppál Mihály (A honfoglalók hitvilága és a sámánizmus) foglalkoztak, megállapítva, hogy a közfelfogással ellentétben őseink jelentős kulturális, szakrális tudattartalmakkal rendelkeztek. A kötetet az előszót is író V. dr. Fodor Zsuzsa, a Laczkó Dezső Múzeum osztályvezető történész-muzeológusa szerkesztette, aki a kötetek alapjául szolgáló évenkénti konferenciák szervezője. Szervezőmunkája nemcsak a történettudományi műhellyé vált felolvasóülések sikeréhez járul hozzá, hanem ahhoz is, hogy Veszprém, e történelmi város múltjának feltárása, bemutatása révén egyre karakteresebben lehessen jelen a szaktörténeti munkákban. (A kötet a veszprémi önkormányzat és a Laczkó Dezső Múzeum kiadásában jelent meg.) (tölgyesi) NAPLÓ 9 |zzHflFMilvr mm ■ ül ' T f!/fl IT fhance va ■ Ha Ön, kedves olvasónk, május 11 -től velünk játszik, akkor a Labdarúgó Világbajnokságot már a kedvenc lapjától, a Naplótól nyert televízió készüléken nézheti. A SZERENCSÉS BEKÜLDIK KÖZÖTT EGY TELEVÍZIÓ KÉSZÜLÉKET SORSOLUNK KI. Figyelem, csak a különböző megjelenési számokból kivágott ábrák visszaküldői vehetnek részt a sorsoláson! Beküldési határidő: y/^fjlHIfl 1998. június 08.