Napló, 1998. május ( 54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-09 / 108. szám

1998. május 9., SZOMBAT KRÓNIKA Újra összehajolnak a régen még egységes művészetek (Folytatás az 1. oldalról.) Tánc a fotóművészetben cím­mel tegnap nyílt kiállítás a veszprémi Petőfi Színház elő­csarnokában és emeleti társal­gójában. A kollekción a nagy és múlt­, félmúltbéli nevek mel­lett fiatal magyar fotográfu­sok szerepelnek, az Eifert János fotóművész rendezte képfel­mutatás bármennyire is időuta­zás, nagyon is egységes. A lé­nyege: a táncot, a mozdulatot, a gesztust nem megfagyasztották az alkotók, sokkal inkább to­vábbértelmezték és másként mozgóvá varázsolták. A kiállí­tást Keleti Éva fotóművész nyi­totta meg. A tárlatmegnyitó közönsége ezután a színházterembe vonult, ahol Vándorfi László színház­­igazgató, Krámer György ko­reográfus, a Veszprémi Tánc­műhely vezetője, dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző és Aszta­los István, a város kulturális bi­zottságának elnöke újabb ese­ménysorozatra invitált: az I. or­szágos kortárs tánc- és mozgás­művészeti találkozó hivatalos kezdetét köszöntötték. Elhangzott: a különböző, haj­dan egységes művészetek a saját érdekükben, de akaratuknak megfelelően is most, az évezred vége felé kezdenek egymáshoz húzódni. Azzal is, hogy a né­hány éve működő Veszprémi Táncműhelyből az 1999/2000. évadban színházi tánctagozat lesz. A mostani öt napon az or­szág legjobb táncműhelyei mu­tatkoznak be a színház mindkét épületében, ám előadások után nem zárnak be a házak, hogy al­kalom legyen mindenféle spon­tán beszélgetésre, találkozásra. Van zsűri is: Keleti Éva, Pon­­gor Ildikó, Metzger Márta, Lő­rinc Katalin és Jancsó Miklós. A produkciókat felkért fotóművé­szek követik kameráikkal, nem kis büszkeségünkre lapunk munkatársa, Afrány Gábor is közöttük szerepel. (vs.) Füred ápolja Jókai emlékét (Folytatás az 1. oldalról.) A bizottság 2000-ben, az író születésének 175. évfordulóján összefogja majd mindazok munkáját, akik fontosnak tartják a „legnagyobb magyar mese­mondó” értékes műveinek, szel­lemiségének közvetítését a ma emberéhez. Az ünneplőket ezután dr. Szalay László polgármester kö­szöntötte, méltatva a reformkor szellemiségének, a Jókai-ha­­gyományoknak buzgó ápolását a városban, elismerésnek tekint­ve, hogy az emlékbizottság Fü­redet választotta központjául. Az ünnepségre várt díszven­dég, Szabó Magda Kossuth-dí­­jas írónő sajnos nem tudott el­jönni, jelentették be. Steinhausz György felolvasta Bisztray Ádám Jókainál Füreden című versét, majd a város, a megye önkormányzata, irodalmi és polgári szervezetek megko­szorúzták a Jókai-villa kertjé­ben az író szobrát. A program ezután a Magyar Napló irodalmi folyóirat bemu­tatkozásával és könyvpremier­rel (Kovács István: Lengyelek a magyar szabadságharcban) folytatódott a Kedves kávézó­ban. A Jókai-évfordulókra meg­hirdetett képzőművészeti pályá­zatok anyagából kiállítás nyílt az Art East Galériában. Délután Kerényi Ferenc irodalomtörté­nész tartott előadást Jókai és Pe­tőfi barátságáról, volt könyvbe­mutató és -vásár, s a nap Kállai R. Gábor Klapka mars című do­kumentumjátékával zárult. toldi Öngyújtóval rabolt a páros Lopások miatt hallgatták ki gyanúsítottként a pápai rend­őrök a helybeli, 27 éves N. Zol­tánt és élettársát, a 26 éves N. Beatrixet, akik beismerték a tavaly elkövetett fegyveres rablásaikat - jelentették be tegnap Veszprémben rendkí­vüli sajtótájékoztatón. Mint azt dr. Nemes Zoltán alezredes, pápai rendőrkapitány elmondta, a két szakmunkás túlköltekező életmódja miatt je­lentős tartozást halmozott fel, ezért tavaly április 17-én egy pisztoly formájú öngyújtóval ráijesztettek az egyik győri to­tó-lottózó személyzetére, akik­től 65 ezer forintot vittek el. Az ajka-bakonygyepesi postát júni­us 6-án „rohamozta” meg N. Zoltán, zsákmánya 459 ezer fo­rint volt. Ezután augusztus 19-én kö­vetkezett a márkói postahivatal, ahonnan 154 ezer forintot vitt el a férfi. Hónapokkal később, december 22-én Ajkán ment be a totó-lottózóba, szokása szerint álarcot húzva fejére, pisztolyt szegezve a személyzetre. Ekkor 66 ezer forinttal lett gazdagabb. Tegnap mindkettőjüket - ál­talában a nő mérte fel a terepet -letartóztatta a pápai bíróság. Egy veszprémi ügyről a me­gyei főkapitány, Kiss Mihály ez­redes számolt be. Elmondta, a városban április közepe óta ki­lenc bombariadó miatt kellett nyolc iskolát és a polgármesteri hivatalt kiüríteni. Két fenyege­tőt sikerült a rendőröknek be­azonosítaniuk. Egyikük április 21-én az ipari szakközépiskola 18 éves tanulója, T. Z. volt, míg május 5-én 16 éves barátnője, J. É. jelentette be, hogy bomba fog robbanni az alternatív iskolá­ban. Mindkettőjük ellen közve­­széllyel fenyegetés alapos gyanúja miatt indult eljárás.­ ­M­ Sínek mellé omlott a löszfal Leomlott a löszfal - amelynek éppen az erősítésén dolgoztak - nyolcvan méter hosszan a vasúti pálya mellé pénteken délelő­tt Balatonkenese-üdülő­telep közelében, ezért leállították a közlekedést. Az uta­sokat vonatpótló autóbuszok szállítják még napokig, míg nem lesz biztonságos a közlekedés. Ez idő alatt a MÁV nem vállalja a kerékpárok, a poggyászok és az expressz áruk fuvarozását Fotó: Gáspár Gábor NAPLÓ 3 Jótékonysági gála sztárokkal Veszprémben tegnap a Helyőrségi Művelődési Otthonban a Kozmutza Flóra Általános Iskola diákjai­nak rendeztek jótékonysági gálát. Telt ház előtt léptek fel az iskola tanulói és a sztárvendégek, Csepregi Éva és Orsi. Tapssal jutalmazták a nézők egyebek között a Napraforgó zenekart, a Koktél jazzbalett tagjait, a Báthory iskola néptáncosait, valamint az egyéni előadókat. Felvételünkön a 7. csoport tanu­lói, akik Petőfi Sándor Arany Lacinak című verse dramatizált változatát adták elő Fotó: A. A. Bérgyilkosságért fegyház (Folytatás az 1. oldalról.) A bűncselekmény napján, október 11-én a veszprémi Kil­­linger Edvin vitte le őket kocsi­ján, amiért később ötvenezer fo­rintot kapott. A házba betörő két füredi kegyetlenül elbánt az idős asszonnyal, aki elájult. Mivel még nem halt meg, ezért Bütös utasításaira Pálfalvy többféle módon próbált végezni a maga­tehetetlen nővel. Végül késsel átvágta a torkát. Másnap Simon még félmillió forintot adott Szolgának, aki 165-165 ezer fo­­rinttal fizette ki a fiatalokat. A megyei bíróság, dr. Kor­­bély Zoltán büntetőtanácsa Si­mon Zoltánt 13 évi, Szolga Ist­vánt 15 évi fegyházbüntetésre ítélte felbujtóként, nyereség­­vágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. Társtettesként, előre kitervelten, nyereség­­vágyból és különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés bűntettéért Pálfalvy Róbertet 12 évi, Bütös Krisztiánt 13 évi fegyházbüntetésre ítélték. Kil­­linger Edvinnek három évet kell fegyházban letöltenie kilenc­­rendbeli lopás vétsége - korábbi ügyében megszűnt a próbára bo­csátás -, valamint bűnsegéd­ként, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt. A vádlot­tak és védőik felmentésért, illet­ve enyhítésért fellebbeztek, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság mondja ki. M. A. Intézze telefonon pénzügyeit! Keresse egységeinket, hívja a 88/44-40-44-es telefonszámot! Ismerje meg Call Banking szolgáltatásunkat! (ásaA/a/w)

Next