Napló, 2001. augusztus (Veszprém, 57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-09 / 185. szám
2 NAPLÓ Harminckétmilliárd kutatás-fejlesztésre Budapest (mti) Több mint 32 milliárd forintos keretösszegű kutatás-fejlesztési (K+F) program indul el idén a kormány Széchenyi-tervben meghirdetett pályázatainak segítségével; a mintegy 20 milliárd forintos állami támogatásról szóló első szerződéseket Pálinkás József oktatási miniszter írta alá szerdán Budapesten. A MIÉP helyesli Haider tervét Budapest (mti) A Magyar Igazság és Élet Pártja helyesli Jörg Haider osztrák szabadságpárti politikus kezdeményezését az Európai Unió bővítésével kapcsolatban Ausztriában tartandó népszavazásról, különös tekintettel arra, hogy az osztrák nép vállalja-e a bővítés miatt rá eső terheket vagy sem. KRÓNIKA Államtitkárokat nevezett ki Budapest (mti) Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára Mádi Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal, Benyhe Istvánt pedig az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárává nevezte ki. Az eskütétel után a Parlament Nándorfehérvári termében a köztársasági elnök átadta Mádi Lászlónak és Benyhe Istvánnak a kinevezési okmányokat. A képen: a kinevezés után Benyhe István, Mádi László és Mádi Ferenc Orbán pártpolitikai indíttatású akciónak tartja A miniszterelnök a parlament rendkívüli ülésének napirendjéről Budapest (mti) Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a parlament rendkívüli ülésének összehívására irányuló ellenzéki kezdeményezés egy olyan pártpolitikai indíttatású támadás, amelytől távol kívánja tartani a kormányt. - Egy pártpolitikai indíttatású akcióról van szó, könnyű átlátni a szitán, ezt a kesztyűt nem fogom felvenni - jelentette ki a kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában. A rendkívüli parlamenti ülés napirendjeként javasolt témák közül Orbán Viktor még nem hallotta azt a vádat, miszerint az édesapja cége az ő közvetítésével kapott volna állami megrendelést. Szerencsére olyan mélyre még nem süllyedt a magyar politika, hogy azt feltételezzék, a miniszterelnök üzletek kiközvetítésével foglalkozik - fogalmazott Orbán Viktor. Szabadi Béla, a földművelésügyi tárca volt kisgazda politikai államtitkára büntetőügye kapcsán Orbán Viktor úgy vélte, hogy minden, ami a kormány háza táján történik - ha nem is jogi értelemben, akkor erkölcsi értelemben - a miniszterelnök felelőssége. Nézete szerint a miniszterelnök felelőssége hasonlóságot mutat a családfőével, azaz egy és oszthatatlan. Hangsúlyozta: helyesen járt el, amikor belső vizsgálatokat indított különböző tárcáknál, és ahol hiányosságokat észleltek ott megtették a szükséges, büntetőeljárások megindítását eredményező lépéseket. A miniszterelnök leszögezte, hogy az egész ügy elindítása a kormányhoz fűződik, nem más kezdte el tisztázni ezeket az ügyeket. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogyha valaki törvénysértés gyanúját véli felfedezni, akkor lehetősége van bejelentést tenni, aminek eredményeként minden ügyet kivizsgálnak. Szájer: Csak a szocialisták kampányfogása (Folytatás az 1. oldalról.) Kovács László utalt arra, hogy pártja kormányfőjelöltje, Medgyessy Péter korábbi nyilatkozatában kétkamarás parlament kialakítását tűzte ki célul, és a szocialisták ezzel együtt a törvényhozás létszámát is csökkentenék. Jelezte, hogy egy ilyen tartalmú megbeszélés hatpárti tárgyalás témája lehet, és a konzultációba az érintett civil szervezeteket is be kellene vonni. Szájer József sajnálatosnak tartja, hogy ismét bebizonyosodott a szocialisták egy javaslatáról: nem egyéb, mint kampányfogás. A Fidesz frakcióvezetője szerdán azt követően nyilatkozott az mti-nek, hogy Kovács László visszautasította javaslatát a két képviselőcsoport vezetőjének találkozójára vonatkozóan, amelynek témája a kisebb létszámú parlament felállítása lett volna. - Ebből kiderül, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje csak a választási kampány közeledte miatt nyilatkozott a kisebb létszámú törvényhozás szükségességéről, és az indítvány nem volt őszinte - szögezte le Szájer József. Mint mondta, a MSZP elutasításával elvész a lehetőség, hogy még ebben a ciklusban sor kerüljön a választójogi reformra és a csökkentett létszámú Országgyűléssel kapcsolatos jogszabály-módosításra. Eltemették Vásárhelyi Miklóst Budapest (mti) Az óbudai temetőben végső nyugalomra helyezték Vásárhelyi Miklós történészt, aki életének 84. évében, július 31-én hunyt el. Az SZDSZ alapító tagját, volt országgyűlési képviselőjét, a Soros Alapítvány kuratóriumának tiszteletbeli elnökét, a Közép-európai Egyetem társalapítóját családtagjai, barátai, tisztelői, közéleti és politikai személyiségek - köztük Kuncze Gábor, az SZDSZ és Kovács László, az MSZP elnöke - kísérték utolsó útjára. A képen: Göncz Árpád részvétét nyilvánítja Pór Editnek, Vásárhelyi Miklós özvegyének Több juthat a „civileknek” Budapest (mti) A Fidesz - Magyar Polgári Párt szerint körülbelül 200 millió forinttal emelhető meg a társadalmi szervezetek támogatása, amelyre várhatóan új pályázatot írnak ki. Erről Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságának alelnöke beszélt szerdán. Elmondta: a személyi jövedelemadó egy százalékának azon része, amely valamilyen oknál fogva nem jutott el a címzetthez, a jövőben - pályázat útján - elnyerhető lesz a civil szervezetek számára. Hangsúlyozta: erre lehetőséget ad a Fidesz kezdeményezésére tavaly módosított, az szja meghatározott részéről való rendelkezést szabályozó törvény. A legtöbb külföldi német volt (Folytatás az 1. oldalról.) Az elővételben elkelt jegyek körülbelül 60 százalékát külföldiek vették meg. Az Oktatáskutató Intézet első napi kutatásai szerint a megkérdezettek 37,2 százaléka külföldről érkezett. Legtöbben - több mint 22 százalék- Németországból, és a megkérdezettek 6,9 százaléka a szomszédos országokból érkezett. Idén kevesebb volt a baleset, mint az előző fesztiválon. A 361 ezer látogató közül mindöszsze 22 embert kellett kijózanítani. Javult a közbiztonság is, a rendőrségi adatok szerint kevesebb bűneset történt az előző évekhez képest. Az idén - a korábbi évekhez hasonlóan - több közéleti személyiség is meglátogatta a fesztivált, így például Michael Lake, az EU magyarországi nagykövete, Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, Demszky Gábor főpolgármester, Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Torgyán József, az FKGP elnöke és Deutsch Tamás ifjúsági miniszter is. Gerendai Károly közölte: nagy erőbedobással készülnek a jövő évi rendezvényre, amelyen - a tervek szerint - a minőségi fejlesztésekre fordítják a hangsúlyt. Kifejtette, hogy a Pepsi Sziget fesztivál nem tudja kinőni a Hajógyári-szigetet, hiszen már évekkel ezelőtt bevezették azt az intézkedést, hogy egy nap maximum 60 ezer ember léphet a fesztivál területére. 2001. augusztus 9., CSÜTÖRTÖK „Jó légkörű” katonai tárgyalások Washington (mti) - Sikeres volt az amerikai-orosz katonai tárgyalások első fordulója - közölte Washingtonban egy, a neve elhallgatását kérő amerikai illetékes szerdán. A megbeszélésekkel Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter jövő heti moszkvai látogatását készítik elő. A fő téma az amerikai országos rakétavédelmi terv, amelyet Oroszország ellenez. Terítéken van a két állam szorosabb katonai együttműködése, és a hadászati atomfegyverzet további csökkentése is. A tárgyalások légköre nagyon jó, nagyon pozitív - mondta az illetékes a Reuters hírügynökségnek a második forduló megkezdése előtt a Pentagonban. Az oroszok komolyan el akarják végezni a feladatot - tette hozzá, utalva George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodására, hogy a felek ki akarják alakítani az újfajta katonai kapcsolatok kereteit. A tíztagú orosz küldöttséget Jurij Balujevszkij tábornok, a vezérkari főnök első helyettese vezeti, az amerikait Douglas Feith védelmi minisztériumi államtitkár. Irán: Hatami hatalomban Mohammed Hatami újraválasztott reformista iráni elnök beszél a teheráni parlamentben az újabb négyéves ciklusra történő beiktatási ünnepségen augusztus 8-án Fotó: mti Teherán (mti) Mohammed Hatami eredetileg augusztus 5-re kitűzött elnöki eskütételére azután kerülhetett sor, hogy a reformista többségű törvényhozás augusztus 7-én végül elfogadta két konzervatív jelölt korábban elutasított megválasztását a nagy hatalmú Őrök Tanácsába. A tanács ellenőrzi, a meghozott törvények összhangban állnak-e az alkotmánnyal és az iszlám elveivel, és teljhatalommal rendelkezik a választások kérdéseiben. Megszületett a megállapodás Hétfőn várhatóan aláírják a macedón békeszerződést Szkopje (mti)A macedóniai Prilep városában macedónok felgyújtottak egy mecsetet megtorlásul a szerda reggeli albán támadásért, amelyben tíz macedón katonát öltek meg. A szakadárok támadása ellenére az Ohridban tárgyaló felek elfogadták az albán kisebbség helyzetét rendező politikai megállapodást, amelyet augusztus 13-án írnak alá ünnepélyes keretek között. A békekötést azonban, amelynek értelmében a NATO-megfigyelők ellenőrzik majd az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UCK) leszerelését, még el kell fogadnia a macedón parlamentnek is. Ariel Saron Törökországban Isztambul (mti) Bülent Ecevit török kormányfő (jobbra) és az egynapos látogatáson Törökországban tartózkodó Ariel Saron izraeli miniszterelnök (balról) beszélget, miután befejeződött a tárgyalásaikat követő közös sajtóértekezlet Ankarában augusztus 8-án. A két vezető megbeszéléseinek középpontjában a közel-keleti békefolyamat kérdései álltak Korrupció a Honvédelmi Minisztériumban? Budapest (mti) - Jelen pillanatban a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) nincsenek olyan jellegű információi, amelyek szerdán a stop! című internetes portálon a honvédség vadászgépbeszerzésével kapcsolatban megjelentek - nyilatkozta Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkára szerdán. Az internetes lap tájékoztatása szerint korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal a honvédségi vadászgépbeszerzés ügyében. A stop úgy tudja: a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja ellen már közvetett bizonyítékok állnak a hivatal rendelkezésére. A portál informátorára hivatkozva azt írták, hogy a korrupciós ügybe még akkor keveredett az egyik honvédelmi minisztériumi vezető, amikor még nem vetették el teljesen a korábbi harci repülők rekonstrukcióját. Szerintük a pénz vélelmezhetően orosz-német forrásból vándorolt magánkézbe. A lap belföldi hírszerzői információi szerint a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb rangú tagját érinti az ügy, aki egyben parlamenti képviselő is. Azt írják, hogy a meg nem nevezett, azonban egyértelműen kisgazda honatya legutóbbi vagyonbevallásában feltűnő mennyiségű, több mint ötvenmilliós készpénzállományt tüntetett fel. Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az mti érdeklődésére elmondta, hogy az ügyről most hallott először, s ezzel kapcsolatban nincs információja.