Napló, 2002. augusztus (Veszprém, 58. évfolyam, 177-203. szám)
2002-08-12 / 187. szám
2002. augusztus 12., HÉTFŐ KULTÚRA Örökös bizonyítás a tanárnő élete Beszélgetés Dezső Mihálynéval, a várpalotai Zrínyi iskola kitüntetett igazgatójával ■ Ármás János kollégái érdemének is tekinti Dezső Mihályné, a várpalotai Zrínyi általános iskola igazgatója, hogy az önkormányzat képviselő-testülete a Várpalota városért kitüntetéssel ismerte el szakmai és vezetői munkáját. Egy olyan intézmény élén, amelynek évek óta a bezárás fenyegetettsége mellett kell folyamatosan bizonyítani. - Mi játszódik le az emberben, amikor szólítják, hogy átvegye a Várpalota városért kitüntetést? - Saját örömöm mellett arra gondoltam, hány nevet tudnék még mondani, akik ezt az elismerést megérdemelnék. Ha magamnak kell választ adnom, akkor harminckilenc esztendő - szerintem lelkismeretes, de mindenképpen kemény - munkájával indokolhatom. - Mikor dőlt el, hogy pedagógus lesz? - Négyéves koromban. Unokanővérem egy Budapest melletti kisközségben, Pátyon tanított. Megengedte, hogy beüljek az óráira. Mert látta, hogy otthon, faluhelyen berendeztem az udvart, és a képzeletbeli gyerekeket okítottam. Akkor még másként képzeltem el a pedagógiát. - Kisiskolásként, amikor a katedra mögött állt egy tanító, egy tanár, akkor miként vélekedett a pedagógiáról? - A mai napig bennem élő élmény, amikor megboldogult nagymamámmal - a markomban egy megolvadt savanyúcukorral - mentünk beiratkozni az iskolába. Már tudtam írni és olvasni, de ennek ellenére nem unatkoztam az első osztályban, köszönhetően a kiváló pedagógusoknak. - A gyermekkori indíttatás egyértelmű, de végül is hogyan került a pécsi pedagógiai főiskola biológia-földrajz szakára? nos . Az általaiskolában is, de aztán a gimnáziumban nálam nem is jöhetett számításba, más A budapesti Hámán Kató Gimnáziumban tanultam, az egyik legerősebb középiskolában. Kemény esztendők voltak, bizonyítanom kellett, hogy nem véletlenül érkeztem kitűnő eredménnyel a falusi iskolából. Fél év alatt kellett pótolnom az orosz nyelvi ismereteket. Onnan indulva lett a mai napig egy örökös bizonyítás az életem. Aztán jött Pécs, majd 1967-től Várpalota. Egy tanév az 1. számú, ma Várkerti iskolában, s azóta itt tanítok, a Zrínyiben. - Talált magának példaképeket? - Óriási ajándéka az életnek, hogy egy ilyen nevelőtestületben dolgozhatok. Mivel nem szeretnék senkit sem kihagyni, így nevek említése nélkül hadd mondjam, mindig találtam itt, az iskolában olyan kollégát, akire felnézhettem. S amikor még ez létezett, olyan szakfelügyelőt, aki megerősítést adott. - Megállítják az egykori tanítványyal az utcán? - Természetesen, s ez nagyon jó érzés. Nem függ ez a tanulmányi eredménytől! Ha valaki ezen a pályán képes megőrizni a tisztességét, s folyamatoosan beleéli magát a gyerek helyzetébe, próbál segíteni, az megtérül. Az életem egyik legszebb része az osztályfőnökség, s így ennek folytatásaként az osztálytalálkozók. Naponta terelgetni a kis dolgaikat, majd évtizedek után hallani a nagy dolgaikról. - Ön egy olyan intézmény folyamatos működését biztosította, szervezte éveken át, amelyet folyamatosan a bezárás, leépítés - az agyrémként használt szó, a „racionalizálás” — fenyeget. Óriási lelki terhet rótt rám. Úgy kellett felvállalni, hogy a nevelőtestület semmit se vegyen észre. Bebizonyítottuk, ennek az iskolának igenis van jövője. Ez a város a 125 éves Zrínyi iskola nélkül sokkal szegényebb lenne. A kollégáim segítségével, támogatásával, helytállásával, diákjaink sikereivel tudtuk igazolni, hogy szükség van ránk. Hittünk benne és hiszünk, hogy nem válhat valóra a Zrínyi bezárása. - Szeptemberben újra becsöngetnek. - Várjuk a tanévkezdést, készülünk. S bízunk benne, a pedagógustársadalom visszakapja azt az elismertséget, amely megfelelő tekintélyt és bizalmat is ad a jövő építésében, vagyis a gyermekek nevelésében vállalt szerephez. Azzal a megszállottsággal, ahogyan ezt tenni szeretnénk. Óriási ajándéka az életnek, hogy egy ilyen nevelőtestületben, közösségben dolgozhattam és dolgozhatok. Bebizonyítottuk, hogy ennek az iskolának igenis van jövője - mondja Dezső Mihályné igazgató Fotó: Penovác Károly Humor, dallam ragtime stílusban • Dallos Zsuzsa A veszprémi vár romantikus díszletei közül és csillagok alól a Városi Művelődési Központ szerény falai közé költöztek a dzsesszrajongók a Budapest Ragtime Band minapi koncertjén. A szokványos, s némiképp egyszerűbb környezet sem zavarta az együttest és a „műélvezeteket”, fantasztikus hangulatban telt a három óra. Az örömzenélésen olyanok is részt vettek, akik alig egy hete a Művészetek Völgyében tapsoltak vörösre tenyerük. Noha a műsor egy része már ismerősnek számukra, tűnt mégis jutott nem kevés meglepetés nekik is. És ez a Budapest Ragtime Band egyik sajátsága: képesek koncertről koncertre megújulni, képesek a közönség hangulatát, igényét megérezni. A művelődési központban ínyenceknek gondolták a hallgatókat, ezért régi, jól bevált számaik mellett nemcsak legújabb lemezükről játszottak, hanem a műfaj egykori hatalmas slágereit is elővették. S mindehhez társult fantasztikus hangszeres tudásuk, no meg kétségtelenül egyéni előadásmódjuk. A zenészek önálló produkciója egyszer sem volt magamutogatás, jókedvű művészek baráti bohóckodása. A közönséget is bevonták játékukba, és a nézőtéren ülők hálás tapsából egyértelműen kiderült, az emberek mennyire vágynak a humorra, az egyéni előadásmódokra, a szép, dallamos, ritmusos zenére. A Budapest Ragtime Band a Művészetek Völgye után elvarázsolta a veszprémi közönséget is Fotó: Penovác Károly Grant térképet terített az asztalra. Felemeltem a narancsleves poharamat. Innen láttam az úszómedencét - a lány nem ugrott bele a vízbe, csak a parton járkált, félig az árnyékban, félig a fényben, vörös fürdőruhája csak kiemelte napbarnított bőrét. Többször is felénk nézett, és én arra gondoltam: aligha Bondinit vagy Grantot szemléli, láthatta őket már éppen eleget. Akkor már csak egyet találgathattam. Itt a kormányzó villája. A nyugati parton. Remekül kiépített út vezet arrafelé, mögötte van a régi várrom, amit errefelé citadellának is neveznek. Az út a villától vissza a városba lefelé kanyarog, több hajtűkanyarral, ahol lassítania kell... És néhol a kanyarokban csak egy vékony korlát választja el a szakadék szélétől, a lenti mélységtől... - Az a jó -bólogattam intenzíven. - Igen. Szóval Laneck általában egy órát szokott eltölteni az ilyen fogadásokon. - Magával is találkozik ilyenkor? — kérdeztem a főnököt. Bondini furcsán nézett rám, csúnya félmosollyal arcán jegyezte meg: - Keresztülnézek rajta, mintha üvegből lenne. - Gondolom, nem rajonganak egymásért - mondtam Grantnek, aki erre egy jót nevetett. Sok tapasztalat lehetett e nevetés mögött. Én is tudtam ám ezt-azt, de nem árultam el nekik. Hadd legyek én csak a nagyon messziről jött előkelő idegen, akit fel kell vértezni számos helyi információval. Szóval valahol az úton mondtam a térképet figyelve, aztán összehajtogattam és a fotóval együtt zsebre vágtam. Nem tették szóvá, úgy látszik, ezt is bekalkulálták kis expedícióm költségeibe. - Arra kérem magát, Bondini, nehogy korábban jöjjön el. - Ez természetes - mondta Bondini. - Már csak az alibiak miatt is ott kell maradni, míg nem kapunk hírt a... hm... balesetről. - Sofőr vezeti a kocsit? - Persze. Általában két vagy három testőrrel megy, a másik kocsit küldi előre. - Rendben van. Holnap délelőtt beváltom a csekket a bankban, és elnézek ide. Hátha lesz újabb hírük a számomra... A Continental Szállóban lakom, de jobb, ha ott nem keresnek. Az ördög nem alszik - céloztam a rendőrségre. Pontosan értették. Öt perccel később - anélkül, hogy búcsút vettem volna a Silvya névre hallgató leányzótól - ismét a fehér autóba ültem. És újabb öt perc múlva nem lehettek kétségeim, hogy autómat egy másik kocsi követi. (Folytatjuk.) Nemere István Feltűnés nélkül 4. NAPLÓ 7 RÖVIDEN Gyűjteményi kiadványok Pápa (kgy) Két tudományos, helytörténeti értékű kötet jelent meg a közelmúltban a Pápai Református Gyűjtemények kiadásában. A Fábián-emlékkönyv, Hudi József történész-levéltáros munkája Fábián József (1761-1825) református esperes pályafutását mutatja be művei és a fennmaradt levéltári források alapján. Fábián alsóörsi kisnemesi családból származott, később Vörösberényben és Tótvázsonyban lelkészkedett. A másik kötet az Alfabetizáció az újkori Magyarországon című konferencia előadásait tartalmazza. Magyar siker Locarno (mti) - Iain Dilthey német rendező A vágy című filmje nyerte vasárnap az 55. Locarnói Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot. A második díjat két műnek ítélték oda: Mundruczó Kornél magyar rendező Szép Napokjának, valamint Diego Lerman argentin rendező Hirtelen című filmjének. Naplós fotóalbum készül: Küldjön egy képet Ön is! Veszprém (la) - Készül a Napló fotóalbuma címmel hirdet fotópályázatot lapunk. A pályázóktól olyan képeket várnak, melyek kapcsolatba hozhatók napilapunkkal, népszerűsítik azt és reklámfotóként is megállják a helyüket. A beküldött pályaműveket korosztály szerint (14- 18 év, 19-25 év, 26-30 év) díjazza a napilapok főszerkesztőiből, szerkesztőiből, fotóriportereiből álló szakmai zsűri. A pályázatokat szeptember 4-ig kell beküldeni. A nevezés feltétele: az újságban közölt kuponokból hármat össze kell gyűjteni, és a pályamunkákkal együtt kitöltve eljuttatni a megadott határidőig az alábbi címre: Veszprém, Házgyári út 12., PLT Terjesztői Iroda. Európai városok képekben Tavaly nyáron nyílt meg Balatonakaliban a Mozaik Art Galéria, amelynek kiállításai a helyi nyári fesztivál programjaihoz illeszkednek. Jelenleg tíz kortárs magyar művész negyven alkotása realista árbrázolásmóddal mutatja be az európai városokat Franciaországtól, Spanyolországtól kezdve a magyar városokig. A történelmi Magyarország településeiről készült művek is megtalálhatók a tárlaton. Képünkön Fassel Ferenc Velence című olajfestménye