Napló, 2003. január (Veszprém, 59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-30 / 25. szám
2003. január 30., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA Verseit mondani veszéllyel járt A műfaji változatosság és a bátor kísérletező kedv jellemezte Nagy László költészetét ■ Balla Emőke Éppen ma huszonöt éve, hogy meghalt Nagy László költő, műfordító, prózaíró. Életművéről, annak hatásáról Ács Anna irodalomtörténésszel, a Lackó Dezső Múzeum munkatársával beszélgettünk. Hetvennyolc éves lenne Nagy László, ha élne. 1925. július 17-én született Felsőiszkázon, 1978. január 30-án halt meg. Bár betegeskedett, halála mégis váratlan volt, idő előtt érte. 1977-ben még sajtó alá rendezte Jönnek a harangok értem című kötetét, megjelenését már nem érhette meg. Tudat alatt búcsúzott az élettől, így fogalmazta meg: „Elejtem a versemet, majd jöjjetek értem harangok.” Halála után kultusza fokozódott, az emlékházat széles körű társadalmi összefogással 1984-ben, a költészet napján avatták. Nagy László életműve mindig, életében is a viták kereszttüzében állt. A kezdeti dalkorszakot a költői kiábrándulás követte, kiábrándulás a politikából, majd egy újfajta, szintézisteremtő szemlélettel jelentkezett. Magáénak érezte a bartóki modellt, ez volt az alap, úgy érezte, hogy a magas rendű művészetet táplálja a folklór, a hazai és a nemzetközi is. A mindenség, az egyetemesség felé fordult a kereszténység is, mint organikus kultúra, a mindenség eszménye jelent meg -, ám az újszerű látásmód sokakban ellenállást váltott ki. Az 1960-as években nem volt divat tőle verset mondani, sőt, ő maga úgy fejezte ki, hogy veszéllyel járt. Ezért olyan jelentős Berek Kati szerepe, aki vállalta a kockázatot, versmondásával iskolát teremtett, több követője akadt. Nagy László munkásságának kétharmad részét a fordítások tették ki, a tizenhét kötetből négy műfordításkötet. A délszláv, az angol, a svéd és az amerikai költészetet egyaránt fordította, de igazán a bolgár fordítások által fedezte fel a népköltészet sokrétűségét, sokszínűségét, a nyelvet a fordítás kedvéért tanulta meg. Nem a kuriózumot, a különlegességet látta a fordításokban, hanem a ritmikát, prozódiát tanulta általuk, beépült alkotói eszközei közé, ahogy ő maga írta, „költői vérébe került”. Megtanulta, hogy más népekben is szerethetjük, becsülhetjük magunkat, a műfordítás a hazai kultúrát gyarapítja. Ahogy „a darázs a mézet, az idegen a szellemi édességeket raktározhatja el”. Nagy László a magyar költészet vonulatába tartozott, ha Nagy László életműve mindig, életében is a viták kereszttüzében állt. ms Pannonius, Balassi, Zrínyi, Csokonai, Petőfi, Arany, Ady, József Attila és Illyés Gyula voltak példaképei, de egyikhez sem hasonlított; azt vallotta, hogy a hasonulás nemcsak lehetetlen, de értelmetlen is - mondta Ács Anna. - Karizmatikus, küldetéses költőként tartjuk számon őt. Azt vallotta, hogy „költőnek lenni manapság nem jelent mást, mint erkölcsi tartást”. Fontos a stílus és a világkép is, de azok csak ebből az erkölcsi tartásból eredhetnek. Az erkölcsi tartás mellett a hitelesség és a felelősségvállalás jellemezte őt. Felelősséget érzett a haza és a nép iránt, az utána jövő nemzedék iránt, a fiatal költőket megjelenéshez segítette. Nagy László költészetének jellemzője a műfaji változatosság, a kísérletező kedv. A szakrális és folklórstilizációtól (gyermekmondókák, állathívogatók, rigmusok, siratóénekek, rítusénekek) eljut a látomásos líráig. Költészetének utolsó szakaszában epikai igényessége jutott el a legmagasabb szintre, portréverseket írt, melyek szinte az esszéversekhez jutottak közel. Prózai írásai kevésbé ismertek, pedig e területen is kimagaslott. Nagy László életműve mindig a viták kereszttüzében állt, életenem veszett ben, halála után is voltak olyanok, akik nem tudtak mit kezdeni költői világával, megkérdőjelezték annak értékeit. Az azonban vitathatatlan, hogy Nagy László ma a magyar irodalom fejezete, „beépült a múlhatatlanság szerkezetébe”. Ő maga így fogalmazta meg: „Nem törődöm az örökkévalósággal, de egyet szeretnék: verseim a jövő nemzedéknek okulás végett dokumentumai legyenek egy költőről és erről a sokat emlegetett máról”. Költészete ma is él, nem veszett ki a tudatból, diákok szavalóversenyeken mondják verseit, az irodalom nagyra becsüli őt. Berek Kati színművész Nagy László költeményeinek előadásával a hatvanas években kockázatot vállalt Nagy László költő ma huszonöt éve halt meg. Költészete ma is él, ki a tudatból, diákok szavalóversenyeken mondják verseit Nagy László Didergő ezüstfiú Ha jutsz ama korba Hogy eljövendő ne legyen didergő ezüstfiú ami írva van ellene te nem leszel tisztább szedd a jószert a mérget tisztesebb se jobb nyugodtan ezüstfiú zsugorodva húsban a rossz álomtól se félj zsugori leszel mohó hemperegj ágyadon bátran s mint öreganyád mint hölggyel mint mentőanegy tányér meggylevesért gyallal megostoroznád a világot a fénylő a szivárványos izgalmas katasztrófával NAPLÓ 7 RÖVIDEN Szilágyi Tibor színházigazgató lett Sopron (mti) Szilágyi Tibor Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művészt választotta a Soproni Petőfi Színház igazgatójává a helyi önkormányzat keddi közgyűlése. Az önkormányzat három pályázó közül választotta ki a győztest. A színművész kinevezése ez év március 1-jétől 2006. február 28-ig szól. Szilágyi Tibor nyilatkozatában hangsúlyozta: Sopronban művészszínházat szeretne, amelynek programjában a műfajok békésen megférnek egymással. Az új vezető kijelentette, hogy a mostani évad programjában nem lesz változás. A következő évad előkészítését márciusban kezdi, először tájékozódik, hogy a társulatból kik akarnak maradni, s kik szándékoznak távozni. Életműdíjak Budapest (mti) - A 34. Magyar Filmszemle életműdíjainak átadásával és Jancsó Miklós Kelj fel, komám, ne aludjál című filmjének vetítésével kezdődött meg kedden Budapesten a magyar filmek ez évi seregszemléje. Hét filmes alkotóművész és szakember kapott életműdíjat a filmes szakmától, az elismeréseket kedden, a 34. Magyar Filmszemle nyitó estjén Kottár Lajos, a szemletanács elnöke nyújtotta át. Az életműdíjat az idén Bárdy György színművész, Bíró Zsuzsa forgatókönyvíró, dramaturg, Jankovics Márta gyártásvezető, Kármentő Andrásné vágó, Kovács András rendező, Luttor Mara rendező és Óvári Lajos gyártásvezető, producer kapta. Bárdy György pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, hivatásos művésszé 1945-től vált a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban. Játszott a Magyar Színházban, a Vígben, a Vidám Színházban, a Madáchban, a Nemzeti Színházban, 1959-1962-ig erdészként dolgozott, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött és 1964-ben visszatért a Vígszínház társulatához. Nagy László nyomai a mábanAz emberi lét látomásai és a természet ■ Üveges Sándor „Csókolom őket.” Mármint bennünket, embereket, akiknek talán van még emberarcúnk. A híres Kormos István-interjú, ahol a fekete-fehér filmen is ezüsthajú Nagy László nézett szembe velünk, testamentumként hagyományozódott ránk. S mi még? Egy lelakott, szellemi tartalmában jó, egyébként meg pénzfaló (mert fel kéne újítani) és csúnya városi művelődési központ Ajkán, sok-sok iskolanév az országban, egy szavalóverseny gyerekeknek és kamaszoknak, valamint egy születésnapi parti a szülőházban. Néhány lelkes ember, akik vállalják, hogy őrzik szellemi örökségét, s akik képesek arra, hogy legalább egy évben egyszer tömeget vonzzanak a kerekes kutat övező fák árnyékába. A műről, a versekről, műfordításokról, az életben volt cselekedetekről most nem beszélünk. Azok nem valók a halálnap idézésére. Legfeljebb csak néhány sor. A Buda-féle sírbeszédet sem idézzük, az apjára évről évre jobban hasonlító fiú múlt heti noszlopi, iszkázi árvaságát sem. De azt a kopasz kanadai magyart, aki amúgy fütyül az óhazára mindenestől, de nem mulasztja el átrepülni az óceánt, ha megtudja, hogy a felsőiszkázi faluszélen összegyűlnek a jó emberek Nagy László szülinapjára koccintani, őt igen. Tavaly éppen azt fedezte fel magának az életműből, hogy „...bamul a kis nyúl, húgyos bugyijában...”. Jó, hogy van alkalma az Életünk című folyóiratnak néhány ajándékpéldányt átadni az irodalommal ha csak periférikusan is foglalkozóknak, potenciális előfizetőt remélve. S miközben Széki Patka László költő újratölti a pipáját, átellenben, a hűsben ott várakozik az iszkázi néni az ebédre, a pörküttre, no, az ő szeme pontosan emlékszik arra, hogyan is nézett ki ez a porta akkor, amikor „a Laci gyerek” még kicsi volt. Azt én nem tudom, hogy ki vagy kik azok, vannak-e, akik „...rettenti(k) a keselyűt...”, mert a dögevők mintha egyre közelebb köröznének a fejünk felett. Olyat, aki „...a fogában tartva...” átviszi, többet is ismerek. Hogy Pápa a pokol tornáca-e még, ahol „...utálattal nézek sok pofára...” - bizonyára ma is igaz néhány ott élőre. „...Dögbugyor a vége a pokoli útnak...” - az ember - pont ma - ezt a mondatát sem kerülheti ki. S ha este bekapcsolják a valóságtévét, eszükbe jut a sor a Menyegzőből: „Tyuhahéj, rókaprém, más is kurva, nem csak én, huss!”? Vannak itt, körülöttünk nyomai, rendesen. A névintézmények bejárata felett. Cselekedetek, alkalmak a ráemlékezésre. De leginkább gondolatok, velünk öregedők. Oda kifutók, amit rögzített a celluloid szalag: „Ha lesz emberarcuk még...” Csakhogy ezt már nem Nagy László félti, hanem mi, magunk. M. Kecskés András népszerű mozgásművész előadása Veszprémben ■ Varga Róbert Egyedül volt a térben és az időben. Fényben, sötétben és árnyékban. Tárgyak nélkül. Közben Vivaldi-muzsika szólt. M. Kecskés András mozgásművész kedden este lépett fel Veszprémben a Városi Művelődési Központban. A népszerű mozgásművész Az életfa árnyékában című táncpantomim-játékát mutatta be. A darab zenei aláfestését Vivaldi: Négy évszak című szerzeménye, illetve Thomas Wilbrandt elektronikus átirata jelentette. M. Kecskés András tehetséges pantomimművész. Most az általa képviselt műfajt vegyítette táncos elemekkel. Erről azt nyilatkozta legutóbb, hogy a pantomim inkább a gondolatokra, míg a tánc a külalakra helyezi a hangsúlyt, és eddigi pályafutása során is arra törekedett, hogy mozgásszintézist hozzon létre. Nos, az általa előadott műben a négy évszak teremtő ereje, a születés és a megújulás, a kiszolgáltatottság és a félelem, az álmok és a vágyak, a fény és az árnyék körforgásként vetül az örökösen önmagát kereső emberre. Mindezt táncban és pantomimban vegyítve kapta meg a közönség. Látszott, hogy az előadó erőssége inkább a pantomim, mert akkor volt igazán átütő erejű a mondanivalója, amikor az általa magas színvonalon képviselt műfaj kifejező eszközeivel mutatta be a víziókat, vágyakat, az em- M. Kecskés András a tánc és a pantomim bék lét és a természet eszközeit felhasználva mutatta be az általa örökös mozgásának az koreografált előadást Fotó: Áfrány állapotát.