Napló, 2003. december (Veszprém, 59. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-09 / 286. szám
4 NAPLÓ Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők MS9K 8-30 és 19.30 óra között a 06(88)579-420-as telefonon I,Sz.1 és az 579-432-es faxszámon (kivéve szombaton). E-mail: szerkesztoseg@naplo.pl.hu Lapunk bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. A lap információi, képei kizárólag előzetes és írásos engedéllyel jelenthetőek meg internetes portálokon, tárolhatóak adatbázisokban, a meg nem engedett felhasználásért kiadónk jogi úton érvényesíti kártérítési igényét. Értesüléseket átvenni még átdolgozott formában is csak lapunkra hivatkozva lehet Ma 14-től 19 óráig ügyeletes újságíró: MÁTÉTELKI ANDRÁS Lapszerkesztők: GAJDOS JÓZSEF A lapterjesztés ingyenesen hívható zöld száma: 06(80) 949-199 FORRÓDRÓT Mértéktelen az emelés Veszprém (h.) Jelentős, az előrejelzett inflációt sokszorosan meghaladó parkolásidíj-emelés miatt panaszkodott a veszprémi Goreczky András. A Jutasi úti lakótelepen lakó nyugdíjas férfi elmondta, hogy az éves parkolóbérlet árát 42,5 százalékkal emelték, miközben a tervezett infláció 5-7 százalék körül várható. Hozzátette: a 3500 forintról ötezer forintra történő emeléssel kapcsolatban a parkolóórákat üzemeltető cégnél csak annyit közöltek, hogy az emelés mértékéről a közgyűlés döntött. A postaládákba bedobott reklámújságokat és szórólapokat az utóbbi napok időjárása miatt a szétfújja a szél - panaszkodott Gulyás Lászlóné. A hölgy szerint jobban kellene figyelniük azoknak, akik kihordják ezeket. HÉTKÖZNAPOK GRAFOLÓGIÁJA Biztonság után vágyakoznak Gerbera jeligét választott egy levélíró pár, akik sok együtt töltött év után összeillőségüket firtatják. Betűik és életük alakításában azon fáradoznak, hogy egyértelmű, tisztán átlátható, egyenes utakon járjanak. A hölgy határozottabb és oldottabb fellépéssel próbál igazodni a körülményekhez, míg társa bizonytalanabb léptekkel, több megerősítést és biztatást várva, tartózkodóbban, visszafogottabban, az esetek többségében inkább alacsony önértékeléssel és kisebb önbizalommal tevékenykedik. Ő nagy önfegyelemmel tartja kordában érzelmeit, hangulatait, indulatait, kötelesség- és felelősségtudó jellemmel óvja magát a külvilág negatív hatásaitól, azért dolgozva, hogy mindennapjaik konfliktusoktól, bonyodalmaktól mentesek legyenek. Társa nehezebben fékezi érzéseit, véleményének nyíltan hangot ad, és bátran vállalja döntései következményeit. Az utat a jövő ismeretlen távlatai nem vonzzák, tart a változásoktól, az újdonságokat idegenkedve és felkészületlenül fogadja. Jobban tűri a monotonitást és szívesebben végez rutinfeladatokat, mialatt párja nyitottabban tekint az ismeretlenbe. Ő dinamikusabb személyiség, mégsem hajt jelentősebb célokért, különösebb érvényesülési vágy őt sem űzi a gátlástalanul előnyökért küzdők közé. Magukról fontos információkat nem adnak ki, védekeznek a kiszolgáltatottság érzése ellen. Mindketten érzelmi biztonság és egyensúly után vágyakoznak, ezért kötődéseiket, párkapcsolataik mellett barátságaikat is hosszú távra tervezik. A férfi aprólékossága, pontossága megalapozza, hogy csak minőségi munkát ad ki a keze közül, körültekintő, megfontolt és óvatos, ezért sokat őrlődik, rágódik a problémákon. Mindent rendben akar tudni maga körül, görcsös igyekezete azonban akadályozhatja a könnyedséget, a lazább, önfeledtebb légkör megteremtését. A hölgy tevékenységeiben időnként megfigyelhető némi teljesítményingadozás, hiszen ő jobban hallgat megérzéseire, ezért míg társa tudatosabban, ő ösztönösebben cselekszik. Segítséget nem várnak senkitől, de a hölgy önállóbb, és merészebb jellemként szívesebben vállal irányító szerepet. A férfi szereti és tolerálja párja friss lendületét, tettrekészségét éslehengerlő öntudatosságát, a hölgy pedig biztonságot, stabil értékrendszert lel partnere mellett. De lehet, hogy annak van igaza, akik ezt mondta: „Csak a gyerekek kedvéért maradtunk együtt. Hogy miféle gyerekek? Hát ő meg én.” Utassy Zsuzsa grafológus-írásszakértő Magukról fontos információkat nem adnak ki, védekeznek a kiszolgáltatottság érzése ellen. IJbTJhi^ . OoL. l o(W | -(HlUA-IL-o L JU^i \ f A — Ln____vl I ,J i /3 m. I Cfi I—I PU" ^ ^ a * OKtofoUAis__H___„ 0.. \.___n ' I KÖRKÉP Szentgál (hgy) - Érvényes és eredményes volt vasárnap a Szentgálon létrehozandó szemétlerakóról kiírt népszavazás. A lakosság többsége úgy döntött, hogy a település fogadja be a hulladékkezelő művet. Szentgáli lakosokat arról kérdeztünk a döntés másnapján, hogy véleményük szerint milyen lesz a település jövője, megszűnnek-e a hulladékkezelő létrehozása miatt kialakult ellentétek. Molnár Jenőné szerint nagyon sokat ígértek, azonban hogy mi valósul meg, az a jövő titka. Úgy fogalmazott az ígéretekkel kapcsolatban, hogy majd meglátjuk. A hölgy hozzátette, hogy a hulladékkezelő miatt az elmúlt időszakban Szentgálon bőven volt ellenségeskedés, ideje lenne befejezni a torzsalkodást. Hasonlóan a kétségeit hangoztatta az ígéretekkel kapcsolatban Teiermeyer Zoltánná. A szentgáli asszony azonban hangsúlyozta: ha valami is előnyére fog változni a megépülő hulladéklerakó miatt a faluban, annak ő örül majd a legjobban. Valószínűleg pozitív jövő vár Szentgálra - mondta Horváth Zsolt. Elmondta: több példa is van arra, hogy egy település a tervezett beruházást először ellenzi, majd megváltozik a véleményük a fellendülés után. A fiatalember szerint a munkahelyteremtés mellett nagyon fontos a falu fejlesztése is. Perei József hasonlóan fellendülést vár Szentgálon. Bár szerinte a munkahelyek száma nem emelkedik jelentősen, a falura ráfér az épülés és szépülés. Úgy vélekedett: nem biztos a gyors fellendülés, de a következő generációk már biztosan jobb körülmények között élnek majd a településen. A NAP KÉRDÉSE Milyen jövő előtt áll Szentgál? Molnár Jenőné Teiermeyer Zoltánná Horváth Zsolt Perei József Deák Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepelte az ország. A „haza bölcséről” szóló anekdoták közreadása után a Naplóban olvashattunk egykori iskolájának, a pápai Türr István Gimnázium és a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola ünnepségsorozatáról. Keller György írásából megtudhattuk, hogy hogyan kötődött Deák Ferenc Balatonfüredhez. Ez utóbbihoz kapcsolódik az is, amikor Alsóörsön járt 1844. szeptember 6-án Zala vármegye táblabírájaként, melyet az ekkor készített és Balatonfüreden aláírt jegyzőkönyv bizonyít. Alsóörs és Almádi-puszta között per indult a határvonal miatt. Mivel ez egyben a Zala és Veszprém vármegyék határát is jelentette, ezért a peres ügyben a nádori bíróság járt el, melynek elnöke Ürményi Ferenc, főbírái pedig Kun József, Veszprém vármegye másodalispánja és Deák Ferenc, Zala vármegye táblabírája voltak. A jegyzőkönyvben részletesen leírják az almádi csárdától kiindulva a pontos határvonalat. A Deák Ferenc által megfogalmazott jegyzőkönyv szerint: „...az illető két megye által kiküldött tiszti ügyészek, a köztisztviselők jelenlétében, s hozzájárulásával ... barátságos egyezség köttetett”. A Határ csárdáról Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvében érdekes történetet olvashatunk. Borbás László, Alsóörs Az idő múlásával elhomályosodnak az emlékek. Ezért örvendetes, hogy néhány napja egy kis csoportnyi pápai az alsóvárosi sírkertben a 100 éve született Németh Imréné Kerekes Ilonára, a város első, az ország második női polgármesterére, a sokak által szeretett Ilus nénire emlékezett virág, mécses elhelyezésével. Szomorú, hogy az utóbbi időben a pápaiak elfeledték e bátor és sokat szenvedett aszszonynak az emlékét. Ezt tükrözi az ő és családja sírjának gondozatlansága is. Pedig Németh Imréné a város életében betöltött szerepe kötelezhetne sokakat, hogy életére emlékezzenek és tanuljanak belőle. A maroknyi emlékező, akik minap elzarándokoltak korhadó sírtáblájához, nem feledik, örökre szívükbe zárták őt. Borbás István, Pápa OLVASÓINK ÍRJÁK - VISSZHANG Deák Ferenc kötődése Ilus nénire emlékeztek Az ország második női polgármesterének, Németh Imrénének korhadó sírkeresztje a pápai sírkertben Jól döntöttek-e vasárnap a szentgáliak? • Köszönjük Veszprém Város Önkormányzatának a hulladéklerakó megvalósítása érdekében végzett munkát. Veszprémi lokálpatrióták • Köszönjük a szentgáliaknak, hogy a józan eszükre hallgattak a népszavazáson. Veszprémi lokálpatrióták Más témákról. • Nem szerencsés dolog az önámítás bűvöletében élni. Még szerencse, hogy vannak adakozó kedvű betegek, különben maradna az önkormányzati panel meg a Dacia. • Horváth Balázst nem kedvelem, de most jobboldali lett. Nem a szocikkal együtt kell szavazni! Vagy Önök, H. B.-nek beszólek, balra hajtanak? A postás • Hajmáskér önkormányzata! Jó magas a fekvőrendőr, feléri a kocsik alját, ki fogja kifizetni a kocsikat ért károkat? Inkább parkolót kellene burkolni, na meg vízelvezető kellene! Lakótelep • Tapolcai kereskedők! Jó, hogy mondjátok, a Tesco a vevőkért van, menjünk oda! Azt is megmondhatnátok, ti miért vagytok? • Piroska! Pápán minden megvan, ami a megélhetéshez, illetve a kellemes időtöltéshez kell, csak nyitott szemmel kell járni-kelni és nem feleslegesen kritizálni a várost! Farkas • A herendi polgárőrveréssel kapcsolatban: a polgárőrség csak szolgálattal jár, hatalommal nem! A baj az, hogy ezt néhányan elfelejtik! Nem választotta őket senki, önként, ingyen csinálják. Joguk nincs több, mint bárkinek. Polgárőr • Mióta egyedül nevelem gyerekem, sok megaláztatást és rágalmat kell elviselnem! Rajtam keresztül gyerekem is szenved a „jóakaróktól”! • R.-nek: még a kérdésedet sem tudod megfogalmazni, te „hozzáértő”! V. I. • A „szoci” diktatúra feltételei ma már nincsenek meg, „ők” már hazamentek! Mit keresnek katonák a budapesti bíróság folyosóján? • Erdei úr! Mit gondol, falun ki söpri össze a házak előtt és között a falevelet? Kitalálta? Önsöprő • Magyar vagyok, de akkor sem szurkolok a Szegednek! Nem felejtettem el, hogy hová küldték Élest! Még nem döntöttem el, hogy melyik csapatért szorítok! Csilla • A nyáron francia és portugál ismerőseimet igazoltatta három rendőr, akik csak magyarul tudtak. R • Nem mutogatni kellene egymásra (autós-gyalogos), hanem mindkettőnek szabályosan közlekedni! F • Üzenet a kamionosnak: ha betartanák a KRESZ-t, akkor kevesebb ember halna meg a hibájukból. • A „szocik” az állampolgárok negyven évig visszatartott béréből felépített nemzetgazdaságot, nyugdíjalapokat privatizálták maguknak! Ez a siker számukra. • Sajnos az SMS-rovatot majdnem mindenki a gyűlölködésre használja! A háborúzás helyett mindenki adhatna egy kicsivel több szeretetet! Jobb lenne a világ! Betty |% 1| VÉLEMÉNYVONAL 9 M 9 06-90-631-621 Kedves Olvasói Küldje el üzeneteit, hozzászólásait SMS-ben! A rendelkezésre álló helytől függően megjelentetjük azokat az üzeneteket, véleményeket, amelyek közölhető nyelvezettel íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. Az esemesezők inkognitóját megőrizzük, velük csak akkor lépünk kapcsolatba, ha további információra van szükségünk egy-egy téma feldolgozásához. Az SMS küldési díja 76 Ft + áfa. A szolgáltatás minden Westel- és Pannon GSM-előfizető számára elérhető. Ügyfélszolgálat: Interakció Produkció Kft. Tel.:06-1-371-48-20 2003. december 9., KEDD LEVÉLCÍMÜNK: NAPLÓ-SZERKESZTOSÉG,8201 VESZPRÉM, PF.: 161. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek rövidítésére. A közölt levelek tartalmával nem feltétlenül értünk egyet.