Napló, 2004. február (Veszprém, 60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-21 / 44. szám

2004. február 21., SZOMBAT HÉTVÉGE ■ Varga Róbert Újra szerződtette a Nemzeti Színház. Azt tartja erről, pályafutása alatt még soha nem volt ilyen erős társulat tagja. Ez pedig 57 évesen nagy kihívást jelent számára. Trokán Péter, a népszerű Já­szai Mari-díjas színész a közelmúltban Paloznakon szerepelt egy jótékony cé­lú esten. Ekkor beszélgettünk. - Paloznak a második otthona? - Majd az lesz. Itt építkezem már egy ideje. Nem Petrocelli, csak színész Beszélgetés Trokán Péterrel, aki lányaival szeretne együtt játszani - Mióta? - Ha jól emlékszem, 1996 óta. Krá­­nitz Lajos barátom, aki szintén itt lakik, mutatott egy rozzant parasztházat, amit megvettem és az alapoktól elkezdtem felújítani. - Akkor ön most olyan lehet, mint egy híres ügyvéd, Petrocelli, aki több éven keresztül állandóan a házát építet­te a fémsorozatban, ám az csak nem akart elkészülni. - Én azért lassan elkészülök. Már csak a hajópadlót kell lerakni tavasszal, és akkor be tudok költözni. - Közel a Balaton, tud hódolni ked­venc hobbijának, a horgászatnak is. - Igen, és remélem, jó lesz a kapás. Életem legerősebb társulatába kerültem. Nagy kihívást és megtiszteltetést jelent nekem ilyen szakmai közegben és csapatban dolgozni. Ötvenhét éves múltam, még van tíz-tizenkét intenzív évem a színpadon. Most megint össze kell kapnom magam. - Gondolom, hogy a faluban lakók szívesen fogadták. Főleg úgy, hogy a nézők nyolc évig láthatták önt a veszp­rémi Petőfi Sándor Színházban is ját­szani. - Paloznakon engem és a többi szí­nészbarátomat befogadták. Ugyanúgy elfogadott a Petőfi Színház társulata is, pedig ott nem úgy éltem, mint általában a vidéki színészek. - Ezen mit ért? - Nagyon sokat jöttem-mentem. In­gáztam Budapest és Veszprém között. Számomra az igazi társulati összetar­tást és összetartozást az intenzív mun­ka, a próbák, a játék és a sok tájelőadás adta akkor. A klubban is nagy élet volt a főpróbahetekben. - Abban az időben a népszerűségét a csúcsra repítette, hogy szerepelt a Szomszédok című teleregényben. Nosz­talgiázva gondol a sorozatra? - Persze. Azért épül olyan lassan a házam, mert nincs már Szomszédok. - Jól keresett akkor? - Anyagi biztonságban voltam. Az előző viccet félretéve, az ismertség mellett nagyon sok szeretetet kaptam akkoriban a közönségtől. A nézők sze­­retete nélkül pedig egy színész nehezen tud létezni ezen a pályán. - Sokan megismerik az utcán? - Mindig azt mondom erre: ha egy színész bemegy egy hivatalba vagy közértbe, és ott felismerik, az nagy do­log a mai világban. Meg kell becsülni. Főleg úgy, hogy már a televízióban is alig látni színészt. - Húsz év után újra folytatódik az egykori nagy sikerű sorozat, a Kórház a város szélén. Lát esélyt arra, hogy a Szomszédokkal is hasonló történjék? - El tudom képzelni a folytatást, de a Magyar Televízióban szerintem nincs pénz erre. Számomra az is megnyug­vás, hogy volt tizenhárom szép és jó évem ebben a sorozatban. Remek társa­ságban, precíz munkával, korrekt anya­gi viszonyok között. - A mai sorozatokat látva egy kriti­kus azt írta, visszasírjuk mi még a Szomszédokat. - Lehet mondani sok mindent erre a sorozatra, de az tény: az emberek nem felejtettek el bennünket. A Nemzeti Színházban ünnepeltük a közelmúltban Komlós Juci és Bessenyei Ferenc 85. születésnapját. Erre az alkalomra Hor­váth Ádám írt egy Szomszédok-jelene­­tet, és ott a szereplők közül tizenketten újra színpadra léptünk. - A közeljövőben azért majd­nem csak egy mondatot kell megtanulnia a Nemzetiben, mert oda is szerződött. - Életem legerősebb társulatába ke­rültem. Nagy kihívást és megtisztelte­tést jelent nekem ilyen szakmai közeg­ben és csapatban dolgozni. Ötvenhét éves múltam, még van tíz-tizenkét in­tenzív évem a színpadon. Most megint össze kell kapnom magam. - Ilyen nyíltan vállalja az életkorát? - Miért ne vállalnám? Most festes­sem be a hajam? A lexikonokban úgyis benne van, mikor születtem. - A lexikonban az is szerepel, hogy játszott már a Nemzetiben. - Igen, nyolc évig, de nem hagyott különösebben mély nyomot bennem ez az időszak. Csakúgy, mint ahogy a Ma­dách Színházban töltött idő sem renget­te meg a pályámat. Kecskeméten, Sop­ronban és Veszprémben jól éreztem magam. - Két lány édesapja, akik 19 és 17 évesek. Ők most hol vannak? - Egyik otthon van, és remélem, hogy tanul, másik pedig azt mondta, lo­vagolni megy. - Szeretné, ha színészek lennének? - Azok akarnak lenni. Én ebbe nem szólok bele, és nem is engedik, hogy beleszóljak. - Akkor mit tesz? - Felhívom a figyelmüket arra, hogy mi a jó és mi a rossz ezen a pályán. - Szívesen játszana együtt a lányai­val? - Alig várom már ezt a pillanatot. Ha egy színész bemegy egy hivatalba vagy közértbe, és ott felismerik, az nagy dolog a mai világban. Meg kell becsülni - mondta Trokán Péter Fotó: Kőrösparti Bea Tizenöt éve halt meg Márai Sándor ■ Fábri Ferenc Tizenöt éve, 1989. február 21- én halt meg San Diegóban Má­rai Sándor, a huszadik századi magyar próza mestere. Száznégy éve, 1900. április 11-én született Kassán. Apja Grosschmid Géza kassai ügy­véd, bátyja Radványi Géza film­rendező volt. Kassán és Eperje­sen járt gimnáziumba, majd a fővárosban Török Gyula mellett dolgozott a Budapesti Naplónál. 1919 őszén Berlinbe, majd Frankfurtba ment, ahol egyete­mi tanulmányokat folytatott. 1923-ban megnősült, feleségé­vel, Matzner Ilonával Párizsba költöztek, innen is rendszeresen írt magyar és német lapokba. 1928-ban hazaköltözött, a krisz­tinavárosi Mikó utcában lakott. Első regényei a pesti polgár­ság világát, a konvenciók elleni lázadások lehetőségeit és buká­sát mutatják be, zömük azonban közepes alkotás. 1933-ban Ber­linben nyomon követte Hitler hatalomátvételét, a Messiás a Sportpalastban a legremekebb magyar antifasiszta írás és egy­ben Hitler-paródia. 1934-ben jelent meg az Egy polgár vallomásai első kötete, melyben a vidéki, kassai polgár­ság életét mutatja be, s az euró­pai hazafiságról beszél, amely­nek az I. világháború vetett vé­get, s amellyel végleg az Euró­pai őrjárat, majd az Európa elrablása című útirajzaiban szá­mol le. Az Egy polgár vallomásai a magyar próza élvonalába emel­te, a Pesti Hírlap munkatársa lett. Vasárnapi krónikái nagy si­kert arattak. 1941-ben, a Felvi­dék visszacsatolása után hazalá­togatott Kassára, benyomásai­ról Kassai őrjárat című könyvé­ben számolt be. Kaland című darabja, melyet 1940-ben a Nemzeti Kamaraszínház muta­tott be, elnyerte a Vojnits-díjat. 1942-ben levelező, 1945-ben rendes tagja lett az MTA-nak. 1943-ban kezdte írni Napló­ját, melyet élete végéig folyta­tott. A főváros ostroma alatt Leányfalun élt. 1948-ban a fe­nyegető diktatúra miatt elhagy­ta Magyarországot, Itáliában, majd New Yorkban telepedett le, 1957-ben amerikai állampol­gár lett. Az 1956-os forradalom hírére hazaindult, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesülhetett. 1968-tól Nápoly mellett, Salernóban, 1979-től a kaliforniai San Diegóban élt. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban nem vett részt, utolsó éveit teljes vissza­­vonultságban töltötte. Önkezé­vel vetett véget életének, 1989. február 21-én. Halála után visz­­szaállították akadémiai tagságát és megkapta a Kossuth-díjat. Pályáját versekkel kezdte, s bár e műfajt nem tartotta sokra. Halotti beszéd című verse (1950) az emigráció gyötrel­meinek, a magányosságnak és gyökérvesztésnek megrázó ere­jű megszólaltatása. Ezt a kérdést járta körül a San Gennaro vére című, 1977-es regényében is. Regényei közül igazi stílusbra­vúr a Szindbád hazamegy, amely Krúdy életét, nyelvét és világát páratlan hitellel adja vissza, valamint a Vendégjáték Bolzanóban, egy Casanova-epi­­zód, mesteri jellem- és lélekraj­­zokkal, bravúros szerkesztéssel. Naplója a két világháború közti polgári rendszer hanyatlását és elzüllését, a háború és az üldö­zések szörnyűségeit, a demok­rácia reményét és e remény kial­vását, a nyugati társadalom ér­tékvesztését, az európai kultúra kilátásait, az írói morál minde­­nekfelettiségét elemzik. Márai kikötötte, hogy művei nem je­lenhetnek meg hazájában, amíg az orosz hadsereg ott tartózko­dik. Könyvei itthon 1990-ig így is jelen voltak és hatottak a kül­földi kiadások révén. A magyar nyelv maradt a hazája, minden művét anyanyelvén írta. Németh István Péter : Egry-koan 1. Napba néz a fiú. Vízre lép a leány. A leányra néz a fiú és vízbe hull a Nap. 2. (Egry József : Napfölkelte) nyershús-ről a Nap a felhőktől megkapálta mint gyümölcsöt a földet hogy átadja csak akár egy friss primőrt az édent 3. (E.J. mondja:) „Nem a pincéstek fele futó utak, csak lábnyomatok fölött a könnyű párák avagy gomolygó súlyos ködök voltak. - HAZÁM, pedig ugyanaz a Balaton hullámolt néktek is, nékem is.” NAPLÓ 7

Next