Napló, 2004. október (Veszprém, 60. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-09 / 237. szám

2004. október 9., SZOMBAT Mivel vádolják a kapitányt? Veszprém (hgy) - Az ügyészségi nyomozó hivatal többek között államtitoksér­tés, közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a várpa­lotai kapitányság volt veze­tőjét két évvel ezelőtt történt esetek kapcsán - tájékoztat­ta a megyei főügyészség a Naplót. Cs. I. alezredes szolgálati vi­szonyát 2000 októberében egy másik büntetőeljárás miatt fel­függesztették, ami jelenleg is hatályos. Az ügyészség vádirata szerint az alezredes felfüggesz­tésének ideje alatt, 2002 áprili­sában telefonon arra kérte ko­rábbi beosztottját, D. Cs. főhad­nagyot, hogy az államtitoknak minősülő adatokat tartalmazó, felfüggesztése előtt az alezredes által készített dossziét hozza el a kapitányságról és adja át. A fő­hadnagy eleget tett a kérésnek. A vádirat szerint az alezredes el­helyezett a dossziében egy va­lótlan tartalmú, visszadátumo­­zott iratot, majd a dossziét 2002 májusában visszajuttatta a me­gyei főkapitányságra. Az ügyészség azzal is vádolja a volt vezetőt, hogy hamis tanúzásra vette rá két ismerősét egy köz­úti balesetben, amelyet a fia okozott. Az ügyészség D. Cs.-t állam­titoksértés bűntettével vádolja. Várpalota él és élni is fog Három nap alatt harminc program - Inota sem rontotta el a hangulatot Várpalota (új) - Több száz általános és középiskolás, sportoló és táncos részvéte­lével látványos gála kereté­ben kezdődött el tegnap dél­után a városi sportcsarnok­ban a 19. Várpalotai napok. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat közel harminc programra invitálja az érdeklődőket. Megéltünk nehéz éveket, de ez a város ma is életképes, élni akar, és élni tud a jövőben is - fogalmazott a hivatalos megnyi­tóban Leszkovszki Tibor, a tele­pülés elöljárója, kifejtve, az itt élő emberek generációk óta tud­ják: továbblépni csak a közös­ség akaratával együtt lehet. Most persze konkrét téma az inotai városrész elválási szándé­ka, ezt tiszteletben kell tartani, de a városünnepet ezzel nem szabad elrontani. Az önkormányzók képvise­­lő-tesülete határozata értelmé­ben több évtizedes magas fokú szakmai munkássága elismeré­seként a Várpalota városért ér­demérem kitüntetést vehette át Dóczi István, a városi zeneisko­la nyugalmazott igazgatója. Me­zei István­ nívódíjban részesült Tavasziné Engi Marianna, a vá­rosháza polgármesteri irodájá­nak vezetője, Thuri-díjat kapott Bán Vilma, a volt Zrínyi általá­nos iskola titkára, illetve Ven­­czel Ferencné, a polgármesteri hivatal köztisztviselője. A háromnapos városi rendez­vény látványos megnyitóját az Evangélikus Keresztyén Óvoda aprónépe kezdte, folytatta a Bán Aladár iskola sokadalma, majd az alapítványi magániskola és utánuk a Vásárhelyi iskola tár­sasága, közreműködtek még a DSE Unió sportegyesület torná­szai, a Gold Dance Aerobic Egyesület világversenyeken győztes tagjai, valamint a La Luna tánccsoport. A 19. Várpalotai napok má­tól, szombattól gőzerővel foly­tatódik, a konkrét programokról részletes információ található a www.varpalota.hu internetes oldalon. A 19. Várpalotai napok látványos megnyitóját az Evangélikus Keresztyén Óvoda aprónépe kezdte Fotó: Kőrösparti Bea Európa kapuja Veszprémben Veszprém (tt)­­ Rekordidő alatt épült fel a Locargo Kft. második veszprémi raktárbá­zisa, amelyet tegnap avattak. A 10 méter belmagasságú, négyezer euroraklap befoga­dására alkalmas épületet négy hónap alatt húzták fel. A rak­tárban elsősorban a Beurer Hungária Kft. termékeit tá­rolják, amelyeket innen - szintén a Locargo - szállít ki a cég európai partnereihez Fotó: Andrónyi A legveszélyesebb útszakasz (Folytatás az 1. oldalról.) Az ütközés következtében az Iveco az út melletti árokban, a Ducato pedig többszöri meg­­pördülést követően az úttesten állt meg. A kisteherautó 46 éves vezetőjén a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni, a gan­­nai férfi a helyszínen életét vesztette. A biztonsági övet használó utasa és a pótkocsis járműszerelvény vezetője köny­­nyebb sérülést szenvedett. A forgalmat a helyszíni szemle és a mentés idejére Herend belterü­lete felé terelték el. A baleset körülményeit szak­értő bevonásával vizsgálják. Általános vélemény szerint az országban is az egyik legve­szélyesebb útszakasz, ahol a péntek reggeli tragédia történt. Csak az elmúlt két hónapban öten haltak meg a 8-asnak ezen a szakaszán, többen súlyosan, il­letve könnyebben megsérültek. Sokan nem veszik figyelembe a záróvonalat, az előzést tiltó táb­lát, s a háromsávos szakaszon próbálják behozni a lemaradá­sukat, amit a lassabban közle­kedő járművek között elvesz­tettek. Augusztus elején egy ajkai, középkorú házaspárnak azért kellett meghalnia, tudtuk meg a főkapitányságon, mert egy üt­közést elkerülni akaró busz szemből beléjük rohant. A tra­gédiáért nem a buszvezető okol­ható, állapították meg az elsőd­leges adatok alapján. A 8-asnak ezen a szakaszán halt meg az a két idős herendi férfi is augusztus 16-án, akik Szentgál felől érkeztek a keresz­teződésbe, s nem adták meg az elsőbbséget egy kamionnak. Súlyos sérülések az utakon Megyei körkép (m.) - Teg­nap több súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset tör­tént a megyénkben. A mentősöktől kapott tájé­koztatás szerint pénteken dél­előtt a veszprémi körgyűrűn két személygépkocsi ütközött ösz­­sze, ahonnan súlyos sérüléssel egy személyt kellett kórházba szállítani. Kora délután Szigliget és Ba­­latonederics között két motoros „találkozott”, mindketten kór­házba kerültek. Kéttornyú lakon egy személygépkocsi és egy motoros csapódott egymásnak, ahonnan egy súlyos sérültet vit­tek kórházba a mentősök. Késelés Tapolca (m.)­­ Pénteken délelőtt az egyik Batsányi ut­cai lakásban összeveszett egy házaspár. A vita odáig fajult, hogy a fér­fi késsel megszúrta a feleségét, aki könnyű sérülést szenvedett - tudtuk meg a rendőrség ügyele­tétől. A férfit őrizetbe vették. KRÓNIKA A szolidaritás a legfontosabb Nagyvázsony (m. a.)­­ Má­sodik alkalommal rendezték meg a településen az integrált speciális öttusaversenyt, ahol sérült és egészséges fiatalok ve­gyes csapatokban mérik össze tudásukat. A pénteki megnyitó után a 30 versenyző csapatépítő játékban vett részt. A Debrecenből, Szé­kesfehérvárról és a megyénkből érkezett 14 és 30 év közötti fia­talok szombaton úszásban, ke­rekes gyorsasági versenyben, terepfutásban és íjászatban mé­rik össze tudásukat. Vasárnap kerül sor a lovaglásra és az ered­ményhirdetésre. Megkérdezték Gyurcsányt, Pápa felé hajlik-e a keze (Folytatás az 1. oldalról.) Gyurcsány egy mondással válaszolt a kérdésre: minden szentnek maga felé hajlik a ke­ze, hát még az embernek. De persze ez nem azt jelenti, hogy most esőstől jön az áldás - ma­gyarázta. A városnak, a vezetői­nek kell megkeresni a lehetősé­geket, a forrásokat, mert ez a dolguk. A miniszterelnöknek pedig az, hogy teremtsen lehető­ségeket, forrásokat. Gyurcsány Ferenc szólt a pá­­paiságáról is, arról a megfogha­­tatlanról, amely emlékekben, cselekedetekben, képekben, él­ményekben érhető tetten. A mi­niszterelnök a délután folyamán a fórum előtt találkozott egykori osztálytársaival, amikor is meg­látogatta volt iskoláját, a Türr István Gimnáziumot. Majd sétát tett a belvárosban, ahol a népes kíséretben ott volt Pápa polgár­­mestere, dr. Kovács Zoltán is. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Gyalogló világnap Salföld (SS) - A gyaloglás világnapja alkalmából ma, október 9-én délelőtt gyalog­túrára hív minden természet­­barátot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A túra 10 óra­kor indul a salföldi major elől. A résztvevők végigsé­tálnak a Káli-medencét nyu­gatról övező dombokon. Sal­­földre a rozs­kúti dűlőn és Kékkúton keresztül térnek vissza. Az útvonalat nem „kötelező” végigjárni: aki el­fáradt, hazatérhet. Hosszú múzeumi éjszaka Bécs (mti) - Szombaton 18 órától hajnali egy óráig vár­ják az osztrák múzeumok a látogatókat. Bécsben több mint félszáz tárlat és kiállítás várja az érdeklődőket mind­össze 12 eurós belépő lefize­tése ellenében. Az egyszer megváltott jegy valamennyi múzeumba belépést biztosít ezen az éjszakán. Az akcióba bekapcsolódott a Collegium Hungaricum magyar kulturá­lis intézet is Mednyánszky László grafikáiból válogatott tárlattal. Pontosítás Veszprém - Dr. Mántó Ist­ván területi ellátási kötele­zettséggel működő háziorvos az önkormányzattal perben álló orvosok csoportjának ve­zére, de nem csoportvezető főorvos. Egyébként ilyen funkció az alapellátásban nincs - közölte tegnap dr. Kovács György egyik pénteki cikkünkkel kapcsolatban. Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezető főorvosa az Újabb sztrájkok várhatók című tudósításban leírtakra reagált. Csecsemő táskában Győr (mti) - Egészséges fiú­csecsemőt találtak pénteken a győri kórház portáján. A kis­fiú falusi környezetben szü­lethetett, mert kezében szal­maszálat találtak. Az anya valószínűleg nem tudhatta, hogy a győri kór­házban van anonim inkubá­tor, ahová elhelyezhette vol­na a gyermeket. Abban az esetben semmiféle jogkövet­kezmény nincs, így azonban kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. Gyermekfesztivál: táncra hangolva (Folytatás az 1. oldalról.) Az ünnepi köszöntőkhöz csatlakozott Natalia Nyikityen­­ko fesztiváligazgató, Domokos József, a rendezvény producere és Sipos Zoltán, a Városi Műve­lődési Központ igazgatója. A nagyszabású rendezvényen fő­ként mozgásművészeti, táncos és hangszeres produkciók látha­tók. A nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt műsorszámokat vasárnap a veszprémi művelő­dési központban este hat órakor kezdődő ingyenes gálán nézhe­tik meg az érdeklődők. A cso­portok a hétvégén Veszprémben és Gyulafirátóton is bemutat­koznak, vasárnap délután három órakor pedig belvárosi felvonu­lással búcsúznak a megyeszék­­ helytől, hogy hétfőn már Buda- Született akrobaták. A legjobb produkciókat vasárnap a veszprémi művelődési központban estik­pesten léphessenek színpadra, hat órakor kezdődő ingyenes gálán megnézhetik az érdeklődők Fotó: Penovác KSYoty JJ jIütjH­itnog

Next