Napló, 2004. december (Veszprém, 60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-01 / 280. szám
2 NAPLÓ Újra napirenden a jegybanktörvény Budapest (mti) Várhatóan csütörtökön foglalkozik az Országgyűlés házbizottsága a jegybanktörvény módosításának ügyével, amely a köztársasági elnök hétfői döntése nyomán újra az Országgyűlés elé kerül. Az SZDSZ-nek jó a lelkiismerete Salgótarján (mti) Az SZDSZ jó lelkiismerettel mond nemet a kettős állampolgárságra, mert nem ez a jogintézmény szolgálja a határon túl élők érdekeit, az egészségügyi privatizáció kérdésére pedig azért mond nemet, mert a magánosítást nem megállítani, hanem felgyorsítani kell - jelentette ki Csőzik László, az SZDSZ országos ügyvivője, az SZDSZ - Új Generáció elnöke kedden. Ellentmondásos a Fidesz-érvelés Budapest (mti) Az MSZP szerint egyre durvább ellentmondások mutatkoznak a Fidesz érvelésében azzal kapcsolatban, hogyan érintené a munkaerőpiacot a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden. Orbán Viktor szerint a magyar állampolgárság megadása nem kerül semmibe, nem települ át senki, Pokorni Zoltán évi nyolcezer betelepülőről beszél - közölte. Módosítások a jövő évi büdzsén Varga Mihály szerint „némi érzéstelenítést akarnak rakni a fájdalmas vágásokra” (Folytatás az 1 . oldalról.) Draskovics Tibor elmondta: jövőre emelkedik a bérek és a nyugdíjak vásárlóértéke. A bérek esetében 3-4 százalékos, míg a nyugdíjaknál közel 4 százalékos emelkedés várható. Varga Mihály (Fidesz) úgy fogalmazott: az elfogadott módosítások, amelyek „némi érzéstelenítést vagy szépségtapaszt akarnak rakni a fájdalmas vágásokra”, nem javítanak a magyar gazdaság 2005. évi kilátásain. Varga szerint a pénzügyminiszter jövő évi inflációra, hiányra és növekedésre vonatkozó kijelentései megalapozatlanok. Hangsúlyozta, hogy a legfrissebb adatok szerint 2005-ben rosszabb gazdasági forgatókönyvre kell felkészülni. A politikus közölte, hogy ebből a szempontból sem az infláció, sem az államháztartás, sem pedig a növekedés tekintetében nem osztják Draskovics Tibor optimizmusát. Elsősorban kormánypárti képviselők nyújtották be a 2005-ös büdzséhez azokat a javaslatokat, amelyeket a kormány is támogatott és az Országgyűlés is megszavazott - közölte a költségvetési bizottság szocialista alelnöke kedden. Az indítványok közül 13-at az MSZP, 13-at az MSZP és az SZDSZ közösen, egyet az SZDSZ, egyet pedig a Fidesz jegyez. Összesen mintegy 37 milliárd forintot csoportosítottak át a képviselők - közölte Szabó Lajos. Az Országgyűlés megszavazta azt az önkormányzati csomagot, amely 14,7 milliárd forint pluszforrást jelent a helyhatóságok számára. A módosítások érintik a normatívákat, és 300-300 millió forinttal többet juttatnak az önkormányzati tűzoltóságoknak és a megyei önkormányzatoknak. A 14,7 milliárd forinton felül a fővárosi kerületi utakra 500 millió forinttal, a kisebbségi önkormányzatok támogatására 300 millió forinttal szavazott meg többet a parlament. Szabó Lajos fontos változásnak nevezte, hogy az egyházi kiegészítő normatíva emelésére 900 milliót, a felsőoktatási dolgozók bérének fedezetére 1,4 milliárdot csoportosítottak át. Az OTKA és a Magyar Tudományos Akadémia támogatására összességében 1 milliárd forinttal jut több. A Magyar Rádió zenekarának támogatását 40 millió forinttal emelték meg, a gyöngyösi főiskolának 250 millió forinttal, a nagykanizsai egyetemnek 200 millió forinttal, a Magyar Alkotóművészek Közalapítványának pedig 30 millió forinttal jut több. A csángó magyarok kulturális támogatására 100 millió forintos keretet nyitottak. Az indítványok a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató célszervezetek többlettámogatására 3 milliárd forintot tartalmaztak. A Szülőföld Alap létrehozására egymilliárd forintot szavaztak meg. A versenysport támogatására is egymilliárd forintot juttattak a képviselők. A nép ügyvédje rendszer támogatására plusz 50 millió forintot adott a parlament. Útépítésre 5 milliárd forinttal jut több, és egy 30 milliárd forintos 2006- os kötelezettségvállalást is megszavaztak a honatyák. Árvízvédelemre egymilliárd forintot, a környezetvédelmi civil szervezetek támogatására 100 millió forintot, a turisztikai célelőirányzat emelésére 500 millió forintot csoportosítottak át. A helyi idegenforgalmi adó után járó kiegészítést a kormányjavaslattal szemben 1 forint 50 fillérről 2 forintra emelték. A rendőrség és a határőrség támogatására 3,5 milliárd forinttal jut több jövőre, az agrárium pedig egymilliárddal nagyobb összegből gazdálkodhat. Szabó elmondta: voltak olyan módosító javaslatok, amiket a kormány nem támogatott, de a kormánypárti frakciók megállapodása alapján a képviselők megszavaztak. Ilyen volt az irányított betegellátás kiterjesztése, a nyelvpótlék meghagyása és a zsámbéki főiskola tűzkárrendezése. Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere (balra) beszélget Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a szavazások 10 perces szünetében a parlament üléstermében Fotó: mti Választási csalás Romániában? Bukarest (mti) A romániai jobbközép ellenzék államfőjelöltje a parlamenti választásokon, illetve a köztársaságielnök-választás első fordulójában elért eredmények megsemmisítését és új választások kiírását követelte kedden. Traian Basescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) által alkotott Igazságosság és Igazság (D.A.) szövetség államfőjelöltje azt állította, hogy a választásokat felügyelő hatóságok 160 ezer voksot, azaz a leadott szavazatok 2,5 százalékát „odaajándékozták” érvénytelen szavazatokat érvényesnek minősítve - Adrian Nastase miniszterelnöknek, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltjének. Basescu azonnali lemondásra szólította fel a központi választási bizottság összes tagját, és követelte a választások informatikai lebonyolításával megbízott szolgálat vezetőjének bebörtönzését. A legfrissebb, a leadott szavazatok közel 90 százalékának összeszámlálása után közölt adatok szerint az államfői posztért folyó versengésben Nastase 40,71 százaléknál, fő vetélytársa, Traian Basescu 33,55 százaléknál tart. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) már több mint 7 százalékot ért el. Parlamenti vezetők fóruma Budapest (mti) - Viliam Veteska, a szlovák nemzetgyűlés alelnöke (balra az első), Lubomír Zaorálek, a cseh képviselőház elnöke, (balra a harmadik), Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke (balról a negyedik), Anna Elisabeth Haselbach, az osztrák szövetségi gyűlés elnöke (balról az ötödik), Andreas Khol, az osztrák nemzetgyűlés elnöke (a hatodik balról), France Cukjati, a szlovén nemzetgyűlés elnöke (balra a hetedik), Józef Zych a lengyel szejm alelnöke (balra a nyolcadik) és Rysard Jarzembowszki, a lengyel szenátus alelnöke (jobbra) a térségi parlamenti elnökök konferenciájának megnyitója előtt a Parlament főlépcsőjénél KRÓNIKA Bízzák ki-ki lelkiismeretére (Folytatás az 1. oldalról.) A társadalompolitikai tagozat állásfoglalása szerint a kettős állampolgárságról szóló kérdést hiba volt pártpolitikai küzdelem középpontjába állítani, ezért azt javasolják, hogy az MSZP haladéktalanul vonuljon ki ebből a politikai küzdelemből, s hagyjon fel eddigi kampányával. Bízza a részvételt és a döntést a választók szabad akaratára. Legyen az új üzenet: szavazzon mindenki a lelkiismerete szerint! - áll a szocialisták közleményében. Tovább tüntet az ellenzék Kijev (mti) Az ukrán parlament nem fogadta el az Ukrajna szuverenitását és területi épségét veszélyeztető alkotmányellenes tevékenységekről és szakadár nyilatkozatokról benyújtott határozattervezetet. Ez előirányozta egyebek között az ukrán kormány és a főügyész menesztését is. A követelést Viktor Juscsenko elnökjelölt, a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés vezetője a Kelet- Ukrajnában kialakult helyzettel és a választások meghamisításával indokolta. A parlamenti kezdeményezés kudarca után az ellenzék bejelentette: kivonul a tárgyalásokról és ismét blokád alá veszi az államhatalmi szervek épületeit. 2004. december 1., SZERDA Elégtelen volt a tájékoztatás Kaposvár (mti) A kormány tájékoztatása a vasárnap sorra kerülő népszavazások ügyében olyan „alacsony szintű” volt, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, „az emberek 50 százaléka azt sem tudja, hogy népszavazás lesz Magyarországon”. Ezt Gémesi György, az MDF elnökhelyettese mondta kedden Kaposváron, sajtótájékoztatón. „Ezt az ellenzék részeként az MDF nem tudja fölvállalni, egyértelműen a kormányzatot terheli a felelősség” - hangsúlyozta a politikus. „Hacsak nem szándékosan történt ez, hiszen hogyha érvénytelen egy népszavazás, akkor megszabadulhatunk attól a két kérdéstől, amelyre nemet mond a mai kormányzat” - tette hozzá. Az MDF elnökhelyettese azért is hibáztatta a kormányt, hogy az „beszállt a kampányba, amihez megítélésünk szerint, mint kormánynak, nem lett volna joga”. Sajnos, a kettős állampolgárság kérdése pártpolitikai kérdéssé vált - mondta Gémesi György, hozzátéve: „én magam (...) sokszor szégyenkezem, amikor mi, magyarok nem tudunk közös álláspontra jutni”. Gémesi elmondta: az MDF válasza a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre egyértelműen igen. Gémesi György, az MDF elnökhelyettese Fotó: mti Orosz földön a dalai láma Moszkva (mti) - A dalai láma beszél az Elisztától 6 kilométerre északkeletre fekvő Hurul kalmük buddhista kolostor felszentelési ünnepségén 2004 november 30-án. Tibet emigrációban élő legfőbb vallási vezetője tíz év után most először kapott beutazási engedélyt Oroszországba, mert azt eddig a kínai vezetés nyomására Moszkva megtagadta tőle Véglegesíthető az egyezmény a nyugdíjakról Bukarest (mti) Véglegesíthető formában van az új román-magyar nyugdíjegyezmény szövege. Ezt a román országos nyugdíjpénztár illetékes osztályvezetője közölte, aki a román tárgyalóküldöttség tagjaként december 6-ár, maga is Budapestre utazik. Cornelia Hristea, a román országos nyugdíjpénztár kétoldalú egyezményekkel foglalkozó osztályvezetője a távirati irodának elmondta: tavaly óta három tárgyalási fordulóra került sor a román és a magyar fél között az új kétoldalú nyugdíjegyezmény szövegéről. A jövő héten Budapesten folytatják a befejezéshez közeledő megbeszéléseket az egyezmény szövegének véglegesítéséről. A felek már megállapodásra jutottak az új egyezmény csaknem valamennyi cikkelyéről. Most az egyezmény szövegének és a megállapodás adminisztratív vonatkozásainak véglegesítése van soron - mondta a román illetékes. A készülő egyezmény szerint, az európai uniós előírásoknak megfelelően a nyugdíjnak a Romániában ledolgozott évek arányában járó részét Románia lesz köteles kifizetni. A Fidesz szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kormány szándékosan halasztotta el a magyar-román szociális biztonságról szóló egyezmény aláírását- mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a témával kapcsolatban kedden. Tudatos zavarkeltés az időközi választáson? Győr (mti) - A Fidesz és az MSZP egymást tette felelőssé a soproni időközi országgyűlési választás érvénytelenségéért kedden. A Fidesz elnöki koordinátora felszólította a választás második fordulója előtt visszalépett szocialista jelöltet, Kránitz Lászlót és Walter Dezsőt, Sopron polgármesterét, hogy távozzanak a város közéletéből. „Tudatosan keltettek zavart, mert irigyelték a Fidesz győzelmét. Az első fordulóban csúfos vereséget szenvedtek, ezért a második elől gyáván megfutamodtak” - jelentette ki Molnár Ágnes. Kránitz László azért lépett vissza, mert a Fidesz a helyi választási bizottságnál panaszt tett amiatt, hogy 500 forintos vásárlási utalványokat ajándékozott az ágfalvi nyugdíjastalálkozó résztvevőinek. Molnár Ágnes közölte: Kránitz László lényegében megfosztotta a választás lehetőségétől a baloldali érzelmű választópolgárokat. Az elnöki koordinátor közölte: elfogadhatatlan, hogy Walter Dezső polgármester sem ment el szavazni. Az MSZP városi szervezetének elnökhelyettese szerint viszont a választási kudarcért , Fidesznek magával kell elszámolnia, nem etikus a hibáit politikai ellenfélre kennie. Kalmár István úgy vélte: félelmet keltő hogy a Fidesz a választópolgárokról tudja, ki ment el és ki nen ment el szavazni - utalt a polgármesterrel kapcsolatos fidesze közlésre.