Napló, 2005. február (Veszprém, 61. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-27 / 9. szám, Vasárnapi Napló

2005. február 27., vasárnap Vasárnapi vendég: dr. Leslie Petrovics író-pszichológus, aki Balatonalmádiban telepedett le Angolul ír, magyarul álmodik A jól fizető New York-i magánpraxist 1991-ben cserélte fel a budapesti angoltanításért. Eleinte nem praktizált, mert magyarul akkor még rosszul tudott, az írásban vi­szont nem zavarta ez a hiányosság. Könyveit, publiká­cióit azóta is angolul írja, amelyek fordításban jelennek meg, attól függően, hogy német, magyar vagy amerikai lapok számára készülnek. D­r. Leslie Petrovics négy szakvizsgát szer­zett, az utolsó doktorá­tusát klinikai gyermek­pszichológiából. Nevét a „szak­mai nagykönyvbe” a felnőttkorú diszlexiásokkal kapcsolatos te­vékenysége miatt jegyezték be, amelynek a ' 70-es évek közepén és a Cornell Orvostudományi Egyetem klinikáján volt az úttörője. Rendelőjében bankve­zérek, rocksztárok is megfordul­tak, akik egy vagyont fizettek azért, hogy „fogyatékosságukat” a tőle tanult praktikák segítségé­vel leplezzék. Mára már nem csak a New York-i metropolisz, hanem a bu­dapesti nagyváros nyüzsgését is maga mögött hagyta: Balatonal­mádiban telepedett le, ahol a ta­pintható csendet és a magyar tenger látványát élvezi. - Nem túl unalmasak az al­mádi téli esték? - Ha csak a Balatonban gyö­nyörködnék, már azzal is meg­elégednék. Izraeltől Hollandiáig, Franciaországtól Kanadáig, Me­xikótól Jamaicáig bejártam a fél világot, de ilyen - nem is tudom, milyen - kéket sehol sem láttam. Ez a környezet megnyugtat és inspirál. - Mire? - Arra, hogy mihamarabb be­fejezzem az újabb könyvemet, aminek Az elfelejtés története cí­met adtam. Olyan emberekről szól, akik a hidegháborús évek alatt is tudtak és mertek boldo­gok lenni. Meg olyanokról, mint az én belgyógyász édesapám, aki keresztényként mentett zsi­dó embereket a második világ­háború alatt. És olyanokról, mint anyai nagybátyám, aki zsi­dó orvosként menekült Ameri­kába, felejtem a második világ­­háborús rémségeket, és nem tűrte, hogy a házában anyanyel­vünkön beszéljünk a nővérem­mel. - Mégis tud magyarul - Mert felnőttként, idegen nyelvként tanultam újra az anyanyelvemet. 1956-ban nyolc­éves voltam, amikor 13 éves nő­véremmel együtt felraktak a bé­csi gyorsra a szüleim. Később ők is utánunk akartak jönni, de ne­kik már nem sikerült. Mivel ro­konaink éltek Amerikában, két hét múlva már a nagybátyám New York-i házában lehettünk. Hat évig nem láttam a szülei­met, pedig minden este imád­koztam, hogy jöjjenek. Megta­nultam angolul, hogy értse az Is­ten, ha Amerikából szólonga­­tom, de mindhiába. Amikor 13 éves lettem, vá­laszút előtt álltam: zsidó legyek, mint anyám és a nevelőszüleim, vagy keresztény, mint apám? Ki vagyok és hová tartozom, töp­rengtem, de választ nem kaptam a kérdésemre. Akkor nagyon megkeményedett a szívem. - Ez nem előny a pszicholó­gus számára, akinek mindenki másnál empatikusabbnak kell lennie. - Igaz, és akkor tényleg el­lentmondásosnak látszott, hisz azért akartam lélekgyógyász lenni, hogy összetartsam a csa­ládokat és segítsek a gyereke­ken. Először egyébként orvosira jártam, de a biokémiával kölcsö­nösen nem bírtuk egymást. A bácsikám miatt akartam orvos lenni, aki jól menő háziorvos lé­tére szegény betegeket is vállalt, akiktől egy zsák krumplit vagy egy libát kapott honorárium­ként. Igazi amerikai tinédzser­ként akkoriban nagyon szégyell­tem ezt. Hogy a pszichológia is a segí­tő szakmák közé tartozik, és a pénz csak másodlagos, arra jóval később, már a Columbia egyete­men jöttem rá, ahol tanultam, és ez bizony nem volt könnyű ab­ban a világban, ahol minden a pénz körül forog. - Kevés betege van, nem ment jól a praxis? - Dehogy, ellenkezőleg, a '80- es években 20-100 dollárt kap­tam óránként, ez forintban négy- és húszezer közötti összeget je­lent. Amerikában - kis túlzással - mindenki pszichológushoz jár, jól meg is fizetik az egyéni és a csoportterápiát. A Cornell orvostudományi egyetemen, ahol felnőtt diszle­xiásokkal foglalkoztam, évekig járt hozzám egy híres bank veze­tője, aki munkája során milliár­­dok sorsáról döntött, ugyanak­kor zavarban volt, ha éttermi megbeszélésre hívták, mivel­hogy az étlapot sem bírta elolvas­ni. Egy ismert rockénekes pedig a neveket nem tudta megjegyez­ni, és megszólítani azt, akivel a fellépéseiről tárgyalt. A híres em­berek között nagyon sok a diszlexiás, elég Leonardóra vagy Churchalre gondolni, de Elton John és Madonna is szenvedett ettől mindaddig, amíg Ameriká­ban, a Cornellen nem kezdődött meg a terápiás gyógyítás. Ma már nem annyiba kerül, mint húsz évvel ezelőtt, barátaim mondják, hogy 300 dollár körüli az óradíj. Itthon ennyit nem ke­resnek a pszichológusok, Pesten négy- és hétezer forint óránként az egyéni terápia, vidéken ennél jóval kevesebbet fizetnek. Számít a pénz is, de engem elsősorban a szeretet motivál arra, hogy példá­ul a hajléktalanokkal foglalkozók szupervízióit vezessem, azaz: se­gítsek nekik abban, hogy ne égje­nek ki a legelesettebbeknek nyúj­tott segítő tevékenységük során. A szüleim és a hazám iránti szeretet hozott haza és marasz­talt itt, miután meghalt az édes­apám s az édesanyám, aki teljes rokonságát, 28 hozzátartozóját veszítette el a II. világháborúban. Ezt én is csak hittel és szeretettel tudtam feldolgozni, s amikor megtörtént, megjött az áldás: tíz évvel ezelőtt fiam született, aki­nek a hová tartozom? kérdés megválaszolásáért sem hozzám, sem más terapeutához nem kell majd fordulnia. T. Tóth Márta Dr. Leslie Petrovics négy szakvizsgát szerzett az utolsó doktorátusát klinikai gyermekpszichológiából Nevét a „szakmai nagykönyvbe” a fel­nőttkori diszlexiásokkal kapcsolatos tevékenysége miatt jegyezték be. Rendelőjében bankvezérek, rocksztárok is megfordultak, akik egy vagy­ont fizettek azért hogy „fogyatékosságukat” a tőle tanult praktikák segítségével leplezzék UC 90­1­­_ Mondj nagyot, hátha bejön A kártyajáték egyeseknek nyerészkedés, másoknak kellemes kikap­csolódás. Van egy harmadik variáció is: a vérre ment verseny. Utóbbi­ból rendezték a negyediket a veszprémi Cholnoky klubkönyvtárban. Szombaton már kora reggel asztalhoz ül­ ban. Nagy szócsatákat és partikat vívtak egy­­nek a férfiak, hogy eldöntsék, ki a legjobb ulti­­mással a háromfős társaságok. A 21 jelentke­ző hét asztalnál foglalt helyet, 24 osztáson­ként újrasorsolták a feleket. Négy kör után ki­derült, ki gyűjtötte össze a legtöbb pontot, vagyis ki lett Veszprém legjobb ultisa. A kártyázást háromezer évvel ezelőtt Kí­nában találták ki, Európába az arabok hozták a sakkjátékkal együtt, úgy a XIII. század kör­nyékén. Háromféle kártyát különböztetünk meg, a francia, a tarokk és a magyar kártyát. Utóbbival játsszák az ultit. Jónás Zsolt, az egyik legnagyobb „zsu­­gás” két játszma közepette röviden elmagya­rázta a játékszabályt, ami arról szólt, hogy tíz­tíz lapot kapnak a játékosok, aki kezd, az még plusz kettőt, de ezt megtartja talonba. Az első mond egy tétet, ha tudja tartani, ő nyert, ha nem, akkor a másik kettő viszi a lapokat. Per­sze ez így bonyolultan hangzik, játék közben kell beletanulni, teszi hozzá. Arra, hogy egy ilyen versenyre hogyan lehet edzeni, annyit válaszol: egyszerű, minél többet kell játszani, hogy minél nagyobb rutinunk legyen. Hasz­nálni kell az eszünket, néha nagyot is mond­hatunk, de főként a szerencse dönt, összegez végül. A Cholnoky klubkönyvtárban egyébként ulti(szak)kör működik, innen jött az ötlet, hogy versenyt rendezzenek. Sajnos a hölgyek távolmaradtak a küzdelmektől, talán, mert ők szívesebben játszanak kanasztát vagy romit. Az ultiverseny első három helyezettje: Szeifer Lőrinc, György-deák Dezső, Szalay László. M. R. Vérre menő kártyapartikat játszottak az ultiverseny résztvevői Körkép 3 JEGYZET Katonadolog A századosnak egyszer csak eleget tett Afganisztánból Gondolom, akkor, amikor katonatársaival már pakolászni kezdték a poggyászukat, hiszen lejárt a féléves szolgálatuk, de a feletteseik elfe­lejtették értesíteni őket arról, hogy még egy hónapig maradnak. És ha a helyzet olyan, amilyen, akkor nagyon úgy néz ki, hogy itthon, konkrétan a Honvédel­mi Minisztériumban nagyobb a káosz, mint Kabulban. A hadsereg, Farkas Roland százados szerint, a Ma­gyar Honvédség állóvizében lubickoló és ott egy kissé megbüdösödött cimborák által morális válságba jutta­tott intézmény. Ezen vélekedését részletesen megindo­kolta a honvédelmi miniszterhez címzett levelében, ami azután az elmúlt napok legolvasottabb irománya lett a neten. Nem is tudtuk, hogy sírjunk-e vagy dőljünk a rö­högéstől annak hallatán, hogy a 22 fokos afgán télben lejárt szavatossági idejű naptejet kaptak katonáink, vi­szont a rádiók antenna nélkül érkeztek, sőt két másfél tonnás kapcsolószekrényt is kapott a 150 tagú misszió, csak azt nem tudta senki, hogy az minek. Gondolom, a századosnak nem sok veszítenivalója lehetett, amikor arra adta fejét, hogy kipakoljon. Azzal kezdődött, mondja, hogy egy kanadai újságíró körülné­zett és nyilvánosságra hozta, milyen ramaty felszerelés­sel járőröznek a magyarok a világ legelaknásítottabb országában. Míg a kanadaiak páncélozott járműveken közlekednek, a mieink ugyanúgy védekeznek Afganisz­tánban, mint harcos elődeink a palánkvárakban. Jobb híján homokzsákokkal meg a forgalomból kivont go­lyóálló mellényekkel párnázták ki a Mercedes terepjá­rót, aminek platójára a szakemberek olyan sokmillióért kifejlesztett géppuskát szereltek, amely a kabuli vi­szonylatokban használhatatlan, ugyanis vízszintesnél lejjebb nem dönthető. Nem kis zűrzavart keltett a minisztérium honlapján megjelentetett levél, az illetékesek ijedtükben le is kap­ták a netről majd egy időre felfügesztették a fórumot, mert túl élénknek találták a vitát. A honvédelmi miniszter felelősségre vonást helyezett kilátásba. Most már csak az a kérdés, hogy kit és miért vonnak felelősségre.­­ Nem lehet a magyar katonák biztonságával szóra­kozni; ezt nem teheti meg egy százados és nem teheti meg egy vezérezredes sem. Nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy a miniszter, a vezérkar vagy bárki olyan helyre küldené a katonákat, ahová nem készíti fel ren­desen őket a feladatra, ahol gyakorlatilag kiteszi fölös­leges veszélyeknek. Éppen ezért zajlik a vizsgálat - kö­zölte a honvédelmi tárca vezetője. Katonadolog. Az országutak királynője Folytatás az 1. oldalról Nőként ez eleinte különö­sen nehéz volt, de némi találé­konysággal mindent meg tu­dott oldani. Mindezt hatalmas lelkese­déssel és csillogó szemekkel meséli, közben pedig arra kéri kollégámat, szép fényképet csináljon róla, hadd legyenek büszkék a kollégái, akik tiszte­lik azért, mert érti a dolgát, és talán csodálják is, amiért ilyen szenvedéllyel végzi azt. Judit ennek a munkának köszönhe­ti, hogy bejárta egész Európát. A kedvence Franciaország: Pá­rizsba úgy megy, mint más Herendről Veszprémbe. Volt, hogy a sofőr barátnőjének nézték, és akadt, aki ötven eurót ajánlott neki bizonyos szolgáltatásokért. De nem fél semmitől, alig ér haza, máris azt kérdi, hová lesz a követke­ző kanyar. Az elmúlt félévben Juditék autója tette meg a leg­több kilométert. A közös autó alatt a szerelmével párban ve­zetett kamiont érti, a munká­nak tehát nem csak a sok örömteli pillanatot, hanem szerelmét is köszönheti a fia­tal lány. Másfél éve a párjával kettesben járják az utakat, ami azért is jó, mert egy ilyen munkahely mellett nem sok idő marad a magánéletre. Ál­landó készenlétre van szük­ség, amikor csörög a telefon, fél órán belül menni kell.­­ Az egészet úgy fogom fel, mint egy nagy utazást. Más világok tárulnak fel előttem, új és új kihívások, melyeknek minden pillanatban meg kell felelnem. Itt nem lehet rossz napom, mindig száz százalékot kell teljesíteni, mert egy kis figyel­metlenség is végzetes lehet. Annus néni, a főnökasszo­nyom látja az elhivatottságo­mat, a múltkor még meg is je­gyezte: Judit, kinézem belő­led, hogy te a mózeskosarat is berakod majd hátra, aztán irány a nagyvilág. Szauder Rita És eszed mennyi van? Egy nagyszabású országos műveltségi vetélkedő elődön­tőjének ad helyet Veszprém márciusban. Az IPM­­Elmebajnokság elnevezésű já­tékban kétfős csapatok vehet­nek részt, jelentkezni a www.elmebajnoksag.hu inter­neteimen lehet. A játék szervezői a vetélkedővel az el­mélyült tudás, az átfogó tájé­kozódás és a kreatív gondol­kodás iránti igényt szeretnék erősíteni a fiatalokban. Az El­mebajnokság játék és komoly szellemi megmérettetés egy­ben. A jelentkezők egy 21 kér­désből álló teszt kitöltésével juthatnak a következő forduló­ba. Az egyik elődöntőt Veszp­rémben rendezik március 16- án. Városunkon kívül a szege­di, a debreceni, az egri és a szombathelyi egyetemen tar­tanak előselejtezőt. Az IPM-El­­mebajnokság fővédnöke dr. Egri János, akit többek között a Lehet egy kérdéssel több, vagy a Kérdezz-felelek! című televíziós játékokból ismerhet a közönség. A döntőre május­ban kerül sor, a fődíj egy Bajkál-tavi expedíció. Matolcsi

Next