Napló, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-06 / 130. szám

2006. JÚNIUS 6., KEDD Szín-vonalas kreativitás Egyre népszerűbb a művészeti oktatás - Óvodásokat is fogadnak az intézményben Badacsonytomaj (tb) -Egyre népszerűbb a Bala­­ton-felvidéki Szín-Vonal Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Alap­fokú Művészetoktatási In­tézmény. Ez az intézmény székhe­lyén, a badacsonytomaji Ta­­tay Sándor Általános Iskolá­ban rendezett fórumon derült ki, ahol a kihelyezett oktatás­ban részt vevő vidéki intéz­mények vezetői, pedagógusai és a polgármesterek tanács­koztak a közelmúltban. A művészeti képzést fel­vállaló intézmény vezetője, Baranyai Zoltánná elmondta, hogy az idei tanévben indult képző- és iparművészeti kép­zés során negyven éven át szerzett ez irányú tapasztala­tait szeretné kamatoztatni. - Nem akarunk minden­áron művészeket nevelni, ha­nem az a célunk, hogy értel­mes, érzelmileg felkészült fiatalokká váljanak a diákok, akiknek később egy részük majd lehet művész. Az iskola pillanatnyilag 450 diákkal, egyéni program alapján mű­ködik, immár Badacsonyto­maj mellett Kővágóörs, Ka­­polcs, Monostorapáti, Lesen­­­­cetomaj, Lesenceistvánd és­­ Révfülöp iskolájában. Ko­­­­moly hangsúlyt fektetünk a­­ tanárok folyamatos képzésé­­­­re, annál is inkább, hiszen sok­­ iskolában nincs rajztanár, így­­ ezt a feladatot is felvállajuk - mondta Baranyainé. Mint kiderült, a diákokat huszonkét éves korig fogad­ják a tizenkét évfolyamos, ál­lami normatívával működő intézményben. A részben térí­tési díjas, részben pedig gyer­mekvédelmi támogatással bí­ró oktatás egyre népszerűbb a tanulók körében. Az intéz­mény rendelkezik a többéves munkához szükséges eszkö­zökkel, a tanulók a nyolc pe­dagógus irányítása mellett nem szenvednek hiányt sem­miben. Az intézmény az óvo­dásokat is fogadja, néhány te­lepülés óvodai nagycsoportja A képzés az életre, kreativitásra tanít, javítja a diákok problémamegoldó képességét teljes létszámmal részt vesz a foglalkozásokon. Az eredményeket tükrözi, hogy már az első félév után országos versenyek dobogós helyezettjei lettek a diákok, akik idén rajzolni és festeni ta­nulnak, jövőre pedig már a textilművészettel, kerámia­készítéssel, zománcozással is megismerkedhetnek, és in­dulhatnak a szakközépiskolai képzésben is. A következő tanévre egyébként két orszá­gos verseny rendezési jogát is elnyerte az intézmény. Addig azonban a nyáron még a Mű­vészetek völgye programso­rozatában és a települések fa­lunapi programjain is szeret­nének bemutatkozni. Az elkö­vetkező nyarakon pedig már alkotótáborokat is rendeznek a tanulóknak. A megjelent intézményve­zetők és polgármesterek ész­revételeiből kiderült, hogy az eltelt alig egy tanév alatt ko­moly eredményeket ért el az iskola, ez pedig véleményük szerint ritkaságnak számít az oktatásban. A pedagógusok elmondták, hogy a képzés az életre, kreativitásra tanít, ja­vítja a diákok problémameg­oldó képességét. Sajnos a mű­vészeti oktatás korábban mél­tatlanul háttérbe szorult az ok­tatáspolitikában. A művészeti képzésnek köszönhetően a kis iskolákban is lehetőség nyílik a tehetségek kibontakoztatá­sára, a heti többórás foglalko­zás eredménye már most meglátszik a gyerekek visel­kedésén is. Nehézséget csu­pán a tandíj beszedése okoz. Viszont az a tény, hogy a ko­moly tematikai munka elle­nére sincs lemorzsolódás, az intézmény létjogosultságát igazolja. A heti többórás művészeti foglalkozás eredménye már most meglátszik a gyerekeken. A Balaton-felvidéki Szín-Vonal Képző- és Ipar­művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai a közelmúltban versenyt rendeztek a tanultakból TÉVÉJEGYZET Keller György Akár a mesében: lovag lett a proligyerekből Negyven évvel ezelőtt még mindent a szocialista rendszerre foghattunk: diktatórikus, egy-két párt­vezér diktálja a kulturális ideológiát, megvetve a tö­megeket vonzó népszerű produkciókat, létrehozóit kirekesztik az elismeré­sekből, és egy sajátos, vo­nalas értékrendet képvi­selnek, szinte ráerőszakol­ják a népre. Ez így egy az egyben nem igaz, de tény, hogy a csepeli proligye­rekből lett táncdaléne­­kest, a most hatvanéves Kovács Józsefet a közön­ség emelte a magasba szavazataival három egy­mást követő fesztiválon. 1967-ben A jöjj vissza hozzám... sikerét soha nem tudta lenyelni a szak­ma. Valljuk be, a dal ba­nális, de észre kellett vol­na venni, hogy ez az autó­szerelő fiatalember isteni adottságú, óriási tehet­ség. Ezt később a nagy te­kintélyű Vámos László rendező és a jó érzékű énektanár, Vályi Éva meg­tette, de kis fáziskéséssel. Mindenesetre Kovács Jó­zsef hazai karrierje elin­dult, Hofi baráti paródiája, a „hozd el a jégergatyám" sem árthatott neki. Szinte máról holnapra a főisko­lán és az Operett Színház­ban találta magát. Az m1-en szombaton este Vitray Tamás beszélgetett az ősz hajú, befutott és gazdag tenoristával. Az Akár a mesében című műsorhoz nem is választ­hattak volna hitelesebb riportert, Vitray részese volt a kornak, jól ismeri az akkori viszonyokat. S a mesterségét sem felejtet­te el, most is elegánsan, lényegre törően, lemásol­­hatatlan intellektussal kérdezgetett. Kovács Jó­zsef pályafutásában való­ban vannak „mesei" ele­mek. 1967-es meghallga­tására úgy slisszolt be a rádió 8-as stúdiójába, ké­sőbb meg elénekelte a Bánk bánt Szegeden. Har­cok árán, de hatalmas si­kerrel. Az operisták igazá­ból soha nem fogadták be, nálunk az előítéletek nagy méretekben legyőz­­hetetlenek, kiirthatatla­­nok. Kovácsot még a por­tások nem engedték be a színházakba. Ő még min­dig a Józsi volt, a tánc­dalénekes, A jöjj vissza... és A csongrádi kisbíró unokája című dalok kívül­ről jött előadója. A színvo­­naltalanság képviselője, legalábbis a szakmai brancs szemében. Persze nálunk ma sincs máskép­pen, a napokban trancsí­­roztak szét egy magyar írót, mert irodalomkriti­kánk nem tudja meg­emészteni, ha valaki egy időben két sikeres és vas­kos könyvet ad ki a kezé­ből. Mondatait csepülik, pár hasábbal arrébb pe­dig a költőnőt magasztal­ják, sorait idézgetve. Az esztétikailag pallérozott kritikusok odavágnak a sikeres szerzőnek, ám a pórnép meg ugyanilyen hévvel a zagyva költői szó­­kapcsolatokon röhög. Tehetsége egyenletesen ívelő útra vitte Kovács Józsefet. Bécs, Graz - fő­szerepek operákban, operettekben. S az autószerelőből máltai lovag lett. Mindig úgy hisszük, hogy csodák történnek a me­sékben, pedig csak az igazság győzedelmeske­dik. S ez az igazi csoda. KULTÚRA 77. ünnepi könyvhét Budapest (mti)­­ Példa nélkülinek nevezték a ha­zai kulturális életben a jú­nius 8-án kezdődő 77. ünnepi könyvhét és az 5. gyermekkönyvnapok szerteágazó kínálatát a főszervezők. „Soha nem látott kiterjedé­sű könyvhét lesz a mostani” - fogalmazott a fesztivált szer­vező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésé­nek (MKKE) vezetője. Zentai Péter László a 298 könyvúj­donsággal szolgáló, több mint ezer író-olvasó találkozót is magában foglaló, fővárosi és vidéki helyszíneken zajló ren­dezvényt „nemzeti intéz­ménynek" nevezte. A június 8. és 12. között zajló esemény hagyományos központi helyszínén, a buda­pesti Vörösmarty téren és a környék utcáin ezúttal 160 pa­vilonban 232 hazai és hatá­ron túli cég kínálja portékáját. Az 5. gyermekkönyvnapok programjai és könyvei renge­teg új élménnyel és kiadván­­nyal gazdagíthatják a fiata­labb olvasókat. „A magyar irodalom új arany korszakát éli”- utalt a MKKE igazgató­ja azokra a nemzetközi díjak­ra, amelyeket az utóbbi öt év­ben ítéltek oda magyar szer­zőknek. A főszervező hang­súlyozta: szeretnék, ha idén sem csak a fővárosról szólna az irodalom. „Stratégiai cél­juk", hogy a számos program­mal, az eddigieknél is több vi­déki helyszínen újra tömege­ket vonjanak be az ünnepi könyvhét rendezvényébe. Tarján Tamás irodalom­­történész a legújabb könyvek­ről úgy nyilatkozott, jónak íté­li az idei irodalmi termést. - A 10-es skálán 7,5-öt adnék neki - mondta. NAPLÓ • 7 RÖVIDEN Pedagógiai konferencia Székesfehérvár (mr)­­ Szakmai konferenciát szervezett az elmúlt hé­ten a Fejér Megyei Pe­dagógiai Szakmai és a Szakszolgáltató Intézet kompetenciaalapú képzéscsomagokat tesztelő Fejér, Komá­­rom-Esztergom, Veszp­rém és Somogy megyei intézmények részvéte­lével. Megyénkben a Vadvirág körzeti óvoda, a Dózsa általános iskola és a Táncsics szakkö­zépiskola vesz részt a programban. Tom Sawyer kalandjai Balatonfüred (kk) -Mark Twain klasszikus művét, a Tom Sawyer kalandjait mutatta be a Forrás Színház társulata nemrégiben a Balaton Szabadidő- és Konfe­rencia-központban. Színpadra alkalmazta és rendezte Németh Erin. A díszletet Pataki And­rás, a jelmezt Lipták Jeanne tervezte. Kele­men Ákos (Tom), Király Dániel (Hűek) és Zom­­bori Katalin (Polly néni) emlékezetes alakítást nyújtott a produkcióban. Ircsik Vilmos új regénye Veszprém (tk) - A me­gyeszékhelyen élő Ir­csik Vilmos írónak a könyvhétre jelent meg Augusztus hava című új regénye. Az író június 8- án, csütörtökön 16 órá­tól a megyei könyvtár­ban dedikálja művét. Másnap 15 órakor Bu­dapesten, a Vörösmarty téren, a Magyar Napló sátránál várja olvasóit. Szépművészeti: Tiziano-tárlat Budapest (mti) - Tizia­­no - A titokzatos férfi címmel kiállítás nyílt a budapesti Szépművé­szeti Múzeumban pén­teken, Olaszország nemzeti ünnepén. Sirály-sziget és felhővarázs Paloznak (kgy)­­ A falu­ház nagytermében szom­baton délután nyílt meg Seemann Wanda Felhő­varázs a Sirály-sziget fe­lett című fotókiállítása. A Svédországban élő, de erős szálakkal Paloznakhoz kötődő fotóművész alkotásait Márffy Nóra ajánlotta a kö­zönség figyelmébe. Hangula­tunktól függően mindig mást és mást mondanak a képek, hallhattuk. Seemann Wanda valóban varázslatot nyújt át a közön­ségnek, fotóin a felhők, fé­nyek, naplementék ezernyi variációit mutatja be; a víz és az égbolt, egy csodálatos nyu­galmú táj kék és narancsvö­rös tükröződéseit ábrázolják képei. A finom árnyalatok a vég­telenség érzetét keltik a szem­lélőben, de ez a messzeség nem veszélyeket, sokkal in­kább harmóniát rejt magában. Az elérhetetlenség és a betel­jesülés kettőssége jelenik meg a fotókon. A megnyitón gitáron köz­reműködött Bánó Tamás. Az idei második faluházi tárlaton Seemann Wanda (balról) fotói június 14-éig tekinthetők meg Fotó: Penovác Károly

Next