Napló, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-01 / 27. szám

2007. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK Árváltozás a buszon (Folytatás az 1. oldalról.) Ennek megfelelően a 2006. novemberi állapotot alapul véve a helyközi járatú autó­­busz-viteldíjak február 1 -jétől átlagosan hat, májusban pedig várhatóan további négy szá­zalékkal drágulnak. (A vasút­nál ennél drasztikusabb ár­emelés várható, az év elején 16, májusban pedig további 17 százalékos mértékű.) A Volán Egyesülés menet­rendi tarifáiból kiderül, febru­ár 1 -jétől nem minden jegy ára emelkedik. A teljes árú me­netjegyek kilométer-öveze­tektől függően 5,8-6,2 száza­lékkal kerülnek majd többe. A havibérletek csak az öt kilo­méteres zónában, illetve a 140 kilométernél távolabbra uta­zók esetében drágulnak, min­den köztes esetben keveseb­bet kell fizetni a felnőttbérle­tért. Ugyanez igaz a félhavi bérletet vásárlókra is. A dol­gozók havi buszbérlete a leg­több távolságra pár száz fo­­rnttal olcsóbb lett. Például a 30 kilométeres ára 18 100 fo­rintról 17 500 forintra, míg az 50 kilométeresé 30 100 forint­ról 29 100 forintra csökkent. A kedvezményre jogosul­taknak kisebb mértékű a drá­gulás, csak pár forinttal kell többet fizetniük egy-egy útra. A diákok tanulóbérlettel min­den távolságon - zónától füg­gően 2,5-3,5 százalékkal - ol­csóbban utazhatnak. Például a 30 kilométeres ára 90 forinttal csökken (2400 forint a febru­ári ár), míg az 50 kilométeres 140 forinttal (3730 forint). Felelősek a betegekért Szakmai egyeztetések az egészségügyi reformról - Tervezet készül Veszprém (mt)­­ Annak ellenére, hogy a regioná­lis egészségügyi tanács (RET) visszautasította a régió egészségügyi ellátó­­rendszerének struktúra­­váltására tett miniszteri ajánlatot, a szakma to­vább folytatja a háttér­egyeztetéseket. Ha a tár­gyalások eredménnyel zárulnak, egy hónapon belül a tárca vezetője kéz­hez kaphatja a tervezetet. A regionális tiszti főorvos, dr. Bujdosó László koordiná­lásával már megkezdődtek az egyeztetések a térség egész­ségügyi szereplői között. Többek között intézményve­zetők, osztályvezető főorvo­sok, tisztiorvosok, szakfel­ügyelők igyekeznek a törvény adta kereteken belül kialakíta­ni a helyi specialitásoknak és adottságoknak is megfelelő új , kórházi struktúrát. Mivel a KE­RET legutóbbi ülésén csak­­ elutasította a tárca vezetője- Si­nek javaslatát, de nem állt elő­­ egy alternatív elképzeléssel. "S most a szakma igyekszik ten- 's­ni valamit saját érdekében. - Nincsenek illúzióim, ke­­d­ves esélyt látok egy olyan ja­­g­vaslatra, amely mindenki által támogatható lenne, de a több­ség által elfogadható, a jelen­leginél előnyösebb struktúra kialakítását elérhetjük. A mi­niszteri ajánlathoz képest van létjogosultsága egy szakmai­lag megalapozottabb, a beteg­­ellátás szempontjából előnyö­sebb struktúrának - véli Buj­dosó László, aki hangsúlyoz­ta: a régióban megszüntetett aktív ágyak ötöde átcsoporto­sítható a járóbeteg-szakellá­tásba, ezzel a lehetőséggel mindenképpen élni kell, s ki kell dolgozni ennek menetét. A tiszti főorvos hozzátette: a kórházi ellátás jelentős válto­zás előtt áll, hiszen a korábbi­nál kevesebb aktív ágyon, ám jelentősen több krónikus ágyon látják majd el a betege­ket, s van esély arra, hogy a már említett járóbeteg-szak­ellátás mellett a sürgősségi el­látást is erősítsék.­­ Aki felelősséget érez a betegellátásért, az tárgyal és törekszik a megállapodásra. Természetesen javaslatunkat egyeztetjük majd az intéz­ményfenntartó megyei önkor­mányzatokkal, illetve a RET elnökével is - tette hozzá Buj­dosó László. Mint ismert, a dél-dunántú­li régióban már hivatalosan is megalakult a szakmai egyez­tető tanács, sőt meg is álla­podtak, amit maga dr. Mol­nár Lajos miniszter is nagy örömmel fogadott, mondván a politikának előbb-utóbb le kell válnia az egészségügy­ről és a szakmának össze kell fognia.­­ A szakma ugyan kidol­gozhat különböző javaslato­kat, ám az nehezen elképzel­hető, hogy megkerülve az in­tézményeket működtető ön­­kormányzatokat, ha tetszik, a politikát, azt érvényre is tudja juttatni - tudtuk meg egy ma­gát megnevezni nem kívánó megyegyűlési képviselőtől. Mindenki előtt világos, az egészségügy infúzióra szorul, politikai szinten viszont nincs egyetértés Fél napig lehet Veszprém (hg, ff)­­ A pén­tek reggeli vasutassztrájk nemcsak egyórás zavart, hanem átlagosan tizen­két órás késést okoz az ország vasúti közlekedé­sében - tájékoztatta teg­nap lapunkat Karácsony Szilárd, a szakszervezet alelnöke. Ennyi időbe te­lik ugyanis, míg helyreáll a menetrend. Lapzárta előtt kaptuk a hírt a MÁV Kommunikációs Igazgatóságáról, hogy meg­született a megállapodás a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a vasúttársaság kép­viselői között a tervezett fi­gyelmeztető munkabeszünte­tés ideje alatti még elégséges szolgáltatásokról. Amennyiben február 2-án 8 és 9 óra között a VSZ meg-A pénteki sztrájk több mint háromszáz vonatot (a járatok tizedét) érintheti tartja a figyelmeztető munka­­beszüntetést, a vonatközleke­désben késésekre, járatkima­radásokra, útvonal-rövidülé­sekre kell számítani. A sztrájk­ késés több mint háromszáz vonatot (a járatok egytizedét) érinthe­ti. Az alapvető szolgáltatáso­kat, vagyis a szerelvények és utasterek fűtését, világítását, az utasok tájékoztatását, a jegyértékesítést a demonstrá­ció teljes ideje alatt biztosítja a MÁV, és fokozott figyelmet fordítanak az utasbiztonságra. Ezeket éppúgy kiemelt fel­adatuknak tekintik, mint a sztrájk befejezése után a vo­natközlekedés minél előbbi helyreállítását. A pénteki sztrájk miatt el­halasztott utazásokra szóló előre váltott menet- és hely­jegyek árát a vasúttársaság kezelési költség levonása nél­kül téríti vissza. Az egyórás sztrájk hosszú időre megzavarja a vasúti közlekedést Minőségben utaznak Veszprém (ff) - A Conti­nental Tévés Kft. a közel­múltban - nagyvállalat kategóriában - átvehette a megyei minőségdíjat. A Veszprém Megyei Mi­nőség Klub a tegnapi klubösszejövetelt ezért ennél a cégnél tartotta. Alig egy évvel ezelőtt a Veszprém Megyei Kereske­delmi és Iparkamara, vala­mint a megyei minőség­kör kezdeményezésére alakult meg a Veszprém Megyei Mi­nőség Klub, amelynek alapító tagja a Continental Tévés Kft. is. A tegnapi klubösszejövete­len a házigazda, Pápai Tamás ügyvezető igazgató élvezetes stílusban szólt a multinacio­nális vállalat több mint 13 éves veszprémi létének leg­fontosabb állomásairól. Ki­emelte, az országban elsőként vezették be a QS 9000 autó­ipari követelményrendszert, konszernszinten pedig az in­tegrált vállalatirányítási rend­szert. Mindezek állomásai voltak a minőség irányába tett lépéseknek, amelyek eredmé­nyeként elnyerték a minőség­díjat. Kijelentette, a sikerek mögött éveken át tartó ke­mény munka van, amely idő alatt a munkatársak belső igé­nyévé vált a minőségi gyártás. A résztvevők - a kamara munkatársai, a minőségklub tagjai, a környező nagyválla­latok szakemberei - bepil­lanthattak a gyár életébe, így előadást hallgattak a termé­kekről, a szoftverfejlesztési tevékenységről, a vállalatirá­nyítási, az oktatási, a minősé­gi rendszerről, az akkreditált labor működéséről. Az üzem­csarnokokban a vendégek személyesen győződhettek meg a vállalatnál folyó magas színvonalú munkáról. Nem véletlen, hogy a nap zárása­ként elhangzott, bánhatja, aki mindezt nem látta. Az előadások után a gyakorlati bemutatót a gyártóüzemben tartották. Hitet tettek a minőségkultúra terjesztése mellett Mindörökké Mirandolina Veszprém (wd) - A Turay Ida Társulat Mirandolina, amore! című előadását lát­hatták a nézők tegnap este a Veszprém Vá­rosi Művelődési Köz­pontban. A zenés vígjátékot Mi­­kó István rendezte, aki az egyik őrgróf szerepét is ját­szotta a darabban. Mirandolinát, a foga­dósnőt Sáfár Mónika, a nő­gyűlölő Riprafatta lovag szerepét pedig Nemcsák Károly alakította. Az előadás Goldoni klasszikus Mirandolina­­történetére épült, amikor is a csinos fogadósnő hiúság­ból magába bolondítja és megkínozza a rátarti, nő­gyűlölő, kemény lovagot. Veszprémben is megtette ezt. A közönség tapsából ítélve nagy sikerrel. Mirandolina története az ismert színészekkel Veszprémben is siker volt. Játszott a darabban a rendező Mikó István (jobbról) KRÓNIKA Több rendőr került már a vádlottak padjára (Folytatás az 1. oldalról.) Időről időre rendőrökre is rávetül a gyanú árnyéka, kö­zülük többen már a vádlottak padjára kerültek. Volt, akit elítéltek, másokat pedig fel­mentettek a vádak alól. A hét elején a Veszprém Megyei Bíróság egy volt ajkai rendőrt nem talált bűnösnek, akit hi­vatali visszaéléssel vádoltak meg. Az utóbbi évek legsú­lyosabb hivatali visszaélését a tapolcai kapitányság egykori bűnügyi osztályának vezetője követte el, akit jogerősen öt­esztendei börtönbüntetéssel sújtottak. NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Önkéntes halál: egyre többen Brüsszel (mti)­­ Egyre jobban nő az eutanáziát igénybe vevő betegek száma Belgiumban: ta­valy 444 ember élt az önkéntes halál lehetősé­gével, ami 44 esettel több, mint az előző esz­tendőben. Az eutanáziát lehetővé tevő törvény 2002-es megszavazása után, az első 15 hónap­ban 259-en éltek ezzel a lehetőséggel, 2004-ben pedig 342-en. Energiaforrások Berlin ímű­)­­ A megújít­ható energiaforrások részaránya a németor­szági energiatermelés­ben tavaly 11,9 száza­lékra­melkedett, ez meg­haladja a várakozásokat. Szél-, víz-, biomassza és más forrásokból 73,2 milliárd kilowattóra energiát állítottak elő, 15 százalékkal többet, mint 2005-ben. A leg­több energiát a szélerő­­művek szolgáltatták. Új fejlődési lehetőségek Balatonalmádi (halmos)­­Idegenforgalmi és gazda­sági, azon belül környe­zetvédelmi területen nyit új fejlődési lehetősége­ket a város számára a San Michele al Taglia­­mentóval (Bibione) való testvérvárosi kapcsolat. A két város vezetője egy­éves előkészítés után vasár­nap Balatonalmádiban írja alá a szerződést a települések kapcsolatáról. Az ünnepélyes aláírást kétnapos konferencia előzi meg, amelyen az öko­menedzsmentről és a turiz­mus kapcsolatáról cserélnek eszmét a szakemberek - tájé­koztatott dr. Kutics Károly önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke. A két város még tavaly tavasszal nyújtott be közös uniós pályá­zatot, amit támogattak, és a projekt novemberben elin­dult. Ennek fontos eleme, hogy az olasz küldöttség tájé­koztatást ad az EMAS- (kör­nyezetirányítási és -ellenőr­zési rendszer) minősítés meg­szerzésével kapcsolatos ta­pasztalatairól, ismerteti annak a turizmussal összefüggő vo­natkozásait. A minősítést Al­mádi szerezhetné meg első­ként az egész országban - hangsúlyozta Kutics Károly, aki megemlítette: a testvérvá­rosi kapcsolat ugródeszkát je­lenthet mind a város, mind a Balaton számára. Hirdetés Egyet fizet, kettőt vihet! Használja ki a sztereo hallás nyújtotta előnyöket. Tisztább beszédértés, jobb irányhallás, kiváló zajkezelés, keve­sebb erősítés szükséges. Előzetes bejelentkezés alapján: Szalay­i UtMl KM. 8200 Veszprém, Kossuth u. 8. Bástya Üzletház Tel.: 06-88/567-827 Ingyenes információ: 06-80/20-44-89­­A kockázatokról okcsisvul a használati k­imutatót i vagy kérdezze meg kezekkontosál Az akció január 15-től február 15-ig tart. 436959 fő$

Next