Napló, 2008. március (64. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-12 / 61. szám

4 • NAPLÓ Egy patikamérleg buktatta le Miskolc (mti)­­ Patikamérle­get találtak egy autóban rutin­­ellenőrzéskor a tiszaújvárosi rendőrök, majd előállították a kocsi általuk már korábbról kábítószer-fogyasztóként is­mert vezetőjét. A 23 éves ti­szaújvárosi férfi lakásában drogot találtak, majd a gyors­teszt többféle kábítószer fo­gyasztását is kimutatta nála. ) K­­ A NAP KÉRDÉSE: Elkéri-e a számlát és a blokkot? Veszprém (nfb) - Már­cius 15-én van a fo­gyasztóvédelmi világ­nap. Ilyenkor a fogyasz­tók alapvető jogaira, érdekeire irányul a fi­gyelem. Ilyen például a számla­vagy nyugtaadás. A veszp­rémi Vass Ádám mindig kér számlát, és ha éppen „munkaruhájában”, vagyis öltönyben vásárol, kérés nélkül meg is kapja. Más öltözetben már nem ezt tapasztalja, sőt „erős a kü­lönbség”, fogalmaz. Vass Ádám szerint elenyésző azok száma, akik nem ad­nak nyugtát. A fiatalember számára magától értetődő dolog a számlaadás, bár ezt nem mindenki gondol­ja így­A szintén veszprémi Fe­hér Sándorné viszont nem mindig kéri a nyugtát, de ha az eladó nem vevőbarát ma­gatartást tanúsít, vagyis nem udvarias a vásárlóval, akkor elkéri, vallja be kissé piron­kodva. A nyugta kiállítása egyébként Fehér Sándorné szerint még mindig nem au­tomatikus, de ha az ügyfél türelmes és vár, akkor telje­sítik a kötelességüket a számlaadók. Elkéri a nyugtát Józsáné Simák Gyöngyi is. Nincs rossz tapasztalata, általában meg­kapja az elszámolást. Józsáné fogyasztóvédelmi szempont­ból fontosnak tartja a számla­adás megkövetelését. Vass Ádám Fehér Sándorné Józsáné Simák Gyöngyi RÖVIDEN Elégedettek az SZDSZ-esek Veszprém (vd)­­ Nem kis büszkeséggel tudják megálla­pítani, hogy sikerült átlag fe­letti módon megértetni pol­gártársaikkal, miért szüksé­ges a pillanatnyi egyéni érde­ket alávetni az ország európai felzárkózásának, melynek eleme az egyéni felelősség­vállalásra épülő közgondol­kodás - derül ki dr. Szalay Andrásnak, az SZDSZ városi elnökének és Dióssy László­nak, Veszprém volt szabad demokrata polgármesterének lapunkhoz eljuttatott közle­ményéből. A két politikus arra kívánt reagálni, hogy a nép­szavazáson a megyeszékhe­lyen leadott nem szavazatok száma lényegesen meghalad­ta az országos átlagot. Még egy magyar cukorgyár maradt Szerencs (mti)­­ A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. befejezi a répacukorgyár­tást Magyarországon, bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is. Márci­us 10-én döntöttek arról, hogy a cukorépahiány miatt befe­jezik a répacukorgyártást a térségben. A társaság 2007 novemberében már döntött szolnoki gyára bezárásáról. A Mátra Cukor Zrt. a magyar piacot a jövőben is ellátja cu­korral a tulajdonoscsoport nemzetközi kereskedelmi tár­sasága, az Eurosugar révén. Az észak-magyarországi fel­dolgozóüzem bezárásával már csak egyetlen, cukorrépát feldolgozó cukorgyár maradt Magyarországon, a kaposvá­ri. Itt évente maximum 105 ezer tonna cukrot állíthat elő a Magyar Cukor Zrt. KRÓNIKA Elavultak a vízmérők Több százezres különbség keletkezik a társasházaknál Veszprém (nfb) - Sok tár­sasháznál 17-18 éves vízfogyasztás-mellékmé­­rők működnek, amelyek elavultak, nem mérnek pontosan, így a főmérő és mellékállomások kö­zötti különbség több százezres is lehet. A Bakonykarszt Zrt. ezért azt javasolja a társasházak képviselőinek, hogy cseréljék le az elavult mérőket, csak így tudják csökkenteni a különbö­­zetet. Mindez azon a meg­beszélésen került napirendre, amelyet a víz- és csatornaszol­gáltató vállalat hívott össze a társasházak közös képviselői­nek. A főmérő és a mellékmé­rők közötti különbség mérté­ke egy hatvanlakásos háznál Az internetes portálon keresztül az ügyfelek kezdeményezhetik az átlagmódosítást elérheti akár az éves fogyasz­tás húsz százalékát, vagyis félmillió forint is lehet. A régi mérők korlátlan idő­re vannak hitelesítve, így a cserére nem kötelezhető a tu­lajdonos, viszont saját érdeke, hogy olyan mérőműszere le­gyen, ami pontosan, megbíz­hatóan mér. A megbeszélésen szó esett a Bakonykarszt Zrt. megújult internetes portáljáról is, ame­lyen keresztül az ügyfelek például az átlagmódosítást is kezdeményezhetik. A közös képviselők azt kérték a szol­gáltatótól, kapják meg ők is elektronikus úton ezeket a változásokat, így mindenki számára gördülékenyebb az ügyintézés. A Bakonykarszt először rendezett ilyen találkozót, tudtuk meg File Lillától, azrt. értékesítési vezetőjétől, aki szerint több ilyen eszmecseré­re volna szükség. A Bakony­karszt Zrt.-nél nagy hangsúlyt fektetnek ugyanis a szolgálta­tásra, a társasházi képviselők pedig kiemelt ügyfélnek szá­mítanak, akikkel külön ügy­félszolgálat foglalkozik. Mégis számos olyan kérdés van, ami megfogalmazódik az ügyfelekben, de nem kapnak rá választ. A találkozót ezért a szolgáltató rendszeressé akar­ja tenni. Sok társasháznál 17-18 éves vízfogyasztás-mellékmérők működnek, amelyek már pontatlanok Hallgatóknak Európáról A Pannon Egyetemhez érkezett az információs kamion Veszprém (la)­­ Európai kérdéseket vitathatnak meg a hallgatók az Egye­temes Európa rendez­vénysorozat keretében. A Külügyminisztérium és az Európai Bizottság Magyar­­országi Képviselete egyaránt fontosnak tartja, hogy a hall­gatók megkapják az Európai Unióval kapcsolatos informá­ciókat, megismerjék uniós lehetőségeiket. Az Info-járat Magyarország hat egyetemét látogatja meg, Debrecen és Szeged után harmadikként Veszprémbe érkezett a ren­dezvénysorozat, az informá­ciós kamionban az érdeklő­dők tájékoztatást kaphatnak az Európai Unióval, önkén­tességgel, mobilitással kap­csolatos kérdésekről, esély­egyenlőségi játékban vehet­nek részt, totót tölthetnek ki. Március 10-étől március 19-éig európai parlamenti képviselők, minisztériumi szakértők, a Tempus Közala­pítvány és a Mobilitás szak­emberei naponta érdekes elő­adásokat tartanak a diákok­nak, beszélgetéseket vezet­nek. Az Egyetemes Európa rendezvénysorozat keretében szó lesz a továbbtanulásról, az unió oktatáspolitikájáról, munkavállalási lehetőségek­ről, környezetvédelmi politi­káról, globális kihívásokról, a bolognai programról. 2008. MÁRCIUS 12., SZERDA. Ide a Dakart! Mától a népszavazásról várjuk véleményüket Veszprém (vdp) - Kell nekünk a Veszprém kör­nyéki dombokon a Da­­kar-rali. Akkor is, ha po­ros és büdös - döntötték el a lapunk online válto­zatán szavazó olvasóink. Mint lapunkban is többször tudósítottunk róla, április vé­gén Budapestről indul és a Balaton-felvidéki dombokat is útba ejti az elmaradt Dakar­­rali pótlása miatt beiktatott verseny. Olvasóink nagy ré­sze, a Napló online-on szava­zók kétharmada (66 százalé­ka) hihetetlen, pénzt és hírne­vet hozó lehetőségnek tartja a Dakart. A környzetvédő álláspon­tot (rombolja a terepet és a növényzetet, zaj-, porárta­lommal, légszennyezéssel jár) 22 százalék helyezi e szempont elé. És van egy lét­számában nem elhanyagol­ható, de arányaiban kevésbé jelentős kisebbség (12 száza­lék), akik szerint az egész csak az MSZP figyelemelte­relő ármánya. A Napló online Szavazás fórumán (www.naplo-on­ naplo-online.hu szavazas Kell nekünk a Dakar? Veszprém környékéről indul a Dakar-rali pótlása m­iatt beiktatott verseny, már ed­dig 250-en neveztek. A vá­ros melletti katonai gyakor­lótereket ismét járművek népesítik be, jelentős lesz a rendezvény idegenforgalmi vonzása is. Hihetetlen lehetőség az országnak és a városnak, pénzt és hírnevet hoz. Környezetromboló­ és szennyező, poros, büdös. Nem megrendezni kellene, hanem tiltakozni ellene. ■ ■ Szocialista ármány, így akarják elterelni a figyelmet a belpolitikai problémákról. ■ 12% A szavazás eredménye nem rep­rezentatív mintavételen alapul. line.hu) mától a népszavazási eredmények hatásáról várjuk véleményüket. H­HHBHI Bank költözik be a hivatalba Ajka (tbzs)­­ Rendkívüli képviselő-testületi ülésen született döntés a polgármes­teri hivatal földszintje egy ré­szének értékesítésére kiírt pá­lyázat meghosszabbításáról. Az épület 900 négyzetmé­teres földszinti részét értéke­síti a város, a terület északi ré­sze már elkelt, egy pénzinté­zet vette meg. Szintén banki profillal foglalkozik az a kül­földi pályázó, amely jelentke­zett ugyan a fennmaradt terü­let megvételére, de a pályázat nem készült el határidőre. A cég a négyzetméterenkénti nettó 630 ezer forintos vételár kifizetése mellett több városi feladat támogatását is jelezte. A pályázat nyertesének kiléte még nem dőlt el, a képviselők döntése szerint március 21- éig lehet pályázni a területre. Előkerült a biblia Rendhagyó történelemóra 1848-ról és Bozzay Pál költőről Zánka (té) - Jeles napra ébredt a Bozzay Pál Ál­talános Iskola a minap. Névadójuknak, a falu te­metőjében nyugvó híres jogásznak, költőnek, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hon­védjének egykori bibliáját vehették át ünnepélye­sen H. Szabó Lajos pápai helytörténésztől. Bozzay Pál (1829-1852), aki Kővágóörsön született, de Nemesgulácshoz is kötődik, hiszen ott joggyakornokosko­­dott, korának jeles egyénisé­ge volt. Jókai lapjában, az Életképekben publikálta első verseit, Petőfi és Arany nagy­ra értékelte költészetét. A sza­badságharc leverése után erő­szakosan besorozták az oszt­rák hadseregbe, ahonnan ha­lálos betegen tért vissza, s Zánkán, nagybátyjánál kere­sett volna gyógyulást, de ha­marosan meghalt. A falu te­metőjében van a sírja, amelyet sem hozzátartozói nem gon­doztak, sem a hálátlan utókor. A rendszerváltás óta emlék­táblát is állítottak neki, s az is­kola felvette a nevét, s hogy emlékét őrzik a fiatalok is ma már, jelzi, hogy a konfirmá­ciójára kapott Szent Bibliát az iskolaépületben helyezik majd el méltóképpen. A Szentírás a pápai ócska­piacon talált gazdára pár éve, majd tulajdonosa ismét kis pénzért megvált tőle. Előző tulajdonosától H. Szabó Lajos helytörténész közreműködé­sével most a zánkai önkor­mányzat vette meg az iskolá­nak. A helytörténész rendha­gyó történelemórán mesélt a diákoknak az 1848-as esemé­nyekről és Bozzay Pálról. A gyerekek sorban megtekintet­ték, meg is érinthették a bib­liát, s kérdezhettek H. Szabó Lajostól, aki végül a híres Pe­­tőfi-vers, a Nemzeti dal első versszakával zárta előadását, melynek refrénjét vele mond­ták a fiatalok kórusban. A bibliát H. Szabó Lajos helytörténész közreműködésével most a zánkai önkormányzat vette meg

Next