Napló, 2008. április (64. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-02 / 77. szám

­008. ÁPRILIS 2., SZERDA Egyetemi átvilágítás (Folytatás az I. oldalról.) Dr. Kristóf János egyetemt­anár, a Pannon Egyetem ok­­atási rektorhelyettese el­­mondta: az intézményben évekkel ezelőtt volt akkredi­­áció, a mostani azonban tel­esen új szempontok alapján zajlik. Az átvilágításban több­­éves gyakorlattal rendelkező t­apasztalt szakemberek talál­­koznak a karok képviselőivel, iktatókkal, hallgatókkal, órá­kat látogatnak, megismerked­­tek a nyelvoktatás helyzeté­vel, az idegen nyelvi képzés­sel, a tudományos diákköri munkával, doktoranduszok­­kal találkoznak, de az egye­­­ni képzési helyszínein, Keszthelyen, Pápán is vizsgá­­ódnak. A MAB által előírt októberi szempontrendszer alapján a Pannon Egyetemnek anuár 31 -ig kellett megfogal­­maznia önértékelését. A bi­­zottság többek között olyan kérdésekre keresi a választ, melyek a meghirdetett alap­­os mesterszakok, valamint a lektori iskolák száma növe­kedésének ésszerű határai, van-e karrierkövető pályata­­nácsadási rendszer. A kedden kezdődött háromnapos vizs­gálatot követően a bizottság elkészíti a jelentését, amit megküld a Pannon Egyetem­nek, mely megjegyzést és ki­készítést fűzhet hozzá, majd ezt a MAB elé terjeszti. Az egyetem akkreditált, nem akkreditált és feltételesen akkreditált minősítést kaphat. KRÓNIKA Tízéves a Tourinform A vár kapujában várják a vendéget - Rendhagyó városnézés Veszprém (kn) - Rendha­gyó veszprémi idegenve­zetéssel ajándékozta meg az ünnepelt, a Tour­­inform-iroda a tízéves szülinapra érkező kollé­gákat, segítőket, baráto­kat, egykori és mostani munkatársakat. Pontosan tíz évvel ezelőtt, 1998. április elsején nyitotta meg kapuit a veszprémi Tour­­inform-iroda, amely mára sok tekintetben az ország legjobb Tourinform-irodái közé tarto­zik. Akkor még mindössze 12 négyzetméteren két kollégá­val a Rákóczi utcában adtak felvilágosítást az ideérkezők­nek, öt éve pedig a vár kapujá­ban található irodában mű­ködnek. Innen indult a tegnapi városnézés is, melynek kere­ Ötszázezer digitális fotót küldtek szét a vendégek az érintőképernyős pontokról tében a két kiváló idegenveze­tő segítségével sok-sok új in­formációval, a játékos ked­vűek pedig cukorkával gazda­godhattak az Óváros téri és a várban tett séta közben. Dr. Lőrincz Katalin, az iro­da vezetője a Gizella Hotel­ben megrendezett, vetélkedő­vel színesített szülinapi ebé­den elmondta: az elmúlt egy évtizedben 212 ezer turista kereste fel a Tourinform-iro­­dát, amelynek már rég nem csupán az információadás a feladata, hanem a marketing­­tevékenységben és a turiszti­kai fejlesztések előkészítésé­ben is részt vesznek. Büszkeségeik között ki­emelte: több százezer darab saját kiadványt jelentettek meg, készítettek egy Veszp­rém ismertségéről szóló imázskutatást, és három érin­tőképernyős információs pontot is felállítottak a város­ban. Ezekről nem kevesebb mint ötszázezer képeslapot és fotót, valamint kétszázezer e-mailt küldtek el a vendégek. Rendhagyó veszprémi idegenvezetésen vehettek részt a tízéves jubileum alkalmából a meghívott vendégek, barátok, kollégák Tanítási verseny Pápa (vét) - A Pannon Egyetem BTK Neveléstu­dományi Intézete és Ma­gyar Nyelvtudományi In­tézete szervezte meg a városban a Vili. Országos Anyanyelv-tanítási Ver­senyt. Hétfőn a Türr gimnázium­­ban kezdődött a megmérette­­és, a versenytanítás. Szoros mezőnyben a zsűri dr. Falus ván egyetemi tanár (Pannon egyetem) elnökletével Gon­­la Zsuzsát, az ELTE hallgat­­­óját hirdette ki győztesnek. A második Dósa Eszter a Károli Gáspár Egyetemről, hárma­ik pedig Túri Tímea a Szeged­i Egyetemről. Különdíjban M­­aczkovich Attila István, a Debreceni Egyetem hallgató­­a részesült. Kedden a főisko­­l­ás magyar nyelv szakos ta­­n­árjelöltek mérték össze tudá­­s­ukat az Erkel Ferenc Ének­ig­lenes Általános Iskola felső tagozatában. Itt Pintér Móni­ka, az Esterházy Károly Főis­kola hallgatója szerepelt a legjobban, őt követi Gyovai Orsolya a Szegedi Egyetem Tanárképző Főiskolai Kará­ról, harmadik lett Nagy Krisz­tina a Pannon Egyetem Ta­nárképző Karáról. A különdí­­jat Kékedi Erika, a Nyíregy­házi Főisk­­la hallgatója vitte el. A vizsgabizottság tagjai nagyon meg voltak elégedve mindkét pápai iskolával és diákjaikkal. Dr. Zsolnai Jó­­zsefné dr. Mátyási Mária egyetemi docens, a Pannon Egyetem Pápai Neveléstudo­mányi Intézetének igazgató­ja zárszavában megköszönte mindenkinek a részvételt, a lehetőséget a verseny meg­rendezésére, s a szponzorok, többek közt a pápai önkor­mányzat önzetlen anyagi tá­mogatását. Munkában az országos anyanyelv-tanítási verseny zsűrije Pápán Ki fog főzni a kórházban? (Folytatás az 1. oldalról.) Császár László, a kórházat működtető zrt. elnöke kiemel­­i: a három évre szóló szerző- és létbiztonságot nyújt a dolg­ozóknak. A fenntartó me­­zei önkormányzat szándéka továbbra is biztosítani a meg­ölelő szakmai színvonalat a fuházban és garantálni a dol­gozók biztonságát. ■ A sajtótájékoztatón el­­hangzott: a kórház annak el­lenére vállalta a dolgozók bé­kéjének rendezését, hogy ■enleg is nehéz gazdasági ■myezetben működik, azo­­■s bevétel mellett mintegy százalékkal emelked­nek az intézmény kiadásai, egyelőre nem látni, miből fi­nanszírozzák a dráguló ener­giaár miatti növekvő költsé­geket és miből fedezik majd a kötelező béremeléseket. A 83 alkalmazott távozása nem okoz majd működési za­varokat a kórházban (köztük összesen csak két orvos van), tudtuk meg Rácz Jenőtől, de a konyhán, illetve az ápolási osztályon bizonyos átszerve­zésre lesz szükség. A kollektív szerződést munkavállalói oldalról a sü­megi és dobai intézményt is magában foglaló megyei kór­házban működő négy szak­szervezet, illetve a közalkal­mazotti tanács írta alá. Az in­tézmény vezetősége mintegy hetvenmillió forint végkielé­gítést fizet ki, de mint meg­tudtuk, csak az átalakulás mi­att szükséges új kórházi pe­csétek biztosítása több mint félmillió forintba került. Mint arról korábban már beszámoltunk, a kollektív szerződés aláírását hosszas tárgyalások előzték meg, egy hónapja még Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók De­mokratikus Szakszervezeté­nek elnöke is tárgyalt ez ügy­ben Lasztovicza Jenővel, a megyei közgyűlés elnökével. NAPLÓ•3 RÖVIDEN Megmentettek egy fiatalt Megyei körkép (szi)­­ Egy 16 éves diák ön­gyilkossági szándékkal - a villámhárító segítsé­gével - felmászott a ba­­konyoszlopi általános iskola és gyermekott­hon épületének gerincé­re hétfőn késő este. A ta­nulót egy zirci tűzoltó lebeszélte tervéről. Kedden délután nagy tűzhöz riasztották a tűz­oltókat. Nyirádnál ki­lenc hektáron kigyulladt a száraz fű, lángoltak a facsemeték és az aljnö­vényzet. A veszprémi, pápai, ajkai és bada­csonytomaji lánglova­gok az esti órákig oltot­ták a tüzet. Koncert fuvolára és klarinétra Balatonfüred (kgy)­­ Székely Edit fuvolamű­vész és Ács Ákos klari­nétművész ad koncertet a Fiatal Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete szervezésében április 5- én, szombaton 19 óra­kor az Anna Grand Ho­tel dísztermében. Zon­gorán kísér Bánó Vero­nika, gitáron közremű­ködik Bánó Tamás. Megyénkből öt helyszín a jelöltek között (Folytatás az 1. oldalról.) A jelöltek között van a Ta­­polcai-tavasbarlang, a bada­csonyi bazaltorgonák, a Káli­medence kőtengerei, a He­­gyestű és Tihany, valamint a Balatoni Nemzeti Parkhoz tartozó Hévízi-tó, s a kere­csensólyom, mely megmen­tésére kidolgozott Life-prog­­ramban a balatoni park is részt vett. A sajtótájékoztatón arra hívták fel a figyelmet, hogy szavazni még április 12-ig le­het, s a Veszprém megyei ter­mészeti értékeknek jó esélye van arra, hogy bekerüljenek a két csoda közé. Balogh László, a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról is beszélt, hogy a szezon elkezdődött a nemzeti parkban: minden be­mutatóhely látogatható már­cius közepe óta. Elmondta azt is, hogy KEOP-pályázat se­gítségével fejlesztik a Tapol­­cai-tavasbarlangot, korsze­rűbb, látogatóbarátabb foga­dóhelyiséget és világítást ala­kítanak ki. A barlangi épület felújítására már megvannak az építési engedélyek, pá­lyázni azonban még nem volt lehetőségük. A felújításban partner Tapolca is, melynek képviseletében Marton József alpolgármester vett részt a sajtótájékoztatón. Rosta Sán­dor, a regionális idegenfor­galmi bizottság elnöke a ba­kancsos turizmus fontosságá­ról beszélt: ez a kikapcsolódá­si forma mindenki számára hozzáférhető, ezért erősíteni kell. A sajtótájékoztatón szó­ba került az is, hogy az idei a Vizek éve, s a Balaton vízmi­nősége kifogástalan. A természeti csodákra az MTV honlapján és sms-ben lehet szavazni. 00\Zb\QSZPénzváltó Veszprém Szabadság tér 12 (Szürkebarát borozó mellett) ___________Tel 88/329­ 000___________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 256.5000 263.9900 CHF 162.5000 169.5000 GBP 321.0000 334.0000 SKK 7.6800 8.2900 USD 162.0000 168.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes 2008. április 1. Nyitva mindennap 8-21 óráig Hamu@ Hirdetésfelvétel Lakossági apróhirdetések felvétele telefonon 06-40-949-459 (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől csütörtökig 8-20 óráig, pénteken 8-18 óráig, vasárnap 10-14 óráig hívható. Hirdetését e-maien is elküldheti a PLT központi­­ e-mail címére! hirdetes@plt.hu Kérjük,, minden esetben jelölje meg, melyik újságban kíván hirdetni!­­ s

Next